Tippmix Férfi NB I: Nagy meccset nyert meg Körmenden a Kecskemét
16
Oct
2022
Tippmix Férfi NB I: Nagy meccset nyert meg Körmenden a Kecskemét
2022. október 16.  |  20:15
O’Reilly kosárral kezdődött a mérkőzés, Demeter egyenlített ki (2-2). Az amerikai két büntetővel folytatta a pontgyártást, Völgyi középtávolról volt eredményes, Polster pedig egy triplával jelentkezett (4-7). Völgyi 50%-kal célzott a vonalról, Trice szép betörés után növelte a zalai előnyt, Tanoh Dez viszont megszerezte a Honvéd első hármasát (8-9). Polsternek jól sikerült a bemelegítés, újabb sikeres kinti dobást eresztett el, Simon büntetőjével és Völgyi kosarával kapaszkodott a fővárosi alakulat (11-12). Osztojics szerezte meg első pontjait, Polster pedig megmutatta bentről is tud pontot szerezni, Mijovics pedig egy triplát dobott válaszul (14-16). Smith süllyesztette el a negyed harmadik zalaegerszegi hármasát, Demeter volt a mérkőzésen az első, a hazai játékosok közül aki hibátlanul büntetőzött, Smith szép betöréssel reagált (16-21). A negyed vége kisebb büntetőpárbajba torkollott, Mijovics, Zsíros és Keller sem vétett el dobást, O’Reilly és Demeter pedig mezőnyből talált be. 20-27
 
Osztojics a büntetőivel kezdődött a második negyed – az első két percben ezen kívül egyik háló sem rezzent meg -, Polster harmadik hármasa szakított véget a rossz sorozatnak (20-32). 2 perc 30 másodperc után a hazaiak is felkerültek az eredményjelzőre, Demeter dobott be egy büntetőt, Völgyié lett az első sikeres kísérlet mezőnyből (23-32). Trice kosarával ismért 10 fölé ment a differencia, Mijovics sorozatban hat ponttal tartotta életben a fővárosiakat (29-36). Tanoh Dez két jó büntetővel öt pontra csökkentette a különbséget, Smith reagált rá először, majd O’Reilly és Rakicsevics talált be középtávolról (31-42). Simon szakította meg a Honvéd kosárcsendjét, Mijovics és Hajdú pedig gyors öt pontot tett még ehhez hozzá (38-42). A negyed végi büntetőzésből a vendéglátók jöttek ki jobban, így a ZTE végül három pontos előnnyel mehetett a szünetre. 41-44
 
A második félidő elején büntetőkkel menekült a ZTE,  aztán Demeter kosarára O’Reilly válaszolt (43-50). Keller megszerezte első hármasát, majd O’Reilly sem hibázott kintről, így már 12-2-es futásban volt a Zalakerámia (43-56). Demeter és Mijovics igyekezett kirángatni a Honvédot a gödörből, és bár Völgyi duplája után 10 alá is benéztek a hazaiak, Osztojics ziccerével ez visszaállt. Demeter újból eredményes volt, majd Mijovics büntetői is célba találtak, sőt utóbbi hármasával hosszú idő után egy labdára zárkózott a hazai csapat (55-58). Rakicsevics triplája juttatta némi levegőhöz a vendégeket, majd a Honvéd eladott labdáját O’Reilly büntette, Mijovics volt az ismét, aki távolról válaszolt (58-63). Rakicsevics gyönyörű zsákolása után, Völgyi tört be két pontért, a negyedben ezután már nem változott az eredmény. 60-65
 
A záró felvonás Kopácsi triplával indult, majd Smith tört be és szerzett kosarat (63-67). Demeter kettesével újra csak két pont volt a különbség, Zsíros a triplával visszaállította a negyed kezdetekor fennálló differenciát (65-70). O’Reilly értékesített egy büntetőt, majd Rakicsevics talált be közelről, Völgyi és Tanoh Dez négy pontra hozta vissza a Honvédot (69-73). Trice öt perccel a mérkőzés vége előtt dobta első hármasát, az ötödik kísérlete volt sikeres, Tanoh Dez a vonalról szerzett két pontot (71-76). Osztojics csak egyet, Tanoh Dez a sarokból süllyesztett el egy triplát (74-77). O’Reilly nagyszerű tempóval érte el a 20 pontos határt, Tanoh Dez bátor betöréssel vetette észre magát (76-79). Osztojics tett vissza egy ziccerből lepattanót, O’Reilly pedig hét pontra növelte az előnyt egy perccel a vége előtt, amivel gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. 76-83
 
Budapesti Honvéd SE - Zalakerámia ZTE KK 76-83 (20-27, 21-17, 19-21, 16-18)
 
Bajnokság, 4. forduló
Budapest, Ludovika Aréna
Jv.: Cziffra Csaba Zsolt, Farkas Gábor, JAKAB László Imre (Páli dr. Kálmán)
 
Honvéd: Simon 3, Tanoh Dez 14/6, Mijovics 23/9, Demeter 14, Völgyi 13. Cserék: Hajdú 6/3, Takács -, Kopácsi 3/3, Peringer -.
 
Zalaegerszeg: Trice 11/3, O'Reilly 22/3, Polster 11/9, Smith 9/3, Ostojic 9. Cserék: Keller 7/3, Zsíros 5, Rakicevic 9/3, Csuti -, Simó -.
 
 
 
A két győzelmet és egy vereséget számláló Arconic-Alba Fehérvár fogadta a győzelem nélkül, két vereséggel álló Naturtex-SZTE-Szedeák együttesét a bajnokság 4. fordulójában. A találkozó egyértelmű esélyesének a fehérváriaknak tűntek a találkozó előtt.
 
Bognár közelijével indult a mérkőzés, amire Philmore válaszolt egy büntetővel. Washington már az elején jelezte, hogy jó napot fogott ki, a szegediek irányítója behintett egy hárompontost. Az 5. percben már 3-11 állt az eredményjelzőn, jókor jött a hazaiaknak Philmore triplája. Pongó és Somogyi révén kapaszkodott a Zollner-legénység. 10-11 után Bognár és Kemp kosárváltása következett, majd Vojvoda triplájával átvette a vezetést az Alba. Egyenlített a Szeged, de Washington hármasával már újra a vendégek vezettek. A negyedet két Vojvoda-dupla zárta, de így is megmaradt egy pont a kék mezesek előnyéből (19-20).
 
A második etap is hasonló forgatókönyv alapján zajlott. Vojvoda kosarával visszavette a vezetést a hazai együttes, de Bognárnak sikerült rá válaszolnia. Ford hárompontosa némi levegőhöz juttatta a csapatát, de nem sikerült jobban meglépniük, mert Washington egyenlített. DeCosey is betalált távolról, ám Polányi válasza rögtön érkezett. A szegediek irányítója továbbra is tarthatatlannak bizonyult, kiszorított helyzetből is eredményes tudott lenni. DeCosey felhozta egy pontra a fehérváriakat a félidő záró percében. Az ellentámadást a Szedeák elhibázta, Ford triplája pedig az utolsó másodpercben pontatlan volt (37-38).
 
DeCosey zsákolása jelentette a második félidő első kosarát, amit Ford toldott meg két sikeres büntetővel. Visszavette a vezetést az Alba, de a szegediek keze sült távolról, Kovács és Person is betalált. A korábbi koreográfia szerint zajlott a mérkőzés, hol az egyik csapat, hol a másik vezetett egy-két ponttal. Két perccel a negyed vége előtt 57-53 állt az eredményjelzőn Vojvoda duplája után, de Bognár rögtön szépített. Több kosár már nem született, így kétpontos hazai vezetés mellett vágtak neki a csapatok a negyedik negyednek (57-55).
 
Ahogy arra számítani lehetett, a záró tízperc még sok izgalmat tartogatott. Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a negyed közepére, Person feljavuló játékának is köszönhetően 62-69-re a vendégek vezettek. Kapaszkodott az Alba, büntetőkkel próbálták életben tartani győzelmi reményeiket. Person újabb triplája, majd Starovlah középtávolija után már győztesnek hihette magát a Szedeák 78-86-os állásnál egy perccel a vége előtt. Ekkor azonban a vendégek ahelyett, hogy higgadtan játszottak volna, több labdát is kapkodva elszórtak, felkínálva ezzel a hazaiaknak a lehetőséget. Az Alba köszönte a lehetőséget és élt is vele: Somogyi félperccel a vége előtt mindkét büntetőjét értékesítette, majd még maradt idő arra, hogy Vojvoda egyenlítsen. Jöhetett a hosszabbítás (87-87).
 
Itt már csak egy csapat volt a pályán. Ford vezérletével előnyre tettek szert a fehérváriak, amit már ki sem adtak a kezükből. Vojvoda újabb pontjai után 97-87 állt az eredményjelzőn két perccel a vége előtt, amivel gyakorlatilag eldőlt a meccs. A végére ez hét pontra olvadt. Ha nehezen is, de hozta a kötelezőt az Alba (102-95).
 
Arconic-Alba Fehérvár - Naturtex-SZTE-Szedeák 102-95 (19-20, 18-18, 20-17, 30-32, 15-8) - h.u.
 
Bajnokság, 4. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
V.: Benczur T., Söjtöry T., Makrai M. (Bodrogváry I. J.)
 
Alba: Pongó Ma. 11, Somogyi 12/3, DeCosey 7/3, Ford 21/3, Philmore 20/12. Csere: Vojvoda 25/3, Balsay -, Takács Mi. 2, Takács Ma. -, Kemp 4.
 
Szeged: Washington 18/12, Polányi 3/3, Kovács Ád. 7/3, Starovlah 21/3, Bognár 23/3. Csere: Kerpel-Fronius B. -, Person 20/15, Balogh S. 1, Filipovics 2.
 
 
 
Ideális ellenfélnek tűnt a Falco számára a Nyíregyháza, hogy kijavítsa a Kaposvár ellen hazai pályán elszenvedett fiaskót. A nyírségiek három vereséggel kezdték a bajnokságot, idegenben pedig kifejezetten vérszegény teljesítményt nyújtottak idáig, így nagy meglepetést okozott volna, ha a hét közben a Bajnokok Ligájában is győzedelmeskedő szombathelyiek nem nyernek.
 
Az első negyed még viszonylag szorosan alakult, 6-6-nál utolérte a házigazdákat a nyírségi együttes, majd Mokánszki büntetőivel a vezetést is átvette. Ezután sűrű triplaváltás következett: Brown távolijára Hillsman válaszolt, majd Tiby is pontosan célzott. A nyíregyháziak bedobója ismét bevágott egy hármast, így a 6. percben még 13-14-re a kék mezesek vezettek. Perl beállításával magához ragadta a kezdeményezést a Falco, de mindenre volt válasza a Nyíregyházának. Az első tíz percet Cowels büntetői zárták, így ötpontos fórt harcolt ki magának a hazai együttes (28-23).
 
A második negyedben magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a vasiak, Cowels távolról volt eredményes. Igazán a vendégek csak addig tudtak eredményesek lenni, amíg a jól pörgő Perry a pályán volt. Miután Pethő Ákos vezetőedző leültette, a vendégek egyre kevésbé voltak hatékonyak, így a 14. percben Krivacsevics büntetőit követően már 48-27-t mutatott az eredményjelző. Nem változott a játék képe, a Falco támadásai rendre kosárral végződtek, a nyíregyházi védekezést „dicséri”, hogy az első félidőben már 63 pontot kaptak (63-44).
 
A harmadik negyed már szorosabb lett, Perry ebben a szakaszban is szórta a kosarakat, de ez csupán arra volt elég, hogy ne nyíljon ki még jobban az olló. Henderson is megdobta első pontjait, de a Falco oldalán a kispadról beszállók is hozzá tudtak tenni csapatuk játékához. Visszajött ismét húsz pontra a nyírségi csapat, de a Falco növelte előnyét, Cowels bevágott egy hármast, amire már csak Henderson büntetője érkezett (90-68).
 
A mérkőzés eldőlt a záró etapra, nem kellett magát megerőltetnie a Falcónak. Nyitott kérdésként csak az maradt, hogy ki dobja meg a hazaiak részéről a századik pontot és mekkora lesz a végső különbség. A századik hazai pontra a 34. percig kellett várni, amikor Sövegjártó értékesített egy közelit. Ekkor már a harmincpontos differencia is megvolt a felek között, 100-68 volt az állás. Ez egy 10-0-s rohanást jelentett a Falco számára. Cowels még megszórta magát a folytatásban is, eddigi legjobb meccsét játszotta Falco-mezben, ami önbizalom növelésre mindenképpen megfelelő volt. Sikerült valamelyest kozmetikáznia a vendégeknek, a végére csak 25 pont lett a különbség (108-83).
 
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - HÜBNER Nyíregyháza BS 108-83 (28-23, 35-21, 27-24, 18-15)
 
Bajnokság 4. forduló
Szombathely, Aréna Savaria
V.: Praksch P. Á., Szilágyi B., Kapusi G. (Herczeg Á.)
 
Falco: Pot 13, Kovács B. 3/3, Brown 15/12, Tiby 10/6, Keller Á. 8. Csere: Cowels 28/18, Verasztó 2, Takács Z. 2, Sövegjártó 4, Krivacsevics 9, Perl 14/3.
 
Nyíregyháza: Perry 31/9, Kiss B. -, Hillsman 17/9, Williams 8, Henderson 8/3. Csere: Dolezaj 7, Bazsó 3, Kass -, Fazekas 3/3, Szobi -, Mokánszki 6.
 
 
 
A találkozó Gabric kosarával indult, Krestinin egyenlített, Griffin is megszerezte első pontjait (2-4). Dimitrijevic értékesített egy nehéz dobást, Puska válaszolt, Carev pedig elsőként talált be kintről a mérkőzésen (7-6). Hughes is megkezdte a pontgyártást, Ruják a vonalról dobott 2/2-t (9-8). Érkezett ismét Dimitrijevics, Barnjak pedig egy betöréssel és egy hármassal iratkozott fel az eredményjelzőre, csak egy Aris pont rontott bele a hazaiak szempontjából a képbe (16-9). Dimitrijevics dobásával először kúszott 10 pont fölé a különbség, Carev 50%-os munkát végzett a büntetőivel, Hughes 2+1-e állította meg a lejtőn a Kaposvárt (20-12). Ruják visszaállította a közte 10-et, Griffin megszerezte az első vendég triplát, s ha már az elsőt megszerezte, dobott még egyet (22-18). Folyamatosan próbált előre menekülni az OSE, végül Paár triplájával azonban 24-nél utolérte a Kaposvár a hazaiakat. 26-24
 
A második negyedben Barnjak indította meg egy jó kinti dobással, Hughes hatalmas zsákolással folytatta, Paár pedig egy büntetőt váltott pontra (29-27). Megint Barnjak köszönt be, Hughes szerzett négy pontot amivel kiegyenlített (31-31). Dimitrijevics technikaiért megkapott büntetővel élt, majd egy tempóval is pontot szerzett, Aris középtávolról eresztett el jó dobást (34-33). Krestinin volt eredményes közelről, majd büntetőkből, Illés pedig kintről nem hibázott, s mivel ez idő alatt a vendégek erejéből két pontra futotta, kicsit meglépett az OSE (41-35). A kaposvári időkérés után Carev kosaraira Gabric válaszolt, Ruják triplájánál pedig már 9 pontra nőtt a differencia (48-39). Végül Krestinin a vonal mögül szerezte meg a lélekhatárt jelentő 10 pontos előnyt, melyet a félidő végén még sikerült növelni. 53-41 
 
Carev második triplájával indult a második félidő, Barnjak pedig közelről volt eredményes (58-41). Hughes szerzett két pontot a festékből, sőt megtette ezt még egyszer, apró szépséghiba, hogy közben Dimitrijevics is betalált (60-45). Ismét Carev dobott kosarat, ezúttal azonban bentről, Dimitrijevics pedig egy külső dobással elérte a 20 pontot, ahogy a két csapat közti különbség is (65-45). Hughes gyors hat ponttal próbálta berúgni a Kaposvár motorját, Dimitrijevics hármassal nyugtatta le a kedélyeket (68-52). Hughes továbbra is egyszemélyes hadseregként szuperált, elérte ő is a 20 pontos határt, Puska büntetőire Dimitrijevics  2+1-el válaszolt (71-56). Aris hozta szokásos bátor betörését, Carev bebizonyította, hogy a büntetőkkel sem gyűlik meg a baja, Hughes pedig tovább uralta a festéket (73-60). A negyed Krnjajski pontjaival zárult. 73-62
 
Dimitrijevic és Carev gyors hat ponttal próbálta elvenni a kaposváriak kedvét, Krestinin kosaraival pedig már 9-0 futásban voltak az oroszlányiak, a rossz sorozatot Aris törte meg (82-65). Illés kintről növelte a hazai előnyt, Heidlein 2+1-es akcióval annulálta ezt (85-68). Illést ezt nem hatotta meg, újabb nagyszerű triplával állította vissza a közte húszat, Paár büntetőkkel szerzett két pontot a vendégeknek, Dorogi pedig megszerezte első kosarát. (90-70). Mucza is, de ő kintről mattolta a Kaposvár védekezését, erre Gabric válaszolt, Illés azonban nem hűlt ki (96-73). Dimitrijevics megirigyelte csapattársai sikereit kívülről, Halmai is megszerezte első pontjait (99-75). Az utolsó két percre izgalom már nem nagyon maradt, az Oroszlány domináns és jó teljesítménnyel rukkolt elő hazai közönség előtt az elmúlt két mérkőzés sikertelensége után. 101-80
 
MVM-OSE Lions - Kometa Kaposvári KK 101-80 (26-24, 27-17, 20-21, 28-18)
 
Bajnokság, 4. forduló
Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
dr. Mészáros Balázs, Nagy Viktor, Pozsonyi László (Dernei Gábor)
 
Oroszlány: Ruják 7/3, Dimitrijevics 32/15, Barnjak 12/6, Carev 18/9, Krestinin 12. Cserék: Illés 13/12, Mucza 5/3, Dorogi 2, Werner -.
 
Kaposvár: Aris 9/3, Puska 7, Griffin 12/9, Gabric 10/6 Hughes 23. Csere: Paár 6, Hendlein 6, Krnjajski 5, Bogdán -, Halmai 2.
 
 
 
A negyed közepéig fej fej mellett haladtak a csapatok, 6-6-os állást követően azonban begyújtották a rakétákat a hazaiak. Mitchell szenzációsan játszott, tíz pontnál járt a találkozó 7. percében. Moore is szerzett egy fontos triplát, de Klobucár kosarával megkezdte a felzárkózást a Kecskemét. Karahodzsics már egy pontra zárkóztak a vendégek, a hajrában több kosár már nem esett, így tíz perc játékot követően egy pont volt a piros-feketék előnye. 18-17.
 
Townes hármasával vette át a vezetést a Kecskemét, Cakarun egyenlített. Townes nagyot “futott” ebben a periódusban: tíz pontot szerzett a második negyed első két percében. 22-27-es állásnál időt kértek a hazaiak. Chambers szerzett kosarat, Omenaka pedig bedobta egyik büntetőjét. A negyed közepén 26-27 volt az eredményjelzőn. Omenaka büntetőivel vette vissza a vezetést a Körmend. Omenaka duplájával és Klobucar büntetőivel folytatódott a mérkőzés. Parrish tett be egy duplát a közösbe, a negyedet Omenaka zsákolása zárta. 36-31.
 
Jól kezdte a második félidőt a Körmend, Mitchell triplájátt követően 39-31 volt a táblán. A vasiak kézben tartották a mérkőzést, sikeresen verték vissza a kecskemétiek felzárkózási kísérleteit. Townes rázta meg magát, a negyed közepére háromra olvadt a hazai előny. Antonisz Konsztantinidesz időt kért. A vendégek azonban nagyon jól játszottak, Townes büntetőivel zárkóztak tovább, Klobucar pontjai pedig már azt jelentették, hogy átvette a vezetést a Kecskemét. Borisov és Moore is triplát dobott, majd Townes talált be. A negyed végét nagyon megnyomta a Kecskemét, többet között Wittmann is triplát dobott. 49-55.
 
Óriási mérkőzése volt, mindkét csapat rengeteg energiát mozgósított a győzelemért. 55-60, majd 58-60 is volt a táblán. Wittmann dobott egy hármast, Mitchell közelivel válaszolt. 62-63 volt a táblán, amikor a kecskemétiek időt kértek. Townes hármasával indult a mérkőzés hajrája, majd Karahodzsics is betalált. Omenaka két kosarat is szerzett, de Klobucar jól büntetőzött. Doktor dobott egy hármast, majd Klobucar büntetői estek be, de jött egy Mitchell tripla is, ami igazán hororrá változtatta a végjátékot. 74-75.
 
Egis Körmend – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 74-75 (18-17, 18-14, 13-24, 25-20)
 
Bajnokság, 4. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
Cziffra Csaba Zsolt, Kapitány Gellért, Balog György Attila (Forrai Sámuel)
 
Egis Körmend: Chambers 7/3, Mitchell 32/12, Parrish 2 , Durázi -, Omenaka 19. Cserék: Takács 2, Cakarun 3, Ferencz -, Moore 6/6, Doktor 3/3.
 
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Townes 21/9, Wittmann 8/6, Dramicanin 3/3, Ivkovics -, Karahodzsics 14. Cserék: Kucsera 3/3, Klobucar 15, Kiss 4, Fazekas -, Borisov 7/3.
 
 
 
A soproniak kezdték jobban a mérkőzést, Barnett, Jones és Joseph is betalált, míg a hazaiaknál Eilingsfeld és Edwin volt eredményes a találkozó első perceiben. A negyed derekán 5-9 volt az eredményjelzőn. Edwin pontjaival zárkóztak a hazaiak, de Jones tempója is beesett, így a különbség nem változott. Kovács hármasával egyenlített az ASE, majd a vezetést is átvette Csirke Ferenc csapata. A hazaiaknál több játékos teljesítménye is feljavult: Eilingsfeld nagyon élt a palánk alatt, de jól kosarazott Edwin is. Kovács Ákos duplát dobott a negyed utolsó percében, amire Shine büntetőkből válaszolt. A negyedet Green hármasa zárta. 22-15.
 
24-20-ra zárkózott fel a második negyed elején a Sopron, Kovács dobta be egyik büntetőjét, de Jones is betalált: duplát dobott a soproniak légiósa. Durham zsákolt egy nagyot, Csirke Ferenc pedig időt kért. Eilingsfeld dobott egy hármast. Sokáig 30-26 volt az eredményjelzőn, Joseph kosara törte meg a gólcsendet. Óriási küzdelem volt a pályán. A negyed vége a hazaiaké volt, Edwin és Eilingsfeld is jól büntetőzött. Időt is kért a Sopron. A félidő azonban paksi tripla zárta, Frank talált be távolról. 37-31.
 
Durham zsákolásával indult a második félidő. A folytatásban is a vendégek játszottak jobban, Jones két kosarával egyenlítettek is. Távolról és közelről is betalált a légiós. Csirke Ferenc időt kért, amikor Shine duplájával a vezetést is átvették a soproniak. Edwin dobott egy hármast, majd Jones és Shine pontjai következtek. Atkinson egyenlített. Feszült, kemény mérkőzés volt. 49-49-es állásnál Joseph talált be közelről, de aztán paksi “percek jöttek”. Visszavették a kezdeményezést a hazaiak. A negyedet Kovács Ákos büntetői zárták. 58-53.
 
Atkinson és Joseph kosaraival indult a negyed, de a záró etap ezen periódusa a vendégeké volt, akik át is vették a vezetést. Valerio-Bodon pontjaival már 65-62 volt a soproni előny. Edwin büntetőzött hibátlanul, de Valerio-Bodon ismét betalált. Grubor triplája nagyon jókor jött a hazai oldalon, 67-67 volt a táblán a negyed közepén. Grubor újabb triplájával átvette a vezetést az ASE, időt kért a Sopron. Jones remek játékának köszönhetően vette vissza a vezetést a Sopron. Green dobott egy hármast, de Joseph azonnal válaszolt rá. A folytatás is a vendégeké volt, akik jobban bírták a végjátékot és fontos idegenbeli győzelmet szereztek a nagyot küzdő ASE ellen. 75-80.
 
Atomerőmű SE – Sopron KC 75-80 (22-15, 15-16, 21-22, 17-27)
 
Bajnokság, 4. forduló
Paks
Papp Péter, Ádám József, Rácz Zsolt Róbert (Fekete László)
 
Atomerőmű SE: Edwin 18/6, Green 8/6, Pajor -, Eilingsfeld 18/3, Atkinson 11. Cserék: Grubor 9/9, Kovács 8/3, Taiwo -, Frank 3/3.
 
Sopron KC: Joseph 19/6, Jones 19/3, Valerio-Bodon 9/3, Barnett 5/3, Molnár 2. Cserék: Supola 2, Shine 10, Durham 14, Takács -, Sitku -.

Vármegyei szövetségek