U18-as B divíziós férfi Eb: A 14. helyen zártuk a tornát
07
Aug
2022
U18-as B divíziós férfi Eb: A 14. helyen zártuk a tornát
2022. augusztus 7.  |  11:47
Ma délelőtt 10 órától Lettország ellen lépett pályára U18-as férfi válogatottunk - a B divíziós Európa-bajnokság utolsó napján a 13. hely megszerzése volt a tét a mieink számára. Schmera Gergely és Merkl Barna ezúttal sem tudták vállalni a játékot.
 
A találkozó eleje nagyon nem sikerült a mieinknek, és ez rá is nyomta a bélyegét utána az egész összecsapásra. Nkoy-Eale sima ziccerére Tóth Patrik még válaszolt, ezt követően azonban Lastins triplája, Vitols betörése és Meinarts alapvonali, középtávoli tempója következett, a 4. perc elején időt kért Váradi Kornél (2-9). Lastins második hármasa után Antalics Dániel talált be a mieink részéről, de azonnal jött rá Pinnis sima ziccere, Berkolds betörése és utóbbi hármasa (4-19). Pinnis újabb ziccerénél már 17 pont volt a különbség a 7. perc végén (4-21), itt kezdtük meg a felzárkózást. Várszegi Ádám triplát dobott, Csátaljay Péter kétszer is eredményesen indult meg a gyűrű felé, majd Várszeginek ütöttek oda tripladobás közben, ő pedig mindhárom büntetőjét értékesítette - ezzel 9 pontra csökkentettük hátrányunkat a negyed végére (14-23).
 
A második felvonás elején Pinnis volt főszerepben a letteknél, tőlünk Várszegi és Csuti Kornél tudtak a lett kosárba találni - állandósult a 10-12 pontos távolság, ami lényegében a félidő egész hátralévő részében meg is volt a két gárda között (18-28). Nem nagyon potyogtak a kosarak - a mieink 3 perc alatt Halmai Dániel három büntetőjét, a túloldal pedig egy Vitols-triplát tudott felmutatni. Meinarts két büntetőjére is Halmai reagált egy betöréssel, majd Galdins egypontosa és Baumanis duplája után Tóth volt eredményes tőlünk - a nagyszünetben 10 ponttal, 36-26-ra vezettek a lettek.
 
A fordulás után Meszlényi Róbert szerzett ziccert, de a főszereplő ekkor Meinarts volt, aki gyorsan beszórt két hármast, majd ezt kihasználva a gyűrű felé is eredményesen indult meg, időt is kellett kérnie Váradi Kornélnak a 24. perc közepén, mert megint 16 pontra nőtt a lemaradásunk (28-44). Nkoy-Eale büntetője után az addigi legnagyobb differencia is visszaállt, Tóth egy faulttal együtt betett ziccerrel felelt erre, majd Csátaljay volt kitartó, pont a negyed felénél dobott ziccert. Rudmiezis a saját kihagyott dobását simogatta vissza a gyűrűbe, majd Várszegi és Baumanis váltottak triplát (35-50). Halmai mindkét büntetőjét értékesítette, de nem tudtunk közelebb jönni, Baumanis megint hármast dobott. Halmai passzából Tóth sima ziccert tudott dobni, de Meinarts is újra megvillant kintről - erre Meszlényi válaszolt azonnal (42-56). Vitols 2+1-es akcióval, majd triplával jelentkezett az utolsó percben - 20 pont volt a különbség, időt kértünk (42-62). A felvonás Baumanis betörésével, így összességében 22 pontos lett vezetéssel zárult (42-64).
 
Csuti két büntetőjével, majd félhorgával kezdtük a negyedik negyedet - erre Baumanis egy középtávoli tempóval reagált, Meszlényi viszont triplát szórt (49-66). Baumanis újabb betörése után Csátaljay ellen szabálytalankodtak, mi viszont kaptunk egy technikait - a lettek egy, mi pedig két büntetőt értékesítettünk ebből a szituációból. Várszegi harmadik hármasát is beszórta, 15 pontra közelítettünk ezzel, majd időt kért Lettország a 34. perc elején (54-69). Vitols is harmadik tripláját szerezte, Berkolds vitte végig utána a pályán a labdát, Csuti hármasára pedig Galdins felelt kintről (57-77). Szétszakadt kicsit a pálya: Baumanis és Vitols is gyorsindításból vitték a gyűrűnkig a labdát, előbbi duplát, utóbbi egy büntetőt dobott, ráadásul a második, kihagyott után Pinnis még vissza is tette a labdát (57-82). Csátaljay gyors duplája és Halmai két büntetője után Mamajs tört be az alapvonalon, Vitols pedig borzasztóan messziről dobott hármast. Csátaljay jegyezte az újabb magyar kosarat, Halmai újabb két büntetővel 10 pont fölé került, Tóth centermunkája után pedig 20 pont volt a különbség. A túloldalon Karlsons is feliratkozott a pontszerzők közé, a meccset pedig Tóth ziccere zárta - 89-69-re győzött Lettország
 
A mieink ezzel a 14. helyen végeztek a B divíziós Eb-n.
 
 
Magyarország - Lettország 69-89 (14-23, 12-13, 16-28, 27-25)
 
U18-as B divíziós férfi Európa-bajnokság
Románia, Blejoi, Sala Polivalenta Blejoi
V.: Faur, Parlak, Vasiliou (Pavilonis)
 
Magyarország: Meszlényi 8/6, Csátaljay 13, Hajdu -, Tóth 12, Csuti 9/3. Csere: Várszegi 14/9, Antalics 2, Halmai 11, Pleesz -.
 
Lettország: Vitols 18/12, Lastins 6/6, Berkolds 7/3, Meinarts 15/9, Nkoy-Eale 3. Csere: Baumanis 17/6, Galdins 4/3, Pinnis 11, Karlsons 2, Mamajs 2, Rudmiezis 4. 
 
 
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek