Tippmix Női NB I: Elődöntőben a kupagyőztes DVTK és a PEAC
23
Mar
2022
Tippmix Női NB I: Elődöntőben a kupagyőztes DVTK és a PEAC
2022. március 23.  |  21:38
Az egyik fél második sikeréig tartó negyeddöntő párharc nyitányán a Sopron Basket 95-34-re múlta felül a TFSE-MTK együttesét. Folytatás szombaton a fővárosban.
 
Határ Bernadett büntetőjére Elly Pavel egy triplával válaszolt a mérkőzés elején. A folytatásban a soproniaknál Határ Bernadett mellé Nevena Jovanovic és Briann January zárkózott fel pontszerzésben, így négy és fél perc után már 11-3-ra vezetett a Sopron. A fővárosi gárda időt kért, de nem sokat kellett várni és Stefanie Dolson ziccerét követően 15-5-nél elérte a 10 pontot a differencia. Dúl Panka révén még szépített a TFSE, de 15-7 után hét hazai pont zárta az első szakaszt. A címvédő így Gabby Williams nélkül is 22-7-re vezetett 10 perc után. A második negyed első két percében Határ Bernadett és Varga Alíz találatait jegyezhettük fel, melyekkel lassan a 20 pontot közelítette a differencia. 26-7 után azonban Németh Alma és Chanise Jenkins megvillant a vendégeknél, így Gáspár Dávid időt.
 
Nagy koncentrációval tért vissza a Sopron a rövid eligazítást követően, egy 13-2-es futással ugyanis 39-13-ra lépett el a címvédő. A TFSE kosárcsendjét Ja’Tavia Tapley és Dúl Panka törte meg, de a félidő hajrájában Nevena Jovanovic öt pontjával ismét tudta növelni előnyét a Sopron. Az első 20 perecet Herman Alíz büntetői zárták, így végül 46-19-re vezetett a házigazda. Soproni oldalon 31-ből 16 lett sikeres mezőnyből, míg a TFSE-nél 27-ből 7. A hazaiaknál Nevena Jovanovic, Briann January és Határ Bernadett is 9-9 pontnál járt. A TFSE-nél a 6 pontos Dúl Panka volt a legeredményesebb. A harmadik negyed elején villámrajtot vett 9-0-s futással a Sopron. A TFSE-t 55-19 után Theodoreán Alexandra és Dúl Panka hozta közelebb, de erre Varga Alíz és Stefanie Dolson válaszolt, amivel 64-24-nél elérte a 40 pontot a különbség.
 
Lendületben maradt a Sopron a harmadik negyed második felére is, így összességében már 15-0-s futást regisztrálhattunk, amikor Nevena Jovanovic triplája 69-24-re alakította az eredményt. A folytatásban 40 pont felett állandósult a differencia. Rendkívül hatékony volt támadásban a házigazda, a 18 mezőnykísérletéből 13-at értékesített a harmadik negyedben. Sőt a játékrészt Varga Sára duplája zárta, amivel már 78-28-ra ment a címvédő. A záró szakasz elején igencsak felpaprikázódott a hangulat, a vezetőedzőjét Magyar Biankát is elveszített a TFSE. Némileg kizökkentek a csapatok. Két és fél percen át mezőnykosarat egyik fél sem szerzett. Nevena Jovanovic triplája után az utolsó öt percbe 84-32-ről fordultak a felek. Innen egy újabb 8-0-s futással 60 pontra növelte előnyét a Sopron. A 95-34-es végeredményt pedig Czukor Dalma hármasa és Burján Laura duplája alakította ki.
 
SOPRON BASKET - TFSE-MTK 95-34 (22-7, 24-12, 32-9, 17-6)
 
Negyeddöntő, 1. mérkőzés
Sopron, Novomatic Aréna
Csabai-Kaskötő B., Györfy R., Horváth Cs. (Németh Cs.)
 
Sopron Basket: Jovanovic 15/9, Czukor 9/3, Határ 19, January 9/6, Brooks 6/3. Csere: Fegyverneky 6, Varga 15/9, Dolson 14.
 
TFSE-MTK: Theodoreán 3/3, Pavel 3/3, Jenkins 2, Németh 2, Dúl 8. Csere: Herman 2, Tapley 8, Szeitl, Tóth 2, Király.
 
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása: 1-0 a Sopron Basket javára.
 
 
 
Az egyik fél második sikeréig tartó negyeddöntő párharc második mérkőzésén Miskolcon a DVTK 75-63-ra legyőzte az UNI-Győr-MÉLY-ÚT gárdáját. Ezzel a kupagyőztes 2-0-val megnyerte a párharcot és készülhet az elődöntőre, ahol a Sopron Basket – TFSE-MTK negyeddöntő győztese lesz a riválisa.
 
Milica Jovanovic hármasa vezette fel az összecsapást, melyre Dubei Debóra válaszolt a második perc végén 2+1-es megoldással. Innen ismét a DVTK került előnybe, a hazaiak 7-3-ra elléptek. Az irányítóját Jordin Canadát nélkülöző Győr igyekezett gyorsan megfogni a találkozót, így amikor Dubei Debóra triplája célt ért, 11-7-nél már a vendégek 8-0-s futását jegyezhettük fel. Leslie Vorpahl hármasával szépített a DVTK, de pár ponttal a győriek jártak előrébb az első szakaszban. Hol Dombai Réka, Beatrice Mompremier vagy éppen Weninger Virág válaszolt a hazai kísérletekre. Ekkoriban Beatrice Mompremier-t nem tudta tartani a DVTK, így 22-14-nél már 8 egységgel megugrottak Iványi Dalma tanítványai. A klasszis center egymaga 10 pontot szerzett az első szakaszban. A negyed hajrájában Kiss Angelika és Bernáth Réka villanásai ellenére 10 egységre nőtt a differencia a felek között. A 28-18-ról induló második szakaszban közel két percig egyik fél sem talált be. Cheridene Green duplája törte meg a kosárcsendet, majd Weninger Virág még visszaállította a győriek 10 pontos előnyét.
 
A DVTK a második negyed közepén Cheridene Green újabb ziccerével és a félidőig 10 egységig jutó Milica Jovanovic egy-egy klasszis villanásával kezdte meg a felzárkózást. 32-28-nál már csak négy pont választotta el a feleket. Nagy Dóra tripláját követően még 35-28-ra elszakadt a Győr, de összességében ekkor már egyre inkább a hazaiak akarata érvényesült. A végjátékban Kányási Veronika és Bernáth Réka lépett fel támadásban vezérré. Az utolsó másodpercekben végül utol is érte riválisát Völgyi Péter együttese. A nagyszünetben 37-37 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyedben fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. Nagy Dóra triplával a játékrész legelején a Győr került előnybe. A vendégek 44-43-ig előrébb jártak. Ekkor Milica Jovanovic távoli dobásával 46-44-re fordított a DVTK és volt labdája, hogy még jobban ellépjen. Ezzel nem tudott élni.
 
A kiélezett harmadik szakaszban Dubei Debóra hármasa után 53-50-nél a Győr jutott kisebb lélegzetvételnyi előnyhöz, de a DVTK-hoz hasonlóan ennél a három pontnál nagyobb arányban nem tudott elszakadni. Bernáth Réka hármasa zárta végül a harmadik szakaszt, így 55-55-ről futottak neki az utolsó 10 percnek a felek. Kiss Angelika két triplájával indította ezt a negyedet a DVTK. Két perc után ezekkel 61-55-re mentek a hazaiak. Lélektanilag ez több tekintetben is döntő pillanatnak bizonyult. Egyrészt érezhetően megfogta a Győrt. Kiss Angelika pedig szárnyalt, amikor egymás után két támadásból duplát értékesített, már 65-57-re ment a csapata. Bernáth Réka 2+1-es megoldása pedig 68-57-nél 11 pontra növelte a differenciát. Az utolsó öt percbe érve Beatrice Mompremier és Nagy Dóra még 68-62-re felhozta a győrieket, de Bernáth Réka hármasa másfél perccel a vége előtt 71-62-nél lezárta a meccset. A DVTK a párharcban döntő szituációkban jóval pontosabbnak bizonyult riválisánál és magabiztosan jutott az elődöntőbe.
 
DVTK - UNI GYŐR MÉLY-ÚT 75-63 (18-28, 19-9, 18-18, 20-8)
 
Negyeddöntő, 2. mérkőzés
Miskolc, DVTK Aréna
Praksch P., Goda L., Varga-Záray K. (Dernei G.)
 
DVTK: Vorpahl 4/3, Green 12, Aho 4, Jovanovic 15/6, Bernáth 15/6. Csere: Kányási 6, Kuster 4, Kiss 15/6.
 
UNI Győr MÉLY-ÚT: Dubei 15/6, Nagy 8/6, Oroszova 4, Dombai 14/3, Mompremier 15. Csere: Weninger 7, Varga, Török.
 
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye: 2-0 a DVTK javára.
 
 
 
Az egyik fél második sikeréig tartó negyeddöntő párharc második felvonásán az NKA Universitas PEAC 84-58-as győzelmet aratott a Ludovika-FCSM Csata otthonában. Ezzel a pécsiek 2-0-val lezárták a negyeddöntőt és készülhetnek az elődöntőre, ahol az Atomerőmű KSC Szekszárd – Vasas Akadémia párharc győztese lesz a riválisuk.
 
Chelsea Nelson duplájával az első támadásból előnybe került a PEAC, de erre Horváth Bernadett azonnal válaszolt egy triplával. A párharc első felvonásának első negyede Pécsett szorosan alakult. Ez az első percekben a fővárosban sem volt másként, de jellemzően már ebben a periódusban is a PEAC akarata érvényesült. A pécsieknek 6-3-nál, 10-7-nél és 13-9-nél is akadt egy kisebb megugrásuk, ezekre azonban még válaszolt a Csata. Végül 13-12-es állást követően Kiss Virág, Chelsea Nelson és Sarok Nikolett révén 8-0-val 21-12-re ellépett a PEAC. A negyed végjátékában triplával szépített a Csata, de 10 perc után így is 21-15-re mentek a pécsiek. A második szakasz elején Kiss Virág másfél perc alatt 7 pontot értékesített és ezzel 28-15-nél megerősítette csapata fölényét. A palánk alatt óriási pécsi dominanciát láthattunk.
 
Nem telt el három perc, amikor Chelsea Nelson duplája után 30-15-nél már kétszer annyi pontjuk volt a vendégeknek, mint a hazaiaknak. A Csata kosárcsendjét Hegedűs Janka triplája törte meg, majd Böröndy Vivien és Lelik Réka 33-22-re felhozta a házigazdát. Sőt, amikor Lelik Réka második triplája célt ért, 33-25-nél úgy nézett ki, hogy akár nyitott lehet az összecsapás. Chelsea Nelson után megvillant triplából Nikola Dudasova és Ty Marshall is betalált. 40-27-nél így ismét kétszámjegyű előnnyel gazdálkodhattak Csirke Ferenc tanítványai. A félidőt Nikola Dudasova büntetője zárta, amivel 41-27-re ment a PEAC. Egy ilyen hullámzó második negyed után óriási kérdés volt, hogy milyen irányba indul el a harmadik etap. Ty Marshall és Wentzel Nóra triplájával egyértelművé tette a meccset a PEAC. Azóta már tudjuk, hogy a Csatának nem volt esélye nyílttá tenni a folytatást. A hazaiak három és fél percig mindössze egy büntetőt értékesítettek és ez idő alatt 54-28-ra elléptek a pécsiek.
 
Amikor a harmadik szakasz felénél Szücs Réka triplája célt ért, 59-31-nél már a 30 pontot ostromolta a különbség. A Csata oldaláról Horváth Bernadett, Lelik Réka és Hegedűs Janka egy-egy sikeres távoli dobását jegyezhettük fel, de összességében tartósan 20 pont felett állandósult a differencia. A záró etapnak 69-42-ről futottak neki a felek. Toman Dóra triplájával 69-45-re szépített a Csata, de erre Chelsea Nelson és Nikola Dudasova válaszolt, 75-45-nél kialakítva a 30 pontos különbséget. Toman Dóra nagy kedvvel játszott, egymaga 11 pontot, közte három triplát szerzett. Böröndy Vivien is betalált távolról a végjátékban. Ennek megfelelően az eredményt tekintve kiegyenlített negyedet láthattunk, de a pécsi fölényhez nem fért kétség. Ilina Selcova is megszerezte első pontjait az utolsó három percbe érve. A PEAC újabb fölényes győzelmet ünnepelhetett a párharcban és 2-0-val lépett tovább.
 
LUDOVIKA-FCSM CSATA - NKA UNIVERSITAS PEAC 58-84 (15-21, 12-20, 15-28, 16-15)
 
Negyeddöntő, 2. mérkőzés
Budapest, Ludovika Aréna
Földházi T., Tóth C., Frányó P. (Schäffer B.)
 
Ludovika-FCSM Csata: Horváth 12/12, Lelik 9/9, Zele 2, Hegedűs 14/6, Böröndy 6/3. Csere: Angyal, Strausz 1.
 
NKA Universitas PEAC: Kiss 20, Nelson 20, Marshall 8/6, Wentzel 7/3, Dudasova 12/9. Csere: Sarok 7/3, Simon, Szücs 5/3, Selcova 2, Brajkovic 3.
 
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye: 2-0 az NKA Universitas PEAC javára.

Vármegyei szövetségek