Végig bírták, bravúrgyőzelmet arattak
26
Sep
2022
Végig bírták, bravúrgyőzelmet arattak
2022. szeptember 26.  |  18:50
A női bajnoki nyitány, de lehet, már a bajnokság elején az egész alapszakasz legnagyobb meglepetését okozta az E.ON ELTE BEAC női csapata azzal, hogy "elkapta" és legyőzte a bajnoki ezüstérmes, Euroliga-induló Szekszárdot. A bravúr hátteréről beszélgettünk Mészárosné Kovács Andreával, az egyetemiek élvonalbeli kispadra több mint egy évtized után visszatérő, közben utánpótlás válogatottakkal értékes, remek sikereket elérő új vezetőedzőjével.
 
 
- Ez ám a bemutatkozás, gratulálunk... pedig nem is a felkészülés elejétől dolgozik a csapattal...
 
- Így van, augusztus végéig az U16-os válogatottal voltam a korosztályos Európa-bajnokságon, addig kollégáim, Horváth Bianka, Vajda Anna, valamint Lukasz Trzaskoma és Laklóth Anna remek munkát végezve elindították a felkészülést. Aztán már én is bekapcsolódtam a munkába, nem sokkal utánam pedig megérkeztek a légiósok.
 
- Volt nem konkrét, hanem olyan jellegű stratégiájuk, hogy az eredmény alakulása tükrében hogyan lehet esetleg esélyük a bravúrra, például hogy sokáig "tapadni" a Szekszárdra, és "lehajrázni"?
 
- Volt egy védekezési stratégiák, egy nagyon agresszív besegítésekre is épülő védekezés, ami nem mindig működött, és volt, hogy "tűzoltásra" kényszerültünk. Amitől tartottam, az az, hogy ezt erővel és fejben nem tudják végig azonos szinten tartani a lányok, mert azért fizikálisan nem mi voltunk fölényben - és éppen azért vagyok rájuk a legbüszkébb, mert végig bírták. A harmadik negyed után éreztük, hogy lehet esély a bravúrra, és a lányok éltek is az eséllyel, megcsinálták.
 
- Ön azért a korosztályos válogatottakból és a felnőtt nemzeti csapatból jól ismerheti a Szekszárd néhány kulcsjátékosát. Ez mennyire jelentett előnyt?
 
- Valamennyit talán igen, de ma már úgy gondolom, a szakágban, aki régóta itt, a magyar NB I-ben játszik, mindenki ismer mindenkit. Ezek, valamint a szekszárdi felkészülési tornán tőlük látottak alapján próbáltunk felkészülni belőlük, a pályán pedig a lányok megvalósították, amit terveztünk.
 
- A BEAC mivel tudta meglepni, legyőzni Euroliga-induló ellenfelét?
 
- Amellett, hogy végig bírtuk a védekezést, elsősorban Morgan Green rendkívül ponterős játéka, okos, érett irányítása, Angyal Barbi extrái, az a sok plusz, amit támadásban hozzátett, valamint Ana Vojtulek mind a két palánk alatt nyújtott igen hatékony, hasznos centerjátéka is meglephette ellenfelünket. Kétségtelen, voltak egyéni extrák, a kritikus időszakokon valaki mindig átlendítette a csapatot. Azt a csapatot, amelyben mindenki, aki pályára került, megtalálta a helyét és megoldotta a feladatát, hozzátette a magáét a sikerhez. Legyünk azonban reálisak, ezt a Szekszárdot most "el lehetett kapni" még alakul, biztos, hogy sokkal jobb lesz - hiányzott tőlük az előző évad vége felé már egyre inkább meghatározóvá váló Miklós Melinda. Tény, hogy nem fogtak ki túl jó dobóformát, de ehhez a mi védekezésünk is kellett, hogy minden dobásukat próbáltuk zavarni, próbáltunk odaérni.
 
- Mit adhat ez a bravúros rajt a csapatnak a folytatásra?
 
- Szép, nagy siker volt, de maradunk a talajon. Tesszük tovább a dolgunkat, próbálunk ugyanilyen szellemben edzeni, és már a következő mérkőzésre készülünk.
 
 
 
Fotó - BEAC/Girgász Péter

Vármegyei szövetségek