Tippmix Férfi NB I: Hosszabbításban, Durázi kosarával verte a Körmend a ZTE-t
08
Oct
2022
Tippmix Férfi NB I: Hosszabbításban, Durázi kosarával verte a Körmend a ZTE-t
2022. október 8.  |  20:54
Illés kezdte meg a pontgyártást egy triplával, Decosey válaszolt (2-3). Mucza is betalált a vendégek közül kintről, Ford pedig szintén egy hármast hintett be, felzárkóztatva ezzel az Albát. (5-6) Somogyi gyors öt pontjával és Philmore duplájával ellépett a Fehérvár, két büntetővel és egy Ruják kettessel kapaszkodott az OSE (13-10). 18-10-re is meglógott már az Alba Vojvoda kosarával, Dimitrijevic azonban megállította a futást (18-13). Krestinin percei következtek, egy 2+1-es akcióval három pontra hozta fel a vendégeket, Vojvoda két gyors hármassal csillapította a kedélyeket (25-16). Az Fehérvár remekül kezdte a mérkőzést, 53%-kal tüzeltek a hazaiak mezőnyből az első negyedben. 27-16
 
Alba kosarakkal indult a második negyed is, Vojvoda és Balsay szerzett két-két pontot (31-16). A vendégeknek egyszerűen semmi sem akart beesni, Ford sikeres közép távoli dobásával, már 11-0-ás rohanásban voltak a vendéglátók. Négy perc után sikerült végre beköszönni a vendégeknek, Krestinin törte meg a jeget (40-18). hat perc és 49 másodperc után még mindig csak Krestininnek volt pontja a negyedben, s mivel neki is csak négy, nem javult az OSE játéka. (43-20). Érdekesség, hogy az Alba kétszer is időt kért ebben a szakaszban, a két oroszlányi kosár után. Négy büntető után már 20-4-re hízott a hazai futás, érkezett is a vendég időkérés. 49-24
 
47 másodperc után Ford szerezte meg a második félidő első pontjait, rögtön két jó dobással jelentkezett (53-24). Ennek köszönhetően már egy perc után időtkért a Lions. A szünet nem tette meg a várt hatást, továbbra is a Fehérvár dominált Decosey kosarával már 15-4-es rohanásban voltak (64-28). A következő oroszlányi időkérésre sem kellett sokat várni, ismét Vojvoda volt közelről eredményes, amivel 38 pontra nőtt a különbség (66-28). Somogyi kosarával lépte át először a különbség a 40 pontos határt, az OSE továbbra sem találta az ellenszert az Alba játékára (70-30). Pongó triplája, Vojvoda kettese, Takács közép távoli dobása, majd megint Vojvoda ziccere már 50 pont fölé növelte a különbséget (81-30). Ebben a pillanatban már 32 szerzett pontnál jártak Pongóék a negyedben, míg a vendégek 6 szerzett pontnál álltak. 83-32
 
Az utolsó játékrész is hazai kosárral indult, Philmore talált be kintről, s ha egy üzlet beindul, a légiós újra eredményes volt távolról (89-32). Az Alba ekkor már a 60%-os mezőnymutatót surolta, míg a Lions 25%-on állt. Takács kettese után 59 pontra nyílott az olló, az oroszlányi csapat első 8 dobását elrontotta a negyedben (91-32). Öt perc után Dimitrijevic törte meg a vendég kosárcsendet, de Takács büntetőivel 60 pontra emelte a differenciát (94-34). A folytatásban nemhogy közelebb lopóznia nem sikerült az OSE-nek, az Alba Takács közeli dobásával még jobban elhúzott. (101-36). Alighanem ennyire sima mérkőzésre kevesen számítottak. 106-93
 
Arconic-Alba Fehérvár – MVM-OSE Lions 106-39 (27-16, 21-8, 34-6, 22-7)
 
Bajnokság, 2. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
Jv: Földházi Tamás Péter, Tóth Cecília, Balog György Attila
 
Alba Fehérvár: Somogyi 9/3, Pongó 6/6, DeCosey 13, Ford 16/6, Philmore 19/9. Cserék: Vojvoda 21/9, Takács Mi. 8, Balsay 4, Kemp 4, Takács Ma. 4.
 
OSE Lions: Illés 5/3, Dimitrijevic 8, Mucza 3/3, Dorogi 4, Werner -. Cserék: Szabadfi 3, Ruják 2, Pápai -, Carev 2, Krestinin 11, Barnjak 1.
 
 
 
Keleti rangadóra készültek Debrecenben a bajnokság 2. fordulójában, ahol a bajnokságot egyaránt sima vereséggel kezdő DEAC látta vendégül a HÜBNER Nyíregyháza BS csapatát. A papírforma a hazaiak mellett szólt, ráadásul a felkészülés során is két hajdúsági sikert könyvelhettek el a csapatok ebben a párosításban.
 
Tóth Ádám büntetője jelentette a találkozó első kosarát, amire Hillsman válaszolt távolról. Tóth ismét sikeresen centerezett, de a nyírségiek amerikai bedobója is remekelt. Tóth aktív maradt, majd a 7. percben, 13-12-nél sikerült átvenniük a hazaiaknak a vezetést. 15-14-ig volt szoros az első negyed – mint később kiderült az egész mérkőzés -, majd az utolsó két percet egy 8-0-s sorozattal zárták a hazaiak, így tisztes távolságot harcoltak ki maguknak (23-14).
 
A második negyed már egyértelműen a debreceniekről szólt, a Nyíregyháza fokozatosan leszakadt. Ugyan az etap első perceiben főleg pontatlan támadások jellemezték a játékot, de a DEAC-nak sikerült megtörnie a kosárcsendet. A vendégeknél főleg Williams volt aktív, majd Scott bravúros triplájával, Drenovac kosarával, és egy Polyák-hármassal meglépett a DEAC. A nyíregyháziak pontatlanok voltak, Perry több támadást is elrontott, így nem volt meglepő, hogy a félidőre 17 pontos volt a hazaiak előnye (47-30).
 
Henderson triplája nyitott a második félidőt, de mielőtt tartósan közelebb kerülhettek volna a vendégek, Gáspár és Drenovac is betalált. Utóbbi egész meccsen tarthatatlannak bizonyult a nyíregyházi védők számára. A szerb bedobó kosaraira Henderson válaszolt többször is, de ez is csak arra volt elég, hogy éppen visszajöjjön 20 ponton belülre a HÜBNER. Taylor egy büntetővel visszaállította a korábbi különbséget, majd a negyed végén még Williams és Kenéz is betalált (69-49).
 
Hiányzott a vendégekből az átütő erő, nem tűnt reálisnak, hogy szorosabb legyen a vége. Csapatuk irányítója, Perry ráadásul pontatlanul játszott, így esélyük sem volt. A 33. percben Gumbs hármasa után már 77-49 állt az eredményjelzőn, így inkább csak az volt a kérdés, hogy sikerül-e akár 30 ponttal nyernie a DEAC-nak. Garamvölgyi hármasával már ezt a határt is átlépték a hajdúságiak. Mokánszki még erre ugyan válaszolt, de a kispadról beszállók nem engedtek a 30-ból (89-59).
 
DEAC - HÜBNER Nyíregyháza BS 89-59 (23-14, 24-16, 22-19, 20-10)
 
Bajnokság, 2. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok
V.: Tőzsér Dénes Kelemen, Györfy Rúben, Szilágyi Bálint
 
DEAC: Scott 8/6, Gumbs 8/3, Drenovac 23/3, Gáspár 6, Tóth Á. 14. Csere: Taylor 7, Mócsán 5/3, Kenéz 6, Garamvölgyi 6/3, Polyák 6/6, Neuwirth -, Balázsi -.
 
Nyíregyháza: Perry 11/6, Kiss B. -, Hillsman 13/6, Williams 12, Henderson 14/6. Csere: Dolezaj 4, Kass 2, Bazsó -, Mokánszki 3/3, Fazekas -.
 
 
 
Rangadónak indult, végül nagyon sima hazai siker született a bajnokságot egyaránt jó játékkal, és győzelemmel indító Szolnok és Sopron összecsapásán.
 
6-0-val kezdte a mérkőzést az Olajbányász, majd Durham szépített a soproniak részéről. 10-6-ra még feljöttek a vendégek, aztán fokozatosan lépett meg a Szolnok. Williamson és Révész is jó megmozdulásokkal segítette csapatát, míg a túloldalon Barnett triplája jelentett némi nyugalmat a vendégek számára. 16-10 után azonban a negyed hajrája a Tisza-partiaké volt, Révész büntetőivel és Gavin triplájával tizenegy ponttal léptek meg (21-10).
 
A második negyedben sem változott a játék képe, sőt két és félperc elteltével Lukács közelije után már 29-14-et mutatott az eredményjelző. Ekkor Shine válaszolt, de Williamson továbbra is ponterősen befejezte be a támadásokat. A vendégek részéről csak az amerikai bedobó jelentett veszélyt, míg a szolnokiak részéről többen is jól kosaraztak. Ennek meg is lett az eredménye, Durham negyedet záró közelije 22 pontos differenciát jelentett a félidőre (49-27).
 
Barnett zsákolása nyitotta a második félidőt, amire Barnes rögtön triplával válaszolt. Shine pontosan célzott a büntetővonalról, de Szubotics, majd Pallai is betalált. Molnár ziccere után Szubotics egy triplát is bevágott, ezzel 62-35-re módosítva az állást. A vendégek csak futottak az eredmény után. Nem segítette őket az sem, hogy büntetőket és több támadást is elhibáztak sorban. A negyed végére gyakorlatilag eldőlt a találkozó (69-43).
 
Innen már valóban nem volt visszaút, a záró etap közepére már a 30 pontos különbség is elérhetőnek tűnt. Ekkor Szubotics kosara után 78-50-et mutatott az eredményjelző. Molnár szépített, de a 30 pontos különbség így is összejött a 38. percben Rudner triplájának köszönhetően. Végül 33 pont lett közte, a Szolnok a vártnál sokkal könnyebb győzelmet aratott (90-57).
 
Szolnoki Olajbányász - Sopron KC 90-57 (21-10, 28-17, 20-16, 21-14)
 
Bajnokság, 2. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
V.: Cziffra Csaba Zsolt, Makrai Márton, Pozsonyi László
 
Szolnok: Ja. Durham 8, Barnes 3/3, Pallai 15/9, Williamson 11, Szubotics 14/3. Csere: Lukács 11/3, Rudner 3/3, Pongó Má. 4, Révész 13/3, Gavin 8/6.
 
Sopron: Joseph 6, Jones 9, Valerio Bodon -, Barnett 8/3, Ju. Durham 7. Csere: Supola 2, Sitku 2, Takács 3/3, Shine 14/3, Molnár M. 6.
 
 
 
Mijovics dobta a mérkőzés elő kosarát, Eilingsfeld válaszolt (2-2). Megint Mijovics volt eredményes, majd Tanoh talált be, Atkinson válaszolt a paksiak közül (6-8). Érkezett Völgyi egy ziccerrel, amire Edwin reagált. Honvéd bátor fizikális játékkal rukkolt elő, ami talán meg is lepte a hazaikat. Mijovics újabb kosarával már öt ponttal vezetett a fővárosi gárda, Edwin kosarával zárkózott a Paks (8-11). Mijovicsra nem volt ellenszer az első negyedben, Simon hármasával pedig már hat pontos előnybe került a vendég gárda (11-17). Edwin sietett megint a tolnaiak segítségére, de jött a Honvéd válasza. Hajdú közeli dobásával már 14-21 is volt az állás. 16-21
 
Kovács tudott először faragni a hátrányból a második félidőben, Völgyi azonban visszaállította az öt pontos differenciát (20-25). Mijovics kosarával kialakulta az addigi legnagyobb különbség – 9 pont -, Kovács büntetőkkel tudta oltani a tüzet (22-29). Eilingsfeld hozta közelebb a hazaiakat egy kettessel, Peringer zsákolással jelentkezett, majd ismét Kovács volt eredményes közelről (26-31). Atkinson büntetőkkel támasztotta fel az ASE támadójátékát, a Honvéd pedig ebben az időszakban nem tudott előrelépni. Végül Simon törte meg a csendet, Attkinson azonban megint magára vállalta a pontszerző szerepét (30-33). Egy jó hármassal és Simon büntetőivel megint kicsit levegőhöz jutott a vendég alakulat (32-38). 34-38
 
A második félidőben Eilingsfeld büntetőjével érte utol a Paks a Honvédot, Kovács pedig már a vezetést szerezte meg a hazaiaknak, rögtön jött is a vendég időkérés (44-42). Peringer zsákolással egyenlített, Demeter közeli dobás pedig újra a vendégeket juttatta vezetéshez (44-46). Eilingsfeld kosarára, Mijovics válaszolt, Kovács büntetőkkel egyenlített (48-48). Simon mozdította el döntetlenről az állást, Atkinson és Kovács gyors öt ponttal szerezte meg a vezetést a Paksnak (53-50). Rossz büntető is lehet jó, Demeter a másodikját kihagyta, de Hajdú a támadó lepattanóból triplát dobott, Eilingsfeld közelről talált be (55-54). 55-54
 
A negyedik negyed Honvéd kosarakkal indult, Mijovics büntetőjével 2 pontra nőtt a vendég előny, Eilingsfeldnek sikerült kiegyenlítenie (57-57). Simonnak csak az egyik büntetőt sikerült bedobnia, Kovács triplával büntette, a Honvéd játékosa azt annyira magára vette, hogy ő is betalált kintről, amire Green válaszolt egy távoli dobással (63-61). Mindkét csapat sokat hibázott, Csirke Ferenc időkéréssel próbálta meg kizökkenteni csapatát. A paksiaknak jót is tett az időkérés, Elingsfeld gyors négy pontot rámolt be, így a vendégek is szünetet kértek (67-61). Mijovics és Elingsfeld kosárváltásával folytatódott a játék, Demeter lopta újra közelebb a Honvédot (69-65). Attkinson nagyon fontos pillanatban szedett támadó lepattanót, amit vissza is tett, Simon rendkívül fontos hármassal válaszolt (71-68). A végjátékban a Paks nem hibázott a büntetőkkel, így nagy nehezen nyert. 75-71
 
Atomerőmű SE - Budapesti Honvéd SE 63-61 (16-21, 18-17, 21-16, 8-7)
 
Bajnokság, 2. forduló
Paks, Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
Jv: Tőzsér Dénes Kelemen, Györfy Rúben, Szilágyi Bálint
 
ASE: Edwin 6, Frank 2, Green 9/6, Eilingsfeld 12, Atkinson 13. Cserék: Kovács 18/6, Pajor 3/3, Gulyás -.
 
Honvéd: Simon 13/6, Tanoh 3, Mijovics 17/3, Demeter 6/3, Völgyi 8. Cserék: Hajdú 4, Takács -, Kopácsi 3, Peringer 6.
 
 
 
Egy-egy elhibázott lehetőség után Gabric triplája nyitotta a mérkőzést, Pot válaszolt egy ziccerrel (2-3). Aris vitt végig egy gyorsindítást, majd Griffin is hasonlóképp járt el (2-7). Nem sokra rá Puska is a helyére küldött egy sarokhármast, jobban kezdtek a somogyiak, míg a túloldalontöbb labdát is elszórakozott a Falco, időt kért Milos Konakov (2-10). Aris bravúros kosarat dobott, ráadásul oda is ütöttek neki, kétszámjegyű lett a kaposváriak előnye (2-13). Kovács törte meg a hosszúra nyúlt hazai gólcsendet, ezzel pedig kezdett lendületbe jönni a Szombathely, Ivan Rudez is időt kért Keller zsákolása után (7-13). Perl is megszerezte az első pontját, de a túloldalon Krnjajski remekül vette észre Gabricot, Aris palánkos hármasával pedig megint meg lett közte a tíz (8-18). Tiby teljesen üresen próbálkozhatott a sarokból, nem is hibázott. Bár az első játékrész végére rendezni tudta a sorait a rosszul kezdő Falco, a Kaposvár jól őrizte a kidolgozott előnyét. 18-24.
 
Hendlein tett vissza egy támadólepattanót, Tiby révén jött a válasz, ráadásul Barac is betalált. Ennél közelebb nem tudtak egyelőre férkőzni a sárga-feketék, Griffin egy trojkát szerzett. Két gyors Falco-kosárral folytatódott a meccs, időt is kért Ivan Rudez, hiszen feljöttek háromra a hazaiak (26-29). Aris hármasa jókor jött a vendégeknek, Barac büntetőzött jól a hazaiaknál. Aris kezdett belelendülni, újabb triplát dobott, majd Gabric is beleállt egybe, megint meglett a közte tíz (28-38). Brown csinálta meg magának a helyzetet és Pot is eredményes volt (32-38). Tiby újabb távolit küldött a helyére, majd Aris büntetőzhetett egy szombathelyi technikait követően. Csorvási is feliratkozott a pontszerzők közé, míg a túloldalon Perl vágott be egy triplát (38-41). Csorvási újabb kosarat értékesített, majd Perl harcolt ki egy sportszerűtlent – ezzel Gabricnak véget is ért a találkozó (40-43). A vendégek azonban akárhányszor szorult helyzetbe kerültek volna, mindig jött valaki, aki előlépett, így kaposvári vezetéssel zárult az első félidő. 40-46.
 
A fordulás után Keller talált be, majd Hughes közelijére Cowels triplája érkezett (45-48). Griffin is jól állt bele egy távoliba, de Cowels erre is válaszolt (48-51). Keller egy gyönyörű összjáték végén húzta a gyűrűbe a labdát, majd Hughes büntetőzött. Felváltva jöttek a kosarak, de egyre közelebb férkőzött a Falco, de a fordítás egyelőre nem jött össze (52-55). hughes már a negyedik blokkját osztotta ki, ebből pedig Griffin küldött a helyére egy hármast, Barac válaszolt egy kettessel (54-58). Hendlein bravúros távolit dobott, erre is Barac közelije érkezett a túloldalon. Keller újabb zsákolásával jött közelebb megint a Szombathely, ám Aris jókor lépett elő (58-63). A játékrész vége előtt mindkét oldalra becsúszott egy-egy hiba, továbbra is előnyben volt a KKK. 58-63.
 
Keller 2+1-es akciójával indult a záró etap, majd a válogatott center egy triplát is bedobott, a találkozón először átvette a vezetést a Szombathely (64-63). Krnjajski azonnal válaszolni tudott, ráadásul Griffin is befejezett egy gyorsindítást (64-67). Griffinnek ütöttek oda, ő pedig nem hibázott a vonal mögül, megint hattal ment a Kaposvár, majd Hughes is hozzátett egy duplát, időt kért Milos Konakov (64-72). Aris osztotta le Hendleinnek a labdát, ezzel pedig újra meglett a közte tíz. Perl csent labdát és ziccerezett, de a Kaposvár okosan és hosszan játszott már, a támadás végén pedig Hughes büntetőzhetett. Ezúttal is minden hazai próbálkozásra válaszolni tudtak a vendégek, akik innen már nem engedték ki a kezükből a győzelmet. A Kometa Kaposvári KK Szombathelyen szerezte meg az első győzelmét a szezonban. 79-84.
 
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Kometa Kaposvári KK 79-84 (18-24, 22-22, 18-17, 21-21)
 
Bajnokság, 2. forduló
Szombathely, Arena Savaria
V.: Papp Péter, Goda László, Jakab László Imre
 
Falco: Pot 4, Cowels 8/6, Kovács 2, Barac 10, Keller 15/3. Cserék: Perl 19/6, Brown 9/3, Verasztó -, Sövegjártó -, Tiby 12/9.
 
Kaposvár: Aris 17/9, Puska 3/3, Griffin 19/9, Gabric 8/6, Hughes 11. Cserék: Krnjajski 12, Paár -, Bogdán -, Hendlein 8/3, Csorvási 6.
 
 
 
Több hibával és eladott labdával kezdődött a találkozó, végül Ostojic szerezte meg az első kosarat (0-2). Cakarun egyenlíteni tudott, ám O’Reilly és Smith révén kezdett meglépni a ZTE, azonban Mitchell egy triplát értékesített (5-6). Elkezdett beindulni a gépezet mindkét oldalon, ebben a periódusban egymás után jöttek a pontok, Cakarun büntetője az egyenlítést jelentette a piros-feketéknek. Chambers hármasával meglett a fordítás is, ráadásul Moore is betalált (14-10). Trice távolija is beesett, feljött egyre a ZTE, ám Cakarun azonnal reagálni tudott. Tovább folytatódott a dobópárbaj, majd egy jó hajrával elhúzott a Körmend az első negyed vége előtt. 30-21.
 
Ez a felvonás is hibákkal indult, majd Németh vitt végig egy ziccert, a túloldalon Doktor fejezett be egy szép akciót (32-23). Németh mellé fellépett Rakicevic is, feljött ötre a Zalaegerszeg, Németh újabb kosara után pedig jött a hazai időkérés (32-29). Cakarun állította meg a vendégek nagy futását, majd Smith értékesített egy büntetőt, O’Reilly pedig kettőt (34-32). Cakarun továbbra is ihletett formában kosárlabdázott, az ő vezérletével tudta megtartani a minimális előnyét a Körmend ezekben a percekben. Egyet feljebb tudott kapcsolni a Zete, Rakicevic távolija már vendég előnyt jelentett, de időben ébredtek a hazaiak és egy újabb nagy futással visszavették a vezetést a nagyszünet előtt. 53-43.
 
Remekül kezdte a második félidőt a ZTE, egy 7-0-ás rohanással feljöttek háromra a kék-fehérek, időt is kellett kérnia Antonisz Konsztantinidesznek (53-50). Moore büntetőivel meglettek az első körmendi pontok is a harmadik negyedben, így sikerült megőriznie a vezetést a hazaiaknak (55-52). Trice büntetőit követően már csak egy volt közte, de hiába nyomott továbbra is, egyenlíteni nem tudott a Zalaegerszeg (58-54). Keller Iván villant meg, az ő pontjaival és Ostojic büntetőjével sikerült fordítania a vendégeknek, igaz, azonnal jött a válasz a hazaiaktól (60-59). Moore egypontosaival sikerült megint kicsit növelnie a különbséget a körmendieknek. Némethtől jött egy 2+1-es akció, Moore viszont a hátára vette az övéit, zsinórban ötöt dobott, ezt a negyedet is nagy hajrával zárta a Körmend. 68-62.
 
Németh közelije nyitotta az utolsó etapot, Parrish tudott válaszolni (70-64). Rengeteg labdát adtak el a zalaegerszegiek, újfent ellépett tízzel a Körmend (74-64). Három gyors kosárral próbált meccsben maradni a ZTE, időt is kért Antonisz Konsztantinidesz (74-70). Cakarun lépett elő a piros-feketéknél, jött egy 2+1-es akció tőle, egy Keller duplával viszont megint kettő lett közte, rendkívül szoros végjátékra volt kilátás (76-74). Felváltva jöttek a pontok, Rakicevic büntetőit követően 81-80 volt az állás, két és fél perc volt vissza. Chambers dobott egy nagy hármast, majd O’Reilly büntetőzött jól (84-82). Trice is a vonal mögé állhatott, nem hibázott, döntetlenről futottak neki az utolsó másfél percnek a felek. Mindkét csapat kihagyott egy-egy helyzetet, majd Moore harcolt ki két dobást. Bement mindkettő, időt kért Sebastjan Krasovec (86-84). Trice játszotta magát üresre, de a dobása kimaradt, viszont a saját támadólepattanóját visszaszedve kiegyenlített. Maradt nyolc másodperc (86-86). Chambers elhagyta a labdát, az óra lepörgött, jöhetett a hosszabbítás. 86-86.
 
A ráadásban egy nagy Rakicevic hármassal került előnybe a Zalaegerszeg, két Chambers-büntetővel szépített a Körmend (88-89). Rengeteg volt az eladott labda továbbra is, a kisebb holtpontról végül a Körmend tudott előbb elmozdulni. Mitchell azonban csak egy büntetőt dobott be, Keller viszont egy gyors triplát dobott a túloldalon (89-92). Mitchell ezúttal nem hibázott a vonal mögül, majd eltelt közel két perc kosár nélkül. Antonisz Konsztantinidesz tizennyolc másodperccel a vége előtt kért időt, a Körmendnél volt a labda (91-92). Chambers vette észre Durázit a gyűrű alatt, aki bezsákolta, kicsivel kevesebb, mint két másodperce maradt a zalaegerszegieknek (93-92). A bedobásból eladták a labdát a kék-fehérek, így a piros-feketék nyerték a nyugati rangadót. 93-92.
 
Egis Körmend – Zalakerámia ZTE KK h.u.: 93-92 (30-21, 23-22, 15-19, 18-24, 7-6)
 
Bajnokság, 2. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Győrffy Pál Attila, Nagy Viktor, Kovács Nimród János (Bognár Tibor)
 
Körmend: Chambers 19/9, Mitchell 14/9, Kiss 2, Moore 17/6, Cakarun 22. Cserék: Doktor 2, Takács -, Ferencz 3/3, Parrish 8, Durázi 2, Balogh -, Omenaka 4.
 
Zalaegerszeg: Trice 17/9, O'Reilly 12/3, Polster -, Smith 18/3, Ostojic 12. Cserék: Németh 11, Rakicevic 12/6, Simó 1, Keller 7/3, Csuti 2, Zsíros -.
 
 
 
 
Fotó - Bálizs Zsuzsa

Vármegyei szövetségek