Az első nemzetközi bevetés
12
Apr
2023
Az első nemzetközi bevetés
2023. április 12.  |  14:54
Még a koronavírus járvány előtt tett sikeres nemzetközi kerekesszékes kosárlabda játékvezetői vizsgát, a közelmúltban a törökországi Izmirben, Európa-kupa selejtezőn pedig átesett a "nemzetközi tűzkeresztségen" Czupi Márton játékvezető. A nemzetközi minősítés megszerzésének és az Európa-kupa bemutatkozásnak az az érdekessége, hogy a 40 esztendős játékvezető Magyarországról elsőként érte el mindezt a kerekesszékes kosárlabda szakágban. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.
 
- Mikor kezdett bíráskodni?
 
- Éppen húsz éve, 2003-ban vizsgáztam, akkor még főiskola mellett játszottam és fújtam mérkőzéseket.
 
- A kerekesszékes kosárlabda szakággal hogyan került kapcsolatba?
 
- 2013-ig nem volt magyar bajnokság, addig egyetlen egyesületben volt kerekesszékes kosárlabda, a Törekvésben. Ők volt, hogy nemzetközi tornákra utaztak, vagy Magyarországon rendeztek nemzetközi kerekesszékes kosárlabda tornákat. Ennek kapcsán kért föl a Pest Megyei Kosárlabda Szövetségből Buday Zsolt, hogy vezessek kerekesszékes mérkőzéseket. Kezdetben Sértő Róbert, aki már régóta vezetett kerekesszékes mérkőzéseket Magyarországon, illetve a tornákon a külföldi kollégák segítettek, magyarázták a szabályokat. Egyre jobban belejöttem, és az MKOSZ jelölt 2016-ban nemzetközi vizsgára Ausztriába, ahol környező országok szakemberi felajánlották segítségüket, illetve meghívtak az osztrák kerekesszékes ligába mérkőzéseket vezetni, ahol rengeteget tanultam a szakágspecifikus szabályokról.
 
- Említene egy-két fontosabb különbséget, amiben a kerekesszékes szakág eltér a hagyományostól?
 
- Két alapvető különbséget mindenképpen ki kell emelni. Az első, hogy a játékosoknak sérültségi, mozgáskorlátozottsági fokuk szerint pontértékük van, úgynevezett klasszifikációs pontjuk, a legnagyobb mértékben sérültek 1 pont értéket, a szinte ép kerekesszékes kosarasok pedig négy és fél pontot képviselnek. Egyszerre egy csapatban nemzetközi szinten összesen tizennégy pont "lehet a pályán", itthon ez féllel több. 2017-ben, a brnói Eb alatt klasszifikációs képesítést is szereztem, hogy nemzeti szinten adhassak pontértéket új játékosoknak. Lehet, ebben a szakágban nem helyes a lépéshiba kifejezést használni, de két hajtás után le kell ütni a labdát - ha valaki többet húz, "teker" rajta, akkor a lépéshiba jelét kell bemutatnunk. A kerekesszékes szakágban viszont nincsen kétszer indulás. Azonban a legfontosabb eltérés az, hogy a faultok hetven százaléka derék alatt történik, ellentétben a „normál” kosárlabdával.
 
- Milyen ebben a szakágban egy nemzetköz játékvezetői vizsga?
 
- A Nemzetközi Kerekesszékes Kosárlabda Szövetség (IWBF – International Wheelchair Basketball Federation) követelményei igen szigorúak, de úgy gondolom, ez helyes is. Van fizikai teszt, inga futás, harminc kérdéses elméleti teszt és nemzetközi versenyen vizsga mérkőzések.
 
- Hogy néz ki a jelölt szemszögéből egy ilyen vizsga mérkőzés?
 
- Nyilván ide csak az juthat el, aki a fizikai és az elméleti tesztet már teljesítette. Úgy működik, hogy a nemzetközi szövetség egy hivatalos rendezvényén, nemzetközi kupában a vizsgázó egy tapasztaltabb kollégájával vezet mérkőzést, a teljesítményét pedig tapasztalt, paralimpiát is megjárt nemzetközi játékvezetők ellenőrzik, minősítik.
 
- Akkor ezen nyilván már korábban átesett?
 
- Igen, 2019-ben Boszniában, Banja Lukában szereztem meg a nemzetközi minősítés első szintjét, azaz európai szinten vezethetek. A második lépés a világesemények, mint világbajnokság és Paralimpia lenne.
 
- Milyen volt a törökországi torna hangulata?
 
- Az egyik résztvevő csapat a török bajnok Fenerbahçe Göksel Çelik volt, a másik a rendező izmiri csapat, a Izmir Buyuksehir. A két török klub mellett a lengyel ORTO-MEDICO Scyzory Kielce és a francia Meylan Grenoble Handibasket együttese szerepelt a tornán, sajnos az ötödik csapat, egy másik francia alakulat visszamondta a részvételt. A Fenerbahçének Törökországban mindenütt vannak szurkolói, Izmirben is volt egy harminc-negyven fős csoport, amely végig biztatta őket a meccseken. A török kerekesszékes kosárlabdáról tudni kell, hogy ott négy osztályban összesen 64 csapat verseng. Szarajevóban, ahol a magyar válogatott részvételével is közösen rendezték a B és a C-csoportos Eb-t, válogatottjuk mindenkit simán verve jutott vissza az A-divízióba. A két török csapat csatája kifejezetten jó hangulatban zajlott, igazi helyi derbi volt.
 
- A szakágban azért lehetnek óriási "csattanások", ütközések - van, amikor egy-egy játékos kiesik a székéből. Játékvezetői szempontból mennyire más egy kerekesszékes meccs légköre, feszültsége - és most nem a lelátóra, hanem kimondottan a játékosok küzdelmére gondolok?
 
- Tény, bizony előfordul, hogy két nagy sebességgel haladó kerekesszék összeütközik vagy összeakad, de a játékosok a székekbe vannak kötözve, így kirepülni nem tudnak. A legnagyobb esések olyankor történnek, amikor két magas pontszámú, gyors és erős játékos ütközik nagy sebességgel, illetve ha egy alacsony pontszámú, alacsony súlyponttal rendelkező egy nagyobb sérültségi fokú általában jóval gyorsabb játékos kerekesszéke ütközik, ahol egy nagyobb súlyú játékos magasabb súlyponttal ütközik. Ilyenkor természetesen áll a játék, és azért látszik, hogy tudják egymásról a játékosok, hogy valamilyen szinten sorstársak, segítenek egymásnak. Van, amire pedig nekünk játékvezetőknek figyelni kell, és ezt szó szerint a saját bőrömön is éreztem, hogy látni, tudni kell, hogy helyezkednek el a játékosok. Volt olyan, hogy éppen amikor bemutattam egy ítéletet az asztalnak, nekem ütközött kis sebességgel egy játékos, és a kerekesszékének az alsó keresztrúdja bizony elég keményen megütötte a bokámat.
 
- Mivel jó mélyen "beleásta" magát a kerekesszékes szakágba, és a magyar válogatott csapatvezetője is egyben, milyennek látja a szakág honi helyzetét, nemzetközi esélyeit?
 
- A magyar kerekesszékes kosárlabdát a Törekvés SE képviselte hosszú éveken át, majd Magyar András "keltette életre" 2014-ben a magyar bajnokságot a Törekvés, a DVTK és a Soproni Tigrisek SE csapataival. Azóta a Soproni Sólymok SE, a PTE-PEAC Rolling Basket és a Nyíregyházi KK csapatai csatlakoztak. Jelenleg ötcsapatos a magyar bajnokság, és közel ötven aktív sportoló játssza a kerekesszékes kosárlabdát országunkban. A válogatott edzéseit jelenleg egy osztrák kerekesszékes kosárlabda válogatott játékos és gyakorló edző, Christoph Edler tartja, akitől az edzőink és a játékosok közösen tanulják az edzésgyakorlatokat (székkezelés, erőnlét, dobás, taktika stb.) és viszik haza a tudást saját klubjukba. Közösen készülünk a C-csoportos Európa-bajnokságra, melyre az idén is Szarajevóban kerül sor. A magyar kerekesszékes kosárlabda története tehát kilenc éve íródik, nemzetközi szinten még „gyerekcipőben” járunk, de jó dolog látni, hogy a szakág napról napra fejlődik.
 

Vármegyei szövetségek