Tippmix Női NB I: Ráijesztett a Győrre, de nem tudta elvenni a pályaelőnyt a Vasas
12
Apr
2022
Tippmix Női NB I: Ráijesztett a Győrre, de nem tudta elvenni a pályaelőnyt a Vasas
2022. április 12.  |  21:51
Az UNI Győr MÉLY-ÚT 68-67-re legyőzte a Vasas Akadémiát az 5. helyért zajló párharc első mérkőzésén. Az egyik fél második sikeréig tartó csatározások alkalmával ezzel 1-0-ra vezetnek a győriek. Folytatás szombaton Pasaréten.
 
Sabina Oroszova triplájával és Beatrice Mompremier ziccerével már az első percben 5-0-s előnybe került a Győr. Ezt követően Papp Dia és Madár Eszter révén még egyenlített a Vasas. Végül 8-8-ig haladt fej-fej mellett a két gárda. A Győr innen váltott ritmust. Egy 8-0-s futással a hazaiak 16-8-as előnybe kerültek. Weninger Virág tripláját és Ruff-Nagy Dóra büntetőjét követően már kilenc pont választott el a feleket. Ugyan a hajrában szépített a Vasas, de Dubei Debóra hárompontosával így is 23-13-ra mentek Iványi Dalma tanítványai 10 perc játékot követően. A második szakaszt Bach Boglárka triplája vezette fel, amivel 23-16-ra szépített a Vasas. Ennél a hét pontnál közelebb nem kerültek a vendégek. A Győr rendre tudott a Vasas felzárkózási kísérleteire felelni, így 29-18-nál már Milos Pavlovic időkérése állította meg a játékot.
 
A rövid eligazítást követően is maradt a 9-11 pontos különbség. A félidőig 7 egységig jutó Jordin Canada felelt ekkor a pontokért hazai oldalon. A Vasasnak Radócz Fanni tripláit követően 33-25-nél és 35-28-nál nyílt esélye közelebb kerülni, de összességében a győri fölényhez nem fért kétség. A félidő hajrájában Dubei Debóra hármasa alakította ki a 41-30-as eredményt. A győriek a 30 mezőnykísérletükből 16-ot értékesítettek az első 20 percben. A Vasas 34-ből 11-et. Ez öt duplából és hat triplából állt össze. A Győr 23-14-re vezetett a lepattanókban, de a 10 eladott labda miatt nem lehetett maximálisan elégedett a szakmai stáb. A harmadik negyedben sem változott a játék képe. A Vasas rendre felzárkózott 8-9 pontra, de a Győr ezekre mindig tudott válaszolni. Ahogy a második negyedben Jordin Canada, ezúttal Beatrice Mompremier állt a csapata élére. A harmadik 10 percben egymaga 12 pontot szerzett. A játékrész feléhez érkezve egy 7-2-es hazai sorozat végén 50-36-nál úgy nézett ki, hogy a Győr akár a döntő futást is beviheti. A Vasasra idén is jellemző azonban, hogy egy pillanatra nem adja fel.
 
A harmadik második felében a vendégek kevesebb, mint három perc leforgása alatt 9-2-es futást mutattak be és ezzel 52-45-re szépítettek, amivel újra teljesen nyílt lett az összecsapás. Ugyan Török Ági és Weninger Virág visszaállította a kétszámjegyű különbséget a felek között, de ekkor már nem engedte leszakítani magát a Vasas. A harmadik szakaszt Radócz Fanni triplája zárta, így 58-51-ről vágtak neki a záró etapnak a felek. Bach Boglárka szerezte a záró negyed első találatát, de 58-53 után után még visszaállította 10 pontos előnyét a házigazda. A Vasas 63-53 után Bach Boglárka öt pontjával és Pusztai Petra duplájával 63-60-ra kapaszkodott vissza. Ekkor még több, mint négy perc volt hátra. Weninger Virág triplájával rövid időre fellélegezhetett a Győr. A Vasas azonban egy pillanatra nem adta fel, Tóth Orsolya és Bach Boglárka hozta közelebb csapatát. Az utolsó percben – egészen pontosan 20 másodperccel a vége előtt – Papp Dia két büntetőjével 67-66-nál átvette a vezetést a fővárosi gárda. Ekkor ráadásul Beatrice Mompremier kipontozódott. A következő győri akciónál Dombai Réka harcolt ki két büntetőt és értékesítette azokat. Nyolc másodperce maradt a Vasasnak, hogy megszerezze a győzelmet. Időkérés után azonban nem találtak be a vendégek, így végül 68-67-re nyert a Győr. Folytatás szombaton Pasaréten.
 
UNI Győr MÉLY-ÚT - Vasas Akadémia 68-67 (23-13, 18-17 ,17-21, 10-16)
 
5. helyért, 1. mérkőzés
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok
Csabai-Kaskötő B., Frányó P., Szilágyi B. (Forrai S.)
 
UNI Győr MÉLY-ÚT: Canada 9, Dubei 8/6, Oroszova 9/3, Dombai 7, Mompremier 18. Csere: Ruff-Nagy 1, Weninger 14/6, Török 2.
 
Vasas Akadémia: Bach 14/6, Papp 16/6, Salamon 2, Tóth 7, Madár E. 4. Csere: Budácsik 4, Smailbegovic 2, Dúl, Pusztai 5/3, Szerencsés 4, Madár K., Radócz 9/9.
 
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása: 1-0 az UNI Győr MÉLY-ÚT javára.

Vármegyei szövetségek