Női NB I: A BEAC otthonában győzött a Vasas
03
Nov
2022
Női NB I: A BEAC otthonában győzött a Vasas
2022. november 3.  |  09:00

A bajnokság 8. fordulójában a Vasas Akadémia feszült, kemény mérkőzésen 86-74-re győzte le az E.ON ELTE-BEAC csapatát.

Tóth Orsi négy pontja vezette fel a fővárosi rangadót, melyre Ana Vojtulek négy pontja érkezett válaszul, majd Angyal Barbara triplájával 7-4-nél már a BEAC vezetett. Rendkívül pontgazdag és fordulatos játék jellemezte az első negyedet. Összesen öt triplát láthatott a közönség. 10-10 után a Vasas került lépéselőnybe. Milos Pavlovic tanítványai kétszer is elléptek 6 ponttal. Nadija Smailbegovic triplája után 18-12-re, majd Katrina Pardee hármasával 21-15-re vezettek a vendégek. A negyed hajrájában azonban szépített a BEAC. A hazaiak egy pontra faragták a hátrányukat. A második szakasz elején sem változott a játék képe. 12 perc után már 32-31 állt az eredményjelzőn. Ekkor a BEAC járt előrébb. Időt kért a Vasas, de ebben az időszakban Mészárosné Kovács Andrea csapata tudta megszilárdítani előnyét.

A második negyed feléhez érkezve 38-33-ra ment a BEAC. Rendkívül kemény, vitatott szituációktól sem mentes találkozó bontakozott ki. Nem telt el 16 perc, amikor a BEAC egyik motorja Morgan Green megkapta második technikai faultját és így a kiállítás sorsára jutott. Megtorpantak a hazaiak és a Vasas 12-3-as sorozattal zárta a félidőt, amivel 45-41-re fordított. Nadia Smailbegovic 12, Papp Dia 9 pontnál járt a vendégeknél. A BEAC legeredményesebbje a 13 pontos Tóth Franka volt, aki mindössze egy dobást hibázott mezőnyből. A harmadik negyedben is hasonló mederben folyt a küzdelem. Felváltva estek a találatok. Ana Vojtulek és Tóth Franka révén 49-47-re fordította BEAC. A hazaiak sokáig őrizték pár pontos előnyüket, de a Vasas rendre tudott válaszolni a hazai kísérletekre. Ráadásul kiválóan megoszlottak a terhek. Papp Dia, Budácsik Dorka, Tóth Orsi, Madár Eszter és végül Nadia Smailbegovic is betalált, így 58-57-nél ismét a vendégek jártak előrébb.

A harmadik negyed hajrájában Salamon Zsófia duplájával 60-57-re alakult az eredmény. Ez 55-50 után már egy 10-2-es futás volt a vendégektől. A harmadik etapot Ana Vojtulek büntetője zárta, így 60-58-ról futottak neki a csapatok az utolsó 10 percnek. A kemény küzdelemben rengetget állt a játék. A Vasas Papp Dia és Nadia Smailbegovic tripláival 67-61-nél tudta megszilárdítani az előnyét. A BEAC-ot a másik légiósa Ana Vojtulek kizárása, illetve Orosz Zsófia és Angyal Barbara kipontozódása is hátráltatta. A Vasas Szerencsés Tamara és Salamon Zsófia találataival 73-61-nél növelte 10 pont fölé különbséget. Az utolsó öt percben kézben tartotta a meccset a vendég együttes. Milkovics Réka triplája után 77-68-nál még időt kért Milos Pavlovic. Az utolsó két percben pedig már nem engedte ki a kezéből a sikert a Vasas.

 


E.ON ELTE BEAC - Vasas Akadémia 74 -86 (23-24,18-21,17-15,16-26)

TIPPMIX NŐI NB I. A, 8. forduló
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Tőzsér Dénes Kelemen, dr. Mészáros Balázs, Szilágyi Bálint (dr. Gincsai János Péter)

E.ON ELTE BEAC: Angyal 14/3, Vojtulek 14, Orosz 1, Green 6/3, Tóth 19/3. Csere: Benke, Koch 6, Katona, Zsámár, Milkovics 7/3, Radócz 3, Juhász.

Vasas Akadémia: Smailbegovic 21/9. Nunn, Papp 16/3, Tóth 10, Madár E. 12. Csere: Budácsik 6, Szerencsés 10, Salamon 4, Madár K., Pardee 7/3.

Vármegyei szövetségek