Kialakult a Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa mezőnye
23
Dec
2021
Kialakult a Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa mezőnye
2021. december 23.  |  21:03
Ma este lejátszották a Tippmix Férfi NB I A csoportjának 13. fordulójából hátralévő öt mérkőzést, így elérkeztünk az alapszakasz feléhez... illetve csak majdnem, hiszen az első fordulóból még hátra van az Egis Körmend és a Zalakerámia ZTE KK összecsapása.
 
Ha a Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa nyolcasdöntője szempontjából vizsgáljuk a helyzetet, akkor a jelenlegi tabellába a ZTE-Körmend 14. fordulós mérkőzés nem számít bele (a körmendiek tehát csak 6-6-tal állnak), illetve a Sopron KC Oroszlányban aratott, szintén 14. fordulós győzelme sem (így mindkét gárda 6-7-es mutatóval bír).
 
A listavezető Falco KC Szombathely (12-1) és a második helyezett Szolnoki Olajbányász (11-2) mellett a három darab 7-6-tal álló együttes, a DEAC-Tungsram, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét és az Alba Fehérvár mérleggel kerültek be a nyolcasdöntőbe.
 
Mögöttük a Naturtex-SZTE-Szedeák, a HÜBNER Nyíregyháza BS, az MVM-OSE Lions és a Sopron KC állnak 6-7-tel, míg az Egis Körmendnek vagy 7-6-ja lesz a ZTE esetleges legyőzésével december 27-én, vagy 6-7-je, ha kikap.
 
 
Az érdekes egymás elleni mérkőzések:
 
Sopron KC - HÜBNER Nyíregyháza BS   82-90
Naturtex-SZTE-Szedeák - HÜBNER Nyíregyháza BS   86-84
Naturtex-SZTE-Szedeák - Sopron KC   100-83
Sopron KC - MVM-OSE Lions   86-80
HÜBNER Nyíregyháza BS - MVM-OSE Lions   92-81
Naturtex-SZTE-Szedeák - MVM-OSE Lions   64-73
 
Egis Körmend - Naturtex-SZTE-Szedeák   97-74
HÜBNER Nyíregyháza BS - Egis Körmend   95-94
Sopron KC - Egis Körmend   85-75
MVM-OSE Lions - Egis Körmend   72-78
 
- Ha a Körmend nyeri a ZTE elleni összecsapását, akkor két hely lesz kiadó a 6-7-es holtversenyes csapatok közül, hiszen a Körmend 7-6-tal, mérleggel előzi őket. Ebben az összevetésben négyes holtversenyről beszélünk a 7-10. helyeken. A Szedeák és a Nyíregyháza 2-1-es mutatókkal bírnak, míg a Sopron KC és az MVM-OSE Lions 1-2-t hoznak a négyes holtversenyben, így előbbi kettő jut a Magyar Kupába.
 
- Ha a Körmend kikap a ZTE ellen, akkor pedig ötös holtverseny lesz a vége, és három hely lesz kiadó a Magyar Kupára a 6-7-es csapatok számára. Ebben a Nyíregyházának 3-1-es mutatója van, tehát egészen biztosan ott lesz a legjobb nyolc között. A nyírségiek mögött a Körmend, a Szedeák és a Sopron 2-2-t hoz, míg az OSE 1-3-at. A Körmend-Szedeák-Sopron összevetésben a Körmend 1-1-gyel és +13-mal a legjobb, a Szedeák 1-1-gyel és -6-tal a második, a Sopron pedig 1-1-gyel és -7-tel a harmadik, tehát a Nyíregyháza mellett a Körmend és a Szedeák a kuparésztvevők... csakúgy, mint az előbbi esetben.
 
 
Ebből is látszik tehát, hogy akárhogyan alakul az Egis Körmend és a Zalakerámia ZTE KK hétfői mérkőzése, megvan a Magyar Kupa mezőnye, ugyanis a maradék három helyre egészen biztosan a Körmend, a Nyíregyháza és a Szedeák lesz a befutó.
 
A résztvevő csapatok:
 
Falco KC Szombathely
Szolnoki Olajbányász
DEAC-Tungsram
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Alba Fehérvár
Egis Körmend
HÜBNER Nyíregyháza BS
Naturtex-SZTE-Szedeák

Vármegyei szövetségek