Munkába állt a női U20-as válogatott
23
Jun
2023
Munkába állt a női U20-as válogatott
2023. június 23.  |  17:15

Szerdán délután Székesfehérváron az MKOSZ Edzőközpontjában megkezdte a közvetlen felkészülést a július 29. és augusztus 6. között Litvániában (Klaipeda, Vilnius) megrendezésre kerülő A-divíziós Európa-bajnokságra női U20-as válogatottunk.

Vincze Viktória technikai vezető elmondta a Wbasket.hu-nak, hogy az első napon tanulmányi kötelezettségek (érettségik, egyetemi vizsgák) miatt még többen hiányoztak. 11 fővel dolgozott Tursics Krisztián szövetségi kapitány, illetve segítője Szentpáli Gergő. Fűzy-Antolovics Adél csütörtökön csatlakozik a stábhoz.

A csapat novemberifebruári, illetve májusi összetartásáról már közöltünk rövid riportokat. Tursics Krisztián szövetségi kapitánnyal pedig az edzőtábor előestéjén készítettünk egy átfogó interjút, mely IDE KATTINTVA olvasható.

U20-as válogatottunk jövő hétvégén Szlovéniával vívja első felkészülési mérkőzéseit. Ezt követően Franciaországban és Olaszországban szerepelnek nemzetközi tornán a magyar lányok. Illetve hazai pályán még Ausztriát fogadjuk.

A közelmúltban elindult a 2023-as U20-as Európa-bajnokság hivatalos honlapja. Ez IDE KATTINTVA érhető el.

A kontinenstornán a magyar lányok július 29-én 17 órától a házigazda Litvánia ellen mutatkoznak be. A csoportkörben még Finnország és Franciaország lesznek az ellenfeleink.

Vármegyei szövetségek