Kecskeméti edzőtábor, szombathelyi vb-selejtező
21
Jul
2022
Kecskeméti edzőtábor, szombathelyi vb-selejtező
2022. július 21.  |  08:25
Igen mozgalmas másfél hónap kezdődik a magyar férfi kosárlabda-válogatott számára augusztus 1-jén. Sztojan Ivkovics fiaira augusztus végén világbajnoki selejtezők, szeptember elején pedig az Európa-bajnokság vár.
 
A felkészülés igen mozgalmas lesz – derül ki a szakmai stáb által összeállított programból. A magyar csapat tagjai augusztus első napján Kecskeméten találkoznak, s két hétig a hírös város vendégszeretetét élvezhetik.
 
Már az első hét végén két meccset is játszik a válogatott, az egyik Eb-csoportot rendező Grúzia érkezik Magyarországra. Augusztus 5-én pénteken nézők is bemehetnek a meccsre, ezt a találkozót a tervek szerint a Magyar Televízió is közvetíti, míg 6-án szombaton 16 órától zárt kapuk mögött játszik a két csapat.
 
Egy hétre rá ismét mérkőzés következik, Szlovákia látogat Kecskemétre 12-én pénteken. Az edzőmeccsek sorát Horvátországban zárja le a csapat, Rijekában a Zamet Sport Centerben a sztárjaival a kontinenstornára készülő horvát válogatott lesz az ellenfél.
 
Az első tétmeccsen, augusztus 24-én 18 órától Litvániát látjuk vendégül Szombathelyen az Aréna Savariában, Horvátországból már ide érkeznek a mieink. A hírek szerint Jonas Valanciunasék bombaerős kerettel érkeznek a világbajnoki selejtezőre. A találkozó érdekessége, hogy a litvánokkal az Európa-bajnokságon is egy csoportban leszünk.
 
Három napra rá, 27-én a cseh-német határon fekvő városban, Chomutovban már a csehekkel vívunk vb-selejtezőt. Innen pedig nem is utazik már haza válogatottunk, hanem egyből Köln felé veszi az irányt, ahol szeptember 1-jén Bosznia-Hercegovina ellen megkezdi szereplését az Európa-bajnokságon.
 
 
 
 
Fotó - Girgász Péter

Vármegyei szövetségek