Az 5-8. helyért játszhat válogatottunk az U16-os leány Európa-bajnokságon
24
Aug
2022
Az 5-8. helyért játszhat válogatottunk az U16-os leány Európa-bajnokságon
2022. augusztus 24.  |  23:22

A portugáliai U16-os Európa-bajnokság negyeddöntőjében a magyar válogatott 56-53-as vereséget szenvedett Portugália ellen. Ezzel Mészárosné Kovács Andrea együttese az 5-8. helyért játszhat, ahol az első rivális Olaszország lesz.

A mérkőzést a mieink egy 6-0-ás hajrával indították, majd a válasz portugál oldalról Clara Silva-tól érkezett. Ez azonban nem zavarta össze válogatottunkat. További 4 pontot szereztek, – Gábor Lili és Szakolczi Diána vezetésével – amivel az eredmény 10-2-re változott. Ekkor portugál időkérés következett. A rövid taktikai szünet láthatóan jót tett az ellenfél együttesének. Visszatérve rögtön 4 pontot szereztek, illetve a védőtérfélen is magabiztosabbnak látszódtak (10-5). Legnagyobb fegyverüknek továbbra is a palánk alatt játszó, 198 cm-es Clara Silva bizonyult. Bár nemzetünk együttese támadásai során elég sok hibát vétett, a portugálok továbbra sem találtak fogást a Szakolczi – Gábor duón. 12-7-nél a különbség már mindig öt pont volt, ám ekkor Ema Karim három büntetődobása következett – mind a három találata után Portugália 2 pontra zárkózott fel (12-10). A következő kosár megint csak Szakolczi Diána neve mellé került, aki a következő védekezése során sportszerűtlen hibát követett el. Magda Silva dobhatott érte két büntetőt, melyből mind a kettő sikeres lett. Az eredményjelző ekkor 14-12-t mutatott, és a portugálok közül Maria Amaro indított támadást. A fiatal bedobót dobása közben Leila Drahos faultolta, amiért két dobás járt. A két találattal a portugálok végül 14-14-nél egyenlítettek. Már az első negyed során is hatalmas küzdelem zajlott a pályán, amit az állás is tükrözött. A második felvonás végül az eddigi 14-14-ről folytatódhatott.

Az eddigiekhez hasonlóan, a második játékrész is fej-fej mellett folytatódott. Kosárra-kosár volt a válasz, és még öt perc elteltével is egál volt az állás (20-20). Ekkor következett viszont Drahos Leila hárompontosa, amivel a magyarok vették át a vezetést. Azonban a portugálok lendülete sem lassult. Sorozatban 4 pontot szereztek, amivel maguk felé billentették a mérleget. Ezzel meg is kezdődök a szokásos ki-ki játék, mely során a csapatok egymástól vették át az egy-két pontos előnyt. Az etap utolsó percei következtek, amikor az eddiginél is jobban felgyorsult a játék. A hajrát a portugálok indították egy hárompontos és egy közeli találattal, ezután pedig Fárbás Eliza büntetője következett. Az első félidő így 27-29-el végződhetett, vagyis két pontos portugál előnnyel fordulhattak a csapatok.

A harmadik negyed eleje leginkább Portugáliának kedvezett. Alig négy perc elteltével 12 pontot szereztek, amivel a csapatok közti differenciát 7 pontra növelték (34-41). A magyarok egyik legnagyobb problémája az eladott labdákban rejlett. Míg Portugália 12 eladott labdánál járt, addig mieink összesen 18-at jegyeztek. A játékrész során fáradtabbnak látszódott együttesünk ellenfelénél. Nem csak támadásban, de védekezésben is voltak koncentrációs hibák, ami tükröződött az eredményen is. 36-48-nál a különbség már 10 pont felett járt. Ekkor következett azonban Fárbás Eliza triplája, amivel lányaink minimálisan le tudtak faragni hátrányukból. A támadások során alkalmazott passzok azonban továbbra is pontatlanok voltak, és ezt az ellenfél ki is használta. A szerzett labdák, és az azokból következő gyors támadásoknak köszönhetően Portugália képes volt megtartani nagyobb pontszámú előnyét. 42-49-nél azonban Josepovits Kinga találata következett, ami Portugáliát késztette időkérésre. Visszatérve is határozatbab játékképet mutatott válogatottunk, és a játék Fárbás Eliza 2+1-es akciójával folytatódott. Az egyenlítés azonban továbbra sem történt meg, a negyed pedig végül 6 pontos portugál előnnyel zárult (45-51).

Az utolsó tíz percet Sofia Sousa, majd Toman Dóra hárompontosa indította, mellyel a különbség tulajdonképpen változatlan maradt (48-54). Ezután következett Toman Réka és Szakolczi Diána találatai, amivel válogatottunk három pontra tudott felzárkózni. Az egyenlítés azonban megint csak elmaradt. Az eddig történtekhez hasonlóan a portugálok ismét megérezték a veszélyt, ritmust váltottak, megtartva ezzel a tisztes távolságot lányainktól. 51-56-nál ezúttal Mészárosné Kovács Andrea kért időt eligazításra. A folytatásban az eredmény közel két percig változatlan maradt. A következő találatot később Josepovits Kinga szerezte, amikor is két perc volt hátra a találkozóból (53-56). Kő keményen küzdött együttesünk az egyenlítésért, még a képernyőn keresztül is érezhető volt az akarat. Az összecsapás utolsó perce következett, és továbbra is Portugália élvezhette a pár pontos előnyt. Vezetőedzőnk ismét kikérte idejét. Utolsó támadásai során is mindent megtett válogatottunk, megfordítani azonban már nem tudta a mérkőzést – Portugália végül 56-53-as győzelmet aratott. Lányaink következőnek pénteken lépnek pályára Olaszország együttese ellen, ahol a tét az 5-8. hely lesz.

 

MAGYARORSZÁG - PORTUGÁLIA 53-56 (14-14, 13-15, 18-22, 8-5)

FIBA U16 Women's European Championship
Matosinhos, Portugália
Ariadna Chueca Moreno, Paulina Gajdosz, Emmouil Tsolakos (Maja Vukanovic)

Magyarország: Gabor 6, Szakolczi 15, Toman D. 10/6, Fárbás 11, Janzsó -. Csere: Josepovits 4, Drahos 3/3, Árvai -, Halmágyi 2, Toman R. 2, Albert -, Vladar -.

Portugália: Karim 3, Cl. Silva 8, Sousa 15/9, Fernandes 10/6, Neves 12/6. Csere: M. Silva 4, Ca. Silva 2, Amaro 2, Freitas -, Nazario -, Pereira -, Vieira -.

Vármegyei szövetségek