Tippmix Férfi NB I: A Kecskemét hazai pályán is legyőzte a Körmendet
21
Jan
2023
Tippmix Férfi NB I: A Kecskemét hazai pályán is legyőzte a Körmendet
2023. január 21.  |  08:13
Közvetlen riválisok találkoztak a 17. forduló nyitómérkőzésén, hiszen a 8-7-es mérleggel rendelkező Kecskemét, a 8-8-as Körmendet fogadta. A vendégek számára jó hír volt, hogy Eric Adams bemutatkozhatott. Idén a Kecskemét 2009 után nyerni tudott újra Körmenden, most a vendégek zárták volna le 2011 óta tartó vereségsorozatukat a lilák ellen idegenben, ráadásul Jutsin Edwards nem tudta vállalni a játékot.
 
Durázi kosarával kezdődött a mérkőzés, Dramicanin azonnal válaszolt. Egy szépen kijátszott akció után Karahodzsics maradt üresen a palánk alatt egy ziccerre, Kiss Mátyás Cakarun kiosztásából dobott egy hármast. Ismét Karahodzsics forgolódott a festékben, szép horgot tett fel Cakarun őrizetében, aki a túloldalon egy floaterrel javított (6-7). Towens egészen elképesztő triplát vágott be egy lábról, eberről, dudaszóra, Ivkovics betörésével már 4-re nőtt a hazai előny (11-7). Chambers maradt üresen kint, nem is hibázta el a lehetőséget, Dramicanin látta meg szépen Boriszov belépését, Wittman középtávoli dobása után Kocsis Tamás időt kért (15-10). Ferencz csak egy büntetőt dobott be, Townes kettesével és Boriszov hármasával már 9 volt közte, Chambers triplája úgy kellett a vendégeknek, mint egy falat kenyér (20-14). Boriszov egy borzasztóan nehéz tempót dobott be a dudaszó pillanatában, Omenaka egy pontot a vonalon hagyott. Adams támadólepattanója után Chambers már a harmadik tripláját szórta az első negyedben, melyben már több kosár nem esett. 22-18
 
2 perc után Ferencz triplája volt a negyed első kosara, Karahodzsics ismét Cakarunt verte meg két pontért. Townes középtávolról süllyesztett el egy dobást, Mitchell ziccert dobott, de ez a negyed nem kerül be a kosárlabdázás aranyoldalaira, 5 perc után 9 pontnál tartott a két csapat. Ismét Mitchell villant, Boriszov két büntetőt értékesített, Durázi zsákolása után Forray Gábor időt kért (28-27). A játékmegszakítás után Karahodzsics dolgozott szépen Cakarun mellett, Mitchell gólpasszát Chambers váltotta három pontra (30-30). Ivkovics három büntetőt dobhatott Cakarun faultja után, ebből kettő volt sikeres, Ferencz hármasával hosszú idő után újra a vendégeknél volt az előny, de csak ideiglenesen, mert Dramicanin visszadobta a triplát a túloldalon (35-33). Chambers két büntetővel egalizált, Boriszov kosara zárta a félidőt, így a hazaiak két pontos előnnyel vonultak félidőre. 37-35
 
Chambers csinálta meg az extrapasszt Mitchellnek, aki a sarokból dobott egy triplát, Karahodzsics közelről volt eredményes, Townes verte könnyen meg Mitchellt, Cakarun játszotta meg szépen Durázit egy kettesért (41-40). Townes egy büntetőt dobott csak be, Karahodzsics növelte további két ponttal a hazai előnyt. Chambers floaterével zárkózott a Körmend, majd egy büntetőt is bedobott, ahogy Boriszov is Omenaka technikaija után. Townes középtávolról tett hozzá kettőt pontjai számához, Chambers dudaszóra dobott tempót, majd a túloldalon a kecskeméti irányító megverte 1 az 1-ben, a vendégek ismét időt kértek (49-45). Ferencz és Kiss révén átvette a vezetést a vendég csapat, Townes lopott labdát Omenakától és zsákolt, sőt a Körmend magasembere még egy labdát eladott, majd odaütött Dramicaninnak, aki mindkét büntetőjét kihasználta (53-50). Ferencz egy pontot a vonalon hagyott, itt mindössze 11/5-tel álltak büntetőzésben, Townes kosarával 4-re nőtt a különbség, mely meg is maradt a harmadik negyed végéig. 55-51
 
A záróetap elején Ferencz lépett Boriszov alá a játékvezetők szerint, így utóbbi három büntetőt dobhatott, aki nem hibázott, Chambers egy triplát dobott a sarokból, amivel átlépte a 20 pontos határt. Dramicanin maradt teljesen üresen a palánk alatt, Karahodzsics megtalálta, Wittmann alley-oopra adta fel Townesnak a labdát aki behúzta azt, a vendégek ismét kénytelenek voltak időt kérni (62-54). Mitchell pontjaival próbált zárkózni a Körmend, de Townes és Darmicanin révén csak egy egységgel sikerült közelednie a vasiaknak. Durázi és Townes váltott kosarat, Mitchell akrobatikus mozdulattal köszönt be megint, de Boriszov megint nem engedte, hogy a Körmend még közelebb jöjjön (70-63). Ferencz csak egy büntetőt dobott be, Karahodzsics, – aki 14 ponttal és 12 lepattanóval zárt – valamint Townes által azonban 10-re növelte a különbséget 3 és fél perccel a vége előtt, a lényegi kérdéseket – a meccs képe alapján – gyakorlatilag eldöntve. 81-72
 
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Egis Körmend 81-72 (22-18, 15-17, 18-16, 26-21)
 
Bajnokság, 17. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Tóth Cecília, Farkas Gábor (Farkas Zoltán)
 
Kecskemét: Townes 29/6, Wittmann 2, Ivkovics 4, Dramicsanin 12/3, Karahodzsics 14. Csere: Boriszov 14/3, Fazekas -, Kucsera 6.
 
Körmend: Chambers 26/15, Mitchell 14/6, Kiss M. 6/6, Durázi 12, Cakarun 2. Csere: Ferencz 11/6, Omenaka 1, Adams -.

Vármegyei szövetségek