Tippmix Férfi NB I: Nagy meccset nyert meg, ezzel életben maradt az Alba
07
Jun
2022
Tippmix Férfi NB I: Nagy meccset nyert meg, ezzel életben maradt az Alba
2022. június 7.  |  20:40
Benke azonnal egy triplával nyitott, Fakuade egy szép összjáték után válaszolt (3-2). Több támadás is kimaradt, majd jól bekezdtek a felek, felváltva jöttek a pontok, Lukács hármasával kezdett meglépni az Alba (6-10). Keller gyorsan reagált egy kettessel, majd Davis büntetőjével folytatódott a mérkőzés (8-11). Jól tartotta ezt a párpontos előnyét a vendég együttes, amikor Benke ráván visszavette a vezetést a Falco, de sokáig nem örülhetett, ugyanis Lukács zsákolt (14-15). Omenaka több ember között is fel tudta tenni a labdát, Barac egy saroktriplával egyenlíteni tudott (17-17). Hiába vezetett a negyed nagy részében a Fehérvár, Somogyi egy triplája jókor jött a hazaiaknak, amire Stark csak egy duplával tudott válaszolni. 20-19.
 
Megmaradt a nagy iram a második játékrészre is, Omenaka újabb pontjaival megint lépéselőnybe került az Alba, majd Perl csinált egy 2+1-es akciót (25-24). A hátvéd egyre jobban kezdett belelendülni a játékba, de szépen eloszlottak a vendégeknél a pontok, így fej-fej mellett haladtak a felek (29-29). Hiába egy hazai tripla, Davis egyéni akciójával tapadt ellenfelére a Fehérvár, de ezúttal huzamosabb idaig meg tudta tartani az előnyét a Szombathely (36-32). Pongó hármasa célt ért, majd Váradi és Omenaka büntetőzött (37-36). Elkapta a ritmust a Falco, a mérkőzésen először el is mentek héttel a hazaiak, időt kért Matthias Zollner. Ezt követően hiába ment kilenccel is a Szombathely, egy villámgyors futással és Vojvoda vezérletével újra visszajött kettőre az Alba Fehérvár, ezúttal Milos Konakov hívta le az övéit (45-43). Az egyenlítés is meglett a vendégeknek, ám Kovács jó játékkal jelentkezett a félidő előtt. 49-45.
 
A fordulás után triplával nyitottak a szombathelyiek, azonnal jött Lukácstól két büntető a túloldalon (52-47). Perl dobott egy nehéz középtávolit, erre Vojvoda reagált két egypontossal (54-49). Erről az 5-8 pontos hazai előnyről egyik fél sem tudott ellépni hosszú percekig, több eladott labda és kihagyott dobáskísérlet tarkította ezeket a perceket (57-51). Golomán egy büntetőt dobott be, míg Smith kettőt, majd kezdett lendületbe jönni a Fehérvár, időt is kért Milos Konakov (58-57). Hiába jelentkezett ezután kosárral a Szombathely, Vojvoda egy 2+1-es akcióval kiegyenlített (60-60). Perl büntetői célt értek, ám Vojvoda ihletett fomában játszott, a helyére küldött egy triplát is, újra a vendégeknél volt az előny (62-63). Barac sem hibázott a vonalról, majd Perl fejezett be egy gyorsindítást, ráadásul oda is ütöttek neki. Továbbra is kiélezett, küzdelmes volt a meccs (67-63). Vojvoda egyszerűen megállíthatatlan volt, szinte egymaga tartotta meccsben az övéit ebben a periódusban, de Perl személyében emberére talált, aki ezúttal egy trojkát dobott (70-64). A negyed utolsó percében azonban négy pontot is tudott szerezni az Alba, 70-68-ról jöhetett a negyedik felvonás.
 
Keller egy félhorogal nyitotta a záró etapot, majd Perlt kellett lecserélni, mert vérzett a szeme környéke (72-68). Váradi kapott egy technikai hibát, melyet Vojvoda büntetett egy egypontossal, kisvártatva pedig Pongó betörése ért célt (72-71). Lukács visszatett támadólepattanójával újra fordítani tudott a Fehérvár, hat perc volt hátra (72-73). Mindkét oldalon becsúszott egy-egy eladott labda, aztán Perl állhatott oda a büntetővonalra (73-73). Somogyi ziccere ért célt, miközben már hosszú percekig nem tudott gyűrűbe találni az Alba, időt kért Matthias Zollner (75-73). Fakuade nehéz dobással egyenlített, kicsivel több, mint három és fél perc maradt. Golomán állt bele egy triplába, be is talált, Pongótól jött a válasz (78-77). Barac csak az egyik büntetőjét dobta be, miközben Vojvoda hármasa célt ért, újra az Alba vezetett (79-80). Somogyi jó labdát adott Baracnak, megint a hazaiaknál volt az előny, belül jártunk ekkor a két percen (81-80). Kivédekezte a vendégek akcióját a Falco, majd Barac centerezett szépen, Stark egy villámgyors hármassal reagált (83-83). Perl közelije lejött, a lepattanó az Albáé lett tizenhárom másodperccel a vége előtt, Stark pedig egy másodperccel a vége előtt feltett egy ziccert, ezzel pedig megnyerte a meccset az Alba Fehérvárnak, amely így életben maradt a párharcban. 83-85.
 
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely – Alba Fehérvár 83-85 (20-19, 29-26, 21-23, 13-17)
 
Rájátszás, elődöntő, 3. mérkőzés
Szombathely, Aréna Savaria
V.: Cziffra Csaba Zsolt, Praksch Péter Árpád, Goda László (dr. Gincsai János Péter)
 
Falco: Váradi 8/3, Somogyi 7/3, Benke 7/3, Golomán 10/9, Keller 6. Cserék: Perl 22/3, Clark 4, Kovács 7/3, Barac 12/3, Hawkins -.
 
Alba: Pongó 9/3, Vojvoda 25/12, Lukács 13/3, Fakuade 4, Davis 9. Cserék: Stark 15/3, Takács -, Smith 2, Szabó 3/3, Omenaka 5.
 
 
 
Harcosabban kezdett a Körmend, az első támadásnál két támadólepattanót is leszedtek a piros-feketék, White aratta le a babérokat két büntetővel (2-0). Karahodzsics zsákolt, amire Szavics triplája érkezett a túloldalon, erre Milutinovics válaszolt egy betöréssel (5-4). Újabb triplát dobtak a hazaiak, majd Gordon zsákolt egy szerzett labda után (10-4). Itt egy kicsit megragadt a KTE, Gordon és Stokes pontjaira csak Milutinovics tudott reagálni. A piros-feketék egészpályás letámadása eredményes volt, átlépte a tízet is a differencia, időt kért Forray Gábor (20-8). White és Pollard is csak egy-egy büntetőt dobott be, majd újra Gordont találták meg a festékben (23-9). Továbbra is remek dobóformával kosárlabdázott az Egis Körmend, miközben a hazaiak védekezése is működött, magabiztos, húszpontos előnyt dolgoztak ki tíz perc után a hazaiak. 36-16.
 
Pollard 2+1-es akciója nyitotta a második etapot, Ferencz egy szép egykezes dobással válaszolt (38-19). Próbált mindent megtenni a Kecskemét azért, hogy csökkentse a hátrányát, elsősorban Pollard vette a hátára az övéit, így pedig vissza is jöttek tizenötre a vendégek (39-24). Egyre jobban nyomtak a vendégek, Jaramaz kosarával már csak tizenegy volt közte, amire Takács válaszolt büntetőből (43-30). Megtorpant a Körmend, miközben egyre csak jött fel a Kecskemét, hiába volt korábban több, mint húsz is a differencia, teljesen nyílt lett a találkozó a félidőre. 45-39.
 
A fordulás után Szavics értékesített két büntetőt, majd Durázi távolija ért célt, újfent kétszámjegyű volt a különbség. Wittmann récén meglett az első kecskeméti kosár a második félidőben, közel két percet kellett rá várni, majd egy kisebb gólcsend következett, amit Gordon tört meg egy büntetővel (52-41). Ideig-óráig be tudott nézni tíz pont alá a KTE, de az áttörés egyelőre váratott magára, időt kértek a vendégek (58-47). Mindkét csapatnél maradtak ki büntetők, de így is megnyugtató fölényben játszott a Körmend, White egypontosai után 62-49 volt az állás a hazaiak javára. Két technikai hibát is kaptak a vendégek, így pedig megint kezdtek egyre jobban ellépni a vasiak, ezúttal nem tudott kozmetikázni a negyed végéig a KTE. 68-53.
 
Kiss két kosarat is szerzett az utolsó felvonás elején, de előbb Gordon, majd White válaszolt, ráadásul oda is ütöttek neki közben, igaz, a ráadást kihagyta (72-57). Kiss újabb pontokat tett hozzá, de Ferencz hármasa célt ért a túloldalon (75-59). Jaramaz révén megpróbált egy újabb felzárkózási kísérletet megkezdeni a KTE, ezért időt is kért Antonisz Konsztantinidesz (75-62). Távolival jelentkezett a Körmend, ezzel pedig bár még volt vissza öt perc. Így csordogált sokáig a mérkőzés, majd amikor már eldőlni látszott a találkozó, bejöttek a kecskeméti fiatalok akik elképesztő játékkal negyvenöt másodperccel a vége előtt felhozták négyre az övéiket (84-80). Innen viszont már nem tudtak csodát tenni, lépéselőnybe került a párharcban a Körmend. 86-80.
 
Egis Körmend – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 86-80 (36-16, 9-23, 23-14, 18-27)
 
Rájátszás, elődöntő, 3. mérkőzés
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Benczur Tamás, Frányó Péter, Söjtöry Tamás (Forrai Sámuel)
 
Körmend: Stokes 11/3, White 9, Martinez 3/3, Szavics 7/3, Gordon 15. Cserék: Doktor -, Takács 8, Ferencz 12/6, Henry 12/3, Durázi 5/3, Kiss M. -, Krivacsevics 4.
 
Kecskemét: Pollard 15/3, Jaramaz 12, Milutinovics 10/3, Kucsera -, Karahodzsics 9. Cserék: Tóth B. 8/3, Tóth P. -, Wittmann 7, Ivkovic 6/6, Kiss D. 13, Botka -, Velkey -.

Vármegyei szövetségek