Váratlan vereséget szenvedett a Sopron az Euroligában
23
Feb
2023
Váratlan vereséget szenvedett a Sopron az Euroligában
2023. február 23.  |  20:30

Az Euroliga 13. fordulójában a Sopron Basket 62-59-re alulmaradt hazai pályán a Basket Landes együttesével szemben.

Fegyverneky Zsófia duplája vezette fel a találkozót. Erre Marine Fauthoux triplája érkezett válaszul. Ez a gyors kosárváltás már előrevetítette az első negyed alakulását, ahol fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok és három pontnál nagyobb különbség egyik oldalra sem formálódott. Ez a három pont 7-4-nél alakult ki a franciák javára. Általánosságban is elmondható, hogy a tét és így veszíteni való nélkül játszó Basket Landes bátran vállalkozott mezőnyből, az első negyedben például a 16 kísérletükből 8 sikeres lett. A Sopron 7-4 után Jelena Brooks triplájával egyenlített, majd 13-11-nél vette vissza a vezetést. Ekkor Dragana Stankovic talált be. A folytatásban fordítottak a vendégek, majd a negyed végén Olivia Epoupa két büntetője alakította 17-17-re az állást. Ezek voltak a francia irányító első pontjai soproni színekben. A második negyed elején Regan Magarity révén ismét a vendégek kerültek előnybe, de Jelena Brooks és Fegyverneky Zsófia találataival 22-19-re fordítottak a mieink. A Basket Landes kényszerült időkérésre. Fegyverneky Zsófia ismét ízelítőt adott klasszisából, az első félidőben egymaga 11 pontot szerzett.

Időkérés után egy triplával egyenlített a Landes, de a folytatásban ismét a Sopron tudott új lendületet venni. Alice Kunek triplájával 27-24-re megléptek a mieink. Ezt követően pedig Határ Bernadett is játékra jelentkezett, aki az első mérkőzését vívta súlyos térdsérülését követően. A félidő hajrájához közelítve Fegyverneky Zsófia távolról is betalált, így pár pontos előnyét állandósítani látszott a Sopron. A félidő utolsó percében Yvonne Turner két büntetőjével alakult ki a nagyszünet 36-30-as állása. Amíg az első negyedben a Landes, addig a másodikban a Sopron mezőnymutatója érte el az 50%-ot. Ráadásul a mieink 19-14-re vezettek a lepattanókban. Leginkább a 12 eladott labda miatt nem nyílt lehetőség nagyobb előnyre. A harmadik negyed elején két gyors találattal megfogta a meccset a Landes. Erre ugyan Jelena Brooks triplája érkezett válaszul és 39-34-nél több labdája volt a Sopronnak a nagyobb vezetéshez, de nem sikerült ezekben a percekben leszakítani a vendégeket. A különbség 3-5 pont környékén látszott beállni.

Ami nem sikerült a harmadik negyed első felében, az a másodikban összejött. Alice Kunek hárompontosával 44-36-nál megugrottak a mieink. Sőt, a harmadik negyed utolsó három percébe érve Olivia Epoupa duplájával a találkozó során először átlépte a 10 pontot a differencia. 49-38 után a hajrá viszont a vendégeknek sikerült jobban. Az utolsó két percben két triplájuk is célt ért, amivel 50-47-re zárkóztak fel. A záró szakaszra fordulva teljesen nyílt lett a találkozó. A Sopron 54-48-nál még megugrott 6 ponttal. Innen azonban 54-52-re felzárkóztak a vendégek. Még hat perc volt hátra. Jelena Brooks és Alice Kunek büntetőivel 57-52-re újra elszakadt a Sopron. A Landes azonban ismét visszajött a meccsbe. Ez már nem csak felzárkózás volt, de Celine Dumerc triplája után 57-57-nél egyenlítés is. Ráadásul nem sokkal később Celine Dumerc megszerezte negyedik tripláját is, amivel 60-57-es vezetéshez juttatta csapatát. Egy balszerencsés ütközés miatt felrepedt Jelena Brooks szája, így az utolsó három percet nélküle játszotta le a Sopron. 60-59-re felzárkóztak a mienk, de Marine Fauthoux büntetőivel ismét megléptek 3 ponttal a vendégek. 62-59 után több pont nem született. Két kimaradt francia büntetőt követően még támadhatott a mérkőzés végén az egyenlítésért a Sopron, de nem járt sikerrel. A 62-59-es vereség nagyon nehéz helyzetbe sodorta a címvédőt.


Sopron Basket - Basket Landes 59-62 (17-17, 19-13, 16-17, 7-15)

Euroliga, 13. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
Bojan Jovanic (Bosznia-Hercegovina), Alexandra Stan (Románia), Gintaras Maciulis (Litvánia) - Erich Kratschmer (Ausztria)

Sopron Basket: Fegyverneky 11/3, Magbegor, Czukor, Brooks 13/6, Turner 8. Csere: Epoupa 5, Kunek 7/3, Varga 4, Stankovic 9, Határ, Böröndy 2.

Basket Landes: Magarity 16, Fauthoux 10/3, Dumerc 14/12, Gil 8, Chery. Csere: Turcinovic 2, Djaldi-Tabdi 4, Roumy 3/3, Mann 2, Paget 3/3.

Vármegyei szövetségek