Női Euroliga: Kikapott a Bourges otthonában a Szekszárd
07
Dec
2022
Női Euroliga: Kikapott a Bourges otthonában a Szekszárd
2022. december 7.  |  22:20

A női Euroliga ötödik fordulójában az Atomerőmű KSC Szekszárd 83-62-es
vereséget szenvedett az idei Szuperkupa-győztes, Tango Bourges Basket
otthonában.

A mérkőzést Yvonne Anderson pontjai indították. Anderson előszőr
büntetőkből volt sikeres, majd távolról is betalált, amivel a hazaiak
5-0-ás előnybe kerültek. Ekkor következett Victoria Vivians találata. A
szekszárdiak viszont így sem tudtak faragni hátrányukból, Anderson
ugyanis ismét két büntetőt értékesített (7-2). Ezután a Szekszárd
indított újabb akciót. Dobás közben pedig Cyesha Goreet faultolták,
amiért ezúttal a KSC légiósa állhatott vonal mögé. Goree találatai, majd
Vivians újabb sikeres ziccere után, az állás 7-6-ra változott. Andersont
viszont ezután sem tudták megállítani Zseljko Djokics tanítványai. Ahogy
szokták viszont mondani: “Egy fecske nem csinál nyarat”. Így 9-9-nél a
Szekszárd végül ki is egyenlített, majd Goree kosarával átvették a
vezetést a vendégek. Az öröm azonban nem tarthatott sokáig. A Bourges
ugyanis ismét fordított, majd egy határozott rohammal újból 5 pontra
növelték előnyüket (16-11). Ez az öt pontos differencia a negyed végére
végül hét pontra növekedett, tehát a felek 20-13-ról fordulhattak.

A második felvonás egy újabb hazai rohammal folytatódott, melynek
következtében a csapatok közti különbség 10 pontra növekedett. A
Szekszárd azonban továbbra sem hagyta magát. Sydney Wallace lépett fel
határozottabban, ezzel a vendég együttes pedig három pontot tudott
lefaragni hátrányából. Két perc elteltével tehát 25-18-at
regisztrálhattunk. A folytatásban azonban ez a tíz pont körüli különbség
állandósulni látszott. Nagyobb lendületet vettek a hazaiak, amivel a
Szekszárd nem igen tudta tartani a lépést. A kijelző 31-20-at mutatott,
amikor Holcz Rebeka büntetői következtek. A KSC fiatal bedobója végül
egyet értékesített. 31-21-nél Zseljko Djokics vezetőedző időkérése
szakította meg a játékot. A pályára visszatérve egy újabb erősebb
bourges-i periódus következett. Sorozatban 7 pontot szereztek a hazaiak,
míg a Szekszárdnak egy találata sem lett. Ezzel az állás 38-21-re
változott. A nagyszünetre a felek közti különbség két pont híján a 20
pontot is elérte. A csapatok tehát 46-28-ról fordulhattak, a mezőny
legjobbja pedig a 13 pontot jegyző Yvonne Anderson lett.

A második félidő hasonló ritmusban folytatódott, mint az első két
negyed. A játékrészt ismét a Bourges pontjai vezették fel. A hazaiak 6
pontja mellé végül 5 szekszárdi pont társult, ezzel a különbség pedig
tulajdonképpen változatlan maradt. 52-33-nál Zseljko Djokics időkérése
következett. A folytatásban egy viszonylag eseménytelenebb periódus
vette kezdetét, mely során egyik csapatnak sem sikerült további pontokat
szereznie. A kosárcsendet végül Victoria Vivians találata törte meg,
melyre szinte azonnal Yvonne Anderson válaszolt. Ezzel az etap ötödik
percébe érkeztünk. Az eredményjelző 54-35-öt mutatott, Zseljko Djokics
pedig újabb időt kért eligazításra. Visszatérve egy pillanatra
megcsillant a remény sugara a szekszárdiak számára, a vendégek ugyanis
sorozatban 7 pontot szereztek. A védőtérfélen azonban továbbra is voltak
hiányosságok, amiket a Bourges könyörtelenül kihasznált. Éppen ezért, a
KSC így sem tudott pár pontnál többet lefaragni hátrányából. A játékrész
végül 60-45-el végződött, innen folytatódhatott tehát a mérkőzés záró
szakasza.

A találkozó utolsó tíz perce Anete Steinberga sportszerűtlen hibájával
kezdődött, amiért Sydney Wallace dobhatott kettőt. A vendégek légiósa
mindkét dobását értékesítette, a válasz azonban azonnal érkezett is
Pauline Astiertől. Kosárra-kosár volt tehát a válasz, ezzel pedig a
differencia továbbra is változatlan maradt. Három perc elteltével
69-53-at regisztrálhattunk, Ruthy Hebard 2+1-es akciójával. A játék képe
ezután sem változott. A különbség végig 20 pont körül táncolt, ám azt
nem lépte át. 76-60 volt az állás, amikor megkezdődött a mérkőzés
hajrája. Az utolsó percekben az Atomerőmű KSC Szekszárd minden
energiáját mozgósította, a Bourges mély rotációjával azonban sajnos nem
tudtak mit kezdeni. A találkozóra csupán kilenc szekszárdi játékos
utazott, akik közül mindenki kapott játéklehetőséget és hősiesen
harcolt. Az utolsó másodpercekben azonban a differencia végül a 20
pontot is átlépte. A Szekszárd végül 83-62-es vereséget szenvedett a
Tango Bourges Basket otthonában. A mérkőzés embere a 23 pontot szerző
Yvonne Anderson lett, míg a KSC oldaláról Sydney Wallace szerezte a
legtöbb pontot (18). Ezen kívül Ruthy Hebard 15 pont, 11 lepattanós
dupla-duplával zárt.

 

TANGO BOURGES BASKET - ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 83-62 (20-13, 26-15,
14-17, 23-17)

Euroliga 5. forduló
Bourges, Palais des Sports du Prado
Zdenko Tomasovic, Özlem Yalman, Geert Jacobs (Andre De Wispelaere)

Tango Bourges Basket: Alexander 15, Duchet 5, Anderson 23/6, Godin 2,
Guapo 10/6. Csere: Astier 6, Bankole 9/9, Steinberga 4, Abdi 2,
Bnuenameu , Michel 5, Zodia 2.

Atomerőmű KSC Szekszárd: Goree 8, Hebard 15, Miklós 6/6, Vivians 12,
Wallace 18/6. Csere: Boros 2, Holcz 1, Horváth -, Szűcs -.

Vármegyei szövetségek