A Falco és a Körmend is kikapott a nemzetközi porondon
24
Nov
2022
A Falco és a Körmend is kikapott a nemzetközi porondon
2022. november 24.  |  10:51
A két győzelemmel álló UCAM Murcia látta vendégül a csoportkör felénél egy sikert számláló Falco-Vulcano Energia KC Szombathelyt a Bajnokok Ligája A-csoportjának negyedik fordulójában. A Falco éppen soros ellenfele ellen jegyezte eddigi egyetlen sikerét.
 
Anderson triplája jelentette a meccs első három pontját, amit további két spanyol egység követett – két és fél perc után Pot egy jó büntetője hozta meg a Falco első találatát (5-1). Barac kettese 9-1-nél esett be, jobban kezdett a házigazda. Kovács dupláját Keller triplája követte, pillanatok alatt feljött a Falco, sőt le is hagyta az immár percek óta pontképtelen Murciát Keller két jó büntetőjével és Perl kettesével (9-12). Tartotta egykosárnyi előnyét a Falco, Barac egy-egy büntetője került a helyére, majd Pot távolijával már hattal vezetett a Falco (13-19) – időt is kértek a hazaiak. Több pont már nem esett az első tíz percben.
 
Anderson hármasát Radovics kettese követte a második negyed első percében. Hasonló kezdést láthattunk a Falcótól, mint az első negyedben – Radovics újabb találatával már a Murcia vezetett. Nem sokáig: Cowels egy hármassal vette vissza az előnyt (20-22). Keller zsákolt, ráadásul a büntetőjét is bedobta, majd Pottól érkezett egy hármas, de a hazaiak gyors négy ponttal válaszoltak, amire a Falco-stáb reagált időkéréssel (26-28). Pustovyi és Keller váltottak kosarat, McFadden egyenlített. Keller szedte össze a labdát, majd adta tovább Potnak, aki kintről célzott pontosan (30-33). Az első félidő hajrája viszont a Murciáé volt: Bellas és Rojas is triplát dobott, majd Diop ziccerével már 38-33-ra a hazaiak vezettek. Pot még betalált, 38-35-ről jöhetett a második húsz perc.
 
Megint Anderson nyitotta egy hármassal a negyedet, Perl kettese egy perccel később érkezett válaszul, majd Keller távolija is talált (41-40). Rojas és Anderson növelte a csapatok közti különbséget egy-egy kettessel, utóbbi ráadásul büntetőt is dobhatott, de az kimaradt. Visszakapaszkodott egy pontra a Falco, majd Perl ismét Potot szolgálta ki, akinek kettesével újra a magyar csapatnál volt az előny (45-46) – Diop vette vissza a vezetést a fordulásból, majd Keller kapott labdát Perltől, és újra a Falcónál volt a fór. Perl pontszerzésben is jeleskedett ezekben a percekben, őrizte minimális előnyét a vendég csapat. Tiby faulttal együtt dobott pontot, de a büntető lejött. A hazai egyenlítésre Perl két, egy-egy pontot érő találata volt a válasz. Egy perccel a vége előtt McFadden három büntetőt dobhatott: egy ment be. A harmadik negyedet Perl kettese zárta le (58-57).
 
Perl rögtön betalált közelről, majd még egyszer, de Anderson szokásos negyed eleji triplája sem maradt el a két Falco-kosár között (61-61). Keller is jegyzett egy kettest, ezúttal is Perltől kapta a gólpasszt – utóbbi 16 pontos, 10 gólpasszos dupla-duplánál járt ekkor már, csapata pedig ismét vezetett. A hazaiak szakvezetőjére fújtak technikait, Perl bedobta a büntetőt (61-64). Pustovyi kettese mintegy négyperces hazai pontcsendet tört meg, és ez sajnos Bellas dobókedvét is meghozta: kintijével már a hazaiak vezettek (66-64) – időt kért a Falco. A szombathelyiek is négyperces pontcsendél tartottak már a negyedik negyedben, így Anderson kettesére a legjobbkor érkezett Tiby triplája. Pustovyi viszont megint betalált, ráadásul egy extra büntető is a jutalma volt, amivel élt is (71-67). Tiby vesztett labdát, az iménti pontszerző, Pustovyi támadópattanót szedett, majd Barac technikaiját Anderson jó büntetője követte. Leblokkolt a Falco, Klavzar triplája pedig úgy tűnt, eldöntötte a meccset 1:50-nel a vége előtt. Tiby hármasa ült, Perl büntetői szintén – egy perccel a vége előtt 75-72 volt az állás. Klavzar közelije is talált, ismét időt kért a Falco-stáb. Perl akciója lejött, a másik oldal viszont jól büntetőzött, így Pot kettesével sem került sokkal közelebb ellenfeléhez a Szombathely. Jobban hajrázott a Murcia, amely 81-74-re nyert.
 
UCAM Murcia – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 81-74 (13-19, 25-16, 20-22, 23-17)
 
Bajnokok Ligája, A-csoport, 4. forduló
Murcia, Palacio de los Deportes de Murcia
V.: M. Horozov (bolgár), D. Zapolski (lengyel), J. Jurcevic (horvát)
 
Murcia: McFadden 5, Bellas 6/6, Rojas 7/3, Anderson 17/12, Pustovyi 17. Csere: Diop 8, Sakho -, Jelinek 1, Klavzar 14/6, Radovics 6.
 
Falco: Pot 17/9, Cowels 3/3, Brown 2, Tiby 8/6, Keller 19/6. Csere: Barac 4, Perl 19, Kovács B. 2, Krivacsevics -.
 
 
 
Négy vereség után folytatta szereplését a FIBA Europe Cup G-csoportjában az Egis Körmend. A vasi együttes az ötödik fordulóban a portugál Sporting CP vendége volt.
 
Majdnem három percet kellett várni az első körmendi pontokra – Mitchell nevéhez fűződött; közben a házigazda viszont már hatnál járt. Fél perc alatt egyenlített a vasi együttes (6-6). Ventura előbb Fenner tripláját készítette elő, majd ő maga egy kettest vállalt, de Chambers keze is elsült kintről (11-9). Sokat hibáztak a csapatok, Moore is egy ide-oda pattogó labdát elcsenve szerzett kosarat, majd Balogh szedett össze egy guruló labdát, passzából Moore jegyzett triplát, majd Doktor távolijával már a vezetés is megvolt – 15-17-tel zárult az első negyed.
 
Williams egyenlített, de a plusz egy büntetőjét kihagyta. Chambers egyéni akciója is két pontot ért, majd Fernandes dobott bravúros mozdulattal kosarat (21-19). Parrish egyenlített, de LoVett kintijével újra a hazaiaknál volt a vezetés, amit Williams erősített meg egy közelivel. Körmendi időkérés, majd Moore egy távolit süllyesztett el, Mitchell pedig két büntetővel egyenlített, sőt Chambers hármasa már ismét a Körmendnek jelentett vezetést, ráadásul Parrish is betalált (26-31). Megnyomták a hajrát a felek, felváltva estek a kosarak: 38-36-os körmendi vezetéssel zárult az első félidő.
 
Moore remek hármasa nyitotta a második félidőt, majd Mitchell is kintről tette helyre a játékszert (36-44). Jött volna közelebb a Sporting, Moore viszont a vonalon túlról talált be. Mitchell kapott nagy blokkot, tetszett is a hazaiaknak – Omenaka kettese már kevésbé; meglett a közte tíz (42-52). Egy technikait is kaptak a hazaiak, Moore büntetője viszont kimaradt. Chambers két próbálkozása viszont nem (42-56). Büntetőből sem jeleskedtek a hazaiak ezekben a percekben, Omenakának viszont nem remegett meg a keze – már Ventura triplájával sem tudott tízen belülre jönni a Sporting (49-60). Két perccel a vége előtt viszont tíz alá csökkent a differencia, egészen Chambers hármasáig (55-66). Kétszámjegyű maradt a különbség a negyedik negyedre (58-68).
 
Parrish negyedet indító hármasát követően Antonio Monteiro három büntetőjéből csak az első talált célba. Araszoltak közelebb a hazaiak, 64-71-nél időt is kért a körmendi szakmai stáb. Újabb egy ponttal lépett közelebb a védekezésén szigorító házigazda. Mitchell dobott be két büntetőt, de a következő pillanatokban lerohanta a vasi csapatot a Sporting: 73-74-nél ismét Mitchell állt a vonalra, de már csak az egyik kísérlet ért célt. A Körmend fölé nőtt a házigazda, amely Fenner három büntetőjével előbb átvette a vezetést, majd növelte is a különbséget (81-77). Egyenlített a Körmend, de ezt négy hazai pont követte. Az utolsó percet 87-83-nál kezdték a felek, Omenaka ziccere viszont kimaradt. Herczeg egyetlen büntetője érkezett már csak a Körmendtől, amely így ötödik vereségét is elszenvedte – 89-84-re nyert a portugál csapat.
 
Sporting CP – Egis Körmend 89-84 (15-17, 21-21, 22-30, 31-16)
 
FIBA Europe Cup, G-csoport, 5. forduló
Lisszabon, Pavilhao Joao Rocha Aréna
V.: F. Arana (spanyol), A. Bongiorni (olasz), J. Dominique (gibraltári)
 
Sporting: LoVett 14/3, Ventura 9/3, Armwood 7, Fenner 21/6, Fernandes 8. Csere: A. Monteiro 6/3, Loncovic 6, R. Monteiro 6, Williams 12/3.
 
Körmend: Chambers 18/9, Mitchell 18/3, Ferencz 3, Moore 19/15, Omenaka 9. Csere: Parrish 9/3, Balogh M. 2, Doktor P. 3/3, Takács K. 2, Herczeg 1, Kiss M. -.
 
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek