Tippmix Férfi NB I: Hatalmasat harcolt a Kecskemét, de a Körmend jutott a fináléba
12
Jun
2022
Tippmix Férfi NB I: Hatalmasat harcolt a Kecskemét, de a Körmend jutott a fináléba
2022. június 12.  |  19:49
Szavics távolról szerezte meg a találkozó első kosarát, majd Stokes dobhatott két büntetőt, miközben egyelőre nem tudott gyűrűbe találni a Kecskemét. Stokes csak az egyiket értékesítette, majd Kucsera révén megszületettek az első vendég pontok is (4-2). Egy kicsit rohanóssá vált a játék, ám a befejezésekbe mindkét oldalon hiba csúszott, végül Pollard harcolt ki egy faultot, így pedig egyenlíteni is tudott (4-4). White maradt üresen a gyűrű alatt, de Pollard triplájával a találkozón először megszerezte a vezetést a KTE (6-7). Az irányító kezdte nagyon elkapni a fonalat, újabb trojkát értékesített, ezzel pedig már nyolc pontos volt (6-10). Szavics szépített egy támadólepattanót követően, Gordon pedig újra egalizált (10-10). Továbbra is rendkívül kiélezett volt a meccs, méltó a találkozó tétjéhez, a negyed végéig már egyik csapat sem tudott érdemben meglépni. 19-18.
 
Pollard betörése célt ért a második felvonás elején, majd White dobhatott egy üres triplát (22-20). Egy gyorsindítás végén Jaramaz is távolról talált be, nem sokkal később pedig Milutinovics talált utat a gyűrűig, igaz, hamar jött White könnyed ziccere a túloldalon (24-25). Egy hazai időkérést követően Takács is hármast szerzett, Kiss tudott egyenlíteni a visszatámadásból (27-27). White harcolt ki faultot, ráadásul mindeközben kosarat is tudott dobni, de a büntető kimaradt, továbbra is nagyon szoros volt az összecsapás (29-27). Gordon csinálta meg a nehezét, de közvetlen közelről kihagyta, büntetett a Kecskemét, pontosabban Kiss Dávid (29-29). Takács tudott végigvinni egy gyorsindítást, ám Kucsera triplájával újfent fordított a Kecskemét (31-32). Kicsit megtorpant a támadóoldalon a Körmend, miközben Karahodzsics is kosarat dobott, időt kért Antonisz Konsztantinidesz (31-34). White tartotta a lelket az övéiben, óriásit zsákolt, de a félidő előtt már nem tudott több kosarat szerezni a Körmend. 33-35.
 
A fordulás után White ott folytatta, ahol abbahagyta, hamar egyenlíteni is tudtak a vasiak, Gordon zsákolásával pedig már a piros-feketék jártak előrébb, sőt, ezután a center egy újabb közelit értékesített, 6-0-val nyitott a Körmend (39-35). Karahodzsics tett vissza egy támadólepattanót, de ez sem nyugtatta meg a vendégeket, akik két labdát is eladtak, időt is kért Forray Gábor (43-37). Wittmann fontos hármast dobott, Ferencz egy betöréssel válaszolt (45-40). Gordon nem hibázott a büntetővonalról, de Kucsera távolijával tapadt ellenfelére a KTE (47-43). Jaramaz betörése is célt ért, már csak kettő volt közte, ezúttal Antonisz Konsztantinidesz kért időt (47-45). Pollard kapott egy technikai hibát, Ferencz büntetett. Pár támadásig nem született kosár, végül White egy trojkával törte meg a gólcsendet, így megint elmentek hattal a hazaiak (51-45). Klobucar is bravúros távolit szerzett, de ettől függetlenül ebben a periódusban végig meg tudta tartani előnyét a vasi együttes, még úgy is, hogy Kucsera a harmadik tripláját értékesítette (53-51). Az utolsó percben Szavics ziccere lejött, de eladta a labdát a KTE, amelyből White dobott ziccert (55-51). A légiós ezt követően kapott egy technikait, így a hátralevő kilenc másodpercben feljött háromra a vendég alakulat. 55-52.
 
Az utolsó negyedet Pollard közelije indította, Durázi egy szép ziccerrel válaszolt (57-54). Wittmann állt bele egy távoliba, kiegyenlített a KTE, kezdődött minden elölről, ám Szavics sarokhármasa is bement (60-57). Pollard szépített, ám Gordon egy 2+1-es akciót tudott csinálni (63-59). Gordon visszatett támadólepattanójával növelni tudta az előnyét az Egis Körmend, de megint jött azonnal a reakció, ezúttal Karahodzsics zsákolt (65-61). Gordon újabb 2+1-es akciójával hétre hízott a hazai vezetés, időt kértek a vendégek, hat és fél perccel a vége előtt (68-61). Újabb labdát adott el a KTE, ezúttal viszont nem tudott élni a lehetőséggel a Körmend, Jaramaz pedig egy bravúros kosárral közelebb hozta az övéit (68-63). Szavics tisztán maradt, nem hibázott a triplavonalon túlról, Gordon ziccerét követően pedig már a tízet is közé tudta rakni a piros-fekete együttes (73-63). Karahodzsicsot találta meg Pollard, ám extázisba kerültek a hazaiak, Stokes is hármast dobott, majd Forray Gábor is technikai hibát kapott – ezt reklamálta, hogy időt szeretett volna kérni, ám nem kapott (76-65). Ferencz a megítélt büntetőt bedobta, tizenkettővel mentek a hazaiak. Wittmann lépett be szépen az alapvonalon, majd Pollard harcolt ki két büntetőt, Szavics kipontozódott (77-69). Két perc, negyven másodperccel a vége előtt időt kértek a körmendiek. White sarokhármasa nem ment be, míg a túloldalon Pollard tört be eredményesen, hat pont lett közte (77-71). Labdát szereztek a vendégek, ezután pedig Pollard csinált egy 2+1-es akciót, feljött egy labdányira a Kecskemét, másfél perc maradt (77-74). White hármasa lejött, de Gordon visszaszedte a támadólepattanót, ezzel pedig értékes másodperceket nyertek a hazaiak. Durázinak ütöttek oda huszonhét másodperccel a vége előtt, de ő mindkettőt kihagyta. Videózás után a hazaiakhoz került a labda, White pedig kosarat tudott szerezni, tizenöt másodperc maradt az órán (79-74). Pollard elképesztően nagy hármast dobott, kilenc másodperccel a vége előtt gyorsan faultolni tudott a Kecskemét (79-77). Beesett mindkettő, de megint triplát dobott a KTE, ezúttal Wittmann talált be és még mindig maradt három másodperc (81-80). Stokes megint értékesítette mindkettőt, innen pedig már nem tudott bravúrkosarat szerezni a Kecskemét. Az Egis Körmend óriási mérkőzésen jutott be a döntőbe, vasi finálét rendeznek. 83-80.
 
Egis Körmend – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 83-80 (19-18, 14-17, 22-17, 28-28)
 
Rájátszás, elődöntő, 5. mérkőzés
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Benczur T., Cziffra Cs., dr. Mészáros B.
 
Körmend: Stokes 13/6, Takács 7/3, White 22/6, Szavics 13/9, Gordon 20. Cserék: Martinez -, Ferencz 4, Henry 2, Durázi 2.
 
Kecskemét: Pollard 25/9, Klobucar 5/3, Milutinovics 5, Kucsera 11/9, Karahodzsics 9. Cserék: Wittmann 11/9, Ivkovic 3/3, Jaramaz 7/3, Kiss 4.
 
 
 
Fotó - Bálizs Zsuzsa

Vármegyei szövetségek