A magyar női kosárlabda-válogatott huszonnyolc év szünet után Isztambulban harcolta ki a részvételt a szeptemberi világbajnokságra. Völgyi Péter együttesének legrutinosabb tagja Yvonne Turner volt. A magyar állampolgársággal is rendelkező amerikai irányítót a vb-selejtezőkről, a klubkarrierjéről és a Sopronnál töltött időszakáról kérdeztük, de szóba került a nemzeti csapatban betöltött mentorszerepe és az Istennel való kapcsolata is.

Omahában születtél és a Nebraska Egyetemre jártál. Omahából származik az NBA-bajnok Bob Boozer aki 1971-ben a Milwaukee Bucks tagjaként ért fel az NBA csúcsára. Neked milyen a hírneved otthon? Szurkolnak neked Omahában, mennyire ismernek?

Igen. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon ritkán jutok haza, de olykor vannak kisebb szünetek a szezonokban, maximum kétszer-háromszor, amikor meglátogathatom a szülővárosomban élő szeretteimet, barátaimat. Ilyenkor néha a női egyetemi csapat meccseit is megtekintem.

Mivel már nem élek ott, csak nagyon ritkán látnak a helyi emberek. Az anyukám, a mostohaapám, a két fiútestvérem, az unokahúgom és az unokaöcsém Omahában lakik. Vannak, akik felismernek, és persze olyanok is, akik nem. Bevallom, azért arra törekszem, hogy ne legyek nagyon szem előtt /nevet/. Annyira nem szeretem a felhajtást. Szerencsére a legtöbb ember a kosárlabdához köti a nevem, ha meghallja, és ez jól van így.

Rengeteg országban játszottál. Többek között ausztrál, spanyol, francia, mexikói, lengyel, török, amerikai, magyar, orosz klubcsapatokban. Hol volt a legnehezebb beilleszkedned és jó teljesítményt nyújtanod?

Oroszországot mondanám, ahol a harmadik profi szezonomban a Dinamo Novoszibirszk csapatánál játszottam. Az edzőm és a csapattársaim legtöbbje sem beszélt angolul egy kivétellel, aki próbált nekem segíteni a mindennapi kommunikációban a pályán és azon kívül is. Igaz, később kaptunk egy tolmácsot, aki mindent lefordított, de az edzéseken és a meccseken így is nehézségeket okozott ez a szituáció, hiszen a kosárlabdában a pálya nyelve alapvetően az angol. Ennek ellenére mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy eredményes legyen a csapat.

A versenyképesség és a színvonal szempontjából a WNBA kiemelkedett, a világ legjobb játékosait felvonultató liga, ahol minden kosárlabdázó nagyon tehetséges és magas színvonalon képes művelni a játékot. Minden estén klasszisok ellen kellett jól játszani.

Pályafutásom alatt voltak olyan helyek, ahol azt várták tőlem, hogy minden dobást én vállaljak el, mert egyes bajnokságokban könnyen szórtam a pontokat, de nekem nem ez a játékstílusom. Persze könnyű lenne mindent elvállalnom, de volumenben és hatékonyságban ezt nehéz lenne fenntartani.



2016 ősze és 2019 tavasza között három évadon át erősítetted a Sopron Basket csapatát. Tagja voltál a 2018-ban Euroliga döntőt vívó gárdának és a 2019-es Euroliga negyedik helyezett együttesnek is. Összesen 50 Euroliga mérkőzésen szerepeltél soproni színekben. Te mit kaptál a hűség városától akár kosárlabdázóként, akár emberként?

Sopron mindig a szívemben marad, bárhol is játszom. Az a három szezon kiteljesített, és nagyon sokat jelentett nekem abban, hogy miért is csinálom ezt a sportágat. A csapattársak mellett a szurkolókkal is nagyon jó viszonyom volt, amit sosem felejtek el. Mondhatnám, hogy a második otthonommá vált a város, amely pici, de az emberek szíve tele van melegséggel, megismertek az utcán, segítettek bármiben.

Az ügyvezető Török Zoltán személyében egy remek embert ismertem meg, aki teljes szívvel támogatta a játékosokat, miközben egészségügyi problémákkal küzdött. Ez a nehéz időszak nyitotta fel az én szemeimet is és mutatta meg, hogy Sopronban milyen fajta kosárlabda kultúra és identitás van. Ha ez lett volna a pályafutásom első profi klubja, talán később sosem állok tovább. Abban a csapatban nem voltak szupersztárok, bár néhány nagy név azért játszott nálunk. Ennek ellenére nem voltak egomenedzselési problémáink az öltözőben és a pályán sem.

Három év alatt muszáj, hogy legyen kedvenc magyar étele egy NB I-ben játszó légiósnak.

Kedvencem a meggyleves és ha még kell mondanom egyet, akkor a halászlét emelném ki. A legjobb leves, ami halból készülhet /nevet/.

Most Törökországban játszol a Nesibe Aydin Ankara csapatában. Milyennek látod a török bajnokságot?

A török bajnokságban egy csapatban két török játékosnak kell fenn lennie a pályán a mérkőzéseken, a fennmaradó három helyért a légiósoknak kell megküzdenie, így van ez a magyar élvonalban is. Magyarországon a húsz év alattiaknak kell az első félidőben fenn lenniük, a második félidőben már nem kell játszatni őket. Ilyen nincs a török bajnokságban.

A gyengeségeket tekintve a védekezést tudnám kiemelni. Egyes csapatoknak nincs igazán tapasztalt védőjátékosuk, ami azért meglátszik a mérkőzéseken. A támadójáték kiemelkedő, főleg a bajnokság legnagyobb csapatainál, ahol remek hátvédek és irányítók vannak. Több kiváló európai és amerikai légiósokkal felálló együttessel is játszunk, akiket mindig nehéz legyőzni.

Néhány klubnak nincs meg a kellő anyagi háttere, hogy erős és mély keretet tudjanak kialakítani, hogy a legmagasabb szinten teljesítsenek a bajnokikon. Körülbelül hét csapatnak viszont igazán jó kerete van a bajnokságban.



Juhász Dorka remek szezont fut a Galatasaray-ban. Szerinted ő miért ennyire jó a török bajnokságban és hol lehet az ő plafonja?

Nagyon sokat elérhet a sportágban, a csillagos ég a határ számára. Remek ember és kiváló kosárlabdázó, aki a legmagasabb szinten teljesít. Játszott a Minnesota Lynx-ben a WNBA-ben, ami a világ legerősebb bajnokságának tekinthető. Az Euroligában hetente pályára lép, ami a kontinens legerősebb versenysorozata. A vb-selejtezőkön is ragyogó volt. Úgy gondolom, hogy hosszú és eredményes karrier áll előtte, bármelyik csapat szívesen látná őt.

Ne feledjük, hogy Dorka a UConn egyetemről jött. Bárki, aki ott játszott vagy játszik, fegyelmezett, taktikailag érett és nagy munkamorállal rendelkező kosárlabdázó. Az edzőlegenda Geno Auriemma kezei alatt a pályán és azon kívül is rengeteg dolgot megtanulhat ott egy játékos, ami hasznára válhat a pályafutása során. A legfontosabb, hogy Dorka egészséges tudjon maradni, és ő a legjobb példa arra, hogy a kemény munka mindig kifizetődik az élet minden területén.

Korábban azt nyilatkoztad, hogy már tanulgattad a Magyar Himnuszt. Más is rádragadt a magyar nyelvből?

A csapattársaimtól mindig hallok viccesen hangzó magyar kifejezéseket /nevet/, de most eltekintenék attól, hogy felidézzem őket. Amikor megkaptam a magyar állampolgárságomat, büszkeséggel töltött el, hogy a hazámon kívül egy másik ország sikereiért küzdhetek a pályán.

Miután megkaptam az új útlevelemet, nem úgy álltam hozzá, hogy nem érdekel a magyar nemzet és a nyelv. 2017-ben mondtam a Sopron ügyvezetőjének, Török Zolinak, hogy meg akarom tanulni a Himnuszt. A YouTube-on sokat hallgattam és lefordítottam a szövegét angolra. Arra figyeltem, hogyan ejtik a szavakat, és én hogyan tudom őket kiejteni helyesen vagy legalább hellyel-közzel pontosan. Minden egyes pillanatát élveztem és élvezem, amikor felveszem a magyar válogatott mezét. Az gondolom, hogy most van a legjobb csapatunk, amióta ennek az együttesnek én is a részese lehetek.

A vb-selejtezős mérkőzéseken úgy tűnt, hogy inkább egy dobóhátvéd voltál, olykor játékszervezői szerepkörben. Völgyi Péter mit kért tőled a torna elején?

Ez volt a második alkalom, hogy találkoztunk. Ő viszont már ismert engem korábbról is. Én mindig azt teszem, amire a csapatnak a legnagyobb szüksége van, szerencsére Völgyi Péter és a szakmai stáb is ismerte a kvalitásaimat, amivel hasznossá tudom tenni magam a pályán. Mindig arra kérem őket, hogy mondják el, szerintük hol lehetek a segítségére a csapatnak. Nincs nyomás rajtam, mert tudom, hogy a többi hasonló poszton szereplő csapattársaim ki fog segíteni, ha nekem rossz meccsem lenne vagy rossz periódusban lennék.

Egyébként egy játékos szerepköre tornáról tornára változhat, a sérülések is befolyásolhatják, hogy éppen mire van szüksége a csapatnak. Védekezésben az ellenfél legjobb felső posztos játékosát szoktam fogni, ha kell. Támadóoldalon pedig a tempót és a ritmust próbáltam diktálni.


A magyar csapat legrutinosabb játékosa voltál Isztambulban. Mennyire kellett a csapattársak mentoraként is szerepelned? Mennyire testhezálló neked ez a szerepkör?

Vezetői típusnak tartom magam, de időbe telt, míg ez láttatta magát a karrieremben. Csendes vagyok, és korábban sosem voltam az, aki a meccsek előtti beszédekkel feltüzelte a társait. Amikor viszont 2023-ban a Seattle Storm csapatához igazoltam, az egy mérföldkőnek számított. Veteránok között játszhattam és engem választottak csapatkapitánynak, aki a mérkőzések előtt megtarthatta a motivációs beszédeket. Az az év tett azzá, aki most vagyok.

Isztambulban több fiatal játékosunk is volt a keretben, és nekik jó volt tudni, hogy van egy rutinosabb csapattársuk, aki támogatja és bátorítja őket. Fiatalabb koromban nekem ez nem adatott meg. Kiváló volt a kémiánk a vb-selejtezőkön, még úgy is, hogy Takács-Kiss Virág, Juhász Dorka és én kihagytuk az edzőtábort.

Mindenki úgy állt hozzá, hogy ezen a tornán a karrierjének a legfontosabb meccsein kell jól játszania. Semmit nem tudtunk a körülményekről, de mérkőzéseket akartunk nyerni, tovább akartunk jutni.

Dombai Réka lenyűgöző volt Argentína ellen, kulcsszerepe volt abban a sorsfordító győzelemben. Lelik Réka szintén elképesztően hatékonyan és jól játszott, remek tornája volt neki is. Aho Nina és Takács-Kiss Virág a legnehezebb pillanatokban léptek elő és mutattak karaktert. Varga Aliznak is fontos pillanatai voltak, amelyek húzták a csapatot. Nem kihagyva senkit, de mindenkinek megvoltak azok a momentumok, amik segítettek abban, hogy végül kijussunk a világbajnokságra. Juhász Dorka pedig azt tette, amit mindig is szokott. Szerencsések vagyunk, hogy ő nálunk játszik.

A fiatalabbak is olyannak tűntek, mint akik már évek óta ebben a játékrendszerben kosaraznak. Jó volt őket mosolyogni látni és boldognak, élvezték a közösen együtt töltött időt.

A torna utolsó két meccsén úgy tűnt, hogy sokkal felszabadultabban játszottatok, mint az elején. A tiszta dobásokat is hezitálás vagy görcsösség nélkül vállaltátok el.

Három mérkőzést megnyerni kemény ellenfelek ellen egy idegen országban nem volt könnyű. Nem volt semmiféle nyomás rajtunk, és a keret összes tagja fontos pillanatokban tette hozzá a magáét a mérkőzéseken. Bárki, aki pályára lépett, érezte a bizalmat az edzőtől és a szakmai stábtól. A fiatalabbaknak nem volt túl sok tapasztalatuk, de később ők is megszerezték azokat a játékperceket a legmagasabb szinten, és ez előnyükre vált a folytatásban.

Persze olykor néha eluralkodott rajtuk némi idegesség és bizonytalanság, de ez egy kosárlabdázó esetében mindig előfordul, akár az 5x5-ről vagy akár a 3x3-ról beszélünk. Azt gondolom, hogy az ifjak is megtapasztalhatták Törökországban, hogy hova juthatnak el ebben a sportágban. Végül sikerült megtörnünk az átkot, és kvalifikáltuk magunkat egy nagy világversenyre.



Kinek és mit mondtál, amikor vége lett a törökök elleni mérkőzésnek, és biztossá vált, hogy ott lesztek a világbajnokságon?

Extázisban voltunk a lefújás után. Egymás nyakába ugrottunk, ugráltunk örömünkben. Nem tudom, hogy ki volt az első ember, akit megöleltem, de azt tudom, hogy senkit nem hagytam ki /nevet/.

Nem akarlak megbántani, de mintha lassan közelegne a pályafutásod vége. Milyen célok lebegnek még Yvonne Turner előtt a kosárlabdában és a civil életben?

Keresztény vagyok. Egyetlen életem van. Azokat a dolgokat tudom elérni, amiket Isten nekem szánt. Ha egyszer úgy véli, hogy itt az ideje szögre akasztani a cipőmet, akkor úgy fogok tenni /nevet/.

Amerikában és Európában is több szezont töltöttem el, így elmondhatom, hogy a legmagasabb szintű bajnokságokban kosárlabdázhattam. Most csak folytatni akarom az utam, és bízom abban, hogy Isten is ebbe az irányba vezérli a sorsomat. Bármelyik csapatban is fogok játszani a jövőben, bízom benne, hogy a tudásommal és az eddig megszerzett tapasztalatommal segíteni tudom őket.

Tudom, hogy pályafutásom vége felé járok, de még mindig van bennem energia, hogy továbbra is sikerre éhes maradjak. Most csak a jelenben élek, és hálás vagyok azoknak a lehetőségeknek, akár a válogatottban, akár a klubcsapatomban, amiket Isten nekem szán.

Ami perpillanat nagyon motivál és az egyetlen célom lehet, hogy a válogatottal egy nagy világverseny döntőjében szerepelhessek.

Van olyan jelmondat, amit mindig magadénak éreztél és ebben a szellemben élted az életed vagy kosárlabdáztál?

Van néhány, de először kiemelnék három személyt, akik nagyon sokat jelentenek számomra. Az egyik Isten, mindennap imádkozom hozzá, nagyon bensőséges kapcsolatunk van, már úgy beszélgetek vele, mint a legjobb barátommal.

Apukám minden szokásomat ismeri és minden meccsemet megnézni, nagyon fontosak vagyunk egymásnak. Van egy nagyon jó barátom Chevelle, akivel csapattársak voltunk a gimnáziumban, majd egyetemen már egymás ellen léptünk pályára. Ő az üzleti ügyeimet figyeli és segíti, játékosfejlesztéssel foglalkozik, miközben a Phoenix Mercury csapatánál is dolgozik. Sokat segített, amikor elszakadt a térdszalagom, és a rehabilitáció mellett tartotta bennem a lelket. Ők a nagy hármas az én életemben, akiket bármikor kereshetek, mindig lesz idejük rám, tanácsot is adnak, ha arra van szükségem.

A jelmondatom pedig az, hogy a holnap sosem ígéret, csak lehetőség (Tomorrow is never promised). Mindennap esélye van az embernek arra, hogy a legjobbat hozza ki magából. Jobbat, mint ami tegnap volt. Azt hiszem, ez a legfőbb mottóm a másik aranyszabály mellett, ami úgy hangzik: úgy bánj másokkal, mint ahogy veled szeretnéd, hogy bánjanak.



Fotó: Girgász Péter / MKOSZ