Tippmix Női NB I: 97 ponttal győzött a Győr a PINKK ellen
18
Feb
2023
Tippmix Női NB I: 97 ponttal győzött a Győr a PINKK ellen
2023. február 18.  |  19:10

 

A februári válogatott szünetet követően, a bajnokság 19. fordulójában a
SERCO UNI Győr magabiztos játékkal, 143-46-ra legyőzte a PINKK Pécsi 424
együttesét.

A mérkőzés első találatát Dombai Réka szerezte, mellyel a Győr vette át
a vezetést. Ezután Nagy Dóra 2+1-es akciója következett, mellyel a
hazaiak tovább tudták növelni kezdeti előnyüket. A PINKK játékán még
érezhető volt a válogatott szünet utóhatása, Kovács Dénes együttese
ugyanis nehézkesen lendült bele a meccsbe. Pontosan két perc elteltével
már 10-0-ra mentek a győriek, amikor vendég időkérés következett. A
rövid taktikai szünet azonban egy pillanatra sem zavarta meg a Győr
játékát. Visszatérve Peyton Williams állt be a pontszerzők sorába, majd
ismét Nagy Dóra pontjai következtek, végül pedig Weninger Virág
tripláját követően már 16-0 állt az eredményjelzőn. A PINKK viszont
továbbra sem találta a ritmust. A parkettet abszolút Cziczás László
tanítványai uralták, mely az eredmény alakulásán is abszolút
tükröződött. A felek közti különbség végül Williams sikeres büntetői
után érte el a húsz pontot. Bár néhány megmozdulásnál a győriek oldalán
is érződött a szünet utáni fáradtság, ellenfelük sajnálatos módon nem
tudta kihasználni ezeket a hibákat. Az ötödik percben tehát már 26-0-t
regisztrálhattunk. A PINKK végül 31-1-nél szerezte meg első pontját,
méghozzá Horváth Zsanett büntetőjével, mellyel kialakult a kerek harminc
pontos differencia. A vendégek ezt követően minimálisan magabiztosabb
játékképet mutattak, melynek köszönhetően további pontokat tudtak
szerezni, ám a Győr magabiztos előnye egészen a negyed végéig megmaradt.

A második játékrész 42-6-ról kezdődhetett. Weninger Virág már az első
percben egy újabb triplát süllyesztett a vendégek hálójába, majd Dombai
Réka állhatott büntetővonalra. Az ő találataival egészen pontosan
47-6-ra változott az eredményjelző állása, vagyis a Győr már negyven
pontos előnnyel rendelkezett. Bár még igen korainak tűnhet a kijelentés,
ám a találkozó képét tekintve, a Győrnek már ekkor nyert ügye volt. A két
csapat különféle célokért küzd az idei szezonban. Míg a PINKK számára
inkább az élmezőnyből való kiesés elkerülése a cél, addig a Győrt
potenciális döntősnek tekintik a bajnokságban. Addig azonban még hosszú
út áll Cziczás Lászlóék előtt, így tehát fontos, hogy a játékosok
pihentek legyenek, de egyben meglegyen a kellő mennyiségű játékidejük
is. A győri együttes vezetőedzője ezt a helyzetet pedig kiválóan kezelte
a PINKK elleni találkozó során. Míg a két legtöbbet játszó légiósát
maximálisan pihentetni tudta, másoknak – akik eddig talán kevesebb időt
tölthettek a pályán – több játéklehetőséget szolgáltatott. A “változás”
azonban egy pillanatra sem érződött a hazaiak játékán, sőt, kifejezetten
kiegyensúlyozottan játszott a győri gárda, s 72-14-nél már hatvan pontos
előnyt élvezhettek. Ekkor még bő egy perc volt hátra az első félidőből.
Az utolsó másodpercekben még Horváth Zsanett, illetve Varga Zsófia
váltottak találatokat, mellyel kialakult az első húsz perc 82-17-es
eredménye. A legeredményesebb játékos ekkor Dubei Debóra volt 16
ponttal, illetve 6 lepattanóval.

A második félidőt egy 11-4-es rohammal indította a hazai együttes,
mellyel pár perc leforgása alatt hetven pont fölé növelte a két csapat
közti különbséget. A Győr végül a harmadik negyed hatodik percében lépte
át a 100 dobott pontot, méghozzá Dombai Réka közeli találatával. Akkor
azonban már a PINKK játékára sem lehet panasz. Kovács Dénes együttese
ugyanis egyre határozottabban teljesített, sőt, egyre inkább felvették a
hazai gárda ritmusát. Bár a nagy pontszámú különbség ezután is
megmaradt, a küzdelmet egy pillanatra sem adta fel a PINKK. A harmadik
játékrészt végül Árvai Noémi sikeres büntetői zárták. A mérkőzés záró
szakasza ezután 106-35-ről folytatódott, majd egy újabb ponterős,
19-4-es hazai szakasz következett, ezzel pedig a győriek előnye a
kilencven ponthoz közelített. A találkozó utolsó perceiben a Győr
teljesen letarolta ellenfelét. Egy 18-5-ös hajrával zárták a meccset
Cziczás László tanítványai, mellyel végül 143-46-os győzelmet tudtak
aratni a PINKK Pécsi 424 együttese ellen. Az utolsó találatot Weninger
Virág szerezte közelről, mellyel 15-ik pontját dobta, vele együtt pedig
egészen pontosan kilenc győri játékos szerzett kétszámjegyű dobott
pontot. A mezőny legeredményesebbje Nagy Dóra lett, aki 21 pontot
jegyzett neve mellé. Őt csapattársa, Dubei Debóra követte 18 ponttal,
illetve 10 lepattanóval, mellyel a Győr válogatott csapatkapitánya
dupla-duplával zárt.

 

SERCO UNI GYŐR - PINKK PÉCSI 424 143-46 (42-6, 40-11, 24-18, 37-11)

TIPPMIX NŐI NB I. A , 19. forduló
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok
Minár László Balázs, JAKAB László Imre, Földesi Ádám (Herczeg Ágoston)

SERCO UNI Győr: Williams 14, Dombai 14/6, Nagy 21/6, Weninger 15/9,
Török 17/9. Csere: Ellenberg -, Bach 17/3, Oroszová 10, Rozmán 1, Varga
16, Dubei 18/6, Mompremier -.

PINKK Pécsi 424: Kovács 6, Zsilinszky 5, Tenyér 9, Vincze 4, Árvai 4.
Csere: Schmidt -, Szűcs 8/3, Horváth 5, Bojtár -, Pucz 3/3, Borbás 2,
Temes -.

Vármegyei szövetségek