Tippmix Férfi NB I: Sorozatban tizedik győzelmét aratta a Sopron
22
Jan
2022
Tippmix Férfi NB I: Sorozatban tizedik győzelmét aratta a Sopron
2022. január 22.  |  21:45
A szintén nehéz helyzetben levő Paks együttesét fogadta a Zalakerámia ZTE KK egy igazi alsóházi rangadón, melynek nem kis tétje volt a két csapat számára. Egyetlen idegenbeli sikerét épp az atomvárosiak ellen szerezte a Zalaegerszeg október 16-án, az ASE albérletéül szolgáló Szekszárdon. Akkor még senki nem gondolta, hogy az alapszakasz kétharmadánál ilyen pozícióban lesz majd a tabellán a két patinás, egyaránt négyszeres bajnok gárda.
 
A ZTE-nél újra játszhatott a legutóbbi hazai mérkőzés nyerőembere, a 17. forduló MVP-je, Jordan Barnett, akitől azúttal is sokat vártak a kék-fehér szimpatizánsok. Polster Attila és Simó Bence betegség miatt nem állhattak Mutapcic mester rendelkezésére. A piros-kékeknél a vezetőedzőt kellett nélkülözni hasonló okoból, így Jan Pavlik ült le a kispadra, ahol Gulyás Róbert is helyet foglalt. Ismét játékra jelentkezett azonban az Achilles-sérüléssel bajlódó, még nem teljesen egészséges magasember, a válogatott egyik oszlopos tagja, Eilingsfeld János. Izgalmas találkozóra volt tehát kilátás, amit a ZTE-nek mindenképpen meg kellett nyernie ahhoz, hogy életben tartsa reményeit a minél jobb alsóházi rájátszási pozícióra vonatkozóan.
 
Jobban kezdett a ZTE, DeCosey pontos dobásaival 19-12-re léptek meg. A túloldalon Goins igyekezett a legjobban, a vendégeknél mindig akadt valaki, aki a ZTE hétpontos vezetésénél válaszolni tudott: előbb Brown, majd Frank talált be távolról és faragott a hátrányon. Révész Ádám jól szállt be, egy védőlepattanó után kiharcolt egy 2+1-es akciót is, illetve ő szerezte a ZTE utolsó dupláját is a negyedben. Az utolsó szó azonban Kis Raulé volt, hármasával hat pontra zárkózott az ASE. A vendégek 8-ból 4 trojkát hintettek az első tíz perc során, a ZTE viszont mindössze egy duplát rontott a 11 dobásból.
 
29-23-ról folytatódott a játék, a hazaiak 6-2-es rohanása után Jan Pavlik adott tanácsokat játékosainak, akik meg is szívlelték azokat: öt gyors pontot tettek hozzá. A találkozót a helyszínen tekintette meg Szabó Zsolt és családja is; az öt szezont Zalában töltő „Szöszi” örömmel konstatálhatta, hogy sógoráék egyre nagyobb előnyt tudnak kiépíteni. A ZTE jól használta ki a Paks enerváltságát és gyors támadásokkal operált, melyet többnyire pontos dobásokkal zárt. Mindössze egy duplát rontottak ebben a negyedben is csupán a kék-fehérek. Takács Martin trojkája után Jordan Barnett gyorsindításos ziccere zárta a félidőt, magabiztosan, 52-38 arányban vezettek a kék-fehérek.
 
A szünetben bosszúsan csóválta a fejét Gulyás Róbert, azonban a ZTE pesszimistább szurkolói jelezték: nem kellene előre inni a medve bőrére, hiszen a 3. negyedekben rendszeres a rövidzárlat Hortiéknál. Ez pedig ezúttal sem volt másként, két gyors paksi triplával indult a játék, majd egyre nagyobb zavar támadt az egerszegi játékosok fejében. A Paks felgyorsította a játékot, ez pedig nem ízlett a hazaiaknak. Jordan Barnett igyekezett tartani a lépést egyedül az atomnvárosiakkal, övé volt a slusszpoén a negyed véén is, pöcijével alakult 70-66-ra az állás.
 
Révész blokkolta Kovács Ákost, a nézőtéren pedig egyre többen vizionáltak egylabdás meccset – nem is tévedtek. Brzoja kosarával vette át először a vezetést az ASE, hatalmasat harcoltak Eilingsfeldék a győzelemért, a válogatott egyik oszlopa vezérletével.  Németh Ákos ügyes kosara ragadtatta tapsra a nézőket, majd a remek napot kifogó DeCosey értékesített egy újabb tempót hidegvérrel. A zalai palánk alatt Eilingsfeld harcolt hatalmasat egy labdáért, támadólepattanója után extra kosarat szerzett. Egypontos hazai vezetésnél a ZTE veszített labdát, az ellentámadásból Brown nem duplát, hanem hidegvérrel triplát szerzett. 85-83-ra a Paks vezetett 2 perccel a vége előtt, ám az ismét jól játszó Barnett gyorsan egalizált büntetőkkel. DeCosey duplájával az előnyt is visszevette a ZTE, a Paks pedig elrontotta támadását. Wilson állhatott a vonalra, ám csak egyet dobott be, Eilingsfeld pedig jól használta ki, hogy egyedül maradt a palánk alatt. Ismét Wilsonnak ütöttek oda az utolsó másodpercekben, s bár ő mindkét dobását kihagyta, a lecsorgó labdát meg tudta kaparintani, ezzel pedig a ZTE nyerte meg a végletekig kiélezett mérkőzést.
 
Ellentétes félidők után a szerencsével sem hadilábon állva győzött a Zalaegerszeg, mely így egy újabb apró lépést tett előre a bennmaradásért rá váró rögös úton. A győzelem fő letéteményesei Quenton DeCosey és Jordan Barnett voltak, de az első félidőben Takács Martin is sokat segített. Derrick Wilson is nagyon akart, ám eladott labdái és végjátékban kihagyott büntetői kishíján megpecsételték csapata sorsát. A vendégeknél Eilingsfeld János vitte hátán csapatát, de a Taylor-Goins kettős is nagyon igyekezett a kiélezett találkozón.
 
Zalakerámia ZTE KK - Atomerőmű SE 88-87 (29-23, 23-15, 18-28, 18-21)
 
Bajnokság, 19. forduló
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok,
V.: Cziffra Csaba Zsolt, Csabai-Kaskötő Brigitta, Minár László Balázs (Herczeg Ágoston)
 
ZTE: Wilson 15/6, Takács 6/3, DeCosey 25/6, Barnett 25, Révész 5. Csere: Horti 4, Parks 6, Németh Á. 2, Holton -.
 
ASE: Brown 17/12, Taylor 11/3, Frank 6/6, Eilingsfeld 17, Goins 15/3. Csere: Kovács Ák. 4, Pajor -, Buljevic 8, Brzoja 6, Kis R. 3/3.
 
 
 
A találkozó első másodpercétől kezdve érezni lehetett a feszültséget a levegőben, mindkét oldalon nagyon agresszívan, fault határon védekeztek a csapatok és a bírói ítéleteket egyből heves megjegyzések követték a szurkolók részéről. Az első pontokat a vendégek szerzeték meg, de a hazaiak nem engedték ellépni a debrecenieket és tartották velük a lépést. (4-4) Martinez kosaraival kisebb előnyre tett szert a hazai együttes, de Tóth és Drenovac nem hagyta ezt annyiban. (8-8) Kosár kosarat követett, továbbra is minden egyes pontért komoly küzdelem folyt, így jelentősebb változás nem történt a pontok terén. (14-13) Az első tíz perc végén mindösszesen egy kosár volt a hazaiak előnye, a vendégeknél a padról jól szálltak be a játékosok, míg a hazaiaknál inkább a kezdő játékosok voltak aktívabbak a negyed során. 18-16
 
A hazaiak egy 4-1-es futással kezdtek, majd egy kis ideig állt a játék, mivel egy fault szituációt néztek vissza a bírók, melyet a debreceniek követtek el, majd hosszas percek után folytatódhatott a játék egy oldalvonali bedobással. (22-17) Kis idő múlva időt kér a DEAC. (24-17) Thames törte meg a vendégek kosárcsendjét, míg a hazaiaknál Takács válaszolt egyből, amivel megszületett a tíz pontos különbség. (29-19) A körmendiek szépen növelték az előnyüket, míg a vendégek próbáltak zárkózni kisebb-nagyobb sikerrel, a bírói ítéleteket egyre rosszabbul fogadta a közönség. (35-23) Egy nagyon jó periódust fogott ki a hazai együttes, hiszen a negyed végéig egy 8-2-es futást csináltak, amivel komoly fölényre tettek szert. 43-25
 
Nagyszerűen folytatta a találkozót a körmendi gárda, míg úgy tűnt a debreceniek az öltözőben maradtak, így egy 7-0-s rohammal kezdődött a harmadik felvonás, mely rohamnak Hagins triplája vetett véget, de így is több mint húsz pont volt a két együttes között. (50-28) Kosár kosarat követett, így jelentős változás nem történt a pontok terén, a hazai közönség már ekkor ünnepelt. (59-35) Kicsit jobb periódust fogott ki a vendégcsapat és felzárkóztak majdnem húsz pontra, ekkor időt is kértek a hazaiak. (60-39) Kerpel-Fronius G. triplájával húszon belülre került a DEAC gárdája, majd csapattársa Hagins kis időn belül szintén hármast szerzett, így egyre jobban faragták a pontokat a vendégek, míg a hazaiaknak nem sikerült betalálniuk. (65-51) A negyed végéig még Drenovac szerzett a vendégektől kosarat, míg a hazaiaktól Gordon, akinek a kosarával zárult a harmadik felvonás. 67-53
 
Az utolsó negyed elején mindkét oldalon születtek kosarak, viszont a közönség hangulata egyik negyedről a másikra drasztikusan megváltozott. (69-56) Újabb jó szakasz következett a találkozó során a hazaiak számára, hiszen egy 5-2-es rohamot tudtak csinálni, ekkor időt is kértek a vendégek. (74-58) Újabb kényes fault szituáció következett, viszont most sportszerűtlent kapott a debreceniek játékosa Aska, Henry pedig az egyik büntetőjét érvényesíteni is tudta. (75-60) Kis idő múlva Stokes kapott egy technikait, amiből Thames 4 pontot kamatoztatott, hiszen a büntető után egy triplát is szerzett, ekkor időt kértek a hazaiak. (77-66) Egy ideig fenn állt a tíz körüli különbség, majd a DEAC kockáztatott, aminek a következménye az lett, hogy egy 7-0-s futást kaptak, így újra tizenöt körüli különbség állt be a mérkőzésen. (87-70) A találkozót végül fölényesen tizenhat ponttal a Körmend nyerte. 89-73
 
Egis Körmend – DEAC-Tungsram 89-73 (18-16, 25-9, 24-28, 22-20)
 
Bajnokság, 19. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Földházi Tamás Péter, Tóth Cecília, Nagy Viktor (Forrai Sámuel)
 
Körmend: Stokes 7, White 14/3, Martinez 4, Ferencz 12/3, Gordon 14. Csere: Takács 6, Savic 17/9, Henry 13, Herczeg 2,
 
Debrecen: Thames 14/6, Kerpel-Fronius G. 3/3, Kovács -, Drenovac 10, Tóth 13, Csere: Valerio-Bodon 4/3, Hagins 9/6, Aska 17, Polyák 3/3, Dzeletovic -.
 
 
 
Komoly erőpróba előtt állt a HÜBNER Nyíregyháza BS, miután hazai pályán fogadta a meccs előtt zsinórban kilenc győzelemnél tartó, Kosztasz Flevarakisszal szárnyaló Sopron KC-t.
 
Jobban kezdte a mérkőzést a Sopron, miután három és félperc elteltével már Pethő Ákos kényszerült időkérésre. Ezalatt egy 12-2-es sorozatnál jártak a vendégek, amiből Ford két triplával vette ki a részét, míg a túloldalon csak Johnson talált be. Pipiras hármasával úgy nézett ki, hogy elkezd felzárkózni a hazai együttes, ám rögtön válaszolt rá Myers. A nyíregyháziak játékába Suarez hozott változást. A chilei center triplát dobott, majd betörésből is eredményes tudott lenni. Ennek ellenére többször is hiba esett a játékukba, így magabiztos, kilencpontos soproni előnnyel várhatták a felek a folytatást (21-30).
 
Jobban kezdték a második negyedet a Cápák, miután Bryce egy triplát és egy közelit is a helyére küldött. Akadozott ebben a szakaszban a soproniaknak a játéka, de nem sikerült ezt a hazai csapatnak kihasználnia. Éppen egy nyíregyházi nevelésű játékos, Fazekas okozta több esetben is a vesztüket: ha kellett távolról, vagy éppen betörésből talált be. Johnson és Bryce próbálta meccsben tartani a hazaiakat, de állandósult a vendégek tíz pont körüli előnye (45-55).
 
Hiába kezdte 6-0-val a Nyíregyháza a második félidőt, Borisovnak köszönhetően nem kellett aggódniuk a soproniaknak. A montenegrói bedobó nyolc pontot küldött a helyére két perc alatt, ráadásul Myers is betalált távolról ezzel visszaállítva a korábbi tízpontos differenciát. Nem sikerült megtörniük a nyírségieket, akik ezt követően egy 11-2-s rohammal jelezték, hogy nem adták fel a meccset. Újfent Suarez extrája kellett hozzá, majd Johnson középtávolija után már 67-68 állt az eredményjelzőn. A negyed végén még Ford és Suarez is betalált távolról, ezzel döntetlennel futhattak neki a csapatok az utolsó játékrésznek (74-74).
 
A záró tíz percben már sokkal kevesebb kosár esett, ami a Sopronnak kedvezett. Fazekas és McGill révén rögtön visszavették a vezetést a vendégek, amit innentől már ki sem engedtek a kezükből. Ugyan folyamatosan próbálkozott a Nyíregyháza, de egy pontnál már egyszer sem sikerült jobban megközelíteniük őket. Hiába lett Pipiras hármasa után 79-80 az állás a negyed közepén, Borisov azonnal válaszolt rá, ezzel lehűtve a hazai kedélyeket. A hátralévő három percben rengeteget hibáztak a csapatok, de az előny az SKC-nál volt. Talán higgadtabb játékkal lehetett volna esélye a Blue Sharks-nak, de így nem, a Sopron megérdemelt győzelmet aratott (81-88). Ezzel már zsinórban tíz győzelemnél járnak.
 
HÜBNER Nyíregyháza BS - Sopron KC 81-88 (21-30, 24-25, 29-19, 7-14)
 
Bajnokság, 19. forduló
Nyíregyháza, Continental Aréna
V.: Kapitány G., Lengyel Á. J., Györfy R. (Vághy T. J.)
 
Nyíregyháza: Johnson 20, Bryce 18/9, Kiss B. 3, Pipiras 13/9, LeDay 4. Csere: Suarez 17/9, Mokánszki -, Bus 1, Bazsó 5/3.
 
Sopron: McGill 11/3, Myers 14/6, Ford 17/9, Sitku 2, Montgomery 9. Csere: Fazekas 14/6, Halász -, Borisov 15/6, Takács -, Werner 2.
 
 
 
Rögtön egy videózással indult a találkozó Carev megmozdulása ért sportszerűtlen hibát, amelyből Cook büntetőzhetett, Carev duplából egyenlített. Újra Cook talált be, ezúttal viszont hármat ért a kosara, ám azonnal jött megint a válasz az Oroszlánytól, ezúttal Mesicek kísérlete talált célt (4-5). Az újonnan igazolt hátvéd révén a fordítás is meglett a hazaiaknak, innen viszont megint kezdtek meglépni a szegediek (6-9). Lezajlott ugyanaz a forgatókönyv mint korábban, újra visszavette a vezetést az MVM-OSE Lions (12-9). Ezúttal viszont nem tudott váltani a Szedeák, miközben egyre jobban kezdték elkapni a ritmust a piros-feketék, időt is kért Simándi Árpád (16-9). Persons ugyan megtörte a vendég gólcsendet, de Carev egyből bevágott egy triplát, a negyed vége előtt már nem tudott érdemben zárkózni a Szeged. 19-12.
 
Bognár szépen forgatta be a védőjét a második felvonás első támadásánál, Parrish dobhatott két büntetőt a túloldalon (21-14). Alston ponterősen kosárlabdázott, de az oroszlányiaknál mindig volt valaki, aki megállította a szegedi felzárkózási kísérletet (25-18). Rashun Davis is megszerezte első pontjait szegedi színekben, ráadásul Persons is a helyére küldött egy hármast, elolvadt az OSE előnye (25-23). Kezdtek felpörögni a felek, sok kosár esett a következő percekben, időt is kért Sebastjan Krasovec (28-27). A kis szünet hatásos volt, előbb Ihring süllyesztett el egy trojkát, majd Mesicek dobott két büntetőt, újra elkezdte leszakítani ellenfelét az Oroszlány (33-27). A hazaiak légiós hátvédsora nagyon elkapta a fonalat, ketten együtt már huszonhét pontnál tartottak, többek között pedig ennek köszönhetően előnnyel mehettek a nagyszünetre. 43-35.
 
Szép hazai akcióval indult a második félidő, Ruják hármasával kétszámjegyű lett közte, de azonnal jött Cook kétpontosa és Alston közelije (46-39). Alston továbbra is tarthatatlan volt, ám Ihring bedobta a negyedik tripláját is (49-41). Továbbra is nagyot küzdött a Szeged, de mindig akadt valaki a hazaiaknál, aki akritikus pillanatban betalált, azonban jött Cook és a 2+1-es akciója, hirtelen négyre olvadt a differencia (54-50). Ritmust váltottak a piros-feketék, sorozatban jöttek a sikeres triplák, a pontjaik közel felét hárompontosból szerezték ekkor, visszaállt a közte tíz (64-52). Kezdett szétesni a Szeged, miközben remek százalékkal céloztak az oroszlányiak, akik el is húztak, de sikerült kozmetikáznia az eredményen a szegedieknek a negyed végére. 69-60.
 
Cook nagyot harcolt a palánk alatt két pont lett a jutalma, majd Davis is dobott egy ziccert, megint nyílttá vált a találkozó (69-64). Elkezdtek belehibázni a csapatok, egymás után jöttek az eladott labdák, végül 73-69-es oroszlányi előnnyel fordultak az utolsó hat percre a felek. Apró, de fontos pontokkal növelte az előnyét az MVM-OSE Lions, de egyből jött Persons triplája (76-72). Az irányító egy kétpontost is a helyére küldött, egylabdás lett a meccs. Burns hármasára is Persons távolija érkezett, időt kért Sebastjan Krasovec (79-77). Mesicek szépen osztotta le, Burns zsákolt, ezúttal Davistől jött a reakció (81-79). Továbbra is rettentően kiélezett volt a találkozó, Davisnek az egyenlítésre is megvolt a lehetősége, de kimaradt a dobás, Mesicek viszont nem hibázott a triplavonalon túlról és már csak egy perc maradt (86-80). Persons csinált egy 2+1-es akciót, 58 másodperc maradt. Parrish küzdötte be a labdát a gyűrűbe és bár nem tudott kosarat szerezni a Szeged, visszaszerezte a labdát (88-83). Persons hármasa is lejött, ez pedig gyakorlatilag eldöntötte a találkozó sorsát. Az MVM-OSE Lions végig vezetve, de kiélezett mérkőzésen verte a Szegedet. 90-83.
 
MVM-OSE Lions – Naturtex-SZTE-Szedeák 90-83 (19-12, 24-23, 26-25, 21-23)
 
Bajnokság, 19. forduló
Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
V.: Benczur T., dr. Mészáros B., Makrai M. (Fekete L.)
 
Oroszlány: Ihring 20/12, Mesicek 26/3, Carev 5/3, Burns 11/3, Molnár -. Cserék: Tóth 3/3, Ruják 9/9, Parrish 16/6, Garamvölgyi -.
 
Szeged: Persons 32/12, Cook 14/3, Szatmári 2, Bognár 7, Alston 16. Cserék: Davis 8, Kerpel-Fronius -, Keller 3/3, Filipovic 1.

Vármegyei szövetségek