Tippmix Férfi NB I: Az Alba nyerni tudott a bajnok otthonában
30
Dec
2021
Tippmix Férfi NB I: Az Alba nyerni tudott a bajnok otthonában
2021. december 30.  |  20:22
Brkics és Gordon egy-egy duplájával a mérkőzés elején a PVSK került előnybe. A DEAC első találatát Neuwirth hárompontosa jelentette. Az első szakaszban fej-fej mellett haladtak a csapatok, kiélezett periódust láthattunk. Hazai oldalon több kisebb pontatlanság csúszott a gépezetbe. Az első szakaszban végül hat eladott labdát rögzítettek a statisztikai lapra. Nem véletlen, hogy a negyed felénél 10-9-es pécsi vezetésnél Jorgosz Vovorasz időt kért. Visszatérve a pályára is a vendégeknél maradt az előny, jellemzően 1-3 ponttal járt előrébb a PVSK. Hagins triplájával 16-16-nál egyenlített a DEAC. Innen azonban Farkas, Brkics és a visszatérő Haynes-Jones révén újra a vendégek vezettek. 10 perc után 22-16 állt az eredményjelzőn.
 
A második negyed Doktor triplájával indult, amivel 25-16-ra módosította az állást. A debreceniek Hagins 3+1-es megoldásával vettek új lendületet. Nem telt el két és fél perc, amikor Tóth és Thames 25-24-re felhozta a házigazdát. A pécsiek kosárcsendjét Ivosev sikeres távoli kísérlete törte meg, amikor azonban Neuwirth hármasa és Dzeletovics ziccere célt ért, 30-28-nál már a debrecenieknél volt az előny. Utoljára a mérkőzés legelején 7-6-nál vezetett a DEAC. Ekkor még öt perc volt a nagyszünetig. Mindkét csapat bátran vállalkozott távolról. Illés és Thames be is talált ilyen helyzetből. Összességében azonban egyik fél sem tudta megszilárdítani az előnyét. A debreceni oldalon 35-31-nél és 37-33-nál megnyílt erre az esély. Innen azonban 38-37-re fordított a PVSK. A félidő hajráját sikeres triplák határozták meg. Dzeletovics hármasával 40-38-ra újra a DEAC ment. A pécsiektől – az első 20 percben 12 pontot szerző – Gordon és Biró is betalált távolról, de az ekkor már 15. pontját jegyző Dzeletovics és Thames révén egyenlített a házigazda. A félidőben 44-44-es állást rögzíthettünk.
 
Thames és Ivosev kosárváltása vezette fel a harmadik szakaszt. 47-47 után a DEAC került fölénybe. Nem telt el három perc, amikor 8-0-s futással 55-47-re szakadtak el a hazaiak. Dzeletovics, Aska és Thames voltak ezen sorozat pontszerzői. A PVSK Ivosev és Gordon villanásaival igyekezett zárkózni, de a játék képe egyre nagyobb debreceni fölényt mutatott. Ez pedig hamarosan a számszerű eredményben is megmutatkozott. Polyák öt pontját követően 64-53-nál először lépte át a 10 egységet a differencia. A DEAC a fölényét 64-53 után Dzeletovics büntetőivel és a harmadik triplakísérletét is gond nélkül értékesítő Thames sikeres távoli dobásával erősítette meg. Amikor pedig Polyák második triplája célt ért, 72-53-nál már a 20 pontot ostromolta a differencia. Az utolsó két percbe érve 74-53-nál pedig ezt át is lépte. A negyed végjátékában érdemben nem változott a mérkőzés képe. 30 perc után 76-57-re ment a DEAC.
 
A hazaiak támadójátékát dicséri, hogy a harmadik negyedben a 18 mezőnykísérletükből 13-at értékesítettek. Egy ilyen erős szakaszt követően a záró etap elejét kicsit töredezettebb játék jellemezte. Tóth és Kerpel-Fronius találataival azonban 20 pont környékén stabilizálta előnyét a DEAC. Nem volt kérdés a győztes kiléte. A PVSK 85-68-nál majd Bíró triplája után 87-71-nél tudott szépíteni. Thames azonban a negyedik triplakísérleténél sem hibázott, így 90-71-nél visszaállította csapata magabiztos előnyét. Dzeletovics 29. pontja pedig azt jelentette, hogy 92-71-nél ismét 20 egység felett járt a differencia. A hajrába fordulva könnyedén bontotta meg a pécsi védelmet a házigazda és gyorsan születtek a találatok. Valerio-Bodon hármasával lépte át a 100 szerzett pontot a DEAC, mely összesen a 26 triplakísérletéből 14-et értékesített. A hajrában faragott a hátrányán a PVSK, így alakult ki a 102-79-es végeredmény.
 
DEAC-Tungsram - Pécsi VSK-VEOLIA 102-79 (16-22, 28-22, 32-13, 26-22)
 
Bajnokság, 15. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok
Benczur T., dr. Mészáros B., Nyilas I. (Gorka Sz.)
 
DEAC-Tungsram: Hagins 13/6, Neuwirth 9/9, Thames 18/12, Aska 3, Dzeletovics 31/3. Csere: Udemezue -, Kerpel-Fronius 5/3, Polyák 10/6, Tóth 10, Valerio-Bodon 3/3.
 
Pécsi VSK-VEOLIA: Gordon 19/6, Bíró 10/6, Brkics 7, Illés 11/6, Goldring -. Csere: Haynes-Jones 7, Ivosev 20/6, Meleg -, Doktor 3/3, Farkas 2.
 
 
 
Ellentétes előjelekkel várták a csapatok a mérkőzést. A szolnokiak nem örvendtek túl jó formának, míg az új edzővel érkező ASE 4-ből 3 meccsét megnyerte, ráadásul egy fehérvári bravúr győzelem után érkeztek a Tisztaligeti Sportcsarnokba.
 
Noha Taylor triplájával vette kezdetét a találkozó, sokáig nem örülhetett az Atomerőmű. 8-6-ra még a vendégek tartottak előrébb, majd ezután a Szolnok egyre inkább magára talált. A vendégeknek támadásban semmi nem jött össze, hazai oldalon pedig több kosár is a helyére került. A negyed végére tetemes szolnoki előnyt mutatott az eredményjelző (21-10).
 
A folytatás sem hozott változást, az ASE továbbra is képtelen volt a gyűrűbe találni. Közben Subotic és Solano révén gyűjtötte a pontjait Gasper Potocnik csapata, így a 15. perc magasságában már 31-12-re tartottak előrébb. A 10-2-s roham után Brown révén szereztek újabb kosarat a vendégek, de jelentős változást ez sem hozott a játékukban. Badzim büntetői zárták le az első félidőt (42-21).
 
A harmadik negyed első felében még kiegyenlítettebb volt a játék, de ezt követően ismét az Olaj kapcsolt magasabb sebességi fokozatba. Cummings kosara után a 25. percben már 60-29 volt az állás. A találkozó eldőlni látszott, az utolsó játékrészre csak a különbség maradt meg nyitott kérdésként (70-37).
 
Az utolsó etapban az edzők már igyekeztek jobban forgatni a csapatukat, azok is szóhoz jutottak, akik máskor kevesebbet játszhatnak. Gasper Potocnik teljesen lecserélte a kezdőötösét, így arra alkalmas volt a záró tíz perc, hogy némileg kozmetikázni tudjanak az atomvárosiak (84-63).
 
Szolnoki Olajbányász - Atomerőmű SE 84-63 (21-10, 21-11, 28-16, 14-26)
 
Bajnokság, 15. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Városi Sportcsarnok,
V.: Praksch Péter Árpád, Csabai-Kaskötő Brigitta, Farkas Gábor (Téczely Tamás)
 
Szolnok: Pongó M. 8/6, Pallai 4, Badzim 9/3, Cummings 8/3 Subotic 15/6. Csere: Rudner 5/3, Gilszki -, Csornai -, Zsíros 7/3, Kovács P. 3, Taiwo 6, Solano 19/9.
 
ASE: K. Brown 14/12, Taylor 11/3, Frank -, Eilinsgfeld 9/3, Goins 5/3. Csere: Brzoja 10, Kovács Ák. 6, Kis R. -, Buljevic 6, Pajor -.
 
 
 
Váradi duplájára Fakuade triplával válaszolt, hamar beköszönt mindkét csapat, majd kisvártatva Lukács zsákolt, az Alba kezdte jobban a találkozót (2-5). Keller tett vissza egy támadólepattanót, majd Benke fejezett be egy gyorsindítást, fordított a Falco (6-5). Nem a kőkemény védekezésről szóltak az első percek, sok könnyű befejezés is benne volt a repertoárban, négy perc játék után 10-7-re ment a Szombathely. Lukács és Vojvoda kosaraival újfent visszavette a vezetést az Alba, de Golomán azonnal zsákolt egyet, fej-fej mellett haladtak a csapatok (12-11). Egy kicsit megtorpantak elől a fehérváriak, amit Matthias Zollner is megérzett és időt kért (14-11). Jót tett a vendégeknek a kis szünet, Vojvoda nagyon távoli hármasával újra náluk volt az előny, ráadásul egy perccel a negyed vége előtt egy kicsit el is tudtak távolodni a sárga-feketéktől (21-25). A támadólepattanókat is jól szedték a kék-mezesek, már hét ponttal is vezettek, de jól hajrázott a Falco. 27-30.
 
A második felvonásban már a védekezés is nagyobb szerepet kapott, több, mint egy percig nem esett kosár, majd négy pont is jött a vendégektől, időt kért Milos Konakov (27-34). Közel három perc után meglett az első szombathelyi kosár is ebben a negyedben, visszajöttek kettőre a hazaiak (34-36). Váradi zsákolása az egyenlítést jelentette, kezdődhetett minden elölről (38-38). Innen megint sikerült újítania az Albának, egy 6-0-ás futással kezdtek megint ellépni a hazaiaktól (38-44). Vojvoda is hozzátett kettőt, ám Barac kétszer betalált a túloldalon (42-46). Hiába kértek időt a vendégek, Barac a hátára vette a Falcót és kiegyenlített. Úgy tűnt, hogy egállal mennek félidőre a csapatok, de Szabó még beletette a gyűrűbe a labdát az idő lejárta előtt, így megmaradt az Alba előnye. 50-52.
 
Egy szép összjáték után Keller egyenlített a fordulás után, Vojvoda válaszolt. Futószalagon jöttek a pontok mindkét oldalon, egyelőre egyik fél sem tudott újat mutatni a másiknak (56-58). Továbbra sem talált be a mérkőzés során triplából a Falco, de így is rendre ki tudott egyenlíteni. A fordítás viszont nem jött össze, olyannyira, hogy hat ponttal megint meg tudott lépni a Fehérvár, ezúttal Pongó dobott hármast (56-64). Egy eladott labda után Omenaka zsákolt, nyolcra hízott a vendég előny, Milos Konakov indokoltan kért időt (58-66). Ez sem lassította le a fehérváriakat, akik már tizenhárommal mentek, míg a negyedet eddig 20-9-re nyerték (59-72). Váradi vétett sportszerűtlen hibát, Szabó pedig hármassal büntetett Stark egypontosa után, tizenhétre nyílt az olló (59-76). Ezúttal nem tudott kilábalni a gödörből a vasi csapat, miközben remekelt az Alba Fehérvár. Egy perccel a negyed vége előtt Benke bedobta az első hazai hármast a találkozón, de így is hatalmas előnnyel várhatta a záró etapot a vendég gárda. 67-82.
 
Benke egy újabb trojkát dobott, de Stark is távolról célzott jól, viszont kezdte elkapni a fonalat a Falco, nemsokára már csak tizenegy volt az Alba előnye, majd Benke kosarával bejött tíz alá hosszú idő után a Szombathely (76-85). Újra Stark vette hátára az övéit, de Benke nagyon elkapta a fonalat, újabb hármast dobott be, öt perc volt hátra (79-87). Smith próbálkozása beesett, majd Perl is eredményes tudott lenni (81-89). Mindkét oldalon kimaradtak a próbálkozások, három perccel a vége előtt Perl jutott két büntetőhöz, be is dobta mindkettőt, már csak hat volt közte (83-89). Stark is pontosan célzott a vonal mögül, majd eladta a labdát a Szombathely, Lukács büntetett, visszaállt a közte tíz (83-93). Golomán ziccerezett, majd Benke dobhatott három büntetőt. Az első kimaradt, a második kettő bement, másfél perc maradt (87-93). Vojvoda triplája lejött, Benke viszont bedobta a távoliját, már csak három volt a differencia, ötven másodperccel a vége előtt. Pongó is kihagyta a lehetőségét, majd Benkének ütöttek oda, aki egyet dobott be, időt kért Matthias Zollner (91-93). Ezúttal is kimaradt a vendég lehetőség, de Benke hármasa is lejött, 91-93-ra nyert az Alba Fehérvár, elképesztő izgalmak után.
 
Falco KC Szombathely - Alba Fehérvár 91-93 (27-30, 23-22, 17-30, 24-11)
 
Bajnokság, 15. forduló
Szombathely, Savaria Arena
V.: Cziffra Cs., Török R., Minár L. (dr. Gincsai J.)
 
Falco: Váradi 6, Somogyi 10, Benke 24/12, Golomán 13, Keller 15. Cserék: Perl 10, Clark 4, Barac 9, Kovács -.
 
Alba: Vojvoda 13/3, Smith 6, Lukács 8, Fakuade 14/3, Szabó 13/3. Cserék: Stark 24/15, Pongó 5/3, Takács Mi. -, Laksa 2, Omenaka 8.
 
 
 
Stokes és White tripláival villámrajtot vett az Egis Körmend, amire Burns válaszolt. 12-4-re vezettek a vasiak, majd Ihring és Minchev pontjaival felzárkóztak három pontra a vendégek. Folyamatosan a hazaiak tartottak előrébb, de tíz ponton belül tudott maradni az OSE. A negyed vége aztán a Körmendé lett, Ferencz és Durázi távolijaival tizenegy pontra növelve csapatuk előnyét (26-15).
 
Nem változott a játék képe a második negyed elején, egészen a 15. percig kellett arra várni, hogy újra szorosabb legyen a találkozó, amikor Molnár küldött a helyére egy középtávolit. Hiába küzdötték magukat vissza a vendégek, a hajrá ismét a hazaiaknak jött jobban össze: White, Stokes és Henry pontjainak köszönhetően újra tisztes lett a különbség, ráadásul Ferencz triplája is a helyére került (48-34).
 
Nem úgy kezdődött a második játékrész, hogy a körmendi szurkolóknak izgulnia kelljen, de aztán a vendégek fokozatosan magukra találtak. Burns és Parrish is fontos kosarakat szerzett, majd a korábban megszerzett húszpontos körmendi előny egyre inkább olvadni kezdett, visszajött a meccsbe az OSE. Mivel az utolsó kosár Burns-é volt egy hárompontos formájában, így újra nyílt lett a mérkőzés (60-54).
 
Mint később kiderült, ennél közelebb már nem sikerült kerülnie az OSE-nak a záró játékrész során sem. Nagyot küzdöttek a vendégek, de a körmendi csapat amerikai légiósainak a pontjaira építve már nem engedte ki a kezéből a meccset, és újabb fontos meccset húzott be hazai pályán (77-65).
 
Egis Körmend - MVM-OSE Lions 77-65 (26-15, 22-19, 12-20, 17-11)
 
Bajnokság, 15. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok,
V.: Kapitány G., Tőzsér D. K., Kovács N. J. (dr. Páli K.)
 
Körmend: Stokes 20/15, White 10/3, Martinez -, Szavics 2, Gordon 17. Csere: Henry 10/3, Ferencz 12/9, Durázi 3/3, Krivacsevics 3, Takács K. -.
 
OSE: Ihring 4, Miliszavljevics 6, Carev -, Minchev 11/3, Burns 19/9. Csere: Ruják 5, Parris 11/3, Garamvölgyi 4, Tóth B. 3/3, Molnár M. 2, Mucza -.
 
 
 
Quenton már rögtön a első támadásból betalált a triplavonalon túlról, majd közelről szerzett újabb kosarat (0-5). A Kaposvár első pontjait Csorvási szerezte meg büntetőkből, aztán Price is betalált, amivel 4-5-re zárkóztak fel. Később ismét Price, illetve Krnjajski volt sikeres, így a hazaiak 8-5-nél átvették a vezetést. Zalaegerszegi időkérés következett. A folytatásban rövidebb ideig megállt a pontszerzés, mígnem felváltva jöttek a kosarak. Előszőr Quenton, majd Krnjajski talált be. 13-7-nél Csorvási szerzett újabb kosarat – ezúttal belsőposztról – amivel csapata 6 pontra tudott elszakadni a tabella sereghajtójától. Ezután Price tripláján volt a sor, de ekkor már Quenton is betalált – szépítve csapata teljesítményén (16-9). A negyed hajrájába érkezve lehetett érezni, hogy a ZTE mindent megtesz, hogy közelebb férkőzzön ellenfeléhez. Keményebbé, koncentráltabbá vált védekezésük, azonban támadásaik továbbra sem voltak pontosak. A játékrész végül 10 pontos kaposvári előnnyel végződött. 19-9
 
A második felvonást Parks 2+1-es akciója nyitotta, amire hosszabb ideig nem is érkezett válasz. 4 perc alatt csupán ez az egy kosár született, majd 21-12-nél Ford talált be kaposvári oldalon és a ZTE kért időt. Visszatérve a vendégek voltak sikeresebbek – sorozatban kétszer is betaláltak – amivel 4 pontra tudtak felzárkózni (21-17). Ekkor pedig a KKK kért időt eligazításra. A folytatásban Parks dobhatott két büntetőt, melyből egyet sem értékesített. A túloldalon ugyanez a helyzet alakult ki, Martiné volt a két dobás, akinél viszont 1 betalált (22-17). Válaszként Bonifert és Makkostól jöttek pontok, amivel 1 pontra felzárkózott a Zalaegerszeg (22-21). Plézer majd Krnjajski kosarai növelték meg ismét a különbséget, amivel el is kezdődött a szokásos adok-kapok játék. A félidő hajrájához érkezve a 29-23-as állás volt olvasható a kijelzőn és Horti Bálint dobhatott két büntetőt. Ezzel csapata felzárkózott, a minimális hátrányt azonban nem tudták megtartani, tovább nyomták a kaposváriak, akik végül kilenc pontos előnnyel mehettek a nagyszünetre. 36-27
 
A fordulás után sem apadt el a hazai lendület, 6-0-val indított a Kaposvár, és erre érdemben nem is tudott reagálni a Zalaegerszeg. 42-27-nél magabiztos 15 ponttal vezettek a hazaiak, a találkozó pedig közepes iramban zajlott. Ekkor Horti és Quenton voltak sikeresek, amivel próbált kapaszkodni a ZTE (42-31). Quenton ismét betalált – ezúttal a hárompontosról – azonban Price ugyanennyit érő találatának köszönhetően nem tudta jelentősen felzárkózni. 50-36-nál végül a vendégek kértek időt. A folytatásban is inkább a Kaposvár irányította a mérkőzés alakulását, azonban a negyed végére a Zalaegerszeg mégis bejött tíz pont alá, 52-43-ról kezdődhetett az utolsó felvonás.
 
A záró szakasz is egy gyors, hazai 4-0-val indult, az Egerszeg oldaláról pedig csupán 1 pontos válasz érkezett (56-44). Ezt követően viszont megváltozott a mérkőzés dinamikája. Míg a hazaiak nem szereztek, csupán egy kosarat, addig a vendégek sorozatban voltak sikeresek, amivel ismét 10 pontra zárkóztak fel. 61-48-nál egerszegi időkérés következett. Horti Bálint sikeres közelije ellenére is 14 pont volt a Kaposvár előnye. A mérkőzés véghajrájában azonban ismét a Horti-Quenton duó volt sikeres, amivel a vendégek a találkozó eleje óta 10 pont alá férkőztek. 67-58-nál ezért kaposvári időkérés következett. A hátralévő egy percben Holton, illetve ismételten Quenton brillírozott, amivel három pontra hozták fel csapatukat. Az utolsó másodpercekben azonban megkezdődött a taktikai faultok játéka, aminek köszönhetően a Kaposvár végül 7 pontos győzelmet aratott hazai pályán. 72-65
 
Kaposvári KK – Zalakerámia ZTE KK 72-65 (19-9, 17-18, 16-16, 20-22)
 
Bajnokság, 15. forduló
Kaposvár, Kaposvár Aréna
V.: Földházi Tamás Péter, Nagy Viktor, Horváth Csongor Béla (Fekete László)
 
Kaposvár: Plézer 2, Price 26/9, Csorvási 4, Krnjajski 9/3, Martin 15/3. Cserék: Bogdán -, Hendlein 5/3, Puska -, Ford 11/3.
 
ZTE: Quenton 23/9, Révész 2, Polster -, Parks 6/3, Holton 5. Cserék: Wilson 7/3, Bonifert 2, Németh 4, Makkos 2, Horti 14.
 
 
 
Egy gyönyörű McGill-Montgomery összjátékkal indult a találkozó és bár Szatmári triplából azonnal fordított, Ford is betalált kintről (5-3). Ezután elkezdett ellépni a Sopron, köszönhetően egy jobb periódusnak (13-7). Alston és Persons vezérletével kapaszkodott a Szeged, amelytől mindig jött egy-egy jó dobás a kulcspillanatokban, sőt, Persons közelijével már csak egy volt közte (18-17). A negyed végéig sikerült még egyszer eltávolodnia ellenfelüktől a soproniaknak, ahol hosszú kihagyás után Milos Borisov is visszatért a pályára. 25-21.
 
A második felvonást is jól indították a soproniak, két és fél perc után megléptek nyolccal, időt kért Simándi Árpád (30-22). Hunt zsinórban szerzett négy pontot, elkezdte lopni a távolságot a Szedeák, ráadásul Montgomery közelijére Bognár tudott válaszolni (32-28). Sokáig megmaradt a közte 4-6 pont, de aztán megint tudott váltani a játék ritmusán az SKC, meglett a közte tíz (38-28). Sikerült kozmetikázniuk az eredményen a szegedieknek, amikor Fazekas a sarokból dobott be egy triplát, ezzel megállítva a vendég próbálkozást. A félidő előtt még tudott hajrázni egyet a Sopron, tizenkettő pluszban mehetett nagyszünetre a hazai csapat. 52-40.
 
Szép akcióval nyitotta a második félidőt a Szeged, de azonnal jött a válasz a túloldalon. Hiába fejezték be sikeresen az akcióikat a vendégek, rendre kosarat kaptak a soproni visszatámadásokból, őrizte kétszámjegyű előnyét az SKC (57-46). Nagyot küzdve feljött hatra a Szedeák, időt kért Kosztasz Flevarakisz (59-53). Werner fejezett be egy hazai akciót, nem hagyta magát a Sopron, ráadásul Halász triplája is beesett (64-53). Innen már nagy változás a játék képét tekintve nem történt, tízpontos előnnyel várhatta a negyedik negyedet a Sopron. 70-60.
 
8-4-gyel indított a záró felvonásban a Szeged, de Borisov lélektanilag fontos pillanatban küldött a helyére egy hármast, majd Montgomery zsákolt (79-68). Magabiztosan tartotta kézben az előnyét innen már a Sopron KC, amely tovább folytatta a jó sorozatát. 95-77.
 
Sopron KC – Naturtex-SZTE-Szedeák 95-77 (25-21, 27-19, 18-20, 25-17)
 
Bajnokság, 15. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
V.: Győrffy P. A., Söjtöry T. F., Makrai M. (Hartyáni Zs.)
 
Sopron: McGill 20/3, Myers 21/9, Ford 16/3, Sitku -, Montgomery 16. Cserék: Halász 7/3, Fazekas 5/3, Takács 3/3, Borisov 5/3, Werner 2.
 
Szeged: Persons 20/3, Cook 9/6, Szatmári 3/3, Bognár 6, Alston 18. Cserék: Balogh -, Keller -, Polányi -, Hunt 18, Kerpel-Fronius 3/3.
 
 
 
Jól bekezdtek a felek, az első két-két támadás sikeresen zárult mindkét oldalon, alig egy perc játék után már 4-4 állt az eredményjelzőn. Egy ideig még tartotta a lépést a Blue Sharks, majd egy jobb periódussal meglépett a KTE (10-6). A Kiss-Johnson-Bryce trióra építve fordítottak a vendégek, innen pedig kiegyenlített csata folyt a pályán a negyed végéig, de összességében a nyíregyháziak jártak előrébb. 23-27.
 
Milutinovics rögtön a második felvonás elején bevágott egy triplát, ráadásul Dramicsanin is kintről talált be, fordítottak a kecskemétiek, Mokánszki büntetőből egyenlített (29-29). Kiss Benedek remeklésével megint kezdett kiépíteni egy kisebb előnyt a vendég együttes, időt kértek a hazaiak (30-35). Milutinovics újabb trojkát süllyesztett el, de erre is volt válasza a Nyíregyházának, pontosabban LeDay-nek és Suáreznek. Nagyon elkapták a fonalat a vendégek, Kiss büntetőivel már a tízet is átlépte a differencia, négy perc maradt a nagyszünetig (33-44). Próbálkozott zárkózni a Kecskemét, de a nyíregyháziak továbbra is remekül tripláztak, így kilencpontos vendég vezetéssel zárult az első húsz perc. 43-52.
 
A kecskeméti oldalon Pollard és Kiss, míg a nyíregyháziaknál Bryce talált be, de erre Milutinovics is reagálni tudott, összességében jobban nyitották a második félidőt a hazaiak (50-54). Wittmann hármasával egyre olvadt a nyíregyházi előny, időt kért Pethő Ákos. Pollard betörésével meglett a fordítás is, de Johnson hosszú vendég gólcsendet tudott megtörni (55-56). Egy darabig felváltva jöttek a pontok, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett (61-60). A negyed vége előtt elkezdtek beesni a hazai triplák, ezzel pedig a KTE várhatta előnyben a záró felvonást. 75-72.
 
Johnson távolija beesett, újra egyelő volt az állás, igaz, Kucsera hamar válaszolni tudott (77-75). Óriási meccset játszottak a csapatok, Jaramaz hármasa után néggyel ment a KTE (83-79). Hiába reagált erre jól a Nyíregyháza, Milutinovics is könyörtelenül használta ki a helyzetét, majd Wittmann fejezett be egy akciót, hétre hízott a kecskeméti előny (88-81). Johnson lopta a távolságot, ráadásul többször is hibázott támadásban a Kecskemét, időt is kértek a hazaiak (88-83). Suárez büntetőzhetett, majd technikait kaptak a hazaiak, feljött kettőre a Blue Sharks, majd kiegyenlített (88-88). Továbbra is ment az adok-kapok, 92-92-nél kértek időt a nyíregyháziak, amikor már csak tizenkét másodperc volt hátra. Kétszer is próbálkozhattak a vendégek, de mindkettő kimaradt, jöhetett a hosszabbítás. 92-92.
 
Pollard büntetőivel indult a ráadás és bár egyenlíteni tudott a Nyíregyháza, innen öt hazai pont érkezett (99-94). Innen is volt visszaút a vendégeknek, akik folyamatosan dolgozták le a hátrányukat és 101-99-nél még a labda is náluk volt tizenhat másodperccel a vége előtt. Johnson triplakísérlete azonban kimaradt, kettővel nyert a Kecskemét.
 
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – HÜBNER Nyíregyháza BS h.u.: 101-99 (23-27, 20-25, 32-20, 17-20, 9-7)
 
Bajnokság, 15. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Papp Péter, Tóth Cecília, Györfy Rúben (Farkas János)
 
Kecskemét: Pollard 20, Jaramaz 22/9, Milutinovics 16/9, Dramicsanin 15/6, Fazekas 2. Cserék: Wittmann 14/12, Kucsera 6, Kiss 6.
 
Nyíregyháza: Johnson 26/6, Bryce 25/6, Kiss 12/6, Pipiras 2, Suárez 17/6. Cserék: Bus -, Bazsó 5/3, Mokánszki 3, LeDay 7, Anda 2.
 
 
 
 
Fotó - Alba Fehérvár facebook

Vármegyei szövetségek