Tippmix Férfi NB I: Szoros meccset nyert meg a Körmend Szegeden
08
Dec
2022
Tippmix Férfi NB I: Szoros meccset nyert meg a Körmend Szegeden
2022. december 8.  |  09:50
Parrish hamar bizonyította, hogy éles a mérkőzésre, Polányitól már az első védekezés során elcsente a labdát, majd végig is vitte azt, Moore passzából aztán egy triplát is bevágott. Chambers 0-8-ra módosította az eredményt, majd dobott egy középtávolit is, és bár Starovlah szerzett egy kettest, természetesen a rossz kezdés után Simándi Árpád szűk három perccel a kezdés után időt kért (2-12). Roberson 2+1-ese úgy kellett a Szegednek mint egy falat kenyér, viszont a túloldalon Cakarun a festékből dolgozott eredményesen. A hazaiak gondjait Moore szaporította egy triplával, Washington Robersont találta meg üresen a palánk alatt. Kiss passzából Omenaka zsákolt, Starovlah két büntetőt dobott be, következő támadásban pedig egy tempót is. Chambers állította vissza a közte 10-et, a negyedben pedig több kosár nem esett. 11-21
 
Omeneka zsákolt újból, Roberson válaszolt, utána két büntetőt is értékesített, majd Parrish kosara után a mezőnyből villant megint. Chambers szépen játszotta magát tisztára és nem is hibázta el a középtávolit, a visszatérő Kerpel-Fronius Balázs pedig az első olyan szegedi pontokat szerezte, melyek nem Robersonhoz, vagy Starovlahhoz fűződtek, jött is az első vendég időkérés (19-27). Washington büntetőivel hatra csökkent a differencia, Moore egy pontot a vonalon hagyott. Bognár Kristóf is megkezdte a pontgyártást, Balogh kettőből egy büntetőt dobott be. Doktort Cakarun találta meg a triplavonalon túl, Bognár gyors 5 pontjával zárkózott a Szeged – közben Cakarun tört be szépen -, sőt Roberson révén már csak kettő pont volt a vendég előny (31-33). Person betörése után már döntetlen állt az eredményjelzőn, a Körmend ebben az időszakban teljesen ritmusát vesztette támadásban. Cakarun kaparintott meg egy támadólepattanót, fel is tette a ziccert, Balogh egalizált, Starovlah dobásával pedig a mérkőzés folyamán először átvette a vezetést a Szeged. Balogh átadását Filipovic váltotta két pontra, az eredmény pedig ezután a félidőben nem változott, így mínusz 10-ből, plusz négyet varázsolt a Szedeák a nagyszünetre. 39-35
 
Chambers kosarával indult a második félidő, Starovlah labdaszerzése után Washington hozta kihagyhatatlan helyzetbe Baloghot. Omeneka dolgozott nagyszerűen a palánk alatt, Roberson 1/2-vel zárt a büntetőivel. Washington fejezett be egy gyorsindítást ziccerrel, Person pontjai után már hét volt közte, jött is az újabb körmendi időkérés. Ferencz hetedik kísérletével végre sikerrel járt, így kettővel közelebb lopta csapatát, Starovlah és Chambers váltott gyors kosarat, utóbbié +1-es volt (48-44). Starovlah nagyon belejött a középtávoli dobásokba, Moore ugyan onnan volt eredményes. Washington törte fel szépen a vendég védelmet, Moore viszont triplával válaszolt. Roberson folytatta remeklését, Chambers mindkét büntetőjét a helyére tette. Ferencz hozta fel mínusz egyre a Körmendet, Bognár segítette ki csapatát. Cakarun pontjaival ért véget a negyed. 56-55
 
Roberson és Chambers ott folytatta a negyed elején, ahol abba hagyták a harmadikban, előbbi egy duplát, utóbbi egy hármast vágott be, utána Washington ment végig két pontért, Chambers ellenállhatatlan volt, előbb újabb hármast dobott, majd Parrish-nek osztott ki egy gólpasszt, Simándi Árpád időt kért (60-63). Bognár Kristóf csak egy büntetőt dobott be, majd ismét az előbb említett körmendi duó játszott össze, azzal a különbséggel, hogy Parrish most triplát dobott, ahogy Washington is a túloldalon. Ez volt a szegediek első sikeres triplája a mérkőzésen! Az amerikainak lehetősége volt egyenlítenie is, az egyik büntetőjét azonban elrontotta. Cakarun középtávolról célzott pontosan, Washington egy vendég technikai után dobott be egy büntetőt, ahogy Roberson is, igaz ő két próbálkozásból, így újfent nem tudott egyenlíteni a Szedeák. Két és fél perccel a mérkőzés vége előtt aztán ismét Washington vette kezébe az irányítást, ziccere után már a hazaiaknál volt az előny (69-68). Chambers talált be a játékmegszakítás után, Bognár egyenlített ki. Cakarun villanásával mozdította el döntetlenről az eredményt, a szegedieknek egy újabb kihagyott büntető mellett azért is főhetett a fejük, mert Chambers az utolsó perc elején kintről köszönt be, majd bentről is így eldőlt a mérkőzés. 74-79
 
Naturtex-SZTE-Szedeák - Egis Körmend 74-79 (11-21, 28-14, 17-20, 18-24)
 
Bajnokság, 3. forduló
Szeged, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Farkas Gábor, Györfy Rúben (Páli dr. Kálmán)
 
Szeged: Washington 19/6, Polányi -, Starovlah 12, Bognár K. 11, Roberson 19. Csere: Filipovic 2, Person 4, Balogh Sz. 5, Kerpel-Fronius 2, Mayer-.
 
Körmend: Chambers 29/12, Parrish 12/6, Ferencz 4, Moore 11/6, Cakarun 12. Csere: Balogh M. -, Kiss M. -, Omenaka 6, Doktor P. 3/3.

Vármegyei szövetségek