Utánpótlás bajnokságok: Az alapszakasz végéhez közeledünk a kadett és a junior fiúknál
07
Feb
2022
Utánpótlás bajnokságok: Az alapszakasz végéhez közeledünk a kadett és a junior fiúknál
2022. február 7.  |  10:00
Eseménydús héten van túl az utánpótlás: a leány serdülő korosztályban megrendezték a főtábla selejtezőjének első fordulóját, a kadett és a junior fiúknál pedig egy-egy csoportban befejeződtek az alapszakasz küzdelmei - és a többiben is nagyon a végén járnak már a csapatok. A kadett C csoportot a MAFC nyerte, a junior B csoportot pedig a Vasas Akadémia, amely nemcsak legyőzte a Debreceni KA-t, hanem ezzel meg is előzte az első helyért. Kiemelkedő egyéni teljesítményekből nem volt hiány a lányoknál és a fiúknál sem, Szombathelyen pedig három hosszabbításos mérkőzést játszott a KASI Delfinek U16-os fiú csapata. Lássuk, mi történt az elmúlt pár napban!
 
 
 
Leány serdülő
 
A felsőház A csoportjában kifejezetten jó meccseket láthattak a nézők a Csata Csarnokban. A Vasas Akadémia/A Pácza Blanka és Puskás Lili Anna (85-57), a Szegedi KE/A Ikládi Anna (43-85), a Csata DSE pedig kitűnő csapatmunkájára alapozva (26-71) verte nagyobb különbséggel a Széchenyi KA/A-t. A három említett győztes egymás elleni mérkőzései viszont kifejezetten szoros csatát hoztak. A Csata például hosszabbítás után verte a Szegedet (47-49), és ugyanígy két pont döntött a javára a Vasas ellen (63-65) - igaz, utóbbi meccsen a pasarétiek a végén közelítettek ennyire, Zakor Izabella vezetésével a Csata sokkal nagyobb különbséggel is vezetett a végjátékban. A Szeged aztán leginkább Mészáros Vivien Erzsébetre és az első félidőre alapozva győzte le a Vasast a második helyért (52-45).
 
A B csoportban a BEAC-Újbuda KA/A Cs. Molnár Lili vezetésével nagyon simán múlta felül az NKA Pécs/A-t (101-53), majd szorosabb mérkőzéseken, de egységes csapatmunkára építve jobbnak bizonyult a Zsíros Akadémia Kőbányánál (61-76) és a DVTK Akadémia/A-nál is (73-60). A miskolciak Fárbás Emma vezetésével simán verték a Kőbányát (75-30), majd Katona Csenge Zoé vezetésével egy nagyon szoros végjátékban a Pécset is legyőzték (64-62). A harmadik hely a Kövecs Hanna és Kecsmárik Olívia Anna vezette pécsieké lett, akik az első három negyedben tetemes előnyt építettek ki a Zsíros Akadémia ellen, így az utolsó negyedes kiengedésük is bőven belefért ezúttal (75-87).
 
Az alsóház A csoportjában a Kecskeméti KA kiegyensúlyozott csapatteljesítménye révén győzte le a BEAC-Újbuda KA/B-t (74-37), majd leginkább Polyák Emili Zoé révén a DEAC-ot (42-59) és a Soproni Darazsak Akadémia/A-t (68-47) - utóbbi találkozón Szebellédi Emma is felnőtt mellé. A 2-3-4. helyeken körbeverés volt, miután a Sopron 13 ponttal verte a BEAC második csapatát (64-51), a fővárosiak Nagy Orsolya és Bors Emma Zorka vezetésével 11 ponttal múlták felül a DEAC-ot (54-65), a debreceniek pedig Szőke Hanna (31 pont, 6 pattanó, 7 szerzett labda) kitűnő játékának köszönhetően 9 ponttal győzték le a Sopront (54-63) - a sorrend így Sopron-BEAC-DEAC lett a Kecskemét mögött.
 
A B csoportban a leginkább a Sverteczki Sára, Schmid Sophie, Milis Lilla Izabella, Biczó Panna, Vagyon Réka ötösre építő Dávid Kornél KA/A volt a legjobb, miután a Bajai NKK-t (60-89), a Török Flóris-Törekvés SE/A-t (71-78) és az MVM-OSE Amazonok együttesét is legyőzte (28-107). A második a Törekvés lett az oroszlányiak (93-41) és a bajaiak (70-89) elleni sikerekkel - előbbi találkozón Barabás Anna és Sáhi Eszter Anna, utóbbin pedig Tóth Janka és Labancz Eszter voltak a fővárosiak legeredményesebb pontszerzői. A harmadik az OSE-t szoros meccsen legyőző, Nagy Léna és Orsós Loretta fémjelezte Baja lett - hiába jutott a túloldalon 34 pontig Mikula Linett (62-66).
 
A C csoportban nem volt ellenfele az Atomerőmű-KSC Szekszárdnak, amely kiütéses sikereket aratott a Szolnoki Sportcentrum/A (107-36), az Óbudai Kaszások/A (136-41) és a DVTK Akadémia/B ellen is (59-112) - Hencsik Adrienn mindhárom meccsen nagyszerű produkciót nyújtott, és Nyári Döniz Csenge, Rácz Nóra, Kollár Lilla és Pál Janka is fel tudott mellé nőni egy-egy mérkőzésen. A DVTK második csapata előbb Szécsi Emma Lili, Krucsay Aisa és Bacsó Flóra vezetésével kiütötte az Óbudát (123-56), majd Krucsay és Oross Anna vezetésével a Szolnokot is felülmúlta (49-86). A harmadik az a Kaszások lett, amelyben a Szolnok ellen kerek 50 pontot szórt Babay-Bognár Kinga (45-77).
 
A D csoportban pedig a Darazsak Sportakadémia emelkedett ki hasonló mértékben, mint a C-ből a Szekszárd - a soproniaknak a Kanizsa DKK (106-53), az NKA Pécs u13/B (13-138) és a Vasas Akadémia/B ellen sem kellett izgulniuk (83-24), miután szépen elosztották a terheket mindhárom összecsapáson. A Kanizsa ezek után leginkább Rezsek Rékára alapozva legyőzte a Vasas B-t (60-72) és a pécsieket is (22-83). A pasaréti gárda pedig szintén könnyedén verte a mecsekaljaiakat a harmadik helyért (85-29).
 
 
 
Leány kadett
 
Egyetlen mérkőzést játszottak szerda óta a leány kadett korosztályban. A zöld A csoportban a Zalaegerszegi KTE a 40 VAL-ig jutó Óházy Julianna (31 pont, 11 pattanó, 8 gólpassz) vezetésével a negyedik negyedben lépett meg a Szombathelyi SI otthonában, ennek köszönhetően nyerte meg a sokáig szoros összecsapást (59-67).
 
 
 
Leány junior
 
A leány junior piros csoportban a BEAC-Újbuda KA/A Bodnár Virág Bianka és Katona Boglárka révén kilenc ponttal megnyerte ugyan az első negyedet. Ezt követően azonban a Gelei Karola húzta, egységes csapatjátékot produkáló Vasas Akadémia/A akarata érvényesült, amely végül nagyobb izgalmak nélkül nyert (61-74). Szorosabb mérkőzést játszott egymással a Kecskeméti KC/A és a Zsíros Akadémia Kőbánya. A Tózer Nemes Boglárka, Pettner Hanna, Bibok Liza trió fémjelezte hazaiak és a Tatár Hanna Anikó, Turi Eszter Duó vezette vendégek szinte végig fej-fej mellett haladtak. Az utolsó két perc előtt még a kőbányaiak álltak jobban (70-72), és még az utolsó percre is egállal fordultak a felek (74-74) - végül az idegek harcát jobban bírta a Kecskemét (79-74). A fehér A csoportban a Miskolci Vadmacskák SI a tripla-duplát jegyző Földi Boglárka (17 pont, 14 pattanó, 12 gólpassz) vezetésével úgy nyert a Kiss Lenke KA/A otthonában, hogy mind az öt kezdőjátékosa legalább 14 pontot dobott (50-85).
 
A fehér B csoportban az Árvai Noémi Virág és Küllős Kira vezette NKA Pécs u17/B az első félidőben megszerzett előnyéből végig jól gazdálkodott a Drahos Leila és Balatoni Zoé húzta Szegedi KE/A vendégeként (70-77). A zöld A csoportban az első félidő nagyon hullámzóan, a második pedig nagyon szorosan alakult a Bajai NKK és a Kanizsai Vadmacskák SE között. A Pálfi Veronika vezette hazaiak komoly hátrányból fordítottak, és az utolsó hat percben végig őrizték minimális előnyüket a leginkább Zsámár Pannára, Bánhegyi Dorinára és Csuha Patríciára építő kanizsai együttes ellen (73-69). Az Albert Szidónia, Poczkodi Zsófia Elena és Fárbás Eliza fémjelezte DVTK Akadémia/B sokkal simább sikert aratott az MTK Budapest ellen, melynek legjobbja ezúttal Kozma Lili Zoé volt (76-45).
 
 
 
Fiú kadett
 
A fiú kadetteknél közeledünk az alapszakasz végéhez - van, ahol már befejeződtek a küzdelmek.
 
Az alapszakasz A csoportjában a Garai Dávid és Gerencsér Botond vezette Zalakerámia ZTE KK/A egy kifejezetten jó mérkőzést játszott a Gadácsi Dávid és Keller Bendegúz húzta Soproni SI KA SKC/A ellen. A végjátékban végig a zalaegerszegieknél volt az előny 67-67-et leszámítva, de ezt követően is a zalaiak mozdultak el a holtpontról, így nyertek (72-69). A Lőrincz Boldizsár, Papp Botond, Adrian Kapic trió fémjelezte Szedeák/A könnyedén verte a leginkább Megyeri Tamásra és Simon Leventére alapozó Budafok-PSE-t (53-81). A Gerencsér Botond vezette ZTE hiába nyerte az első negyedet 17-5-re a Dávid Kornél KA/A otthonában, a Jánni Ákos vezette hazaiak a középső két felvonásban fordítottak. A zalaegerszegiek ezúttal nem jöttek ki jól a szoros végjátékból - ezen a meccsen ők futottak ellenfelük után hiába (69-67).
 
A hét legjobb találkozóját Szombathelyen játszották a Szombathelyi SI KA/A a KASI Delfinek/A között. A rendes játékidő végén úgy tűnt, hogy a Sándor Péter Barnabás és Pesti Péter vezette hazaiak diadalmaskodhatnak. A leginkább Pucz Zalánra és Bogárdi Donátra építő kaposváriak azonban 74-63 után egy 11-0-val egyenlítettek (74-74). Az első hosszabbításban a Kaposvár vezetett, de Pesti és Sándor egy-egy büntetője újabb 5 percet eredményezett (80-80). A második ráadásban végig a vendéglátó állt előrébb, ekkor Fáncsi Dorián kosara hozott újabb döntetlent (88-88). A harmadik hosszabbításban is jobban kezdett a Szombathely, aztán fej-fej mellett haladtak a felek, 99-98 után pedig Fáncsi négy, illetve Horváth Ákos két büntetője döntött végül a KASI javára - 55 perc játékot követően (99-104). Az egészen kiemelkedőt játszó, 57 VAL-t hozó Kiss-Leizer Gergő (29 pont, 24 pattanó, 5 gólpassz) vezette Vasas Akadémia/A kevésbé izgalmas találkozón verte a Nyikos Balázs húzta Sopront, igaz, a különbség csak a záró felvonásban lett igazán nagy (73-54).
 
A B csoportban a többek hasznos és Kupai László Levente (36 pont, 8 pattanó) kiemelkedő játékára építő Atom City-Atomerőmű SE U16/A egészen kiváló támadójátékot mutatott be az MVM-OSE Lions U16/A otthonában, melynek legjobbja Kristyák Viktor volt (62-114). A Balázs Barnabás és Rieder Martin vezette, de egységes NKA Pécs/A esélyt sem adott a Zsíros Akadémia Kőbánya/A-nak (82-36). A pécsiek másnap az első negyedet megnyerték még a Budapesti Honvéd SE/A vendégeként, utána viszont a Márkus Balázs fémjelezte fővárosiak akarata érvényesült (65-50). Az 52 VAL-t produkáló Barabás Dominik (35 pont, 19 pattanó, 4 gólpassz) és Kerekes Ákos fémjelezte Zsíros Akadémia a leginkább Hajdú Levente húzta Kecskeméti KA/A otthonában javított két középső negyedének köszönhetően (68-74) - hiába jött fel többször is két pontokra a hazai gárda.
 
A C csoportban a Vincze Máté húzta MAFC/A nagyobb izgalmak nélkül győzött a PVSK NKA/A ellen, miután már a nagyszünetben 20 ponttal vezetett (65-43). Az 51 VAL-lal kiemelkedőt produkáló Sziegl Gábor (42 pont, 4 pattanó, 5 gólpassz, 7 szerzett labda), valamint Handari Máté fémjelezte DEAC KA U16/B végig jobban játszott, mint a Farkas Levente és Fehér Péter vezette Félegyházi TSI (74-108). A Schmidt Balázs és Békési Benedek által fémjelzett Újpest-MT/A szintén könnyedén verte a MEAFC/A-t (87-53). A 20 lepattanóig jutó Cserényi Marcell volt a Beszterce KK legjobbja a DMTK/A ellen, az ő vezetésével nyertek a hazaiak (54-47) - a vendégeknél Varga Attila emelkedett ki a többiek közül.
 
Véget is értek a küzdelmek a C csoportban: a MAFC (11-3), a Beszterce KK (11-3) és az Újpest (10-4) végeztek az első három helyen, de pozitív mérleggel zárt a negyedik PVSK (8-6) és az ötödik DMTK (8-6) is. A DEAC második csapata (4-10) lett a hatodik a csoportban, a MEAFC (3-11) a hetedik, a Félegyházi TSI pedig a nyolcadik (1-13).
 
A D csoportban a Nyíregyházi Sportcentrum/A és a Vasas Akadémia/B kiváló mérkőzést játszottak egymással. A hazaiak a félidőre kiegyenlítettek, miután 8 pontos hátrányba kerültek az első negyedben, a második félidő pedig szinte végig szoros volt. Az utolsó két percre még 6 pontos pasaréti előnnyel fordultak a csapatok, innen viszont Pollák Milán, Takács Bence és Paulik Milán révén egy 8-0-t futott a nyírségi alakulat, amely ezzel győzött (69-67). A Fekete-Gál Csongor és Csuja László Dávid fémjelezte DEAC KA U16/A végig kézben tartotta a Gusztafik Ferenc és Forgács Gábor húzta Szolnoki KA/A elleni összecsapását (58-71). A Nyíregyháza tegnap Kassai Sándor könnyebben verte a Soproni SI KA SMAFC/B-t (79-51). Az NKA Pécs/B pazarul kezdett (24-8), a MAFC/B viszont a harmadik negyedével visszajött a két csapat meccsébe - végül a negyedik felvonást is behúzó mecsekaljaiak kerekedtek felül (63-53). A DEAC pedig Fekete-Gál Csongor, Mátyus Marcell, Szilágyi Péter és Váróczy Gergő István vezetésével nagyon sima sikert aratott a Sopron második csapata ellen (108-40).
 
 
 
Fiú junior
 
A fiú juniorban is hasonló a helyzet, mint a kadetteknél: egy csoport befejezte az alapszakaszt, de a másik háromban is az utolsó mérkőzések vannak már csak hátra.
 
Az A csoportban a 45 VAL-t produkáló Csátaljay Péter (27 pont, 10 pattanó, 5 gólpassz, 6 szerzett labda), valamint Szabó Dániel és Csendes Péter vezetésével a Soproni SI KA SKC/A egy 39-15-ös első negyeddel jelezte a Meszlényi Róbert húzta NKA Pécs/A-nak, hogy melyik csapat fogja megnyerni a rangadót (99-60). A kezdőötöse kiegyensúlyozott teljesítményére építő AKMÉ Körmendi Törpördögök leginkább az első negyedben megszerzett előnyére alapozva verte az Óbudai Kaszások/A-t (75-57). A Dávid Kornél KA/A két kitűnő középső negyedének, és leginkább a Bata Olivér, Simon Benedek duónak köszönhetően verte a Fehérvári Csegő és Reizinger Máté fémjelezte Dombóvári Kosársuli KE-t (97-83).
 
A B csoportban a Nagy Ádám Béla vezette Szolnoki KA nagyot küzdött Pécsett, a harmadik negyed végére le is dolgozta hátrányát, de az utolsó 10 perc az első felvonást is megnyerő, Harka Szabolcs és Kiss Lajos fémjelezte PVSK NKA csapatáé volt, amely első sikerét aratta az alapszakaszban (73-63). Végig kiegyenlített találkozót vívott egymással a Kecskeméti KA és a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely/A együttese - a végjátékból a Tóth Patrik és Dávid Benjámin vezette hazaiak jöttek ki jobban, hiába volt jó a túloldalon Kovács Levente Hetény és Hansen Dániel (71-66). Három negyed után 4 ponttal még vezetett a Ságodi Róbert fémjelezte Debreceni KA U18/A a leginkább Várszegi Ádámra és Cseh Botondra építő Vasas Akadémia/A otthonában. Az utolsó negyed viszont a fővárosi együttesé volt ezen a rendkívül pontszegény találkozón (57-49). A nagyszerű és kiegyenlített csapatmunkájára építő Budapesti Honvéd SE/A pedig az első és az utolsó negyedet nyomta meg a Zalakerámia ZTE KK otthonában, ezzel győzött (80-90) - a hazaiaknál Makkos Dávid és Csuti Kornél kiemelkedtek.
 
A B csoportot így végül a Vasas nyerte 10-4-gyel, de ugyanilyen mutatóval zárt a DEAC és a Honvéd is a második és a harmadik helyeken, a negyedik ZTE pedig 9-5-tel végzett. A Falco 7-7-tel ötödik lett, ugyanilyen mérleget hozott a hatodik Kecskemét - a Szolnok (2-12) és a PVSK NKA (1-13) maradt le a többiektől.
 
A C csoportban a Kazsuk Botond, Mokánszki Milán és Nádasi Botond vezette Nyíregyházi Sportcentrum a második félidőben meggyőző teljesítményt nyújtott a Szedeák/A vendégeként (68-90). A Németh Barnabás és Tárkányi András fémjelezte Újpest-MT/A a második felvonástól kezdve vette át az irányítást a többek között Osztoics Milán 24 lepattanójára építő VUKE-Veszprém/A otthonában, és végül nyertek is a lila-fehérek (73-83). A 48 VAL-t produkáló Varga Ármin Gábor (38 pont, 10 pattanó), valamint Szlama Barnabás és Ihring Szabolcs vezette Kiss Lenke KS/A az első félidőben eldöntötte a MEAFC/A elleni találkozó sorsát (98-71) - hiába végzett a túloldalon 44 VAL-lal Horváth Bálint (26 pont, 12 pattanó, 5 szerzett labda).
 
A D csoportban a 46 VAL-ig jutó Haluk Tunahan Karabulut (28 pont, 5 pattanó, 7 gólpassz) vezette KASI/A az első negyedben megszerzett előnyére alapozva győzött, hiába hajrázott nagyot és jött fel a hajrában két pontra is a Horváth Zoltán és Kertész Dávid fémjelezte Alba Fehérvár (67-73). A kaposvári együttes ezt követően a Félegyházi TSI ellen is diadalmaskodni tudott (90-54), méghozzá úgy, hogy ezúttal Bogdán Dávid Bence (19 pont, 16 pattanó) érte el a 40 VAL-os határt, de Karabulut és Matthew Yake is nagyszerűen játszottak. A 42 VAL-ig jutó Szili Balázs Gábor (28 pont, 13 pattanó) és Rózsahegyi Dominik fémjelezte Budapest Basket két páratlan negyedére alapozva verte a Puskás Bendegúz Artúr és Sándor Benedek húzta DMTK-t (76-92). A félegyházi együttes pedig 15 ponttal bukta ugyan az első negyedet a mindössze 6 játékossal felálló, Lékó Konrád, Fodor Botond és Német Ákos vezette Lehel Kosársuli ellen. A vendégek azonban érthető módon elfáradtak a végére, így a hazaiak leginkább Kovács Bálint, Sütő Márton és Farkas Dominik játékára alapozva fordítottak és nyertek (94-81).
 
 
 
 
 
 
Fotó - vasasbasketball.hu

Vármegyei szövetségek