Januárban rendezik a III. Nemzetközi Kosárlabda Konferenciát
03
Dec
2022
Januárban rendezik a III. Nemzetközi Kosárlabda Konferenciát
2022. december 3.  |  10:30

Január 16–17-én ismét a tudomány lesz a fókuszban: jön a III. Nemzetközi Kosárlabda Konferencia!

A Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ szervezésében január közepén ismét Pécsett randevúznak majd a sportág legkiválóbb tudományos szakemberei: a Nemzeti Kosárlabda Akadémia ad otthont a III. Nemzetközi Kosárlabda Konferenciának.

 

Nagyon hangos hazai és nemzetközi sikert aratott az idén januárban megrendezett első, majd a júliusban megtartott második konferencia. Nem csoda, hiszen Rátgéber László hívására szenzációs előadók osztották meg tudásukat a hallgatósággal: többek között Geno Auriemma, Ettore Messina, Nick Nurse, Robert „Bob” McKillop, vagy éppen dr. Németh László kápráztatta el a hazai és külföldről érkezett szakembereket.

A 2023-as esztendőben sem kell sokat várni arra, hogy ismét Pécs legyen a sportág tudományos fellegvára! A III. Nemzetközi Kosárlabda Konferenciának január 16–17-én ismét a Nemzeti Kosárlabda Akadémia ad otthont, a téma pedig – csakúgy, mint az előzőeken – megint izgalmasnak és érdekfeszítőnek ígérkezik: „A regeneráció és rehabilitáció tudományos gyakorlata: sérüléstől a visszatérésig” (Science and Practice of Recovery: From In Game to Post Injury).

 

Az előadók névsora ezúttal is veretes lesz, kiváló külföldi és hazai szaktekintélyek boncolgatják majd a témát.

Prof. dr. sc Igor Jukic – A teljesítményhatékonyság növelésének szakértője, a „European Physical Conditioning Association” alapítója (2003), az ELPA (Euroleague Players Association) tanácsadó testületének társalapítója és tagja. A Horvát Olimpiai Bizottsághoz tartozó High Performance Sport Center vezetője.

Dr. Francesco Cuzzolin, Phd. – Az első európai szakember, aki vezető kondicionáló edző pozíciót töltött be egy NBA-csapatnál, a Toronto Raptorsnál. Dolgozott az orosz és az olasz nemzeti válogatottaknál, jelenleg az euroligás Olimpia Armani Milano teljesítményhatékonyságért felelős vezetője.

Jámbor László – Több, mint három évtizede dolgozik a labdarúgásban a teljesítménynövelés szakértőjeként, valamint erőnléti edzőként. Az Ajax Amszterdammal Bajnokok Ligája-, UEFA Kupa-, Világ- és Európai Szuperkupa-győztes, s olyan világhírű vezetőedzők mellett dolgozott, mint Leo Beenhakker, Louis van Gaal, Morten Olsen vagy Ronald Koeman. A Magyar Labdarúgó Szövetség sportágfejlesztési igazgatója is volt.

Dr. Knoll Zsolt – Ortopéd specialista, sportsebész, több mint 30 éve foglalkozik mozgásszervi betegségek gyógyításával. Leggyakrabban a térd-, váll- és bokaízületi sérüléseket, elváltozásokat gyógyítja. 2009 óta az Emineo Magánkórház orvosigazgatója.

Vladimir Bankovic – Kiváló erőnléti szakember, aki pályafutása során több sportágban is maradandót alkotott. A szerb női röplabda-válogatott erőnléti edzőjeként két olimpiai (2016, Rio de Janeiro, 2. hely; 2021, Tokió, 3. hely), három világbajnoki (két arany és egy bronz) és öt Európa-bajnoki érmet (három arany, egy ezüst, egy bronz) szerzett. Magyar bajnok és kupagyőztes a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatával. Vladimir Bankovic jelenleg a Nemzeti Kosárlabda Akadémia erőnléti edzőinek vezetője.

Dr. Julio Calleja-Gonzales – A Baszkföldi Egyetem elnöke, a Zágrábi egyetem kineziológiai karának tiszteletbeli előadója, jelenleg a Spanyol Olimpiai Bizottságnak dolgozik. Az Európai Erőnléti Edzők Egyesületének (EPCA) és az Euroliga Játékosok Szövetségének (ELPA) igazgatótanácsának tagja.

 

A III. Nemzetközi Kosárlabda Konferenciára a belépés ingyenes lesz. A közelgő eseménnyel kapcsolatban további információkat, érdekességeket a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ hivatalos honlapján, a www.ksmk.hu -n osztanak meg.

Vármegyei szövetségek