Tippmix Férfi NB I: Az Alba az első elődöntős
24
May
2022
Tippmix Férfi NB I: Az Alba az első elődöntős
2022. május 24.  |  21:58
Mindkét csapat hiányos kerettel volt kénytelen kiállni a sorsdöntő harmadik meccsen.
 
Karahodzsics ziccerével indult a meccs, Subotic távolról válaszolt (3-2). Karahodzsicsot ezúttal is megtalálták a társak, de erre is tudott reagálni a Szolnok, ezúttal Badzim talált be. Továbbra is felváltva jöttek a kosarak mindkét oldalon, majd Kovács hármasának és Subotic közelijének köszönhetően ha csak minimálisan is, de kezdett meglépni az Olajbányász (10-6). Hiába szállt be egy saroktriplával a padról Fazekas, Kovács újabb távolit süllyesztett el, majd Cakarun büntetői következtek (15-9). Egy ideig még tartotta az előnyét a hazai együttes, de egy jó futásnak köszönhetően felzárkózott egy pontra a KTE, időt kért Gasper Potocnik (19-18). Cakarun büntetőivel folytatódott a meccs, ám Wittmann bravúros hármasával már az egyenlítés is meglett a vendégeknek (21-21). Jaramaz is távolról talált be, ezzel pedig fordított a Kecskemét, Cummings válaszolt (24-24). A későbbiekben is jól céloztak a felek, a negyed hajráját hacsak minimálisan is, de a KTE bírta jobban. 27-28.
 
Ivkovic triplája nyitotta a második negyedet, hamar jött Badzimtól a válasz (30-31). A hazaiak hátvédje ezután két büntetőt is a helyére tett, így újfent az Olajbányász vezetett (32-31). Subotic nehéz dobást értékesített, míg a túloldalon Wittmann és Karahodzsics játszott össze szépen. Továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok, a negyed derekán 36-36 volt az állás. Jaramaz sarokhármasa célt ért Kucsera jó meglátása után, ráadásul egy labdaszerzést követően Pollard is kosarat tudott szerezni (38-42). Kucsera szépen oldotta meg a helyzetét, kezdett egy kicsit ellépni a Kecskemét, ám Cakarun jól büntetőzött a túloldalon (40-44). Hiába volt nagy a tét, mindkét csapat jól büntetőzött, Subotic centerezésével pedig visszajött kettőre az Olajbányász (44-46). Badzim révén meglett az egyenlítés is a hazaiaknak, sőt, Cakarun első mezőnykosarával – egyébként ez már a tizedik pontja volt – a vezetést is átvette a Szolnok, Karahodzsics azonnal egalizált (48-48). A hátralevő egypercben is egymást múlták felül a játékosok, Pollard hármasával úgy tűnt, hogy a KTE mehet előnnyel a nagyszünetre, ám Young az utolsó másodpercben bedobta a maga tripláját. 53-51.
 
A fordulás után Kovács szerzett labdát, majd végig is robogott vele a pályán, majd Cakarun is egy lendületes akciót fejezett be, ráadásul Subotic dobott egy hármast is, 7-0-val kezdett az Olajbányász, időt kért Forray Gábor (60-51). Ez sem lassította le a piros-feketéket, kisvártatva már kétszámjegyű volt az előnyük, újabb szerzett labda, újabb kosár (62-51). Cummings is hozzátett két büntetőt, majd megint labdát csent az Olajbányász, végül Pollard tudta megszerezni az első kecskeméti kosarat a félidőben (64-53). Pollard kapott technikai hibát, nem sokkal később pedig Cummings zsákolt (67-53). Milutinovics triplája hullott be, de Cummings is dobott egyet a sarokból (70-56). Milutinovics újabb hármast értékesített, ő tartotta életben a kecskemétieket ezekben a percekben, de így is őrizte kétszámjegyű előnyét az Olajbányász (71-60). Jaramaz is távolról volt eredményes, megindította a felzárkózást a KTE (71-63). Időközben a játékvezetők visszanézték Milutinovics kosarát és kettesre minősítették, így 71-62-re módosult az állás. Gasper Potocnik időkérését követően Kovács szerzett zsinórban négy pontot, Karahodzsics válaszolt (75-64). Badzim triplája is bement, a fordulás utáni remek védekezésének köszönhetően jó helyzetből várhatta az utolsó negyedet az Olajbányász. 78-64.
 
Cummings könnyű kosarat dobott a záró etap elején, ezzel pedig már tizenhat volt a differencia, a találkozó során az addigi legnagyobb (80-67). Milutinovics villant meg újra, de Kovács megint kosarat tudott szerezni (82-67). Nem tudott olyan ütemben közeledni az ellenfeléhez a KTE, mint ahogy szeretett volna, időt kért Forray Gábor. A kis szünetet követően eladta a labdát a Kecskemét, Badzim fejezte be az ellenakciót, ráadásul Pollardot is le kellett cserélni (86-70). Hiába Milutinovics betörése, kisvártatva Rudner dobott egy hármast, kezdett eldőlni a mérkőzés (89-72). A későbbiekben már a fiatalok is pályára léptek, de a kecskeméti cserék – négy U23-as játékossal – így is tíz ponton belülre hozták az övéiket, ráadásul két és fél perc még vissza volt, időt kért Gasper Potocnik (93-84). Innen már nem tudtak csodát tenni a vendégek, jól sáfárkodott az előnyével a Szolnoki Olajbányász, amely így szépített és életben maradt a párharcban. 95-89.
 
A párharc állása: 2-1 a Kecskemétnek.
 
Szolnoki Olajbányász - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 95-89 (27-28, 26-23, 25-13, 17-25)
 
Rájátszás, negyeddöntő, 3. meccs
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
V.: Benczur Tamás, dr. Mészáros Balázs, Györfy Rúben
 
Szolnok: Gilszki -, Badzim 17/6, Kovács 16/9, Subotic 22/6, Cakarun 12. Cserék: Young 8/3, Sebők -, Rudner 6/6, Cummings 14/6.
 
Kecskemét: Pollard 19/3, Jaramaz 15/12, Milutinovics 22/12, Kucsera 2, Karahodzsics 10. Cserék: Wittmann 3/3, Ivkovic 3/3, Fazekas 3/3, Kiss 4, Tóth Balázs -, Tóth Barna 7/3, Botka 1.
 
 
 
White triplájával indult a találkozó, Molnár zsákolásával válaszolt az Oroszlány (3-2). Hiába Gordon kosara, Molnár újfent üresen maradt a túloldalon. Feszült volt a találkozó, már az első negyedben volt a játékosok között egy kis szóváltás, de ami ennél is lényegesebb volt, hogy kezdett ellépni a Körmend, időt is kért Sebastjan Krasovec (12-4). White kosarával már a tíz is meglett közte, de Mesicek azonnal el tudta állítani a vérzést egy hármassal (14-7). Próbálkozott az OSE, de egyelőre minden kosárra volt reakciója a vasiaknak, így nem tudott közelebb férkőzni a vendég alakulat (23-14). A hátralevő időben érdemi változás nem történt a játék képét tekintve, magabiztos előnyt épített ki az első negyedben az Egis Körmend, de egy nagy hajrával feljött hatra az Oroszlány. 27-21.
 
Henry szerzett kosarat a második negyed elején, Mesicek távolról reagált, így pedig már csak öt volt közte, igaz, erre azonnal jött öt pont a körmendiektől, visszaállt a tízpontos differencia, White egylábas középtávolija után időt pedig kért Sebastjan Krasovec (36-24). Ferencz már a második távoliját szerezte, míg a túloldalon Mesicek távoli duplája esett be, de White is jól célzott, elkezdett nyílni az olló (41-26). Bár arra is volt lehetősége a körmendieknek, hogy húsz ponttal is elmenjenek, ezen belül tudott maradni az Oroszlány, elsősorban Mesicek és Ihring ponterős játékának köszönhetően, sőt, Calhoun büntetője után már csak tizenegy volt a különbség (46-35). Gordon mindkét egypontosát a helyére küldte, ami mint végül kiderült, a félidő utolsó kosarai voltak. 48-35.
 
A fordulás után Stokes és Mesicek kosaraival nyitottak a csapatok, majd előbbi még kétszer eredményes tudott lenni (54-37). Hiába próbálkoztak a vendégek, továbbra sem tudtak közelebb férkőzni, magabiztosan kosárlabdázott a Körmend, amely Stokes tripláját követően már húsz ponttal vezetett (59-39). Egy vendég időkérés után Parrish kosarára Durázi válaszolt egy zsákolással, nem tudott váltani az Oroszlány, kezdett eldőlni a találkozó (65-43). A záró etap előtt még egy kicsit tudott kozmetikázni az eredményen az OSE, de ez csak arra volt elég, hogy bejöjjenek húsz alá a vendégek. 67-49.
 
A záró felvonás elején Calhoun vétett sportszerűtlen hibát, Henry büntetői mentek be (69-49). Carev és Ruják is hozzátett két-két pontot, ezúttal Antonisz Konsztantinidesz is időt kért (69-53). Gordon közelije után Parrish nehéz saroktriplát szerzett, majd Mesicek büntetői is behullottak (71-58). Jókor jött Gordon zsákolása a hazaiaknak, így meg tudták állítani a vendégek nagy felzárkózási kísérletét. Bár minden egy lapra feltéve próbált támadni az MVM-OSE Lions, innen már nem volt visszaút a vendégeknek, az Egis Körmend magabiztosan kosárlabdázva húzta be a mérkőzést, ezzel megfordítva a párharc állását. A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy egy meccs végi összezördülés miatt Henry és Mesicek is a kiállítás sorsára jutott, miután összeakaszkodtak. 84-71.
 
A párharc állása: 2-1 a Körmendnek.
 
Egis Körmend – MVM-OSE Lions 84-71 (27-21, 21-14, 19-14, 17-22)
 
Rájátszás, negyeddöntő, 3. meccs
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Kapitány Gellért, Goda László, Nagy Viktor (dr. Gincsai János Péter)
 
Körmend: Stokes 13/3, White 18/3, Takács -, Szavics 21/6, Gordon 16. Cserék: Kenéz -, Martinez -, Ferencz 8/6, Durázi 2, Henry 6.
 
Oroszlány: Ihring 13/3, Mesicek 26/6, Carev 11/3, Calhoun 8/3, Molnár 4. Cserék: Ruják 2, Parrish 7/3, Dorogi -, Tóth -.
 
 
 
Az Alba vezetésével indult a találkozó, majd két perc után fordított a Sopron. Fakuade szépített, miközben Boriszov két középtávolit is bedobott. Szorosan alakult a találkozó, a fehérváriak folyamatosan ott loholtak a Sopron nyakán. Mack triplájára Vojvoda válaszolt, ezzel 13-13 állt az eredményjelzőn az ötödik percben. A vezetést azonban már nem sikerült átvenniük a fehérváriaknak, mert Boriszov pontosan büntetőzött. A 8. percben kialakult hatpontos különbség már nagynak volt mondható, de Smith és Ford pontváltásait követően Lukács két büntetője még közelebb hozta a csapatát (27-23).
 
Montgomery zsákolását követően több támadás is kimaradt, Szabó közelijével szerezte meg első kosarát a második negyedben az Alba. Hiába volt aktív Myers, Stark betörése után 33-32-re feljöttek a vendégek. A vezetést azonban nem adták ki a hazaiak a kezükből, sőt megléptek nyolc ponttal. Smith hiába fejezett be eredményesen egy újabb akciót, Takács és Mack hármasa után tizenkét pontos lett a különbség, amit meg is tartott a negyed végéig a Sopron (52-40).
 
Pongó közelijével indult a második félidő, de az Albának nem sikerült kivédekeznie az ellentámadást, Ford rögtön távolról válaszolt. Felváltva estek a kosarak, ami a hazaiaknak kedvezett. A 24. percben Fakuade hárompontosa után újra tíz ponton belül volt az Alba 59-51-nél. Montgomery és Davis kosárváltása következett, de a soproniak Takács révén újabb távolit küldtek a helyére. Nem sikerült érdemben faragnia a különbségen a vendégeknek, tíz pont körül állandósult a felek közötti távolság. Sőt, a slusszpoén Takácsé volt, aki még a negyed vége előtt harmadik tripláját is bedobta (75-61).
 
Nem akarta elengedni a mérkőzést az Alba, négy perc alatt egy 11-3-as rohanást produkáltak, aminek köszönhetően feljöttek 78-72-re. Hiába kért időt Kosztasz Flevarakisz: Mack két büntetője után Vojvoda és Pongó is betalált távolról, ezzel 80-78 lett az állás négy perccel a vége előtt. Az újabb időkérést követően Vojvoda az egyenlítést is megszerezte csapatának. 80-80-nál Ford brusztolt be egy palánk alatti labdát, hogy visszavegye a soproniaknak a vezetést. Stark egyenlített, amire Montgomery válaszolt. Davis hármasával már a fehérváriak vezettek. Ezután még Myers ugyan kiegyenlített, de Fakuade, majd Stark két büntetője után már egyértelműen az Albának állt a zászló. Tíz másodperccel a vége előtt jöhetett a Sopron négy pontos hátránynál, az oldalbedobást követően Myers próbálkozott egy triplával. A dobás a gyűrű tövére hullott, de mindeközben Tóth Cecília játékvezető lépéshibát fújt az amerikaira. Ezzel a mérkőzés gyakorlatilag eldőlt, a hazaiaknál pedig elszakadt a cérna. Heves reklamálásba törtek ki, Myers-t és Flevarakiszt is kiállították a játékvezetők. A végeredményt Vojvoda büntetőzése állította be (85-92).
 
Győzelmével 3-0-s összesítéssel elsőként jutott be az elődöntőbe az Alba Fehérvár.
 
Sopron KC - Alba Fehérvár 85-92 (27-23, 25-17, 23-21, 10-31)
 
Rájátszás, negyeddöntő, 3. meccs
Sopron, Novomatic Aréna
V.: Papp Péter, Tóth Cecília, Makrai Márton (Dernei Gábor)
 
Sopron: Mack 22/6, Fazekas 2, Boriszov 12/3, Q. Ford 10/3, Montgomery 11. Csere: Myers 15/3, Supola 4, Werner -, Sitku -, Halász -, Takács 9/9.
 
Alba: Pongó Ma. 15/3, Vojvoda 22/9, Lukács 2, Fakuade 17/3, S. Davis 7/3. Csere: L. Smith 9/3, Omenaka 5, Stark 10, Takács M. 3/3, Szabó Zs. 2.
 
 
 
Lendületesen kezdte a mérkőzést a Falco, Golomán triplája után 8-2-re vezettek a második percben. Persons nem gondolkozott sokat, egy távolival szépített az ellentámadásból. Persons közelije után Keller is triplát dobott, Cook pedig próbált faragni a különbségből. Perl betörésével már 19-11 volt, amikor Persons újabb távolit hintett. Az amerikai irányító extra volt ebben a szakaszban, de a túloldalon Perl is hozta a ponterős formáját. Az első negyed után hét ponttal vezettek a szombathelyiek (28-21).
 
A második negyedben sem változott a játék képe, Persons egymaga próbálta meccsben tartani a szegedieket. Hazai oldalon megoszlottak a kosarak, hét-nyolc pont körül vezettek. Az olló Somogyi triplája után kezdett nyílni, ekkor már tizenkettő volt közte. Cook és Davis is próbálkozott, de ez kevés volt az igazán szoros álláshoz. Váradi közelije után még Davis triplája belefért a negyed végén, ezzel tíz pontra feljött a Szedeák a nagyszünetre (49-39).
 
Cook büntetőivel vette kezdetét a második félidő, amire Keller válaszolt az ellentámadásból. Cook betörése után Golomán újabb hármasát értékesítette. Persons egyre többet hibázott, így a 27. percben Perl, majd Somogyi egy-egy távolija után kialakult az addigi legnagyobb különbség, 19 pontos előnye lett a Falcónak. Barac büntetője után már húsz is volt közte, de sikerült faragnia a Szedeáknak a hátrányából (74-59).
 
Ahogy arra számítani lehetett, az utolsó negyed már nem tartogatott izgalmakat. Perl közelije, majd Váradi távolija adta meg az alaphangot. Davis még mutatott valamit a szombati formájából, de Keller hármasával 82-62-re vezettek a szombathelyiek hat perccel a vége előtt. Innen már nem volt visszaút, a végén mindkét oldalon lehetőséghez jutottak a cserejátékosok is (96-74).
 
A párharc tehát 2-1-ről folytatódik, Szegeden eldöntheti a továbbjutást a Falco.
 
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely - Naturtex-SZTE-Szedeák 96-74 (28-21, 21-18, 25-20, 22-15)
 
Rájátszás, negyeddöntő, 3. meccs
Szombathely, Aréna Savaria
V.: Praksch Péter Árpád, Frányó Péter, Csabai-Kaskötő Brigitta (Balogh László György)
 
Falco: Somogyi 13/6, Benke 12/6, Clark 6, Golomán 11/9, Keller Á. 13/6. Csere: Perl 23/3, Verasztó 2, Sövegjártó -, Takács Z. -, Váradi 8/6, Hawkins 2, Barac 6.
 
Szeged: Person 17/9, Balogh S. 2, Cook 12, Bognár 9, Alston -. Csere: Keller I. -, Polányi 3/3, Mayer 3/3, Filipovics 8, Kerpel-Fronius B. 2, Szatmár 4, R. Davis 14/9.

Vármegyei szövetségek