Férfi NB II: Következik a keresztjáték
01
Jun
2022
Férfi NB II: Következik a keresztjáték
2022. június 1.  |  16:32
Megvan, mely nyolc együttes maradt versenyben a csoportmérkőzések után az NB II-ben az NB I B zöld csoportjába való feljutásért.
 
A keleti csoportban végig kiemelkedett a Sunshine-NYIKSE és a Békéscsabai KK - utóbbi a Hepp-kupában is egészen messzire jutott. Már az alapszakasz után is ez a két gárda vezetett, a rájátszásban pedig még fölényesebbé, biztosabbá tették, hogy ők léphetnek tovább a keresztjátékba.
 
Ami a nyugati csoportot illeti, ott megfogyatkozott és visszaesett az elmúlt évek egyik meghatározó gárdája, a Soproni Tigrisek. Az alapszakasz után már sejthető volt, hogy az abban mindössze egy alkalommal "botló" PTE-PEAC ott lehet a keresztjátékban, mögötte viszont 4-4 vereséggel kezdte a rájátszást az Oroszlány második csapata és a Szombathelyi Egyetem gárdája. A pécsiek elsőségét - bár a rájátszásban kétszer is kikaptak - nem fenyegette veszély, "üldözői" közül viszont az oroszlányi fiatalok sokkal jobban teljesítettek, mint az ellenfelek mellett talán a vizsgaidőszak nehézségeivel is küzdő szombathelyi egyetemisták, így a PTE-PEAC és az MVM-OSE Lions II együttese folytathatja a keresztjátékban.
 
Nézzük most a két középcsoportot, amelyekben - mivel több csapat (16-16) szerepelt, mint keleten és nyugaton - nem volt rájátszás. Az A jelűn veretlenül "menetelt" végig az a Budafok, amely a Hepp-kupában korábban többek között a piros csoportos MAFC-ot is búcsúztatva - a negyeddöntőben éppen a keleti csoport kapcsán már említett Békéscsabával szemben diadalmaskodva - NB II-es együttesként a sorozat négyes döntőjébe is beverekedte magát. Mögötte stabil, biztos második helyezettként a keresztjátékok gyakori résztvevője, a rutinos játékosok által alkotott, összeszokott MAFC Martos "kvalifikálta magát" a keresztjátékra.
 
A B csoportot mindössze egyetlen vereséggel magabiztosan nyerte a Honvéd Ludovika gárdája, mögötte azonban óriási volt a harc a második helyért a két Pest megyei együttes, a Monori SE és a Százhalombatta között. Végül 5 vereséggel előbbi lépett tovább a keresztjátékba a pályát vesztesen 6 alkalommal elhagyó százhalombattai társulattal szemben.
 
Lássuk ezek után a keresztjáték - de nevezhetjük akár negyeddöntőnek is - párosítását:
 
Monori SE - PTE-PEAC
MVM-OSE Lions II - Budafok
Békéscsabai KK - Honvéd Ludovika
MAFC Martos - Sunshine-NYIKSE
 
 
 
 
 
Fotó - NYíKSE facebook

Vármegyei szövetségek