Tippmix Női NB I: A PEAC a harmadik negyedben döntött a Győr ellen
01
Mar
2022
Tippmix Női NB I: A PEAC a harmadik negyedben döntött a Győr ellen
2022. március 1.  |  06:31
A bajnokság 20. fordulójának utolsó, hétfői játéknapján az NKA Universitas PEAC 78-62-re múlta felül az UNI Győr MÉLY-ÚT együttesét.
 
Fej-fej mellett indult a küzdelem a csapatok számára a hétfői rangadón. Az első pontokat a pécsiek szerezték, de Iványi Dalma együttese pillanatokon belül felzárkózott. 10-4-nél azonban, Kiss Virág közeli találataival ismételten a PEAC került lépéselőnybe, amikor is a vendégek kértek időt – megszakítva a hazaiak 6-0-ás futamát. A folytatásban a Győr támadhatott, miközben Mompremier indított akciót, akit dobás közben faultoltak – a győri légiós kettőből egy büntető értékesített. Ezután – hasonlóképpen győri oldalon – Jordin Canada harcolt ki faultot magának, amiért szintén két dobás járt. Az ő találataival, illetve Mompremier következő kosaraival, a vendégek 10-10-nél egyenlítettek. Ekkor Dombai Réka utolsó pillanatban megszerzett pöcije következett, amivel Iványi Dalma együttese át is vette a vezetést – 10-12-nél a hazaiak kértek időt eligazításra. A rövid taktikai szünet után egyre inkább kiéleződött a felek közti harc, a résztvevőknek minden egyes találatért maximálisan meg kellett küzdeniük. 12-12-nél újból egál volt a mérkőzés és Kiss Virág büntetői következtek. A PEAC válogatott centere mind a kettőt bedobta, amivel az előny vissza is került a pécsiekhez. Válasz azonban nem a vendégektől jött. Folytatásként megint csak a büntetődobások kerültek középpontba – pécsi oldalon Brajkovic és Wentzel voltak sikeresek, míg a győrieknél Mompremier és Canada találtak be a vonal mögül. Végül a negyed is ezekkel az akciókkal zárult, a második felvonás 18-15-ről folytatódhatott.
 
A következő tíz perc első találatait Dombai Réka és Török Ágnes szerezték, amikkel a Győr 18-19-nél visszavette a vezetést. Örömük viszont ezúttal sem tartott sokáig, közbeszóltak Nelson, Wentzel és Dudásová pontjai, amikkel a hazaiak ismét lépéselőnybe kerültek (24-19). Ezután Mompremier volt sikeres jól időzített találatával, ez azonban nem szakította meg a pécsiek lendületét, 26-21-nél Nelson dobott kosarat, illetve harcolt ki faultot – egy dobása előtt Iványi Dalma kért időt. Visszatérve a PEAC center légiósa értékesítette egy darab büntetőjét, majd folytatódhatott a játék. Ezután Marshall és Razheva váltottak kosarakat. Őket előbb Mompremier, majd Canada találatai követték, ezzel pedig a vendégek két pontra zárkóztak fel. 29-27-nél Csirke Ferenc kért időt csapatának. A rövid szünet látszólag mind a két félnek jót tett, sorra következtek a találatok. Magabiztosabban ellépni azonban továbbra is csak a Pécs tudott, Wentzel Nóra kosarával 37-30-ra változott az állás. A félidő hajrájában azonban fordult a kocka, és a szerencse inkább a Győrnek kedvezett. Iványi Dalma tanítványainak 6 pontot sikerült szerezni, míg a túloldalon stagnált az eredmény – a felek végül 37-36-ról fordulhattak. Húsz perc elteltével a mezőny legeredményesebbje Kiss Virág lett. A pécsi center 17 percet töltött a pályán, ezalatt pedig 12 pontot, illetve 4 lepattanót jegyzett, emellett pedig lett 4 kiharcolt faultja. A túloldalon hasonló teljesítményt nyújtott Mompremier is, aki egyel kevesebbet, tehát 11 pontot ért el – a győriek légiósának lepattanói száma azonban magasabb lett, ugyanis összesen 8-at szedett össze.
 
A második félidő a pécsiek 8-0-ás rohamával indult. A futamot csupán edzői beavatkozás tudta megállítani, 45-36-nál Iványi Dalma kért időt. Ez azonban nem törte meg a hazaiak eszelős lendületét. Sorozatban további 6 pontot gyártottak, – a különbség 10 pont fölé nőtt – így ismételten győri időkérés következett. Ezután már a vendégek is betaláltak, Dubei Debóra volt sikeres távolról (51-39). Közelebb férkőzni azonban továbbra sem tudtak, erről pedig Kiss Virág gondoskodott, aki sorozatos találataival a 16-ik pontját szerezte meg. Ekkor következett Jordin Canada büntetője. A győriek egyetlen, minimális lépést tettek tehát pozitív irányba, a próbálkozást azonban már csírájában elfojtotta ellenfelük – Marshall találatával a különbség továbbra is a 20 ponthoz közelített. Ez stabilan megmaradt egészen a játékrész végéig, vagyis a mérkőzés záró szakasza 61-42-ről kezdődhetett. A negyed folyamán a hazai együttes kiemelkedő teljesítményt nyújtott, az etapot 24-6-re nyerték meg, amiből mezőny szerte kivették a részüket a játékosok – a PEAC csapatából hárman is átlépték a 10 dobott pontot.
 
Az utolsó tíz perc az eddigiekhez képest kicsit lassabban indult. Az első találat csupán másfél perc elteltével született meg – a változatosság kedvéért – pécsi oldalon, amivel a felek közti differencia átlépte a 20 pontot (63-42). A különbséget végül Dubei triplája törte meg, amihez Mompremier ziccere is csatlakozott. Az események viszont ismételték önmagukat, ugyanis pécsi oldalról rögtön érkezett is a válasz, előszőr Wentzel hárompontosa, majd Dudásová középtávolija volt látható, amivel a hazaiak visszaállítottak húsz pontos előnyüket (68-47). A győriekben ezután is Mompremier tartotta a lelket, aki 17-ik pontját szerezte meg – ezzel a mezőny legeredményesebb játékosának pozíciója felé közelített. 68-49-nél Csirke Ferenc vezetőedző kért időt csapatának és ekkor kereken öt perc volt hátra a találkozóból. A vendégek 19 pontos hátrányából megint csak Mompremier tudott faragni – Weninger Virágtól kapta a gólpasszt befutása közben, majd büntetőkből is szerzett pontokat. A mérkőzés hajrájába érkeztek az események, a differencia pedig továbbra is 20 ponton állt – 74-54-nél Iványi Dalma vezetőedző kért ismét időt. A hátralévő időben a vendégek csupán két pontot tudtak ledolgozni hátrányukból. Számukra a mérkőzés leginkább a harmadik negyedben dőlt el, amikor is Csirke Ferenc tanítványai 24-6-ra nyerték meg a játékrészt. A végeredmény végül 78-60 lett, az NKA Universitas PEAC magabiztos győzelmet aratott hazai pályán, Kiss Virág, Tyaunna Marshall és Wentzel Nóra és Chelsea Nelson vezetésével, akik mind 10 dobott pont fölé jutottak – közülük Kiss egyben 11 lepattanót is szerzett, vagyis dupla-duplát ért el a találkozó során.
 
NKA UNIVERSITAS PEAC - UNI GYŐR MÉLY-ÚT 78-62 (18-15, 19-21, 24-6, 17-20)
 
Bajnokság, 20. forduló
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Dr. Mészáros Balázs, Nagy Viktor, Goda László (Fekete László)
 
NKA Universitas PEAC: Dudásová 9/3, Wentzel 14/6, Nelson 12, Kiss 20, Marshall 18/6. Csere: Brajkovic 2, Simon -, Szűcs 3, Selcova -, Sarok -.
 
UNI Győr MÉLY-ÚT: Canada 12, Mompremier 22, Oroszová , Dombai 11/3, Dubei 8/6. Csere: Weninger 2, Razheva 2, Ruff-Nagy -, Rozmán -, Török 3.

Vármegyei szövetségek