ifj. Gyímesi János: Nem csak kosárlabdázókat, embereket is akarunk nevelni!
31
Jan
2022
ifj. Gyímesi János: Nem csak kosárlabdázókat, embereket is akarunk nevelni!
2022. január 31.  |  14:05
A magyar kosárlabdázásban a Gyímesi név igen komoly márkát jelent. Ahhoz, hogy a 80. születésnapjához közeledő, ugyancsak sikeres edzői múlttal rendelkező Gyímesi Jánosról bármit is leírjon az ember, megkerülhetetlen édesapját, az idősebb Gyímesi Jánost szóbahozni-méltatni. A Békésszentandráson született, nagy szakmai sikereit Budapesten elért szakember ugyanis játékosként is válogatott szintig jutott, de igazán emlékezeteset és maradandót edzőként, majd szövetségi kapitányként alkotott.
 
Az árva gyermekként Szarvason nevelkedett idősebb Gyímesi János iskolás éveiben sokoldalú sportoló volt. A kosárlabdázással csak a Testnevelési Főiskolán ismerkedett meg, ettől kezdve viszont ez lett a fő sportága. Bekerült a válogatottba is, a nemzeti együttes tagjaként részese volt az 1939-ben, Kaunasban megrendezett Európa-bajnokságon komoly sikerként elkönyvelt harmadik helyezés elérésének. A TF elvégzését követően, a negyvenes évek elején előbb Kisvárdán, majd Kassán taníthatott. Utóbbi helyen a kosárlabdázás mellett az élvonalbeli jégkorong együttesben játékosedzőként hasznosította kosaras tudását. A kassaiak – legjobb vidéki együttesként - harmadik helyen végeztek az országos bajnokságban!
 
A világháborús éveket átvészelve, 1946-ban már Budapesten, a KASE csapatával folytatódott kivételesen eredményes kosárlabda edzői karrierje. Villámgyorsan haladt felfelé a ranglétrán. 1947-ben már a legjobb felnőtteket is rábízták. Sokak döbbenetére ő vonta be a válogatott keret munkájába többek között Novakovszki Lászlót és Zsíros Tibort is, akik később oszlopos tagjai lettek a válogatottnak, amelynek sikerei csúcsát az 1955-ben kiharcolt Európa-bajnoki cím jelentette. Az általa irányított nemzeti együttes 1947-ben 7. lett a kontinensbajnokságon. Az 1948-as, londoni olimpiára már a kijutás is komoly sikernek számított. Fiaink csoportjukban megnyert három- és elvesztett két mérkőzés eredményeként nem jutottak be a negyeddöntőbe.
 
Az 1950-ben, Budapesten lebonyolított női Eb-n történtek alapvetően befolyásolták Gyímesi János további karrierjét. A Szovjetunió elleni döntő előtt ugyanis – a „jó tanács” ellenére - nyíltan ellenezte, hogy játékosai „lefeküdjenek” a szovjeteknek, amit az akkori pártvezetők soha nem felejtettek el neki. Az ott végül elért 2. helyet az 1952-es Eb-harmadik pozíciója követte, majd Gyímesi lemondott. 1958-ban visszavették, hogy folytassa sikeres pályafutását. Női csapataival tíz országos bajnoki címet szerzett, miként nemzetközi játékvezetőként is rendszeresen fújhatta a sípját.
 
1963-ban vette át a BEAC férfi együttesét, ahol fiát is igyekezett még jobb játékossá nevelni.
 
E rövid felvezetést követően került sor a beszélgetésre ifjabb Gyímesi Jánossal, aki még tett néhány szavas kiegészítést.
 
– Szarvas városa nekem mindmáig a szívem közepe. Nagyon sok edzőtábort tartottam ott, ahol édesapám emlékét mindmáig megható módon őrzik. Apám előbb díszpolgár lett, majd 2021 októberében a szarvasi Vajda Péter Gimnázium Öregdiákok Köre jóvoltából felavatták Lestyán-Goda János szobrászművész apámat ábrázoló mellszobrát.
 
– Az Ön edzői pályáján melyik volt az első, kiemelésre érdemes állomás?
 
– Az OSC-ben eltöltött időszakot követően a Budapesti Spartacusban dolgoztam, ott nyertem először országos felnőtt bajnoki címet lányaimmal 1975-ben. Aminek külön is örültem, hogy a meghatározó embereim - Borka Ágnes, Kiss Lenke, Vertetics Györgyi – saját nevelésűek voltak. Ami az egész pályafutásomat illeti, azzal is elégedett lehetek, hiszen a férfi felnőtt válogatott edzőségén kívül minden feladatkörben megfordultam a magyar kosárlabdázásban.
 
– Azért az a bajnoki cím fiatal edzőként bizonyára jót tett a további pályafutásának?
 
– Olyannyira, hogy a klub elnöke, Pazár Sándor elvtárs egy évvel később „kibillentett” onnan. De - mint gyakran előfordul mások életében is – jól jártam, ugyanis a Tungsram férfiakhoz kerültem, ahol egy ragyogó vezetőt kaptam az általam ismert egyetlen igazi kommunista, Selyem Bandi bácsi személyében.
 
– Ez a békebeli időszak 1977-től 1981-ig tartott.
 
– A Tungsramtól volt távozásomat követően ismét kezembe vettem a vándorbotot, és megindultam a következő állomás, Zalaegerszeg felé. Vonzott az a lehetőség, hogy vidéken, a fővárosihoz képest hatalmas, akár 3000-3500-as nézősereget szolgáljunk ki minőségi játékkal. Az ottani körülményeket rettentően élveztem. Életem egyik nagy élménye volt, amikor az egyik bajnokin egy fiatal, hazai nevelésű srácot, Rajmon Viktort beállítottam, és nyertünk a Honvéd ellen. A meccs végén perceken keresztül „Rajmon-Gyímesi” rigmussal ünnepeltek mindkettőnket. Mind a Tungsramnál, mind Zalaegerszegen a második hely volt a legjobb eredményem.
 
– A Honvéd akkoriban verhetetlennek tűnt...
 
- Ha a végeredményt nézzük, akkor ez az állítás igaz. Más kérdés, hogy a Honvéd egyeduralkodása mögött milyen erők álltak. Sok más tényező közül csak egyetlen, ma már elképzelhetetlen esetet említenék, és ebben egyetlen betű sem hamis. Amikor a Honvéd például a legnagyobbnak számító, MAFC elleni rangadók egyikét játszotta, a honvédos vezetők arra a hétvégére bevonultatták az akkori idők egyértelműen legjobb és legkorrektebb játékvezetőjét, Berki Jánost, nehogy ő vezethesse ezt a meccset. Nem azt mondom ezzel, hogy bárki más csaló volt, de Berkitől egyszerűen féltek, mert ő szándékosan soha nem hibázott...
 
– Három év Zalaegerszeg után az MTK következett, ahol viszont nem három, hanem kétszer három éven át dolgozott.
 
– A zalai megyeszékhelyről kivételesen nem rúgtak ki, ott én mondtam, hogy köszönöm, ennyi volt. Adódhat a kérdés, miért éppen az MTK-hoz igazoltam? A válasz számomra pofonegyszerű: azért, mert a kék-fehérek akkori női együttese akkor eléggé alul helyezkedett el a bajnoki táblázaton, tehát velük volt előrelépési lehetőség. Az elsődleges feladatom az volt, hogy a meglévő, rutinos játékosok mellé saját nevelésű fiatalokat építsek be folyamatosan a felnőttek közé. Így került be Gelencsér Zsuzsa, Körmendi Gyöngyi, Novák Judit és Szuchy Márti mellé Seres Éva, Újvári „Nyuszi” Eszter, Rónaszéki Szilvi és Fábián Ildikó is.
 
- Ám hiába nyert bajnokságot is, végül mégis lapátra került.
 
- Az MTK „kalapgyáros elnöke”, a világbajnok kajakos, Nagy László tett ki, aki ebben a pozícióban nyilvánvalóan csak egy végrehajtó volt. Neki megmondták, hogy én nem odavaló vagyok, tegyen szabaddá. Meg is tette, de én ettől függetlenül nagyon nagyra tartom őt! Az elválásunk minden szempontból kifogástalanul megoldódott.
 
– Ekkoriban a női válogatott mellett is dolgozott, majd az 1991-ben, Izraelben kiharcolt Eb-harmadik helyet követően egy fontos beszélgetésbe csöppent.
 
– A szövetség akkori elnöke, Bartha Ferenc hivatott, és arról vízionált nekem, hogy az egész női szakágat rám szeretné bízni. Ebből azután semmi nem lett, viszont engem minden kérés nélkül elhelyezett a szövetség állományába, ahol minimális teendőim ellátása mellett kipihenhettem az addigi fáradalmaimat.
 
– Ezt az átmeneti állapotot egy váratlan meghívás zárta le.
 
– Sopronba hívtak a férfi csapathoz. Le is utaztam, de mivel alapvető nézeteltérések adódtak a klubvezetők és közöttem a külföldi játékosok szerződtetését illetően, végül ezt nem vállaltam. Nekem ugyanis az az elvem, hogy magyar fiatalokat kell nevelni, nem zsoldosokra költeni. Ezért vállaltam részt a Kiss Lenke nevével fémjelzett „Kiss Lenke Kosársuli” beindításában, mert ott úgy éreztem, módomban áll nem csak minél jobb kosárlabdázókat képezni, hanem a nevelésükben, emberré formálásukban is részt vehettem. Ezt a lehetőséget 2002-ig tudtam folyamatosan kihasználni, amíg megszületett a legkisebb fiam, Regő. Mivel a magyar-népművelő szakos diplomám mellett a szakedzői képesítésem is megvolt, így a feleségem helyett taníthattam a Budapest II. kerületi, Áldás utcai iskolában. Később, amint visszaállt munkába a feleségem, én azonnal nyugdíjba mentem.
 
– Milyen kapcsolata maradt ezt követően a sportággal?
 
– A legkülönfélébb helyeken és feladatokat vállalva, de mindmáig benne vagyok a kosárlabdázás vérkeringésében. A legutóbbi időkben a feleségem munkáját segítem, aki a Vasas utánpótlásának nevelésében elkötelezett edző. Ott dolgozom szívesen, ahol nem csak a sportág rejtelmeire taníthatom a fiatalokat, hanem egyidejűleg azért is tehetek, hogy minél értékesebb felnőttek váljanak belőlük. A feleségem sokéves érdemeire való tekintettel a Vasas beleegyezett abba, hogy az utánpótlás csapataikat Vasas-Áldás néven szerepeltessék. Egyébként a Kiss Lenke Kosársulival mindmáig élő a kapcsolatom, de bárhova meghívnak mentorálni, szívesen teszek eleget a kérésnek. Egy konkrét példa: a női válogatott szövetségi kapitánya, Székely Norbi is a korábbi tanítványaim közé tartozik, így vele is folyamatos szakmai kapcsolatban állok.
 
– Végül engedjen meg egy kényes kérést: mi a véleménye a hazánkban szereplő sok külföldi játékosról?
 
- Máig sem tudtam rájönni, kinek mi érdeke fűződik hozzá, de én nem tudok egyetérteni a külföldi kosarasok egyre bővülő jelenlétével. Mi nem csak azért voltunk-vagyunk például kosárlabda edzők, hogy a velük való foglalkozás révén jó kosarasaink legyenek, hanem jó embereket is szeretnénk nevelni ennek az országnak. Ellenérzéseimre talán a legjobb példa a soproni Határ Bernadett esete, aki még mindig világszínvonalú játékossá válhat, de akinek egyéni fejlődését a legfogékonyabb éveiben két szezonon keresztül teljesen megakasztotta egy spanyol edző, Roberto Iniguez, aki az ő edzői eredményessége érdekében folyamatosan nem, vagy csak percekre küldte pályára Bettit. Örömmel látom, hogy most végre nagy léptekkel fejlődik, mert rendszeresen játéklehetőséghez jut. Nem is olyan régen, pontosan hat éve volt nekem hat, olyan tizenhat éves fiatal kosarasom, akik már akkor két méter felettiek és tehetségesek voltak. Mivel csapataikban vagy „kispadoztak”, vagy legfeljebb néhány percekre kerültek pályára, ezért mára már mind a hatan feladták, eltűntek a süllyesztőben.
 
Jocha Károly

Megyei szövetségek