Mikael Hopkins nem először játszik majd Magyarországon
11
Feb
2022
Mikael Hopkins nem először játszik majd Magyarországon
2022. február 11.  |  13:23
Amint arról nemrég beszámoltunk, Sztojan Ivkovics kihirdette keretét a Montenegró elleni két világbajnoki selejtezőre. A 14 fős állományban található Mikael Hopkins neve is, aki új honosított válogatottunkban.
 
A 28 esztendős, 206 centi magas kosaras arra a Georgetown egyetemre járt 2011-től 2015-ig, amely intézményből a sportág több legendája is kikerült - Allen Iverson előtt a magasemberek képzésében járt leginkább élen a néhai John Thompson által irányított gárda, hiszen Patrick Ewing, Alonzo Mourning és Dikembe Mutombo is a Hoyas játékosa volt.
 
2015-ben nem kelt el a drafton, majd három évet töltött Törökországban, mielőtt a 2018/19-es idényre a Balkan Botevgradhoz igazolt. A bolgár csapat tagjaként megismerhette a nevét a magyar kosárszerető közönség is, mert a FIBA Europe Cup második csoportkörében az Alba Fehérvár ellen is pályára lépett. Idegenben, a hosszabbítás után 88-82-es bolgár győzelemmel végződő találkozón a Balkan legjobbja volt 17 ponttal, 13 lepattanóval, 3-3 gólpasszal és szerzett labdával, illetve 1 blokkal (28 VAL). A székesfehérvári, az Alba által 65-64-re megnyert meccsen 10 pontig és 7 lepattanóig jutott (8 VAL).
 
2019 nyarán, a bolgár bajnoki cím megnyerése után elvitte őt a szlovén Cedevita Olimpija, amellyel főleg az előző idényben volt jó - csapatával szlovén bajnok lett, a EuroCupban pedig a legjobb 16 közé jutott (a második csoportkörből csoportharmadikként nem jutott tovább). Ekkor két ismerős névvel is együtt kosarazott: csapattársa volt a korábban honosított Jarrod Jones, illetve az a Kendrick Perry is, akit Körmendről és Szolnokról is jól ismerhetünk.
 
Jelenleg az UnaHotels Reggio Emilia játékosa az olasz élvonalban, ahol 13.8 pontot és 7.9 pattanót átlagol - utóbbival az egész bajnokság negyedik legjobbja, Top5-ben van a védő- és a támadópattanókat tekintve is. 17.9 VAL-ja a nyolcadik helyre jó, és bár csapata "csak" a 11. helyen áll 8-9-es mutatóval, azt is hozzá kell tenni, hogy az ötödik Dolomiti Energia Trentónak is mindössze 9-9 a mérlege. A Reggio Emilia játékosaként a FIBA Europe Cupban is érdekelt, ahol egyelőre menetelnek az olaszok - a második csoportkörben, a J csoportban a legjobb százalékos mutatóval rendelkeznek, de még két mérkőzésük hátra van. Hopkins itt 10 meccsen 11.9 pontot, 6.8 pattanót és összesen 13.8 VAL-t tud felmutatni, amivel a második legjobb a nagyon egységes Reggio Emiliánál.
 
Kifejezetten kiegyensúlyozott, sokoldalú kosarasként ismerik, amit eddigi pályafutása során gyakorlatilag mindenhol bizonyított.
 
Egy 25 pontos mérkőzése december elejéről, a Treviso Basket ellen:
 
 
 

Megyei szövetségek