2021/2022 - Dávid Kornél KA/A – DEAC KA U18/A 46-85
27
May
2022
2021/2022 - Dávid Kornél KA/A – DEAC KA U18/A 46-85
2022. május 27.  |  19:30
A DKKA épphogy megszerezte első győzelmét a Honvéd ellen, nem sokkal később már a házigazdával találta szembe magát a Nemzeti fiú junior döntő „A” csoportjának péntek esti mérkőzésén. A DEAC-nak matematikai esélye még volt a legjobb négy közé jutáshoz: legalább 27 pontos diadallal kellett zárnia a székesfehérváriak elleni találkozót.
 
Az eddig még nyeretlen hazaiak lendületesen kezdték a mérkőzést, öt perc alatt Gadus Bogdán duplájával bezárólag több mint tíz pontos fórra tettek szert. (8-19) A folytatásban Barthalos András és Bata Olivér révén igyekezett tapadni ellenfelére a Dávid Kornél, de Czipka Milán hármasával tartotta lépéselőnyét a DEAC. (19-26) A második etapban Barthalos triplájával nyitott a DKKA, majd ezután ritmust váltott a Debrecen: Jankó Csaba vezetésével egy elsöprő 18-3-as rohamot produkáltak, ezzel csaknem húsz pontos előnyt kiépítve maguknak a nagyszünetre. (25-44)
 
A fordulás után Denk Norbert és Simon Benedek találataival kozmetikázott a vendég gárda, majd Hegedüs Brúnó és Promise Udemezue akcióival próbálta növelni fórját a hajdúsági együttes. (39-52) A záró felvonás előtti pillanatokban a húsz egység feletti differencia kialakítása távolinak látszott a cívisvárosiak számára, majd extra energiákat mozgósítva egy látványos Udemezue zsákolással fűszerezett 12-2-es futás következtében huszonhárom pontos előnnyel vághattak neki az utolsó tíz percnek. (41-64)
 
A negyedik periódusban Jankó találataival folytatta menetelését a Debrecen, majd Fekete Csongor sarokból eleresztett középtávolijával átlépték a fent említett huszonhét egységnyi differenciát. (41-70) Az utolsó öt percben mindent megtettek a debreceni akadémisták előnyük megőrzése érdekében, mely Udemezue remekelésének köszönhetően sikerült is, és végül közel negyven pontos hazai győzelemmel zárult az összecsapás. (46-85) A debreceniek így a Pécs-Honvéd meccs eredményének függvényében a legjobb négy csapat közé juthatnak.
 
Andrea Turchetto: Gratulálok a Debrecennek, extra energiákat mozgósítottak a meccsen! Mi fáradtan léptünk parkettre a Honvéd elleni mérkőzésünk után, az első negyedben közel tudtunk maradni, aztán a folytatásban mondhatni feladtuk. A harmadik etapban próbáltunk visszajönni, de már nem bírtuk energiával. 
 
Kádár Tamás: Nagyon büszke vagyok a srácokra, mindent kitettek ma a pályára ezen a meccsen. A célunkat teljesítettük, innentől kezdve várjuk az NKA Pécs-Honvéd találkozó végét, remélhetőleg úgy alakulnak az eredmények, hogy holnap top négyben vagyunk.
 
 
Dávid Kornél KA/A – DEAC KA U18/A 46-85 (19-26, 6-18, 16-20, 5-21)
 
Legjobb dobók:
 
DKKA: Bata 15/3, Denk 9.
DEAC: Udemezue 21, Jankó 17/6, Hegedüs 15.

Vármegyei szövetségek