Tippmix Férfi NB I: A Falco nyerte az Alba elleni rangadót
09
Apr
2022
Tippmix Férfi NB I: A Falco nyerte az Alba elleni rangadót
2022. április 9.  |  21:04
Mindössze egy légióssal tudott felállni a felsőház második fordulójában az Alba Fehérvár csapata, amely a Perl Zoltánt és Benke Szilárdot nélkülöző Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely együttesét látta vendégül.
 
Somogyi szerencsés sarokhármasával indult a találkozó, de Vojvodának köszönhetően nem kezdett rosszul az Alba sem (4-5). Davis büntetőivel még tartotta magát a hazai együttes, de ekkor ritmust váltottak a sárga-feketék és kezdtek meglépni az ellenfelüktől (11-20). Takács jól szállt be a kispadról, de Pongó triplái is beakadtak, míg a szombathelyieknél Somogyi már három hármasnál tartott. Úgy tűnt, hogy a hajrát jobban zárják le a vendégek, Takácsnak két másodperc is elég volt egy ziccerre. 22-29.
 
Váradi ziccere lejött, Davis hármasa bement a második negyed elején, de ezután a Falco tízese két büntetőből szépített (25-31). Takács remekül kosárlabdázott, már a hatodik pontját szerezte és Vojvoda szép befejejéze is kettőt ért a fehérváriaknak, időt kért a Falco (29-31). Feszültté vált a meccs, “röpködtek” a technikai hibák is, miközben megint kezdett elhúzni a Szombathely (29-36). Lukács egypontosai célt értek, majd Vojvoda dobott egy rá jellemző kosarat, visszajött háromra a Fehérvár (33-36). Ennél közelebb egyelőre nem tudtak jönni a hazaiak, mindenre tudott válaszolni a vasi együttes, sőt, Somogyi újabb kosarával megint elkezdtek egy kisebb előnyt kiépíteni a vendégek (35-42). Újabb fordulat következett, innen csinált egy 7-2-es futást a Székesfehérvár, megint csak kettő volt közte (42-44). Pongó szlalomozott végig a pályán és osztott k iegy gólpasszt, kiegyenlített a hazai együttes (44-44). Lukács büntetői már hazai előnyt jelentettek, ami ki is tartott az utolsó másodpercig, ám Váradi még egy ziccert dobni tudott. 49-49.
 
A második félidő is egy triplával indult, Váradi szerezte, Omenaka egy közelivel válaszolt (51-52). Pongó távolijával már a hazaiak jártak előrébb, majd Vojvodától is jött egy középtávoli, Milos Konakov időt kért (56-52). Pórbáltak volna egyenlíteni a vendégek, de mindig jókor talált be a Fehérvár, főként Vojvoda és Szabó volt elemében ebben a periódusban (60-56). Váradi nagy labdát adott Baracnak, de Vojvoda nem hibázott a vonalról (62-58). Pongó is elkpesztő formában játszott, Keller egy visszatett támadólepattanóval tartotta az övéit (65-62). A későbbiekben is felváltva jöttek a pontok, közel egy perccel a vége előtt viszont annyiban változott a helyzet, hogy Váradi hármasa a fordítást jelentette a Falcónak (67-68). Zollner időkérése után Pongó emberről is bedobta a maga tripláját, majd egy kivédekezett támadás után egy duplát is a helyére küldött. 72-68.
 
Szabó nagy trojkát dobott a záró negyed elején, elment héttel az Alba, majd Vojvoda zsákolhatott egy leindítás után, jött az időkérés Milos Konakovtól (77-68). Jól jött a kis szünet a vendégeknek, előbb Clark közelije, majd Somogyi triplája ment be (77-73). Takács ziccere lejött, amiből Váradi zsákolt egyet, visszajött kettőre a Szombathely (77-75). Remek színvonalon játszottak a felek, a negyed derekán továbbra sem lehetett megjósolni, hogy ki lesz előrébb a lefújáskor (81-80). Omenaka büntetőivel elment hárommal a Fehérvár, de Somogyi is extra napot fogott ki, nagy triplát dobott, négy és fél perccel a vége előtt egál volt az állás (83-83). A két center, Davis és Keller kosarai következtek, majd utóbbi egy nagy hármast is dobott (85-88). Vojvoda betörése is célt ért, remek volt a találkozó. Egy visszaszedett támadólepattanó után Somogyi is a helyére küldött egy trojkát, elment néggyel a Falco és már csak két perc volt hátra (87-91). Pongó könnyedén jutott el a gyűrűig, majd labdát szerzett az Alba, ám ezt nem tudták kihasználni a hazaiak. Vradi nagy labdát adott Baracnak, megkezdődött az utolsó perc (89-93). Vojvoda távolija lejött, a lepattanót leszedte a Szombathely, ezzel pedig gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés. Nagyot küzdött a mindössze egy légióssal felálló Alba Fehérvár, de a végjátékot jobban bírta a listavezető Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely csapata. 89-94.
 
Alba Fehérvár – Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 89-94 (22-29, 27-20, 23-19, 17-26)
 
Bajnokság, középszakasz, felsőház, 2. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
V.: Papp Péter, dr. Mészáros Balázs, Farkas Gábor (Bognár Tibor)
 
Alba: Pongó 20/12, Vojvoda 23, Lukács 11/3, Szabó 11/3, Davis 10/3. Cserék: Takács 6, Góbi -, Omenaka 8.
 
Falco: Váradi 21/6, Somogyi 30/18, Clark 7/3, Golomán 8, Keller 12/3. Cserék: Verasztó -, Kovács 4, Barac 12, Hawkins -.
 
 
 
Két percet kellett várni az első kosárra, végül Calhoun távoli duplája akadt be, majd Fazekas büntetőzött (2-2). Azt azért nem lehetne mondani, hogy ezután lendületbe jöttek a csapatok, de az biztos, hogy a következő pár perc a hazaiaké volt, akik egy 5-0-ás futással elléptek a kecskemétiektől a negyed derekára (7-2). Calhoun egyelőre tarthatatlannak bizonyult, már nyolc pontnál tartott amikor időt kért Forray Gábor (12-4). Calhoun újabb triplát küldött a helyére, ezzel a tízet is átlépte a különbség, de Pollard egymás után két hármassal válaszolni tudott (15-10). Az oroszlányi cserék is jól szálltak be a meccsbe, nyolcpontos hazai előnnyel zárult az első negyed. 20-12.
 
Wittmann betörésére Calhoun válaszolt, majd Fazekas dobhatott két büntetőt a második etap elején (22-16). Megint kezdett elhúzni az MVM-OSE Lions, hiszen Ruják és Calhoun hármasa is beesett, majd utóbbi egy 2+1-es akciót is csinált, ezzel pedig meglett a közte tíz is (31-19). Pollard mellé továbbra sem tudott senki sem fellépni a többiektől, miközben folyamatosan potyogtak be a hazai triplák, tizenhét volt közte (40-23). Ruják sarokhármasa pedig már a húszpontos differenciát jelentette, extázisban voltak a piros-feketék, ez pedig már nem is változott a nagyszünetig. 50-28.
 
A fordulás után Ihring nyitotta meg egy közelivel a második félidőt, majd Burns zsákolhatott és Ruják trojkája is bement, egyre csak nyílt az olló (57-28). Nem lassítottak a piros-feketék, meglett a közte harminc is, kezdett már a harmadik negyed felénél eldőlni a meccs (64-33). Innen csinált egy 12-0-ás rohamot a KTE, hosszú idő után bejöttek húsz alá a vendégek, rövid időn belül kétszer is időt kért Sebastjan Krasovec (64-45). Stabilizálni tudták magukat a hazaiak, ennél közelebb már nem engedték a Kecskemétet a negyed végéig. 68-50.
 
Milutinovics hármasával startolt a záró etap, míg Parrish csak az egyik büntetőjét dobta be a túloldalon (69-53). Wittmann is távolról célzott jól, már csak tizenhárom volt a vendégek hátránya, amikor Garamvölgyi forgatta be az emberét. Dramicsanin tett vissza egy támadólepattanót, ami után megint elkezdtek jobb ritmusba kerülni az oroszlányiak, Parrish triplájával és Calhoun duplájával megint meglett a húsz a felek között (78-58). Innen már nem tudott újítani a KTE, összességében az MVM-OSE Lions csapata végig vezetve aratott magabiztos sikert. 84-62.
 
MVM-OSE Lions – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 84-62 (20-12, 30-16, 18-22, 16-12)
 
Bajnokság, középszakasz, középház 2. forduló
Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
V.: Kapitány G., Török R., Fodor A. (Hartyányi Zs.)
 
Oroszlány: Ihring 7/3, Carev 2, Calhoun 24/12, Burns 4, Molnár 10. Cserék: Ruják 14/12, Mucza -, Parrish 19/18, Garamvölgyi 2, Dorogi 2, Tóth Be. -, Szabadfi -.
 
Kecskemét: Pollard 20/12, Klobucar 6/3, Milutinovics 11/3, Dramicsanin 12/6, Fazekas 4. Cserék: Wittmann 7/3, Lukács -, Ivkovic -, Kiss -, Botka -, Tóth Ba. 2.
 
 
 
A HÜBNER Nyíregyháza BS és a Pécsi VSK-VEOLIA egymás ellen kezdte meg az alsóházi középszakaszt.
 
Pipiras rögtön kintről talált be, majd egy percre rá Bryce egy kettessel növelte a hazai előnyt, ami Brkics kettese és Ivosev hármasa után rögtön elfogyott (5-5). Nagyon hasonló volt a játék képe a következő percekben is, egészen 11-11-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Innen azonban sorozatban nyolc nyíregyházi pont érkezett „büntetlenül” (19-11). Egy kosárral tudott csak közelebb férkőzni a Pécs, 21-15 lett az első negyed vége.
 
Két percet kellett várni az első pontot érő akcióra, Coleman jegyzett egy duplát, majd Suárez kettesével meglett a tíz közte (25-15). Hat vendég pont érkezett zsinórban – a sorozatot Pipiras hármasa zárta le, de utána is a pécsiek céloztak jobban, így 32-27-nél időt kértek a hazaiak. Jót tett a rövid taktikai értekezlet a hazaiaknak, akik sorozatban hét pontot szereztek. A félidőt viszont Meleg zárta le egy triplával, amivel tízen belülre jött a PVSK (39-30).
 
Haynes-Jones kettese és büntetője is helyére került, Carpenter találata után pedig már időt is kért a hazai szakmai stáb, de Ivosevék lendületét ez sem törte meg (39-37). Bryce egy duplából és az azt követő büntetőből, míg Haynes-Jones a vonalon túlról ért el három pontot. Tapadt a Pécs a házigazdára, de két-három pont mindig volt a felek között, majd Bryce növelte hatra a különbséget egy távolival (50-44). Coleman is triplát jegyzett, de csak egy rövid időre volt nyolc pont a hazaiak előnye, mert Brkics is betalált közelről (56-50). A pécsi magasemberek rákapcsoltak, Meleg és Ivosev révén már csak kettő volt közte, amit aztán Illés le is nullázott (59-59). Carpenter és Suárez is egy-egy büntetőt dobott be, majd Donaldson is, de utóbbi játékos egy akciógólt is dobott, így 60-63-ról jöhetett az utolsó tízperces etap.
 
A negyedik negyed első triplakísérletei kimaradtak, közben viszont Bryce egy kettest azért bedobott, majd Coleman révén újra a hazaiak vezettek – időt is kértek a pécsiek, aztán Haynes-Jones kettesével a vezetést is átvették, de Bryce távolija már újfent a Nyíregyházának jelentett előnyt, ráadásul a következő akcióból még két büntetőt is felíratott a neve mellé. Sőt Ivosev technikaija után egy harmadikat is (70-65). Donaldson hármasával azonnal visszajött egyetlen kosárnyira a PVSK, majd két Haynes-Jones-büntetővel egyenlített is, egy újabb kosárváltás után pedig Ivosev triplájával már ismét a vendégek vezettek (72-73). Másfél perccel a vége előtt Bryce ismét a hazaiaknak szerzett előnyt, Brkics triplája pedig lejött a másik oldalon. Johnson is kettest dobott, ekkor már egy perc sem volt vissza. A pécsiek még időt kértek, fordítani viszont már nem tudtak, sőt pontot is már csak a jobban hajrázó házigazda szerzett: 78-73-ra nyert a Nyíregyháza.
 
HÜBNER Nyíregyháza BS – Pécsi VSK-VEOLIA 78-73 (21-15, 18-15, 21-33, 18-10)
 
Bajnokság, középszakasz, alsóház 1. forduló
Nyíregyháza, Continental Aréna
V.: Tőzsér D. K., Nagy V., Sörlei A. (Farkas J.)
 
Nyíregyháza: Johnson 14/3, Bryce 24/6, Pipiras 10/6, Mokánszki 4, Coleman 15/3. Csere: Suárez 7, Bazsó 3, Kiss B. 1, Bus I. -.
 
PVSK: Haynes-Jones 16/6, Goldring G. -, Donaldson 8/3, Ivosev 16/12, Brkics 19. Csere: Meleg G. 9/3, Carpenter 3, Illés M. 2, Popadic -, Bíró O. -.
 
 
 
Az alapszakaszban a ZTE kétszer is legyőzte a Paksot, legutóbbi két fellépése alkalmával pedig a Szolnok és a Sopron ellen nyert, így kellő önbizalommal léphetett tegnap pályára. Ennek ellenére első öt támadását ponttal fejezte be a Paks (3. p.: 5-9), jött is a hazai időkérés. Bejátszásokkal próbálkozott a palánk alá a ZTE, de igen pontatlanul tette, a következő 3 percben viszont sikerült levédekeznie a Paksot (7-9). A ZTE a 8. percben vezetett először (12-11), de csak pillanatokra. Az első negyed hajrájában a Pakstól két olyan homályt láthattunk távolról, amiből egy is sok lenne egy szezonra az NB I-ben. De Cosey viszont félpályán túli triplával tett pontot a játékrész végére - írja a zaol.hu.
 
A folytatásban hirtelen megugrott a házigazda (13. p.: 31-19), a már 13 pontnál járó De Cosey ekkor dudaszós hármassal vetette észre magát. Lepattanózásban most is sokkal jobb volt a ZTE (16-7), és ez a fölény pontok terén is megmutatkozott (17. p.: 43-24). A vendégek az ígéretes kezdés után teljesen elvesztették a fonalat, persze ehhez kellett a ZTE teljesítménye is. Az első félidő alapján azt lehetett mondani: a jobb csapat megérdemelten és reális különbséggel vezetett (49-31).
 
Wilsonról szólt a második félidő első perce (54-31), de a meccsnek ezzel még nem volt vége, a Paks próbálta megragadni a veszett fejsze nyelét (25. p.: 56-41). Hazai időkérés után Horti triplával (első pontjaival) jelentkezett, de válaszul Keith is dobott egy távolit. A meccs munkás része következett, a vendégek küzdöttek, a ZTE-nek pedig az volt a feladata, hogy őrizze előnyét (28. p.: 63-46). A vendégeket a már 22 pontos Keith vitte a hátán, de a záró negyed még így is biztonságosnak mondható, 68-53-as hazai előnyről indult. A 33. percben, Kovács triplája után 71-60-ra olvadt a hazai előny, a remek napot kifogó De Cosey azonban rögtön válaszolt. A Paks sokszor a sportszerűtlenség határán túlra keményítette védekezését, ebben Frank járt az élen Wilson ellen, és a záró negyed derekán ez végre a játékvezetőknek is feltűnt (35. p.: 77-64). 
 
A Paks rendkívüli erőszakossága nem ízlett a hazaiaknak (a keménység egyik következménye lehetett, hogy Némethet sérülten le kellett cserélni), Kovács viszont újabb triplát dobott (77-67). Brown triplája után tovább csökkent a hazai előny (38. p.: 80-72), a ZTE próbált hosszan támadni és ponttal zárni az akciókat, de utóbbi nem sikerült mindig. Az utolsó perc 85-74-ről és paksi időkéréssel indult, ekkor azért már lehetett bízni benne, hogy meglesz a nagyon fontos siker. És valóban! Az utolsó percen belül Keith és De Cosey is elérte a 30 dobott pontos határt, de nem kérdés, melyikük örült ennek jobban.
 
Zalakerámia ZTE KK – Atomerőmű SE 87-81 (22-18, 27-13, 19-22, 19-28)
 
Bajnokság, középszakasz, alsóház 1. forduló
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok, szombat
V.: Cziffra Cs. Zs., Csabai-Kaskötő B., Söjtöry T. F. (Schäffer B. R.)
 
ZTE: Wilson 10, Takács -, DeCosey 31/18, Barnett 11, Horti 4/3. Cserék: Parks 13/9, Németh 2, Révész 6, Holton 10.
 
ASE: Brown 6/6, Frank 2, Brzoja 7/3, Eilingsfeld 7, Goins 6. Cserék: Kovács 13/6, Taylor 7/3, Keith 30/6, Kis -, Pajor 3/3, Orgona -.
 
 
 
A Sopron KC és az Egis Körmend csapott össze a felsőház második fordulójában.
 
A vasiaknak sikerült elkapni a fonalat: az első két körmendi kosárra ugyan volt még válasza a házigazdának (4-4), az azt követő három percben azonban csak a vendégek találtak a gyűrűbe – főként Gordon és Szavics révén (4-15). Az első negyed közepéhez érve Borisov törte meg a hazai pontcsendet rögtön két akcióval, de White is jól célzott közelről (8-17). Borisov révén érkezett újabb két soproni pont, majd Mack szánta el magát egy távolira, pontosan (13-17). Montgomery és Borisov is bedobta a büntetőit, 17-17-es egálnál került fel a táblára Henry triplája. A hajrában Borisov két újabb büntetővel érte el a tíz pontot, 19-20-szal zárult az első tíz perc.
 
Másfél perc után érkezett Borisov triplája, amivel már a Sopron vezetett, Henry kettesével azonban egyenlített, Ferencz trojkájával pedig már ismét a Körmend került előnybe (22-25). Gordon is betalált, Ford és Montgomery viszont gyorsan visszavették a vezetést a hazaiaknak (29-27). Tartott mindez Stokes hármasáig, amit még Durázi is megtoldott egy kettő pontot érő akcióval. Közelített a Sopron, de Durázi ismét akcióból volt eredményes – Mack és Takács tripláját viszont már ő sem tudta ellensúlyozni (38-35). A három pontnyi hazai előny volt már hat is Sitku gól jó plusz büntetős akciója után, amiből négy egység maradt meg a félidő végére (43-39).
 
Körmendi pontokra érkezett soproni válasz, éppen csak letelt a második félidő második perce, amikor már hat-hat egységet jegyeztek a csapatok. Mindkét együttes szigorított a védekezésen, több hiba csúszott a támadásokba, majd egy újabb perc elteltével Myers hármasa kötött ki a gyűrűben (52-46). Ferencz és Henry triplája „ölelte közre” Ford kettesét, két pontra jött vissza a Körmend. A játék képe nem változott, a Sopron ismét ötre ugrott el, amit apránként kezdett ledolgozni a vendég együttes – 61-60-nál jött az újabb soproni időkérés. Ferencz tripláját hozta a negyed utolsó perce, de a legvégén még Halász egy büntetője is talált a háromból (62-63).
 
Ford zsákolása jelentette a negyedik negyed első pontjait, majd Takács hármasa a következő hármat – Gordon révén kezdte meg negyedbeli pontgyártását a Körmend, két büntetőből. Myers betalált, a vasi rivális időt kért 69-65-nél, . Stokes egyik büntetője ment csak be, de a jó vendég védekezés, illetve Durázi pontos távoli kísérlete meghozta az egyenlítést, ami egy újabb kosárváltás után is megmaradt (71-71). Halász faulttal együtt dobta be ziccerét, és a büntető is ült. White is hasonló akciót mutatott be, ezzel már náluk volt az előny ismét (75-76). Komoly izgalmakat tartogatott a hajrá, legalábbis erre lehetett következtetni, miután Szavics triplájára és White duplájára Ford válaszolt kintről (81-81). Szavics ismét egy kettest vállalt magára, 81-83-nál léptek a rendes játékidő utolsó percébe a csapatok. Montgomeryé lett az utolsó szó, 83-83-ra mentette a meccset – jöhetett a hosszabbítás.
 
Amit Gordon zsákolása nyitott, és erre bizony nem nagyon tudott válaszolni a Sopron. Borisov közeli és távolabbi kísérlete is kimaradt, majd Mack hármasa is lejött – de a Körmend sem tudott betalálni. Montgomery két büntetője megtörte a soproni gólcsendet, de Durázi is megtalálta az utat a gyűrűig, és nem hibázott (85-87). Most Ford két büntetőjével egyenlített a Sopron, az utolsó percben jártak már ekkor a csapatok. Majd a legvégén érkezett Szavics, aki egy triplával eldöntötte a találkozót – hiába már Borisov meccset lezáró akciógólja, 90-89-re nyert az Egis Körmend.
 
Sopron KC – Egis Körmend 89-90 – h.u. (19-20, 24-19, 19-24, 21-20, 6-7)
 
Bajnokság, középszakasz, felsőház 2. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
V.: Földházi T. P., Györfy R., Makrai M. (Forrai S.)
 
SKC: Mack 13/9, Myers 9/3, Sitku 5, Q. Ford 12/3, Montgomery 18. Csere: Borisov 21/3, Takács N. 7/6, Halász 4, Fazekas -.
 
Körmend: Stokes 14/3, White 13, Takács K. -, Szavics 16/9, Gordon 18. Csere: Durázi 12/3, Ferencz 9/9, Henry 8/6, Martinez -.

Vármegyei szövetségek