Férfi NB I B: Idegenben vágott vissza a BKG és a Salgótarján
19
Dec
2022
Férfi NB I B: Idegenben vágott vissza a BKG és a Salgótarján
2022. december 19.  |  10:51
Az év záró fordulója egyben a második kör nyitánya volt az NB I B-ben, tehát a szezonnyitó mérkőzések visszavágóira került sor. Születtek is revansok: a piros csoportban a BKG Fóton, a Salgótarján pedig Debrecenben vágott vissza a bajnoki nyitányon elszenvedett hazai vereségéért. A Nagykőrös a Jászberény, a TF-BP pedig a PVSK dolgát nehezítette meg alaposan. A zöld csoportban a MEAFC és a Pénzügyőr hazai pályán "egyenlítette ki a számlát" a Győrrel, illetve a DKKA csapatával szemben.
 
 
 
Piros csoport
 
DEAC U23 - Salgótarjáni KSE 65-76
 
A 30-16-ra megnyert második negyednek, valamint főként Dragasevic V. (26/15 p., 3 lep., 4 ea.), D. Herendic (17 p., 8 lep., 4 szl., 7 gp.) és Takács A. (12/3 p., 5 lep., 6 ea.) kosarainak, no meg sokkal jobb triplázásának (11/28, 39.3%, ill. 4/29, 13.8%) köszönhetően aratott a tabella alapján meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet a Salgótarján az ezúttal Hőgye P. (13/9 p., 6 lep., 3 szl.)-Kenéz Cs. (10 p. - 11 mk. -, 4-4 lep. és gp.) kettős vezette debreceni fiatalok otthonában.
 
 
CKE - NKA Pécs 67-84
 
Az első percek kiegyenlített játéka után Benke K. (19/9 p., 3 lep.), Kovács P. (17/3 p., 6 gp.), Meleg G. (15 p. - 16 mk. -, 10 lep., 4 szl., 3-3 gp. és ea.) és Kollár B. (15 p., 5 lep.) vezérletével fokozatosan ellépett, és a második szakasz közepére közel 20 pontos előnyt szerzett az éllovas vendég együttes. A negyed közepének kiegyenlített játéka után egy 14-0-lal szünetre csaknem 30 pontos vezetésre szert téve az NKA el is döntötte a találkozót. Bár a szünet után csökkenteni tudta hátrányát a Cegléd - amelyből egyedül Csaba Gy. (18/6 p., 3 lep., 4 ea.) jutott 10 pont fölé -, de az NKA magabiztos győzelmét nem tudta kétségessé tenni.
 
 
Nagykőrösi Sólymok KE - Jászberényi KSE 79-82
 
Végig szoros, kiegyenlített mérkőzést nyert meg a csapatként elsősorban Kocsis A. (14/6 p. - 16 mk. -, 5-5 lep. és ea.), Váits O. (13/3 p.), Kovács G. (12/12 p. - 16 mk. -, 8 lep.), Lakosa Á. (12/3 p., 10 lep.), Fehér P. (11/3 p.) és Molnár B. (10 p., 3 lep., 4 ea., 7 gp.) jóvoltából remekül működő Nagykőrös otthonában a nagyrészt Kucsora Cs. (19/12 p., 6 lep., 3 ea.), Mester M. (14/12 p., 3 lep.), Dunai Z. (11/6 p., 5 lep., 3-3 ea. és gp.), T. Ivosev (10/3 p., 4 lep., 6 ea., 3 gp.) és Olasz Á. (10 p., 4 lep.) eredményességére építő Jászberény a végén döntetlen állásnál Kucsora triplájával.
 
 
MAFC - Veszprémi KK 116-59
 
Végig nagy fölényben játszva verte leginkább Komma L. (20 p., 11 lep.), Tóth P. (19/9 p., 4 lep., 7 gp.), Pintér D. (14/12 p., 3-3 lep. és gp.), a tripla-dupla közelében járó Bordács S. (14 p., 9-9 lep. és gp., 4 szl.), továbbá Polgárdy Á. (13/9 p., 6 gp.) és Biber Á. (10 p.) kosaraira alapozva simán a MAFC a tartalékos, s nagyrészt Orgona G. (20 p., 7 lep., 5 ea., 3 gp.) és Kis R. (18/3 p., 5 lep., 6 ea., 3 gp.) ponterősségében bízó  Veszprémet.
 
 
TF-BP - PVSK-VEOLIA 62-74
 
Küzdelmes mérkőzésen három és fél perccel a befejezés előtt csupán 2 pontos hátrányban volt a leginkább Anda D. (13 p., 6-6 lep. és ea.) és Nagy Sz. (12/3 p., 3 lep., 4 ea.) találataira támaszkodó hazai együttes, amelynek játékát a nagy mezőnymunkát végző, 7 lepattanót szerző és 10 gólpasszt kiosztó Szántó D. ügyesen szervezte. A végjátékban aztán egy 11-0-lal a C. Harler (20/9 p.)-Juhos L. (19/3 p., 9 lep.)-Németh A. (17/15 p.)-Halász Á. (10/3 p., - 11 mk. -, 3 lep., 5 szl., 8 gp.) kvartett vezette rutinos pécsi gárda eldöntötte a mérkőzést a maga javára.
 
 
Phoenix-MT Fót - BKG Príma Akadémia 58-75
 
A bajnoki nyitány egyik nagy meglepetése az újonc Megyeri Tigrisek szigetszentmiklósi diadala volt. Fóton a BKG elsősorban a 22-9-re megnyert negyedik negyedének, valamint F. Lilaj (20 p., 11 lep.), Galambos Á. (19 p., 8 lep.) és Nagy Bo. (17 p., 4-4 lep. és ea., 3 szl., 8 gp.) ponterős játékának köszönhetően visszavágott. Hazai részről egyedül Varga D. (15 p., 7 lep., 3 ea.) jutott 10 pont fölé, Bus I. pedig 8 ponttal és 11 gólpasszal zárta a találkozót.
 
 
Vasas Akadémia - Óbudai Kaszások 97-63
 
A 39-12-re megnyert első negyedre, valamint Marcikic L. (22/3 p., 9 lep., 2 bl.), Fekete V. (19/12 p., 5 lep., 7 gp.), Bagó M. (18 p., 10 lep.), Andrássy G. (13 p., 8 lep., 3 szl., 4 gp.), Cseh B. (11 p., 4 gp.) és Farkas A. (10/6) kosaraira alapozva győzte le simán a Vasas az időnként elég egyemberes csapat benyomását keltő óbudaiakat, mivel a vendégek közül egyedül Czura A. (23/15 p., 3 lep., 6 ea., 5 gp.) dobott 8 pontnál többet.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
MEAFC-Miskolc - Agrofeed UNI Győr 82-75
 
A második negyed közepéig fej-fej mellett haladtak a felek, majd ekkor egy 12-2-vel ellépett a MEAFC, amely 9 pontos előnnyel térhetett pihenőre. A negyedik negyed derekáig tartotta 10 pont körüli előnyét a Lippai Sz. (19 p., 4 lep.), Csák B. (18/12 p., 3-3 lep., szl. és gp.) és Kozák M. (16/6 p., 7 lep., 5-5 gp. és ea.) ponterős játékában bízó vendéglátó. Ekkor egy 7-1-gyel 4 pontra felzárkóztak a Sonyák B. (26/15 p., 5 lep.)-Bakon Cs. (16/12 p., 3-3 lep. és ea.) kettős vezetésével szívósan küzdő vendég győriek, de a végjátékban ennél már nem tudtak közelebb kerülni a MEAFC együtteséhez.
 
 
Bodrogi BAU Vásárhelyi Kosársuli - NYÍKSE-Szegfű Bútor 71-59
 
A hamar megszerzett 7 pontos (12-5) vezetését az első negyed végére megduplázva megnyugtató, 14 pontos előnyt szerzett a hazai gárda. A második etapra magára talált és felnőtt a feladathoz az elsősorban Gáspár B. (15 p., 5 lep., 7 gp., 2-2 ea. és bl.) és Skorcov G. (11 p., 3 ea.) találataira támaszkodó vendég NYÍKSE - szünetben 11 ponttal vezetett a Hódmezővásárhely. A harmadik negyed első felét 11-3-ra nyerve a szakasz közepén közel 20 ponttal "mentek" Bálint E. (25/15 p., 3 lep.), Varga Á. (19/12 p., 9 lep., 4 szl. 3 gp.) és Kelemen B. (15/9 p., 7 lep., 4 ea.) ponterős játéka révén a hazaiak. Ebben a negyedben végig dominált a vendéglátó, amely 24 pontos előnnyel zárta a szakaszt, és ezzel eldöntötte a találkozót. A negyedik negyedben már a kiegészítő játékosok játszottak hazai oldalon - a vendégek úgy kerültek a végére 10 pont közelébe, hogy a hazai együttes pont nélkül maradt a záró szakaszban.
 
 
Budafok - Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 98-65
 
Esélyeshez méltó módon, 9-1-gyel kezdett az éllovas házigazda, ám a szakasz közepén egy 8-0-lal ledolgozták hátrányukat a tartalékos, így leginkább Molnár B. (21/15 p., 11 p., 5 ea., 3 gp.), Lakatos P. (14 p. - 17 mk. -, 4 lep., 5 gp.) és Rákosi K. (10/6 p., 5 lep.) eredményességére építő borsodiak. A második etap közepén újra ellépett a Budafok, amely 10 pontos előnyre tett szert. Ezt követően a hazaiak szünetig már nem engedték ki a vezetést a kezükből, s 15 pontos előnnyel fordulhattak. A második félidőben már egyértelműen a Siklós O. (21/6 p., 5 lep., 7 szl., 6 gp.). Tursics K. (19/15 p., 5 gp.), Piukovics B. (17/15 p., 5 gp.), Garai G. (15/15 p., 3-3 lep., szl és ea.) és K. Swanson (11 p., 9 lep.) vezette hazai gárda akarata érvényesült, s végül fölényes győzelmet aratott a Budafok.
 
 
Pénzügyőr SE - Dávid Kornél KA 67-46
 
Hatékony második félidei védekezésének, valamint elsősorban Szálas G. (23/15 p., 4 lep.) és Kerkai Á. (11 p., 8 lep., 5 ea., 3 gp.) kosarainak köszönhetően diadalmaskodott szünet után 13 ponton tartva ellenfelét a Pénzügyőr. A szünetben még 4 ponttal vezető vendégektől ezúttal egyedül J. Djordjevics (13 p., 4-4 lep. és ea.) jutott 10 pont fölé.
 
 
SMAFC 1860 KA Soproni Egyetem - Dunaharaszti MTK 85-79
 
A bajnoki nyitányon a soproniak mondhatni kiütéses győzelmet arattak Dunaharasztin. Az ellentétes félidőket hozó visszavágó szünetében úgy tűnt, visszavághat az akkor 9 ponttal vezető, s nagyrészt Burai R. (29/12 p., 5 lep., 4 gp.) és Mészáros B. (20/9 p., 3-3 lep. és ea., 4 gp.) ponterős játékában bízó DMTK. Szünet után azonban Csendes P. (29/18 p., 3 gp.), Schöll R. (16 p., 7 lep.), Kovács B. (14 p., 8 lep., 3-3 ea., és bl., 4 gp.), Csátaljay P. (13/3 p., 6 lep., 5 gp.) és Csátaljay B. (10/6 p., 3 lep., 6 gp.) jóvoltából átvette az irányítást, fölénybe került, és fordítani tudott a SMAFC, de jóval nehezebben kerekedett a DMTK fölé, mint a szezonnyitón.
 
 
 
 
Jelmagyarázat: p. - pont, mk. - mezőnykísérlet, du. - dupla, tr. - tripla, bü. - büntető, lep. - lepattanó, gp. - gólpassz, szl. - szerzett labda, ea. - eladott labda, bl. - blokk

Vármegyei szövetségek