Tippmix Férfi NB I: A Falco hullámzó meccsen nyert Szolnokon
05
Jan
2022
Tippmix Férfi NB I: A Falco hullámzó meccsen nyert Szolnokon
2022. január 5.  |  20:59
A 2021-es őszt nyolc győzelemmel záró Alba Fehérvár a kilenc sikert számláló DEAC-Tungsram ellen kezdte az új évet a bajnokság 16. fordulójában.
 
Szabó kettesére Thames triplát dobott, két és fél perccel később pedig már héttel vezetett a DEAC (4-11). Majd’ két perc telt el az újabb kosárig, de azt is a DEAC jegyezte, majd egy kosárváltás után is maradt a kilenc pontos vendég előny. Közelített az Alba, azonban Valerio-Bodon hármasa és Hagins kettese, majd Dzeletovics közelije tíz fölé vitte a különbséget (10-22) – Stark egy triplával faragott a hátrányból, amivel beállította a negyed végeredményét (13-22).
 
Valerio-Bodon duplájával nőtt újra tíz fölé a különbség, de Stark ezt is egy triplával vitte az említett határ alá. Nyolc-tíz pont körüli előnyét őrizte a DEAC, minden hazai kosárra érkezett válasz, sőt Smith kettesét két DEAC-dupla is követte (20-32). Stark újabb hármasának csak a fordulásig örülhettek a hazaiak, mert Polyák is távolról célzott pontosan. Tízen belülre tudott jönni az Alba, de ugyanilyen hatékonysággal dobtak a vendégek is, így mindig sikerült visszavinni a tízes határ fölé a különbséget. Polyák hármasát két Dzeletovics-büntető követte a félidő utolsó percében, Stark duplája így csak 12-re tudta visszaállítani a differenciát. Tóthé volt az utolsó szó, 33-47-re módosítva a félidő eredményét.
 
A második félidő második percének elején Laksa szerzett két pontot, majd a fordulásból Thames tette ugyanezt. Bő két perc elteltével ismét a debreceni légiós volt eredményes, ezúttal kintről – 35-52 volt ekkor az állás, majd kicsivel később Tóth két büntetőjével is visszaállt a 17 pontos különbség. Hozott öt egységet az Alba, Dzeletovics viszont egymaga jegyzett hármat egy újabb triplával. A hazaiak időkérése sem segített sokat: a negyed utolsó három percében hét pontot jegyeztek a hazaiak, nyolcat a vendégek (53-69).
 
Thames hármasa nyitotta a negyedik negyedet, már közte 19, ami Dzeletovics távolijával is meglett nem sokkal később. A húszért támadhatott a DEAC, de nem sikerült, olyannyira nem, hogy Vojvoda kettese után már csak 12 maradt az előnyből (69-81). Smith is betalált közelről, plusz tíznél jött is a debreceni időkérés. Lukács kettese még a negyed közepe előtt érkezett, nyolcra jött fel az Alba. Megtorpant a DEAC, Davis kettesénél 75-81 volt az állás, majd újra megérkezett a meccsbe Aska két duplával, ráadásul a két találat között Haginsnek egy tripla is összejött (75-88). Ez a 0-7 minden kérdést megválaszolt: tíz maradt végül a DEAC előnyéből, így 90-80-ra nyert.
 
Alba Fehérvár – DEAC-Tungsram 80-90 (13-22, 20-25, 20-22, 27-21)
 
Bajnokság, 16. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
V.: Kapitány G., Csabai-Kaskötő B., Goda L. (Hartyáni Zs.)
 
Alba: Vojvoda 17, Smith 11, Lukács N. 8/3, Szabó Zs. 2, Davis 9. Csere: Stark 15/9, Pongó 8/6, Omenaka 4, Laksa 4, Takács M. 2.
 
DEAC: Thames 17/9, Hagins 16/6, Valerio-Bodon 7/3, Dzeletovics 13/6, Aska 16. Csere: Polyák 10/6, Tóth Á. 9, Kerpel-Fronius G. 2.
 
 
 
Persons közelije nyitotta a találkozót, majd White tett vissza egy támadólepattanót (2-2). A kezdeti kosárváltás után rákezdtek a hazaiak és megléptek 6-2-re, de mielőtt egy komolyabb futást tudtak volna csinálni, White robogott végig a pályán. A negyed derekáig tartotta a négy pont körüli előnyét a Szedeák, amikor egy jobb periódus után az egyenlítésért is támadhatott a Körmend, de Gordon támadóhibát vétett (10-8). Innen megint Personsék kerültek fölénybe, 16-10-nél kért időt Antonisz Konsztantinidesz. A kis szünet után sem találták a ritmust a vasiak, Cook már a tízpontos vezetésért dobhatott büntetőt, sikerrel is járt (20-10). A hátralevő másfél percben már nem igen találtak be a csapatok, 20-11-es szegedi vezetéssel zárult az első negyed.
 
White próbálta visszahozni az övéit, egyelőre ő volt az, aki a pontokat tudni hozta a piros-feketéknél ebben a periódusban, majd Kiss is a helyére küldött két büntetőt (20-15). White remek napot fogott ki, már a tizennegyedik pontját szerezte, ezzel visszajött kettőre a Körmend, időt kért Simándi Árpád (22-20). Durázi trojkája már a vezetést jelentette a vasiaknak, Alston viszont válaszolni tudott. Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, amikor Stokes két hármast is elsüllyesztett egymás után, ráadásul Ferencz Csaba betörése is eredményesen zárult (24-32). Innen viszont hiába egy gyors kosárlváltás, után már csak szegedi pontok jöttek, fel is zárkóztak kettőre a hazaiak (32-34). Az utolsó percet megnyomták a vasiak és még négy pontot is szerezni tudtak, így hatpontos előnnyel mehettek a nagyszünetre. 32-38.
 
Egy szép vendég összjáték után Ferencz kosarával indult a második félidő, Stokes távolija pedig a kétszámjegyű különbséget jelentette (32-43). Keller szépített, amire Durázi válaszolt. Felváltva jöttek a kosarak, majd Persons és Bognár is távolról talált be, ötre olvadt a körmendi előny (40-45). Gordon csak az egyik büntetőjét dobta be, amire ezúttal Hunt 2+1-es akciója érkezett, szorossá vált a találkozó, kisvártatva már csak egy volt a különbség (47-48). Cook visszatett támadólepattanója már a fordítást jelentette, ekkor kért időt Antonisz Konsztantinidesz (49-48). Henry közelije után Keller is beköszönt, ezekben a percekben folyamatosan változott a vezető csapat kiléte (54-53). Stokes és Henry is a vonal mögül tudott eredményes lenni, plusz öttel várhatta a záró etapot az Egis Körmend. 54-59.
 
Krivacsevics közelije nyitotta a záró etapot, majd Szavics is betalált, időt kértek a szegediek (54-63). Nem esett sok kosár a negyed negyed első perceiben, Alston gyorsindítása után 57-64 volt az állás. Próbálta őrizni az előnyét a Körmend és egyelőre úgy tűnt, hogy nem tud közelebb férkőzni a Szeged, négy perc volt vissza (64-71). Visszaállt a közte tíz is, innen pedig már nem volt visszaút a szegedieknek. A lassabb kezdés után felpörgött az Egis Körmend, amely onnantól már nem engedte ki a kezéből a vezetést és megszerezte zsinórban a hatodik győzelmét. 70-82.
 
Naturtex-SZTE-Szedeák – Egis Körmend 70-82 (20-11, 12-27, 22-21, 16-23)
 
Bajnokság, 16. forduló
Szeged, Városi Sportcsarnok
V.: Praksch P. Á., Fodor A., Lengyel Á. J. (Bogárdi J.)
 
Szeged: Persons 18/6, Cook 18, Szatmári 2, Bognár 13/3, Hunt 4. Cserék: Balogh 2, Polányi -, Keller 5/3, Alston 8.
 
Körmend: Stokes 20/12, White 27/12, Takács -, Szavics 3, Gordon 7. Cserék: Kiss 2, Henry 6, Ferencz 6, Durázi 8/6, Krivacsevics 3.
 
 
 
A 2022-es esztendő első mérkőzésén három sikertelen idegenbeli találkozó újra hazai pályán szerepelt a ZTE KK, mely komoly győzelmi kényszerben lépett parkettre a szezonban jól szereplő Kecskemét ellen. A vendégek kispadján ismét Forray Gábor foglalt helyet, aki fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem foglalkoznak azzal, hogy a ZTE hányadik a tabellán.
 
Szurkolói és szimpatizánsai viszont annál inkább foglalkoznak, sőt aggódnak a csapatért, hiszen egy négyszeres bajnok és kupagyőztes gárda szerénykedik mindössze két győzelemmel az utolsó pozícióban, ami méltatlan helyzetnek tartanak.
 
A Karácsony előtt érkező Quenton DeCosey a KKK ellen már bemutatkozott, de hazai pályán most láthatta először a közönség; Takács Martin pedig a napokban tette át székhelyét Fehérvárról a zalai megyeszékhelyre. Nagyon sokan és régóta várták már a ZTE újabb sikerét, hiszen lassan 3 hónapja nem termett babér számukra.
 
Bonifert Bendegúz a tegnapi edzésen sérült meg, hatalmas kötéssel a lábán foglalt helyet a kispadon, a szintén civilben levő Simó Bence mellett.
 
Jordan Barnett 3+1-es akciójával 9-2-re vezetett a ZTE, a kilátogató nézők pedig örömmel konstatálhatták, hogy végre volt fantázia a kék-fehérek játékában. Parks hármasa után Forray Gábor elégelte meg, hogy csapata mindössze 4 pontot szerzett a ZTE 15-jéhez képest. 21-8-ra zárkózott a KTE, főkén Pollardnak köszönhetően. Takács Martin már az első negyedben pályára került új csapatában, összesen 10 perc játékidőt kapott a meccsen Emir Mutapcic mestertől. 23-12 lett az első negyed vége, Pollard 8 pontot tett a közösbe vendégoldalon, a ZTE viszont igazi csapatként funkcionált, 8 játékosuk is kosarat szerzett.
 
Wittmann Krisztián hármasa akadt be, majd Dramicsanin is hozzászólt a mérkőzéshez, rövid időre léket kapott az egerszegi hajó. A bosnyák tréner időkérése most hatott, Barnett üres triplája, majd ziccere nyugtatta meg a hazai idegeket, újra 9 ponttal vezetett a Zalaegerszeg. A betegségéből felgyógyuló Barnett nagyon élt, zsákolásával először volt közte tíz, amire de Cosey tett rá még triplát, majd ő is zsákolt, 35-20-nál a 15. percben már 15 is volt közte. Sőt, a félidő végén Wilson három büntetőjével 43-26 állt az eredményjelzőn, a ZTE a korábban látottakhoz képest nagyon jól védekezett.
 
Megint jobban kezdte a negyedet a KTE, Karahodzics egykezes zsákolásával indult a második félidő, a ZTE sorra hibázott támadásban. A kecskeméti felzárkózást Wilson triplája állította meg, majd elhibázott hazai támadások után Parks is távolról volt eredményes, de hat perc alatt csak erre a hat pontra volt képes a ZTE. A Bács-Kiskun megyeiek vezérszurkolója, Redmiller folyamatosan püfölte elmaradhatatlan dobját, Milutinovics két hármasa után pedig 49-41-ig tudott zárkózni Forray Gábor csapata. Sőt, Wittmann palánkos trojkája 18-6-os vendégrohamot jelentett, ám DeCosey is tudott válaszolni egy távolival.
 
54-46-ról indult a zárónegyed, az volt a kérdés, hogy oly sok szoros vereség után ezúttal tudja-e lépni árnyékát a ZTE. Nos, ez sikerült, ezúttal nem estek össze a kék-fehérek, sőt, sorra eladott labdákra kényszerítették Karahodzicsékat. Sokadik szerzett labdából Barnett zsákolt, majd hármasával már 19 is volt közte. Barnett, Wilson, De Cosey volt a sorminta a hármasok terén, majd Németh Ákos zsákolt egy alley-oop után: minden sikerült ezekben a percekben hazai oldalon. A végén kozmetikázott a KTE, 9 ponttal, 77-68-ra győzött a Zalaegerszeg. Megtört tehát a jég, három légiósuk (Wilson, Barnett, De Cosey) remeklésével a hazaiaknak sikerült megszerezni a két pontot, de most minden pályára lépő játékos hozzá tudott tenni egy kicsit a sikerhez. A vendégek is dicsérhetők, hiszen a második félidőben nagy hátrányban sem adták fel, főként a Jaramaz-Milutinovics-Wittmann trió iparkodott, de Pollardnak is voltak jó periódusai. A meccs végén az egész csarnok felállva tapsolta meg a csapatot, a szurkolók ezúttal is minden nehéz pillanaton átsegítették Révészéket.
 
Zalakerámia ZTE KK - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 77-68 (23-12, 18-14, 11-20, 23-22)
 
Bajnokság, 16. forduló
Zalaegerszeg
V.: dr. Mészáros B., Minár L. B., Jakab L. I. (dr. Gincsai J. P.)
 
Zalakerámia ZTE KK: Wilson 20/6, DeCosey 16/9, Csuti -, Barnett 18/9, Holton 6/3. Cserék: Horti 2, Takács 1, Révész -, Németh 6, Parks 8/6.
 
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Pollard 17/3, Jaramaz 15/3, Kucsera, Milutinovics 17/9, Karahodzics 4. Cserék: Kiss -, Dramicsanin 4, Wittmann 11/9, Lukács -.
 
 
 
Az utolsó előtti helyen álló Atomerőmű SE látta vendégül a férfi A-csoport legjobb formában lévő csapatát, a sorozatban hat győzelmet számláló, hetedik helyezett Sopron KC-t a 16. fordulóban.
 
Brown pontjaival indított az ASE, majd Goinstól is érkezett öt egység szintén egy tripla és egy dupla formájában (10-3). A Sopron 12-7-ig kapaszkodott vissza, majd a negyed közepén, Sitku hármasát és Montgomery dupláját követően már csak egy pont volt a hátránya (15-14). Brown újabb távolija talált, de nem hagyta magát a Sopron: az utolsó két percet Borisov trojkája nyitotta, amivel már a vendégek vezettek (20-21). Myers büntetőivel nőtt a különbség, amit Brzoja távolija nullázott le (23-23).
 
Frank és Fazekas hintett egy-egy hármast, majd utóbbi még egyet. Borisov is beszállt a távoli dobók külön versenyébe, aztán Ford szakította meg a triplasorozatot két büntetővel (26-34). Brzoja is hármassal jelentkezett, majd Ford is megmutatta, hogy kintről is jól céloz. Négy paksi pont jelentette a zárkózást, de Halász a soproniak hetedik tripláját is helyre tette. Ford kettese után McGill szerzett labdát, és be is fejezte az akciót – átlépte a tízet a különbség (33-44). Brown gyorsan dobott két triplát, de közte ott volt Werner kettese is, majd Takács trojkája is célba ért. Brown két büntetője is helyre került az utolsó előtti perc elején, majd az első félidő utolsó minutumának végén Frank sem hibázott a vonalról: 43-49-ről jöhetett a folytatás.
 
A második félidő is egy triplával indult, Brown a saját ötödik, a Paks kilencedik távoliját értékesítette. Borisov egy büntetője volt jó, ellenben Kovács révén már a tizedik paksi tripla is a gyűrűben landolt (49-50). A Paks kissé megtorpant, de a Sopron sem volt túl magabiztos a támadó oldalon, viszont élt a hazai megingással, és Takács távolijával visszaállította a félidei különbséget (51-57). Goins egyik büntetője lejött, a másik oldalon Ford viszont sikerrel tett vissza egy támadópattanót. Közelítette a tízpontos különbséget a Sopron, plusz hétről várta az utolsó tízperces etapot (58-65).
 
Egy-egy duplát hozott az első két perc, aztán Borisov növelte a vendégek előnyét, McGill pedig kétszámjegyűre módosította azt (60-71). Időt kértek a hazaiak, akiknek már csak hét percük maradt a javításra. Brzoja és Brown is bevert egy-egy hármast, hat pontot faragott két támadással az ASE (66-71) – a soproni pad hívta ekkor magához a csapatot. Myers hármasa is talált, de a már 27. és 29. pontját jegyző Brownra a palánk közelében sem nagyon volt ellenszere a vendégeknek (70-74). Montgomery nyugtatta meg a társait egy kettessel, majd éppen Browntól szerzett labdát, s jegyeztetett fel újabb két pontot a vendégeknek. Tayloré lett a 14. paksi hármas – három perc volt ekkor vissza. Goins hármasa is bement, Brzoja két büntetője pedig egyenlítést ért, majd jött megint Goins, és egy kettessel a vezetést is átvette a Paks (80-78). Montgomery egyenlített egy perccel a vége előtt. Kovács kettesét Borisov triplája követte az utolsó perc elején, ami eldöntötte a mérkőzést: 83-82-re nyert a Sopron.
 
Atomerőmű SE – Sopron KC 82-83 (23-23, 20-26, 14-16, 25-18)
 
Bajnokság, 16. forduló
Szekszárd, Városi Sportcsarnok
V.: Cziffra Cs. Zs., Farkas G., Nyilas I. (Dernei G.)
 
ASE: Brown K. 29/18, Frank Á. 5/3, Taylor 10/3, Goins 15/6, Buljevic 4. Csere: Brzoja 14/12, Kovács Á. 5/3, Kis R. -.
 
SKC: McGill 8, Myers 11/3, Q. Ford 11/3, Sitku 3/3, Montgomery 17. Csere: Borisov 12/9, Fazekas 9/9, Takács N. 6/6, Halász 4/3, Werner 2.
 
 
 
Sokáig nem találtak be a felek, végül Minchev állhatott a vonal mögé, aki kettőből kettőt is bedobott, ezután pedig beindult a hazai henger, meg sem álltak 9-0-ig a piros-feketék, amikor Nikola Lazics időt kért. Túlságosan ez sem hatotta meg az oroszlányiakat, pár perc elteltével már 16-1 állt az eredményjelzőn. Több, mint hét perc telt el, amikor a somogyiak megszerezték az első mezőnykosarukat, ami egy Plézer tripla volt a sarokból, kisvártatva pedig Ford csinált egy 2+1-es akciót (16-7). A kék-fehéreknél pályára lépett az új igazolás, Diggs is, miközben megmaradt a 8-10 pontos differencia a felek között, ami a negyed végére hatra olvadt. 18-12.
 
A kezdeti remeklés után nem találták a ritmust a hazaiak, Krnjajszki hármasával mínusz tizenöt után már csak egy pont volt a hátránya a kaposváriaknak, Sebastjan Krasovec kénytelen volt időt kérni (18-17). A kis szünet után Ford is betalált, a találkozón először a somogyiak átvették a vezetést (18-19). Két és fél perc elteltével megszületett az első oroszlányi kosár is ebben a tíz percben, hogy aztán Ihring csináljon egy hárompontos akciót, 2+1-es felosztásban (23-19). Innen még visszajött egyre a KKK, de egy 5-0-ás hazai futás után időt kellett kérnie a vendégeknek (28-22). Újfent az oroszlányiak irányították a mérkőzést, megint gödörbe került a Kaposvár (34-26). A hátralevő időben egy darabig nem nagyon változott a játék képe, de a végére háromra fel tudták küzdeni magukat a kék-fehérek. 37-34.
 
Price közelije indította a második félidőt, de ezután sokat hibáztak az együttesek. Ihring és Parrish is távolról talált be, megint kezdett meglépni az MVM-OSE Lions, de Price elkapta a fonalat, nem hagyta leszakadni az övéit (45-43). Kiélezett volt a találkozó, Martin 2+1-esével megint a somogyiakhoz került a vezetés (49-51). Miliszavljevics sportszerűtlen hibája után hétre hízott a vendég előny, amit Diggs egy visszalépős tempóval tovább tudott növelni (49-58). Egy eladott labda után Fordnak ütöttek oda, ő pedig jól is célzott, a mérkőzésen először kétszámjegyű kaposvári vezetés volt a táblán, ráadásul a negyed vége előtt Diggs még egy távoli triplát is a helyére küldött. 49-63.
 
Ihring vezérletével visszajöttek hamar tízen belülre a hazaiak, de Price hármassal válaszolni tudott (54-66). Diggs is távolról talált be, kezdett nyílni az olló a csapatok között (56-71). Price újabb távolit dobott, a különbség már alulról súrolta a húszat, amikor Minchev állhatott a vonal mögé (56-74). Csak az egyik ment be, de nem sokra rá Parrish zsákolhatott, megkezdett egy utolsó nagy felzárkózási rohamot az Oroszlány, Nikola Lazics ezt megelőzvén időt kért (59-74). Az Oroszlányra jellemző módon egy pillanatig sem adta fel a hazai csapat, de túl nagy hátrányt kellett volna ledolgoznia. A Kaposvár innentől már jól sáfárkodott a csökkenő előnyével és zsinórban harmadszor győzött. 74-83.
 
MVM-OSE Lions – Kaposvári KK 74-83 (18-12, 19-22, 12-29, 25-20)
 
Bajnokság, 16. forduló
Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
V.: Benczur Tamás, Török Róbert, Sörlei Attila (Forrai Sámuel)
 
Oroszlány: Ihring 24/9, Tóth 3, Parrish 12/3, Minchev 17, Burns 12/6. Cserék: Miliszavljevics 2, Ruják 2, Carev -, Garamvölgyi 2, Molnár -.
 
Kaposvár: Hilliard 6, Plézer 4/3, Price 15/9, Hendlein -, Martin 17. Cserék: Krnjajszki 8/6, Puska -, Ford 16/3, Diggs 17/9, Bogdán -, Csorvási -.
 
 
 
A hazaiak indították jobban a találkozót, hiszen egy 6-3-as futással kezdtek. A hazaiaknál Brkics volt aktívabb, míg a vendégeknél Johnson és Pipiras. Leday kosarával már csak egy pont volt a két együttes között. (10-9) Egy ideig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd sikerült egy kicsit elszakadnia a pécsieknek Goldring zsákolásának köszönhetően. (14-11) Ivosev 2+1-es akciójával és Bryson közelijével megszilárdította a hazai gárda az előnyét, hiszen már nyolc pont volt a különbség. (19-11) Johnson törte meg a nyíregyháziak kosárcsendjét, majd Pipiras is betalált, így öt pontra felzárkózott a vendégcsapat az első tíz perc végére. 20-15
 
Folytatta a pontszerzést a Nyíregyháza és így két pontig sikerült felzárkózniuk a második negyed elején. (22-20) Egy ideig nem születtek annyira kosarak, majd egy vendég időkérést követően előbb a pécsiek, majd a nyíregyháziak is elkezdtek pontokat szerezni, de továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok. (28-26) Tripla párbaj következett, előbb a hazaiaktól Bíró, míg vendégektől Pipiras talált be távolról és kis idő múlva egál lett az állás. (31-31) Újabb periódus következett, mely során kevesebb kosár született és mivel Bryce betalált kintről, ezért a hazaiak időt kértek. (33-34) Az időkérést követően felpörögtek kissé a játékosok és gyors kosarak születtek mindkét oldalon, amiből a nyíregyháziak jöttek jobban ki miután Bryce duplázott. (37-39) Úgy tűnt kezd ellépni a vendégegyüttes, de megrázta magát a hazai gárda és visszavette a vezetést, köszönhetően Haynes-Jones és Bryson kosarainak, így az első félidő végén egy ponttal vezetett a Pécs. 47-46
 
Nem született sok kosár a szünet utáni első két percben, majd Johnson középtávoliját követően időt kért a Pécs. (51-53) Újabb triplapárbaj következett, most viszont a vendégektől indította el Bryce, amire Bíró válaszolt. (56-56) Jó periódust fogtak ki a pécsiek, így hat pontos előnyre tettek szert. (63-57) Leday triplájával kiegyenlíttetek a vendégek, de Brkics gyors két kosarával megint előnyhöz juttatta csapatát, ekkor időt is kértek a vendégek. (68-64) Haynes-Jones szerzett még egy hármast a harmadik felvonás vége előtt, míg a vendégektől Johnson, így hárompontos hazai vezetéssel fordultak az utolsó etapra a csapatok. 71-68
 
Az utolsó etap kezdetén fej-fej mellett haladtak a csapatok. (74-72) Johnson hármasával átvette a vezetést a vendégcsapat, de Ivosev gyorsan szerzett egy kosarat, mellyel egálra hozta újra az eredményt hat perccel a negyed vége előtt, ekkor időt is kértek a nyíregyháziak. (76-76) Az időkérést követően a hazaiak folytatták jobban a mérkőzést és sikerült ellépniük három ponttal. (81-78) Egy támadást követően Leday reklamált, melyért technikait kapott, így Bryson állhatott a vonalhoz, ahol élt is a lehetőségével. Kezdett ellépni a Pécs, hiszen hat pontos előnyre tettek szert körülbelül két perccel a negyed vége előtt. (86-80) Rövid időn belül Leday és Johnson pontjainak köszönhetően egy labdás meccsé alakult a találkozó vége. (86-84) Ivosevvel szemben vétett Bryce sportszerűtlen hibát, viszont Ivosev egyik büntetőt se dobta be. Kis idő múlva csapat technikait kapott a Nyíregyháza, melyért járó büntetőket érvényesítették a pécsiek, így hét pontos fölényt kovácsoltak. (91-84) Mindkét oldalon még pár büntető született, de végül nyolc ponttal nyert a Pécs. 93-85
 
Pécsi VSK-VEOLIA - HÜBNER Nyíregyháza BS 93-85 (20-15, 27-31, 24-22, 22-17)
 
Bajnokság, 16. forduló
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
V.: Tőzsér D. K., Söjtöry T. F., Kovács N. J. (Fekete L.)
 
Pécs: Haynes-Jones 17/6, Bíró 8/6, Goldring 4, Gordon 2, Brkics 33. Csere: Bryson 13/9, Ivosev 14, Farkas -, Doktor -, Meleg 2.
 
Nyíregyháza: Johnson 24/6, Bryce 22/9, Pipiras 15/9, Leday 20/3, Mokánszki 3. Csere: Kiss -, Anda -, Bazsó -, Szobi -.
 
 
 
Óriási hangulat és teltház várta a csapatokat a bajnokság csúcsrangadóján. Solano és Golomán kosarával indult a találkozó. Az Olajbányász irányítója gyorsan megszerezte második kosarát, majd Taiwo és Golomán látványos hibája okozott felhördülést. Sok volt a hiba, kevés a pont. Négy perc játék után 4-2-volt a táblán. Taiwo verte meg Váradit a palánk alatt és szerezte meg csapata harmadik kosarát, Somogyi triplával válaszolt. Solano is hintett egyet távolról, beindult a pontgyártás. Golomán hagyott ki büntetőt, de Somogyi triplájával így is közelebb került a Falco. Kovács Benedek kosarával vették át a vezetést a vasiak. Cakarun dobott kosarat. Benke “bravúr-triplájával” folytatódott a találkozó, Clark hármasát követően pedig már időt is kértek a hazaiak. Somogyi dobott újabb triplát, Cakarun válaszolt rá. Somogyi duplájával kilencre nőtt a vasiak előnye, amiből a dudaszóig egyet ledolgozott a Szolnok. 15-23.
 
Cakarun kosarával indult a második negyed, Clark dobott be egy triplát. Somogyi távolijával pedig már tíz fölé nőtt a szombathelyiek előnye. Az eredmény 19-29-nél fagyott be, sokat hibáztak a csapatok. Cummings büntetőivel tőrt meg a három perces gólcsend. Milos Konakov időt kért, miután négy percig egyetlen kosarat sem szerzett a Falco. Benke dobott be egy távolit, ismét tíz volt közte. Subotic dobott be két büntetőt, de Kovács Benedek újabb triplát dobott. Gasper Potocnik időt kért. Perl szerzett kosarat és növelte tizenháromra csapat előnyét, de Benke is bedobott egy ziccert. Teljesen szétestek a hazaiak, a Falco kedvére szerezte a kosarakat. Az utolsó percben már húsz is volt az előnyük, Kovács Benedek hármasa után. 28-48.
 
A második félidő első kosarát Rudner szerezte, triplát dobott a sarokból. A szolnokiak magyarja büntetőből is eredményes volt.  Váradi szerezte a játékrész első szombathelyi kosarát, Badzim pedig a másik oldalon volt eredményes. Solano triplájával és Cakarun duplájával tizenegyre jött fel a Szolnok. Időt kért a Falco. Subotic is betalált, a vasiak azt sem tudták, hol vannak ebben a periódusban. Cakarun szerzett újabb duplát,  ismét nyílt volt a találkozó. Benke kosara úgy kellett a vendégeknek, mint egy falat kenyér. Barac ellen fújtak egy sportszerűtlent, de Cakarun csak az egyik büntetőt dobta be. Cummings triplája viszont ült, öt volt közte. Somogyi dobott be egy közelit. Cakarun jó büntetőire duplával válaszolt Keller. A másik oldalon gyönyörű kosarat szerzett Cummings, erre Keller tudott válaszolni. Clark és Pongó is kosarat szerzett a negyed hajrájában. 53-60.
 
Cummings kosarával zárkózott az Olajbányász. Cakarun talált be a 32. perc végén, háromra olvadt a vendégek előnye. Perl dobott be két büntetőt, Somogyi viszont az egyiket kihagyta. Hihetetlenül izgalmas mérkőzés volt. Nagyon küzdött mindkét csapat. Cakarun szerzett szép kosarat, a másik oldalon Perl rontott dobást, de Badzim is hibázott a Falco palánkja alatt. Somogyi rázta meg magát, a sarokból dobott egy triplát. 59-66 volt az eredményjelzőn, amikor öt perc volt hátra a mérkőzésből. Benke triplája szottyant a sarokból, tíz volt közte. Rudner dobott egy távoli triplát, majd Somogyi ment a szolnoki védelmen. Időt kértek a hazaiak, majd Cakarun pontjaival megkezdték a zárkózást. Benke hármasa esett be a szolnoki gyűrűbe, de Pongó is betalált távolról. Benke dobott újabb hármast, ami gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést.
 
A Szolnok nagyot küzdött a második félidőben, elfáradt a hajrára. A Falco megerősítette első helyét a táblázaton.
 
Szolnoki Olajbányász - Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 69-84 (15-23, 13-25, 25-12, 16-24)
 
Bajnokság, 16. forduló
Szolnok
Földházi Tamás Péter, Papp Péter, Frányó Péter (Bodrogváry Iván József)
 
Szolnoki Olajbányász: Solano 12/6, Pongó 3/3, Cummings 10/3, Subotic 8, Taiwo 2. Cserék: Badzim 6, Kovács -, Zsiros -, Pallai -, Rudner 7/6, Cakarun 21.
 
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely: Váradi 2, Somogyi 22/15, Benke 21/15, Golomán 2, Keller 8. Cserék: Clark 8/6, Kovács B. 11/9, Perl 9, Barac 1.
 
 
 
 
Fotó - Bugány János, Szolnoki Olajbányász

Vármegyei szövetségek