Tippmix Férfi NB I: 10 ponttal verte a Szedeák a Honvédot
21
Oct
2022
Tippmix Férfi NB I: 10 ponttal verte a Szedeák a Honvédot
2022. október 21.  |  11:02
Roberson sérülés miatt nem vállalta végül a játékot, így a Szegednek magasembere nélkül kellett pályára lépnie. Demeter Attila révén a Honvéd dobta a meccs első kosarát, majd Polányi kintről, míg Washington betörésből volt eredményes (5-2). Az amerikai irányító első gólpasszát is kiosztotta, Kovács dobott belőle egy ziccert. Starovlah kosara után már 9-0-ás futásban voltak a hazaiak, jött is Baksa Szabolcs időkérése. Mijovics szakította meg egy középtávolival a rossz fővárosi sorozatot, sőt Tanoh Dez kettő plusz egyes akcióval vetette észre magát (9-7). Völgyinek az egyenlítés is összejött, Polányi azonban válaszolt, újra előnybe juttatva ezzel a Szegedet. Simon nehéz betörés után talált be megszerezve ezzel első pontjait, Balogh Szilárd hasonlóképpen szerzett két pontot. Simon a sarokból dobott palánkos hármast – igen, nem elírás -, amivel a budapesti csapat először vezetett a mérkőzésen (13-14). Peringer is megkezdte a pontgyártást, rögtön gyors négy ponttal, Simándi Árpád a 16-4-es futás után kért időt (13-18). A játékmegszakítás után Balogh ziccerével és büntetőjével egy pontra zárkóztak a hazaiak, majd Bognár hármasával már a vendéglátók vezettek újra, Hajdú kosarára pedig ismét Bognár talált be kintről, dudaszóra. 23-20
 
Bognár a második negyedet is remekül kezdte, Peringer zsákolt. Person is felkerült az eredményjelzőre egy kinti dobással, majd egy ziccerrel növelte pontjai számát (31-22). Simon büntetőzött hibátlanul, Bognár harmadik triplájával először érte el a különbség a 10 pontot, Baksa Szabolcs időt is kért. Simon triplája hullott be, Polány, Peringer válaszolt (37-27). Tanoh Dez ziccerből szerzett egy kettest, Washington dudaszóra dobott egy fadeaway-t. Filipovics növelte a hazai előnyt a festékből, Tanoh Dez ziccerezett és még egy büntetőt is dobhatott (41-35). Filipovics kettő plusz egyes akciója indította a félidő utolsó percét, Mijovics zárta a játékrészt egy jó középtávolival. 44-37
 
Person zúdított be egy hármast a második félidő elején, Peringer dobott kosarat közelről. Person bentről is eredményes volt, majd Simon talált be kintről, Peringer pedig kétszer egymás után a festékből (49-46). Mijovics büntetőivel egy pontra zárkózott a Honvéd, Simon pedig megszerezte a vezetést csapatának (49-50). A nagy ijedtségre Starovlah szerzett három pontot, Kopácsi azonban nem volt rest visszadobni. Simon két pontjára a Szeged egy eladott labdával reagált, a gyorsindítást Mijovics fejezte be (52-57). Washington már hét eladott labdánál tartott ekkor…Az amerikai megmutatta másik arcát is szép gólpasszt osztott ki Filipovicsnak. Tanoh Dez negyedik Honvéd játékosként érte el a 10 pontot, Washington a büntetővonalról szerzett egy dobással két pontot fadeaway formájában (56-59). Az irányító nyolcadik eladott labdája két Demeter büntetőbe torkollott, majd a túl oldalon egy utolsó másodperces ziccerrel javított. 58-61
 
A záró etap Person pontjaival kezdődött, s mivel Tanoh Dez 1/2-t dobott büntetőből, Bognár kettő plusz egyével átvette a vezetést a Szedeák. Starovlah három pontra növelte az előnyt, a Honvéd teljesen elvesztette a fonalat támadásban, Washington pedig három ponttal büntetett (67-62). Négy és fél perc után mozdult el a Honvéd a negyedik negyedben az egy szerzett pontról, Kopácsi dobott egy hármast a sarokból. Kerpel-Fronius kemény betöréssel ért el két pontot. A két csapat ebben az időszakban inkább abból csinált versenyt ki tud többet és nagyobbakat hibázni. Az utolsó három percet Washington kezdte meg két jó büntetővel, majd egy szép hármassal, amivel 10 pontra nőtt a differencia (75-65). Valószínűleg már sokan itt azt gondolták eldőlt a mérkőzés, de a Szeged Alba elleni meccse azért mindenkinek ott motoszkált a fejében. Peringer kezdte volna meg a zárkózást, Kovács kosara azonban lezárta a mérkőzést. 77-67
 
Naturtex-SZTE-Szedeák-Budapesti Honvéd SE 77-67 (23-20. 21-17, 14-24, 19-6)
 
Bajnokság, 5. forduló
Szeged, Városi Sportcsarnok
Jv.: Papp Péter, Fodor Attila, Kovács Nimród János (dr. Gincsai János Péter)
 
Szeged: Washington 16/3, Polányi 8/6, Kovács Ád. 4, Starovlah 7/3, Bognár 15/9. Csere: Kerpel-Fronius B. 2, Person 12/6, Balogh S. 6, Filipovics 7.
 
Honvéd: Simon 17/9, Tanoh Dez 11, Mijovics 11/3, Demeter 4, Völgyi 2. Cserék: Hajdú 2, Takács -, Kopácsi 6/6, Peringer 14.

Vármegyei szövetségek