FIBA EC: Nagy különbségű vereséggel búcsúzott az Egis Körmend
30
Nov
2022
FIBA EC: Nagy különbségű vereséggel búcsúzott az Egis Körmend
2022. november 30.  |  21:35

A lengyel Anwil Wloclaweket fogadta az Egis Körmend a FIBA Europe Cup csoportkörének utolsó fordulójában. A vasi csapat számára – a továbbjutás szempontjából – már tét nélküli volt a mérkőzés: öt veresége miatt eldőlt, hogy véget ért számára a sorozat.

Moore két pontjával kezdett a Körmend, de Petrasek kettesével és triplájával fordított a lengyel csapat. Mitchellt szolgálta ki remek labdával Chambers, a fordulásból azonban ismét egy triplát dobtak a vendégek – Chambers távolról válaszolt (8-8). Petrasek vállalt el egy újabb hármast, aztán Omenaka közelije után még egyet. Greene kettese után ismét a lengyelek triplafelelőse célzott jól kintről, Moore szakította meg a vendégek sorozatát egy triplával (13-19). Két pontra jött fel a Körmend (19-21), az első negyed hajrája azonban a lengyeleknek sikerült jobban (21-27).

Balogh két jó büntetőjét hozta a második negyed első perce, majd a következő minutumban Slupinski is a vonalról célzott pontosan. Laczynski triplája is ült, majd Greene hármasával lett meg a tízpontos különbség (25-35). Greene ismét kintről dobta be, a negyed közepéhez közeledve Nowakowski a lengyelek kilencedik tripláját is értékesítette (30-46). Moore faulttal együtt talált be, a körmendi légiós büntetője is jó volt. Kétszer is a gyűrűről csorgott le a körmendiek kísérlete, közben az Anwil tizedik triplája is célba ért (33-51). Ferencz keze is elsült kintről, de így is magabiztos Wloclawek-vezetéssel mentek pihenőre a csapatok (41-54).

Támadó-lepattanót szereztek a vendégek, majd egészen dudaszóig játszották az azt követő akciót – az utolsó pillanatban eleresztett Greene-tripla is talált… aztán Bostic állt bele a következőbe, ami szintén a körmendi gyűrűben landolt; Parrish kintről válaszolt (44-60). Sobin kettesével már húsz volt a különbség (46-66). Újabb három eredményes Anwil-akció következett, kissé könnyedén jutott át az ellenfél a hazaiak védelmén, időt is kért a körmendi stáb (46-72). Greene villant a sarokból, majd lerohanta a körmendieket a rivális, pillanatok alatt harminc fölött volt a különbség (46-79). Kiss dudaszós triplájával zárult a harmadik negyed (49-81).

A negyedik negyed kiegyenlítettebb játékot hozott, a meccs viszont ekkorra már eldőlt. Omenaka zsákolásának tapsolhatott a közönség a játékrész közepén, majd Doktor remek triplája zárta a találkozót: 94-67-re nyertek a lengyelek.

 

Egis Körmend – Anwil Wloclawek 67-94 (21-27, 20-27, 8-27, 18-13)
FIBA Europe Cup, G-csoport, 6. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: M. Vulic (horvát), J. Jurcevic (horvát), B. Zupancic (szlovén)

Körmend: Chambers 2, Mitchell 11/9, Ferencz 9/6, M. Moore 10/3, Omenaka 9. Csere: Balogh M. 5/3, Doktor P. 5/3, Herczeg 1, Kiss M. 6/6, Cakarun 6, Parrish 3/3.

Wloclawek: Greene 17/12, L. Moore -, Bostic 9/3, Petrasek 19/15, Slupinski 6. Csere: Nowakowski 19/6, Szewczyk 7/3, Woroniecki 2, Sobin 10, Laczynski 5/3.

Vármegyei szövetségek