Kecskeméten láthatjuk először az Eb-re készülő magyar válogatottat
28
Jul
2022
Kecskeméten láthatjuk először az Eb-re készülő magyar válogatottat
2022. július 28.  |  11:10
Mint ismert, jövő hét hétfőn, augusztus 1-jén megkezdi felkészülését a magyar férfi kosárlabda-válogatott az augusztus végi, Litvánia és Csehország elleni világbajnoki selejtezőkre, valamint a szeptember 1-jén induló Európa-bajnokságra.
 
Sztojan Ivkovics együttese rögtön az első hétvégén két felkészülési találkozót is játszik Kecskeméten a kontinenstorna egyik társrendezőjével, Georgiával.
 
Szép emlékeink lehetnek a grúzok elleni legutóbbi kecskeméti meccsről: 2014. augusztus 13-án 74-73-ra vertük a többek között Zaza Pachuliával, Tornike Shengeliával és Viktor Shanikidzével felálló ellenfelünket a 2015-ös Európa-bajnokság selejtezőjében.
 
Hanga Ádám azon a találkozón nem szerepelt, az új lebonyolítási rendszer miatt pedig a 2017-es Eb óta nem tudott a nemzeti csapat rendelkezésére állni - most azonban ő is csatlakozik a kerethez, ő is ott lesz Kecskeméten.
 
A két mérkőzés közül az augusztus 5-ei összecsapást a helyszínen is meg lehet tekinteni, illetve az M4 is közvetíteni fogja.
 
A jövő pénteki, 18:00-kor kezdődő edzőmeccsre a Messzi István Sportcsarnokban kerül sor. A belépő felnőttek számára 1000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 500 Ft, 6 év alatt pedig ingyenes. A jegyek a helyszínen vásárolhatóak meg.

Vármegyei szövetségek