Női egyetemi bajnokság: Miskolci bravúr a fővárosban
04
Mar
2022
Női egyetemi bajnokság: Miskolci bravúr a fővárosban
2022. március 4.  |  08:56
A Miskolc hete volt ez a Nemzeti Egyetemi Bajnokságban a hölgyeknél, hiszen a borsodi lányok előbb halasztott mérkőzésen bravúros győzelmet arattak a Közgáz otthonában, majd saját pályájukon verték a Ludovika Csata csapatát, s ezzel nagyot léptek a rájátszásba jutás felé. A BME kiegyenlített első félidő után egy remek harmadik negyeddel biztosan verte a Szegedet, a DEAC pedig bár 33 ponttal nyert Nyíregyházán, az edzői vélemények alapján úgy tűnt, mintha fordított eredmény született volna. A nyugati csoportban három vendég siker született: az ELTE BEAC Szombathelyen, a Győr Pécsett, a Semmelweis Egyetem csapata pedig Sopronban diadalmaskodott.
 
 
 
Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, nők
 
Keleti csoport
 
A 8. fordulóból elhalasztott mérkőzés
 
Közgáz SC és DSK - Miskolci Egyetem 65-66 (11-14, 22-14, 20-19, 12-19)
Budapest, Kinizsi u., 15 néző. V.: Gruber, Káré.
 
Közgáz: Doktor 7/3, Hidas 12, KISS A. 12/6, Pfandler 10, MUNKÁCSI 10. Csere: Ryan 4, SZANTHOFFER 6, Garami, Kovács O. 2, Horváth P. 2, Németh F. Edző: Németh Kata.
 
Miskolc: SZEGECZKI 17/6, Kecskés 14/6, TAKÁCS A. 13/6, Kababik 4, Papp Sz. 6. Csere: NAGY E. 12/3, Tóth B., Simon. Edző: Lippai Szabolcs.
 
A csoporton belül a négy közé jutás szempontjából fontos találkozót a tétnek megfelelően lámpalázasan kezdték a felek, több "homályt" dobtak a játékosok az első percekben. 5-2-es vendég vezetés után egy 7-0-lal úgy tűnt, a Közgáz kap előbb lábra. Ekkor azonban zónára váltott a Miskolc, megtörte a hazai lendületet, s a padról beszálló Nagy Eszter néhány ügyes megmozdulásával egy 9-2-vel visszavette a vezetést. A második etap elején váltva estek a kosarak, majd a szakasz közepén pontatlanokká váltak a fáradni látszó vendégek. Németh Kata együttesének is egy kispadról beszálló játékos, Szanthoffer Sára adott lendületet. Az ő pontos középtávoli dobásaira építve egy 12-2-es rohammal fordított, s szünetben 5 ponttal vezetett a Közgáz. Térfélcsere után tartotta szűk előnyét a Közgáz, majd Takács Anna tripláival a szakasz közepén ledolgozta hátrányát a Miskolc. A túloldalon ekkor druszája, Kiss Anna lépett elő, s kosaraival egy 12-0-s hazai rohamot indított útjára.
 
Úgy tűnt, a Közgáz felőrli a rövidebb kispaddal rendelkező borsodi hölgyek ellenállását, ám a "Lippai-lányok" másként gondoltak. A harmadik negyed utolsó és a negyedik etap első két percét a találkozót 17 pontos, 11 lepattanós dupla-duplával záró Szegeczki Nóra vezérletével 12-2-re nyerve újra ellenfelük sarkában lihegtek a vendégek. A Közgázt Hidas Réka, valamint a szintén dupla-dupláig jutó Munkácsi Enikő (10 pont, 15 lepattanó) lendítette át a holtponton. Ellépett 6 ponttal a Közgáz, de a Kecskés Karina – Szegeczki - Takács trió nem lankadt, így izgalmasan alakult a hajrá. Két és fél perccel a befejezés előtt Doktor Anna triplájával 5 pontosra nőtt a hazai előny, ám a drámai végjátékban az elbizonytalanodó, gyengén dobó Közgáz már csak 1, az időkérés kapcsán kapott technikaiért járó büntetőből szerzett pontot. A vendégeknél ezzel szemben Kecskés duplát, Szegeczki hármast dobott, s 8 másodperccel a befejezés előtt Takács távoli duplájával a maguk javára fordították az érdekes, színvonalas találkozót.
 
Németh Kata: - Veszíteni tudni kell, de szeretjük a sportszerűséget. Nagyon sok kosarat kaptunk távolról, és ezt, hiába harcoltak, küzdöttek a lányok, nem tudtuk ellensúlyozni.
 
Lippai Szabolcs: - Jó iramban, lendületesen kezdtük a mérkőzést, és ezt egy-két hullámvölgyet leszámítva tartani is tudtuk. A csapat tartását mutatta, hogy akkor sem estünk szét, amikor a harmadik negyedben nagyobb, tíz pont fölött hátrányba kerültünk, hanem hatalmasat harcolva, fura végjátékban nagyon szép és értékes győzelmet arattunk.
 
 
 
11. forduló
 
BME-MAFC – Szegedi RSC 76-54 (16-17, 15-11, 27-14, 18-12)
Budapest, Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Kruk, Lázár.
 
BME-MAFC: BOZSÓ 20/12, HIZSNYIK 25/15, Horváth A., Korondán 7, MUNTEÁN 19/9. Csere: Kardos, Budavári, Horváth D. 5/3, Molnár. Edző: Gorácz Árpád.
 
Szegedi RSC: Czintos 13/3, Fekete 4/3, Lovrity 5/3, Antal 4, Fodor. Csere: Váradi 9, VÉR 8, Pásztor 9, Nyilas, Molnár, Kurinszki 2. Edző: Földi Alexandra.
 
A BME-sek sok hibával, eladott labdákkal, kihagyott közeli dobásokkal, míg a vendégek nyugodtabban, fegyelmezett, pontos játékkal, s 4-0-lal kezdték a mérkőzést - majd ha csak 1 ponttal is, de "elvitték" ez az első negyedet. A folytatás kiegyenlített játékot hozott: a hazaiak fokozatosan lendültek játékba, a védekezésük is javult, így a félidőben már a "műszaki alakulatnál" volt az előny. A második félidőre mintha kicserélték volna a hazaiakat: letámadtak és ezzel magukat "pörgették föl" a harmadik negyedben. Ekkor a nagy mezőnymunkát végző Bozsó Katica, az igen jó dobóformát kifogó Hizsnyik Dóra és a végül 19 pontos, 11 lepattanós dupla-duplát elérő Munteán Lili vezetésével, a negyedet 27-14-re nyerve el is döntötték a mérkőzést. A szegediek nagyon küzdöttek, de a mérkőzés végső kimenetelén már nem tudtak változtatni.
 
Gorácz Árpád: - Két ellentétes félidőt láttam a csapatomtól, a másodikért dicséret illeti minden játékosomat.
 
Földi Alexandra: - Jól kezdtünk, az első félidőben ki-ki meccset játszottunk. A második játékrészben a hazaiak távoli dobásaikkal maguk javára fordították a mérkőzést.
 
 
 
Nyíregyházi Egyetemi SE – DEAC 60-93 (14-28, 18-26, 17-23, 11-16)
Nyíregyháza, Nyíregyházi Egyetem Sportcsarnok, 20 néző. V.: Nyíri, Páll.
 
Nyíregyházi Egyetemi SE: Dallos, LUKÁCS 24/6, Veréb, MARTON 23, KARAKÓ 13. Csere: Balogh, Ádám. Edző: Farkasinszki Orsolya.
 
DEAC: BACZUK 14/3, Gaál 4, Holinka-Miklós 5/3, SZABÓ G. 21/6, OCSENÁS 10. Csere: SZABÓ Z. 17/9, Sós 11/3, SZABÓ CS. 11/6. Edző: Kászoni Boglárka.
 
Az esélyesebb vendég debreceniek kiváló első negyedüknek köszönhetően végig a kezükben tartották a mérkőzés irányítását, a győzelmük egy pillanatig sem forgott veszélyben. A mezőny két legeredményesebb játékosa, Lukács Panna és Marton Dorottya, valamint a 13 pontos, 14 lepattanós dupla-duplát elérő Karakó Dorina jóvoltából a második negyedtől már voltak időszakok, amikor a hazai csapat felnőtt a feladathoz, s ellenfeléhez. A csapatként jóval egységesebb DEAC azonban, amelyből nem kevesebb mint 6 játékos ért el kétszámjegyű pontot, teljesen megérdemelten nyerte a helyenként színvonalas összecsapást!
 
Farkasinszki Orsolya: - Gratulálok a csapatomnak, hiszen négy negyeden keresztül kellett letámadás ellen felhozniuk a labdát, és ennek ellenére sem kaptunk 100 pontot! Nagyon sok jó dolgot csináltak a lányok támadásban, védekezésben kicsit javítanunk kell. Összességében elégedett vagyok.
 
Kászoni Boglárka: - Ritmustalan volt a támadásunk, és a védekezésünk nagyon puha volt. A dobásaink lassúak voltak és pontatlanok, de a lepattanóért harcoltunk, és próbáltuk kihozni a maximumot. Gratulálok a Nyíregyházi Egyetemnek, és sok sikert!
 
 
 
Miskolci Egyetem – Ludovika Csata 72-45 (20-11, 18-8, 20-9, 14-17)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 30 néző. V.: Takács, dr. Nagy.
 
Miskolci Egyetem: Kecskés 9/3, TAKÁCS 21/21, SZEGECZKI 10, Papp, KABABIK 8. Csere: Tóth B. 6, NAGY E. 10, Hajdu 6, Simon 2. Edző: Lippai Szabolcs.
 
Ludovika Csata: Mikula 2, Szarka 7, SÜLE 12, Borza 10/6, Darvas 6. Csere: Sólyom 6, Kovács 2. Edző: Vincze Viktória.
 
Nagy elánnal vetették magukat a játékba a csapatok. A két nappal korábban, a Közgáz otthonában bravúros győzelmet arató miskolci együttes kapott előbb lábra, és Takács már az első negyedben bedobott négy triplát. A félidőre a hazai előny már csaknem 20 pontosra nőtt (38-19). Fordulás után sem nagyon változott a játék képe: Takács továbbra sem tudott hibázni távolról, és szédületes, 7/8-as triplamutatóval zárta a találkozót. Szegeczki a "kiszolgálásában", Kababik Bianka pedig a lepattanók megkaparintásában jeleskedett. A záró felvonásban erőre kapott a vendég csapat, és ezt a tíz percet meg is nyerték a fővárosiak, de a biztos hazai győzelmet nem fenyegette veszély.
 
Lippai Szabolcs: - Végig koncentrálva, magabiztosan sikerült megnyerni a mérkőzést. Gratulálok a lányoknak!
 
Vincze Viktória: - Betegségekkel es sérülésekkel tarkított hetek után az első meccsünket játszottuk. Keretünk hiányossága mondjuk nem lehet magyarázat az elemi hibákra, amiket vétettünk, de dolgozunk tovább.
 
 
 
 
Nyugati csoport, 11. forduló
 
SZOESE – ELTE BEAC 55-77 (14-20, 18-17, 8-27, 15-13)
Szombathely, ELTE-SEK Sportcsarnok, 20 néző. V.: Kovács, dr. Popgyákunik.
 
SZOESE: Preisinger 12/6, Balogh 7/3, Püspöki 12/3, PLÓZER 15. Csere: Dervalics, Horváth, Kardos 1. Edző: Szabó László.
 
ELTE BEAC: TAKÁCS E. 16/6, Mudra 9/3, NAGYI 20/3, Majsa 9, FABINI 12. Csere: Biszák 2, Levente 9. Edző: Laklóth Anna.
 
Mindkét együttes létszám gondokkal küzdött, ennek ellenére pörgős, jó iramú játékkal indult a találkozó. Az ELTE nem tudott meglépni, tapadt rá a hazai csapat. A 8. percre sikerült kilenc ponttal ellépnie Laklóth Anna tanítványainak, ekkor Szabó László kérte ki idejét, hogy rendezze a hazai sorokat. Ez sikerült is neki, hiszen a második negyedben jobban, pontosabban játszottak tanítványai, és meg is nyerték ezt az etapot - a második félidőre ötpontos előnnyel vonulhatott a vendég ELTE. A fordulás utáni perceket nagyon elrontotta a hazai alakulat, ahogy mondani szokás, "bent maradt az öltözőben". Sok-sok hiba, eladott labda hazai oldalon, feljavuló védekezés, letámadás és az akciók hatékony befejezése vendég részről jellemezte a játékot a harmadik negyedben - ezt 27-8-ra nyerve az ELTE BEAC el is döntötte a mérkőzést a maga javára. Az utolsó negyedben próbált kozmetikázni a hazai csapat, de meg kellett hajolnia a nagyobb játékerőt képviselő vendégek elött. A SZOESE-ben dicséret illeti Plózer Petrát, miután dupla-duplát ért el, 15 pontja mellé leszedett 12 lepattanót. A fővárosiaktól dicséretes Takács Emese eredményessége és mezőnymunkája, a mérkőzés legjobb teljesítményét pedig Nagyi Tímea tette le az asztalra egy 20 pontos, 14 lepattanós, igen erős dupla-dupla formájában.
 
Szabó László: - Gratulálok az ELTE BEAC-nak a győzelemhez! Nekünk ma a támadójátékunk igencsak akadozott, a védekezésünk meg csak közepes volt, így abszolút megérdemelt volt a vendégek győzelme.
 
Laklóth Anna: - Köszönöm szépen a lányaimnak a hozzáállást! Most is, mint mindig, élmény volt az ő kispadjukon ülni. Mindenki oda tette a mait, és külön szeretnék gratulálni Levente Zsófinak, aki ezen a mérkőzésen debütált az egyetemi csapatban! További sok sikert kívánunk a szombathelyi alakulatnak!
 
 
 
PTE-PEAC – UNI Győr SZESE 59-83 (13-27, 8-19, 20-19, 18-18)
Pécs, zárt kapuk mögött. V.: Téczely, dr. Danka.
 
PTE-PEAC: NÉMETH B. 16/12, Szomor 7/3, Bátai 8, Nagy G. 5, Hegedűs 4. Csere: Szabó 2, Mándity, Füzy 6, Nagy A. 5/3, Horváth 2, Némedi 4. Edző: Gyenge Gábor.
 
UNI GYŐR SZESE: Chromej 8/6, Békés 8, Horváth 5/3, SZŰTS 13, BÁNSZEGI 14. Csere: Nagy 3/3, Inczédi 8, Pozsgai 2, BAFFY 13/3, KIRÁLY 13. Edző: dr. Barthalos István.
 
Jól kezdett a pécsi csapat, de az első pár perc elteltével alábbhagyott a hazai lendület, és átvette a vezetést az esélyesebb Győr, amely fokozatosan növelte előnyét. Félidőre tulajdonképpen eldőlt a mérkőzés sorsa, azonban a második félidőben a pécsi csapat új lendületet vett, és néhol tetszetős akciókkal rukkolt elő. Ezzel együtt a győri győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben, és összességében megérdemelten nyert ilyen különbséggel is.  
 
Gyenge Gábor: - Először is gratulálok a győri csapatnak a győzelemhez! Sajnos ma nagyon erőtlenek voltunk, különösen az első félidőben, így már akkor eldőlt a mérkőzés sorsa. A második félidőben és különösen az utolsó öt percben megmutattuk, hogy ha lelkesebben játszunk, akkor mennyivel eredményesebbek vagyunk.
 
dr. Barthalos István: - Gratulálok mindkét csapatnak, jól küzdöttek! A végén papírforma eredmény született.
 
 
 
SMAFC – Semmelweis Egyetem 51-76 (13-21, 10-22, 7-19, 21-14)
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok, 20 néző. V.: Tóth, Rokob.
 
SMAFC: Gonzales 14/6, GERGELY 2, Bagoly 12/6, DEÁK 12/3, CZIRJÁK 11. Csere: Kóczán. Edző: Németh Márk.
 
Semmelweis Egyetem: PÁLMAI 18, Buzinkay 2, BENEDA 8, Hámory 4, SZABÓ P. 20. Csere: Nagy A. 2, NAGY H. 14/6, Novák 4, Jakobszen 4. Edző: Hegyi Hanna.
 
Nem kezdődött túl nagy iramban a mérkőzés. Az első félidő hajrájáig jól tartotta magát a hazai csapat, azonban a félidő végére felébredtek a vendégek, és egy 10-2-es rohammal 20 pontra növelték előnyüket. Úgy tűnt, a második félidőben tovább nyílik az olló a csapatok között, hiszen a harmadik negyedben is a vendégek akarata érvényesült, akik ekkor 7 ponton tartották a soproniakat. A negyedik negyedre azonban "feltüzelték" magukat a soproni lányok, és a szezonbeli messze legjobb 10 percüket produkálva megnyerték a szakaszt. Ezzel szépítettek az eredményen, de a Semmelweis Egyetem csapatának sikerét nem tudták kétségessé tenni.
 
Németh Márk: - Az első félidőben nem sikerült megtalálni a helyzeteinket, sok hibát vétettünk, de a második félidőre sikerült összeszedniük magukat a lányoknak. Az utolsó negyedet játszottuk a legszebben. Büszke vagyok a lányokra a kitartásukért! Gratulálok az ellenfél csapatának, további sok sikert kívánok nekik!
 
Hegyi Hanna: - Elég álmosan kezdtünk, nehezen lendültünk bele a mérkőzésbe, viszont utána pár indítással szerencsére ki tudtunk alakítani egy nagyobb előnyt. A végén viszont úgy kikapcsoltunk, hogy én edzőként még ilyen szinten nem láttam szétesni csapatot. Se védekezésben, se támadásban nem tudom, hogy mit akartunk játszani. Ennek ellenére gratulálok az ellenfélnek és magunknak is a mérkőzéshez!
 
 
 
 
Fotó: Práczki Péter

Vármegyei szövetségek