Győzelemmel kezdte spanyolországi tornáját U18-as női válogatottunk
17
Jun
2023
Győzelemmel kezdte spanyolországi tornáját U18-as női válogatottunk
2023. június 17.  |  11:30

Pénteken a spanyolországi Viveiro városában U18-as nemzetközi felkészülési torna vette kezdetét, melyen a magyar válogatott szereplését is követhetjük. A mieink első riválisa Belgium volt. Völgyi Péter együttese 60-51-es győzelmet aratott.

A két csapat között sokáig nem alakult ki nagy különbség. Az első három negyedben jellemzően a belgák jártak előrébb. A félidőben 32-27-re vezettek, a harmadik negyed végén pedig 43-42-re. Végül az utolsó öt percben ragadta magához az irányítást válogatottunk. 49-49 után 11-2-es sorozattal zárták le a mieink a találkozót. Bajzáth Lili és Toman Réka 10-10 ponttal bizonyultak a legeredményesebbnek.

A magyar válogatott szombaton 20 óra 15 perctől Spanyolországgal méri össze az erejét a torna második napján.

Az U18-as válogatott felkészülésének eddigi tapasztalatairól az elutazás előtt Völgyi Péter szövetségi kapitányt kérdeztük. Riportunk IDE KATTINTVA olvasható.

Magyarország – Belgium 60-51 (18-21, 9-11, 15-11, 18-8)
Nemzetközi U18-as felkészülési torna
Viveiro, Spanyolország

Magyarország: Gábor 2, Rátkai 3, Aho T. 8/6, Papp, Szücs 5/3. Csere: Dobó 4, Árvai 6. Toman D., Kastl 4, Strausz 8, Bajzáth 10, Toman R. 10.

Vármegyei szövetségek