Tippmix Férfi NB I: A Sopron sorozatban 13-nál jár, már második a tabellán
12
Feb
2022
Tippmix Férfi NB I: A Sopron sorozatban 13-nál jár, már második a tabellán
2022. február 12.  |  21:08
Golomán büntetője jelentette a mérkőzés első kosarát, majd Clark is hozzátett kettőt, amire Bognár triplája érkezett (3-3). Próbált már a találkozó elején meglépni a Falco, miközben a tiszta dobóhelyzeteit is kihagyta a Szeged (9-3). Kisvártatva már a tíz is meglett közte, nem véletlenül kért időt Simándi Árpád (14-3). Semmi sem jött össze a vendégeknek, miközben remek energiákat mozgósított a Szombathely, már az első negyedben óriási előnyre tettek szert a sárga-feketék. A játékrész vége előtt egy kicsit tudott kozmetikázni a különbségen a Szedeák, de így is messze volt a Falco. 23-7.
 
Barac és Filipovic volt eredményes a második felvonás elején, majd Kovácstól jött egy tripla. Továbbra is a szombathelyiek uralták a találkozót, Perl tempója után már húsz volt közte (30-10). Jól elosztották a pontokat a hazaiak, míg a Szegednél közel tizenöt perc játék után továbbra is csak 12 egység volt az eredményjelzőn (34-12). Továbbra sem tudott kosarakat szerezni a Szedeák, jött az újabb időkérés (38-14). A nagyszünet előtt a játék képét tekintve nagy változás nem történt, de egy jó hajrával hosszú idő után bejött húsz alá a Szeged. 47-28.
 
A fordulás után egy fokkal lendületesebben kezdtek a vendégek, de hamar rendezte a sorait a Falco, visszaállt a közte húsz (54-34). Kicsit edzőmeccs hangulata volt a harmadik negyed első perceinek, viszonylag könnyedén gyalogoltak be a gyűrűig a játékosok (60-41). Szinte a semmiből feljött tizennégyre a Szedeák, időt kellett kérnie Milos Konakovnak. Tovább nyomtak a szegediek, Davis trojkája is beesett, kezdett egyre nyíltabbá válni a találkozó (64-53). Ebből a helyzetből nem tudott ellépni egyik csapat sem a negyed végéig, a vártnál izgalmasabb utolsó negyedre volt kilátás. 68-58. 
 
A záró etap Barac kosarával kezdődött, majd Golomán tett rá kettőt, megint kezdett egyre magabiztosabban elhúzni a Szombathely (74-58). Egy triplával jelentkeztek a vendégek, de innentől már csak a Falco volt a pályán, Váradi trojkájával megintcsak 19 volt közte, ezzel pedig gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés – hiába esett be még kettő vendég-tripla. A harmadik negyedbeli megingástól eltekintve a Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely csapata teljesen megérdemelt, magabiztos győzelmet aratott a 22. fordulóban. 93-72.
 
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely – Naturtex-SZTE-Szedeák 93-72 (23-7, 24-21, 21-30, 25-14)
 
Bajnokság, 22. forduló
Szombathely, Arena Savaria
V.: Benczur T., Söjtöry T. F., Fodor A. (Dernei G.)
 
Falco: Váradi 10/6, Clark 9/3, Kovács 3/3, Golomán 13/3, Keller 11. Cserék: Verasztó 5/3, Somogyi 12/6, Perl 19/3, Barac 8, Sövegjártó 3/3, Takács -.
 
Szedeák: Persons 4, Balogh -, Cook 19/6, Bognár 17/9, Alston 12. Cserék: Davis 9/3, Szatmári -, Mayer 2, Keller 4, Polányi -, Filipovic 5.
 
 
 
Stokes egy szép triplával nyitott, majd jól védekeztek a körmendiek, amiből White dobhatott ziccert (5-0). Fakuade és Omenaka kosaraival próbált kapaszkodni az Alba, de összességében a hazaiak kezdték jobban a mérkőzést (9-4). Omenaka jól bekezdett, az ő ponterős játékával visszakapaszkodtak a vendégek, de a túloldalon Stokes megállíthatatlannak bizonyult, már a nyolcadik pontját szerezte (12-8). Elkezdtek beesni a vendég triplák, 14-14-nél egyenlített az Alba. Szavicsnak csak az egyik büntetője ment be, ezzel pedig fordítani tudott a Fehérvár, de a negyed vége előtt még tudott újítani a Körmend, így előnyben zárhatta az első tíz percet. 23-21.
 
Sokkal jobban kezdte a második felvonást az Alba, egy 7-0-ás rohammal megléptek Matthias Zollner játékosai, és bár hiába zsákolt egyet Henry, Vojvoda erre is válaszolt (25-30). Balsay is szépen fejezett be egy akciót, időt kellett kérnie Antonisz Konsztantinidesznek (25-32). Egy kiment labdát követően a hazaiak vezetőedzője heves reklamálásért kapott egy technikai hibát is, de ebből nem tudott jobban elhúzni a Fehérvár. Elsősorban a védekezésre koncentráltak a felek, nem esett túl sok kosár ezekben a percekben, elkezdte ledolgozni a hátrányát a vasi együttes (28-32). Feszült volt az összecsapás, Pongó hármasa jókor jött a kék-fehéreknek, ez pedig elindított egy jó folyamatot az Albának, amely már a tízpontos vezetést ostromolta (30-39). A félidő előtt meglett a közte tíz is Davis triplájával és bár a negyed végén Gordon zsákolt egyet, a mozdulat már időn túl esett, Antonisz Konsztantinidesz pedig újabb technikai hibát kapott, így a második félidőre már nem térhetett vissza. 36-47.
 
A fordulás után Omenaka húzta a gyűrűbe a labdát, egyből jött egy Szavics-tripla a túloldalon, kisvártatva pedig Henry is betalált (42-49). A hazaiak magasembere két büntetőt is elsüllyesztett, tizenegyről ötre zárkózott a Körmend. Szavics remek perceket produkált, egy újabb hármast értékesített, kettő volt közte, időt kért Matthias Zollner (47-49). Kisvártatva meglett az egyenlítés is a hazaiaknak, szinte minden kezdődhetett elölről (51-51). A vezetést egyelőre nem sikerült átvennie a hazaiaknak, ugyanis Smith zsákolt egy szerzett labdát követően, de Gordon 2+1-es akciójával végül összejött a fordítás (54-53). Beragadt az Alba, egymás után jöttek a körmendi kosarak, elment hattal a piros-fekete alakulat (59-53). Kapaszkodott volna vissza a Fehérvár, de ezt az előnyét megtudta őrizni az Egis Körmend. 66-60.
 
Szabó és Pongó büntetőivel feljöttek kettőre a fehérváriak, majd Vojvoda is bevágott egy triplát, időt kért a Körmend (66-67). Teljesen fej-fej mellett haladtak a csapatok, rangadóhoz méltó volt a találkozó, Szabó közelije után éppen az Alba volt előnyben, ám jött White hármasa (75-74). Két hármassal kicsit távolabb kerültek a vasiak, majd Henry vétett sportszerűtlen hibát (81-78). Három perc volt vissza. Szép körmendi összjáték után Gordon zsákolt, Vojvoda pedig csak az egyik egypontosát tudta értékesíteni (83-79). Szavics nagyon fontos hármast dobott hazai szempontból közel másfél perccel a vége előtt, de villámgyorsan jött a válasz Starktól (86-81). A végjátékban szinte minden támadásából betalált az Egis Körmend, ez pedig döntőnek bizonyult, a vasiak nyerték a 22. forduló egyik rangadóját, miután egy feszült találkozón múlták felül az Alba Fehérvár csapatát. 91-83.
 
Egis Körmend – Alba Fehérvár 91-83 (23-21, 13-26, 30-13, 25-23)
 
Bajnokság, 22. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Praksch Péter Árpád, dr. Mészáros Balázs, Frányó Péter (Bodrogváry Iván József)
 
Körmend: Stokes 8/6, White 17/6, Martinez -, Szavics 19/9, Gordon 15. Cserék: Takács K. 6, Kenéz 2, Henry 19/9, Ferencz 4, Durázi 1, Krivacsevics -.
 
Alba: Pongó 11/9, Takács M. -, Smith 6, Fakuade 6, Omenaka 10. Cserék: Stark 7, Vojvoda 21/6, Lukács 2, Balsay 2, Szabó 6, Davis 12/6.
 
 
 
Price kosarával indult a mérkőzés, ami meg is adta a szomszédvári rangadó alaphangját. Hillard folytatta a pontgyártást, míg Brkics megszerezte az első pécsi pontokat. Ivosev pontjaival, a harmadik perc elején vette át először a vezetést a PVSK, 6-7 volt az eredményjelzőn. A Kaposvár megrázta magát, előbb 13-9-re, majd 14-9-re is vezetett Nikola Lazics csapata. Haynes-Jones triplája nagyon kellett a vendégeknek, de a pécsi kosárra Martin azonnal válaszolni tudott. A Diggs nélkül felálló hazaiak nem tudtak tetemes előnyt szerezni, sőt a 8. perc végén Haynes-Jones duplájával egyenlített is a Pécs. A negyed végén felváltva potyogtak a kosarak. 23-24.
 
A második negyed első percében nem esett kosár. Brkics másfél perc után talált be, majd Haynes-Jones pontjai érkeztek, öttel vezetett a PVSK. Időt kért a Kaposvár. Plézer kosarával folytatódott a találkozó, majd Goldring dobott be egy büntetőt, de szórt egy duplát Brkics is. Jól kosaraztak a vendégek. A negyed közepén 27-33 volt az eredményjelzőn. Rengeteg volt a hiba mindkét oldalon, három perccel az első félidő vége előtt egy pontra olvadt a PVSK előnye. A folytatásban Brkics talált be, majd Price is szerzett egy duplát. Az utolsó percben Martin és Hillard szerzett pontot, így kaposvári vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok. 39-37.
 
Price büntetőkből szerezte a második félidő első kosarait. Az első pécsi pontokra két percet kellett várni, Haynes-Jones dobott egy duplát. Ford kapta el a fonalat, két kosarat is szerzett, időt kért Andrija Csirics. Brkics talált be a folytatásban, de Bogdán egy triplával válaszolt rá. 50-41-re nyílt az olló, Ford kosarával pedig meglett a bűvös “tíz” is. Kapaszkodott a Pécs, de maradt a kaposvári előny a harmadik negyed végére. 59-53.
 
Martin és Ivosev pontjaival indult az utolsó negyed, őrizte előnyét a Kaposvár. Tapintani lehetett a feszültséget, óriási küzdelem volt a pályán. Ivosevék végig lőtávon belül voltak, de a hazaiaknál mindig volt valaki, aki egy kosárral megtudta nyugtatni csapatát. Martin, Price és Hillard is fontos kosarakat szerzett. A pécsiek öt perccel a vége előtt ismét begyújtották a rakétákat, Carpenter hármasával 69-66-ra jöttek fel. Price azonban betalált távolról, így ismét hat volt közte. 74-71-el fordultak a csapatok az utolsó két percre. Price triplája volt a döntő momentum. Nyert a Kaposvár, továbbra is nehéz helyzetben a Pécs. 82-75.
 
Kaposvári KK - Pécsi VSK-VEOLIA 82-75 (23-23, 16-13, 20-16, 23-22)
 
Bajnokság, 22. forduló
Kaposvár, Kaposvár Aréna
Papp Péter, Tőzsér Dénes Kelemen, Szilágyi Bálint (Németh Csaba János)
 
Kaposvári KK: Hilliard 17, Plézer 2, Price 27/12, Ford 12,Martin 15. Cserék: Csorvási 1, Krnjajski 4, Puska -, Bogdán 4/3.
 
Pécsi VSK-VEOLIA: Haynes-Jones 19/6, Goldring 4, Bíró O. -, Ivosev 17/6, Brkics 17. Cserék: Illés 2, Carpenter 9/6, Popadic -, Meleg 7.
 
 
 
A vendégek indították jobban a találkozót, hiszen egy 4-0-ás rohammal kezdtek, majd folytatták a nagyszerű védekezésüket, aminek eredménye az lett, hogy három és fél percen keresztül nem kaptak kosarat, ekkor ugyanis Pacevicius talált be közelről. (2-7) Jaramaz szerzett közelit, ekkor érezték a hazaiak is, hogy meg kell valamivel törniük a vendégek lendületét, ezért időt kértek. Goins törte meg a paksiak kosárcsendjét, de a kecskemétiek egyből válaszoltak egy Wittmann-triplával, amivel több mint tíz pont lett a különbség. (4-16) Tovább nőtt a távolság, de Brown pontjainak köszönhetően újra tíz körülire redukálódott a pontkülönbség. (11-22) Az első tíz perc végéig már nem született több kosár. 11-22
 
Kevesebb sikeres akcióval indult a második negyed, hiszen mindkét oldalon egy-egy játékos talált be az első percekben. (14-24) Feljebb kapcsolt az ASE, fel is jött háromra, ám ekkor Wittmann kosara megtörte a zárkózást. (25-31) Dramicanin büntetői után időkérés következett. (25-33) Továbbra is komoly erőbedobással játszott a hazai együttes, míg a vendégek nem voltak túl szerencsések, hiszen több kihagyott dobásuk is volt, így Taylor kosarát követően két pont volt a különbség, ekkor jött is egyből a kecskeméti időkérés. (32-34) Pollard talált be a vendégektől a negyed végéig, majd még az utolsó másodpercekben Brown engedett el egy trojkát, ami beesett és így egy pont lett a két fél közt. 35-36
 
Kiegyenlítetten folytatódott a második félidő eleje, mindkét oldalon születtek kosarak, és Pacevicius közelijével egál lett az állás. (39-39) Fej-fej mellett haladtak a csapatok egy ideig, majd kapcsolt a kecskeméti gárda és ellépett öt ponttal, ekkor időt kértek a hazaiak. (40-45) Egy kis ideig nem születtek kosarak, majd a házigazdák fogtak ki jobb periódust és nem csak hogy felzárkóztak, de még át is vették a vezetést a negyed vége előtt másfél perccel. (51-49) Nem tudott mit csinálni a KTE, szétcsúsztak a negyed végére, míg Taylor egy hármassal zárta le a harmadik tíz percet. 56-49
 
Felpörögtek a vendégek az utolsó körre és egy 8-4-es futással gyorsan egy kosárra zárkóztak. (60-57) Wittmann trojkájával visszavette a vezetést a vendégcsapat egy rövid időre, de igazából megint egy egylabdás szituáció lett a találkozón. (61-62) Goins törte meg ezt helyzetet egy triplával, majd Kovács erősítette meg csapata előnyét, ekkor időt kért Forray Gábor. (68-64) Kosár kosarat követett, így a különbség nem sokat változott, így két és fél perccel a találkozó vége előtt időt kértek a vendégek. (72-69) Jól jöttek ki a kecskemétiek az időkérésből, hiszen egyből egy hármassal indított Pollard, így kiegyenlítettek. (72-72) Brown dobhatott büntetőket, de csak az egyiket tudta érvényesíteni, majd a másik oldalon Dramicanin szerzett közelit két perccel a vége előtt, ekkor időt kértek a paksiak. (73-74) Pacevicius büntetőjével kiegyenlítettek a házigazdák, de Klobucar egy ziccert szerzett egyből, így negyven másodperccel a vége előtt időt kértek a hazaiak. (74-76) Pollard büntetőzhetett, miután a paksiak nem tudtak élni a dobásukkal, majd kis időn belül újra vonalhoz állhatott egy kecskeméti, így nyolc pontra nőtt az előnyük. (74-80) Kovács szerzett még kosarat a hazaiaktól a találkozó végéig. 76-80
 
Atomerőmű SE - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 76-80 (11-22, 24-14, 21-13, 20-31)
 
Bajnokság, 22. forduló
Paks, Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
V.: Győrffy P. A., Goda L., Kovács N. J. (dr. Gincsai J. P.)
 
ASE: Brown 12/9, Frank -, Taylor 14/3, Pacevicius 18, Goins 10/3. Csere: Pajor -, Kovács 10, Brzoja 12.
 
KTE: Pollard 26/6, Klobucar 10, Jaramaz 6, Kucsera 2, Karahodzsics 11. Csere: Kiss D. 1, Wittmann 14/12, Dramicanin 10, Ivkovic -.
 
 
 
Barnett kosarával indult a találkozó. Két perc múlva Johnson egyenlített és a vezetést is az ő kosarával vették át a hazaiak, sőt a harmadik nyíregyházi kosarat is ő szerezte. Beindultak rendesen a csapatok, 8-8 volt a táblán az 5. perc végén. Holton zsákolt egy nagyot, majd Suárez büntetőzhetett. Wilson dobott pontosan, kettőt ért. Barnett hármasára, Pipiras válaszolt triplával. Vezetett, de nem tudott meglépni a ZTE. Parks közelije azonban már sok volt a hazai szakmai stábnak, Pethő Ákos időt kért. Bryce szerezte a negyed utolsó kosarát. 15-19.
 
Bryce jó büntetővel folytatták a csapatok, DeCosey válaszolt rá. Horti és Németh pontjaival növelte előnyét a ZTE, Kiss egy triplával zárkóztatta a Nyíregyházát. Kiss betalált közelről is, 22-25-nél időt kért Emir Mutapcic. A játék képe nem változott, a vendégek őrizték minimális előnyüket. A hazai trénere, 24-29-es állásnál próbálta felrázni az övéit. Öt perc volt hátra ekkor a nagyszünetig. Pipiras triplájával jött fel háromra a Nyíregyháza, Bryce pedig már egyenlíteni is tudott. Barnett és Bús talált be a folytatásban. Bryce hármasát követően pedig ismét időt kért a ZTE, negyven másodperc volt hátra az első félidőből. 38-35 lett a negyed vége.
 
Suárez hármasa volt a félidő első kosara, majd zsákolt is egyet a hazaiak légiósa. Nyolccal vezetett a Nyíregyháza. 45-35-ös állásnál időt kértek a vendégek. Kézben tartotta a találkozót a Nyíregyháza, de akadt bőven hiba mindkét oldalon. A ZTE nagyon igyekezett visszavenni az irányítást, de Suárez ellenállatlan volt ebben a periódusban. A vendégek Wilson és DeCosey pontjaival kezdték meg a felzárkózást. 50-47 volt a táblán, amikor időt kértek a hazaiak. Bryce hármasával folytatódott a mérkőzés. Izgalmas találkozó volt, mindkét csapat rengeteg energiát mozgósított. 56-52.
 
Pipiras szerezte az utolsó negyed első kosarát. A ZTE megrázta magát, Holton triplájával egyenlíttek. Kosárra kosár volt a válasz a folytatásban is: Suárez és Németh talált be. Johnson hibázott egyet a vonalról, Bryce viszont remek tempóval, 63-60-ra módosította az állást. Suárez is betalált, jött is az egerszegi időkérés. Parks hármasa hozta vissza a kék-fehéreket, de Suárez azonnal bedobott egy közelit. Horti egy eladott labda után szedett össze egy technikait, amiből négy pontot “csináltak” a hazaiak. Suárez bedobta a büntetőt és hintett egy triplát is. A találkozó azonban még nem dőlt el, Barnett hármasa pottyant a hazai gyűrűben. A Nyíregyháza nagyon elkapta a fonalat, Johnson is betalált távolról, Wilson életben tartotta a kék-fehérek esélyeit. Parks hármasát követően pedig ismét teljesen nyílt lett a találkozó. 74-71 volt a táblán három perccel a vége előtt. Wilson a 38. perc elején egyenlített, majd a vezetést is neki köszönhetően vette át a ZTE. Pipiras szákolva egyenlített az utolsó perc elején. Wilson csak egyik büntetőjét dobta be, de az ellentámadást elrontották a hazaiak. Ez döntőnek bizonyult, ráadásul még Barnett is bedobott egy büntetőt. 76-78.
 
HÜBNER Nyíregyháza BS – Zalakerámia ZTE KK 76-78 (15-19, 23-16, 18-17, 20-26)
 
Bajnokság, 22. forduló
Nyíregyháza, Continental Aréna
Kapitány Gellért, Farkas Gábor, Pozsonyi László (Hartyáni Zsolt)
 
HÜBNER Nyíregyháza BS: Johnson 10/3, Bryce 18/9, Kiss ,Pipiras 13/9, Suárez 23/6. Cserék: Bús 2, Mokánszki -, Kiss 5/3, LeDay 3/3, Anda -, Bazsó 2.
 
Zalakerámia ZTE KK: Wilson 12, Takács -, DeCosey 12, Barnett 18/9, Holton 7/3. Cserék: Horti 4, Parks 14/6, Németh 7/3, Révész 4.
 
 
 
Montgomery egy szép zsákolással adta meg az alaphangot, ráadásul a vendégeknél kevesebb, mint egy perc játék után Suboticot le kellett cserélni sérülés miatt. Az első szolnoki kosarat Pallai szerezte egy támadólepattanó után, amire Borisov ziccere érkezett, majd Montgomery is hozzátett kettőt (6-2). Sokkal jobban kezdtek a hazaiak, Pallai tartotta versenyben az Olajbányászt (8-4). Subotic vissza tudott állni, de ez sem billentette ki a soproniakat, időt kért Gasper Potocnik (13-6). Solano egy távoli duplával vétette észre magát és bár feljött négyre az Olajbányász, egy gyönyörű összjáték végén Montgomery faulttal együtt zsákolhatott (18-11). Innen sikerült csinálnia egy 6-0-ás futást csinálnia a szolnokiaknak, egyre olvadt a soproni vezetés (18-17). Ezúttal a hazaiak kapták el jobban a fonalat, így az utolsó percre 23-17-ről fordulhattak, ahol még négyet közé tettek. 25-17.
 
Mack egy hármassal jelentkezett, meglett ezzel a közte tíz a felek között, Cakarun hamar reagálni tudott (28-19). Ford is triplát dobott, ráadásul Csendes távolija is beesett, muszáj volt megint időt kérni Potocnik. Szinte nem tudtak hibázni távolról a hazaiak, rettentően sok hármast dobtak, Mack kosarával pedig már húsz volt közte, tizennégy perc játék után (42-22). Továbbra sem találta a játékát a Szolnok, de az is sejthető volt, hogy ezt a dobóformát negyven percen keresztül nem tudja tartani az SKC, így bejöttek húsz alá a nagyszünet előtt a vendégek. 49-32.
 
Szolnoki kosárral kezdődött a második félidő, Cakarun célzott jól, ráadásul Badzim triplája is célt ért, jobban kezdett a Szolnok, majd jött Myers két büntetője (51-37). Cakarun kapott egy technikai hibát, ebből Borisov szerzett egy pontot, majd Mack egy hármast is szerzett, megint kezdett ellépni a Sopron, Pongó hamar reagált (54-39). Büntetőkből kezdett elhúzni a hazai együttes, megint közelebb volt a húszhoz a differencia (60-41). Takács is bevert egy hármast, meg is lett a húsz, extázisban játszott az SKC. Egy kicsit újfent tudott kozmetikázni a Szolnok a negyed végére, de így is nagyon messze voltak az ellenfelüktől a piros-feketék. 67-52.
 
Badzim triplái tartották életben a vendégeket, feljött tizenkettőre a táró etap elején a Szolnok, Pongó távolijával pedig már csak kilenc volt közte, jött is az időkérés Kosztasz Flevarakisztól (67-58). Közel két és fél percet kellett várni a negyedik negyedben az első soproni kosárra, Myers szerezte, de megint érkezett egy Pongó távoli, majd Solano fejezett be egy gyorsindítást (69-63). Solano két büntetővel is próbálkozhatott, nyílttá vált a találkozó, ráadásul újra eladták a labdát a hazaiak (69-67). Mack kritikus pillanatban dobott triplát, Cummings válaszolt a sarokból (72-70). Kisvártatva az egyenlítés is meglett, Cakarun középtávolról talált be, négy és fél perc volt hátra. Cakarun újra jól célzott, összerogyott a Sopron, átvette a vezetést az Olajbányász (72-74). Mack állhatott a vonal mögé, egalizált, ám Cakarun továbbra is a hátán vitte az övéit ezekben a percekben, két és fél perc volt hátra (74-76). Takács triplája lejött a sarokból, de Mack megint dobhatott kettőt (76-76). Cakarun szedett vissza egy támadólepattanót, faultolták, a közvetlen végjátékra előnyből fordult a Szolnok, ám egy perccel a vége előtt Myers nagyon fontos hármast dobott (79-78). Badzim távolija ezúttal lejött, de nem tudott kosarat szerezni a Sopron, fél perc maradt. Cakarun vétett egy támadóhibát, huszonegy másodperc maradt az órán. Odaütöttek a vendégek, Myers kettőből kettőt dobott, tizennyolc másodperc maradt (81-78). Badzim vállalta el, kimaradt, visszaszedte a támadólepattanót a Szolnok, ám Pongó is kihagyta, így pedig eldőlt, hogy zsinórban tizenharmadszor is győzelmet könyvelhet el a Sopron KC. 83-78.
 
Sopron KC - Szolnoki Olajbányász 83-78 (25-17, 24-15, 18-20, 16-26)
 
Bajnokság, 22. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
V.: Földházi Tamás Péter, Csabai-Kaskötő Brigitta, Török Róbert (Forrai Sámuel)
 
Sopron: Myers 19/3, Fazekas -, Borisov 5, Ford 9/9, Montgomery 19. Cserék: Mack 21/9, Csendes 3/3, Takács 3/3, Sitku 4, Werner -.
 
Szolnok: Solano 11/3, Pallai 4, Cummings 7/3, Subotic 7, Cakarun 18. Cserék: Pongó 10/6, Badzim 15/15, Kovács 4, Zsíros -, Taiwo 2.
 
 
 
Fotó - Wölfinger Béla, sakc.hu

Vármegyei szövetségek