Férfi egyetemi döntő: Ezt várja a szakvezetés
18
May
2022
Férfi egyetemi döntő: Ezt várja a szakvezetés
2022. május 18.  |  08:56
Hétvégén Miskolcon rendezik a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság férfi és női négyes döntőjét. A férfiak szakvezetői ezt várják a tornától:
 
 
2022. május 21., szombat, 13.15: DEAC - Közgáz SC és DSK
 
Tankó István (DEAC): - Örülök annak, hogy nem a hazaiakkal kerültünk össze a döntőbe jutásért. A Közgázzal két jó mérkőzést játszottunk az alapszakaszban: a fővárosban egy igen jó napot kifogva, odahaza pedig küzdelmes, izgalmas végjátékban győztük le őket, most is ez a célunk. Nem tudni, milyen erős kerettel érkezik ellenfelünk, amelyben több olyan játékos is szerepel, akik az NB I B piros csoportjában is meghatározóak. Mi elsősorban az összeszokottságunkra építünk, arra, hogy szinte végig a szezonban nagyjából ugyanazzal a kerettel játszottunk. Szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni a tornán.
 
Vladár Csaba (Közgáz): - Először szeretném leszögezni, hogy már annak is nagyon örülök, hogy a keleti csoport negyedik helyezettjeként ott lehetünk a négyes döntőben. Ez egyértelmű siker, főleg azok után, hogy a tavalyi csapatból több kulcsjátékos is távozott: Szatmári Zsombor már az NB I-es Szegedben játszik, Polgárdy Ádám pedig az egyetemi bajnokságban a TF kulcsjátékosa. A keleti bajnokot, a mezőny szerintem legjobb, legerősebb csapatát kaptuk ellenfélül. Viszont mint sportemberek, azok után, hogy a keresztjátékban sikerült túljutni a nyugati bajnok Szombathely csapatán, ami nagy önbizalmat kell, hogy adjon a srácoknak, megpróbáljuk a DEAC-ot is elkapni, és bejutni a döntőbe. 
 
 
17.45: Miskolci Egyetem - TFSE
 
Béres Dávid (Miskolci Egyetem): - Első célunk az volt, hogy bekerüljünk a hazai rendezésű négyes döntőbe, de nem elégszünk meg ennyivel. Legfontosabb célunk, hogy két nagyszerű mérkőzést játszhassunk, és mindent megteszünk a legjobb eredmény elérésért. Véleményem szerint a legjobb négy csapat került be a döntőbe. Nem lesz könnyű dolgunk az egyedüli nyugati csoportos gárda, a TFSE csapata ellen. Hazai közönség előtt játszani mindig ad egy plusz motivációt, jó formában vannak a srácok, bizonyítási vágyban égnek. Az első mérkőzésünkre koncentrálunk! Esélylatolgatásba nem mennék bele, de annyit elárulhatok, hogy a mérkőzés végét jelző játékvezetői sípszó hallatán győztesen szeretnénk elhagyni a pályát. Hajrá MEAFC!
 
Boros Zoltán (TFSE): - Nem szerencsés dolog, hogy éppen a rendező, a házigazda ellen kell játszanunk, de ezt hozta a sorsolás. Ellenfelünk erős, egységes csapat, az NB I B zöld csoportos MEAFC-ra és Tiszaújvárosra épül. Főleg úgy, hogy ellenfelünk otthonában rendezik a döntőt, egyértelmű, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy meglepetést okozzunk, és döntőt tudjuk játszani.
 
 
 
Fotó: Práczki Péter

Vármegyei szövetségek