Női Euroliga: A harmadik negyedben fordított, magabiztos győzelmet aratott a Sopron Basket
16
Dec
2021
Női Euroliga: A harmadik negyedben fordított, magabiztos győzelmet aratott a Sopron Basket
2021. december 16.  |  21:00

Az Euroliga 9. fordulójában a Sopron Basket hazai pályán 67-40-es
győzelmet aratott a lengyel VBW Arka Gdynia ellen.

A mérkőzés elején Megan Gustafson találatával a vendégek szereztek
vezetést. Pontszerzési szempontból a találkozó azonban kifejezetten
lassan kezdődött, ugyanis majdnem három teljes percig csupán csak egy
kosár született. A Sopron végül 2-2-nél egyenlített Jelena Brooks
találatával. Ekkor Klara Lundquist és Gabby Williams is sikeres volt,
így 4-4-re változott az állás. Az események jócskán felpörögtek, mind a
két fél gyors támadásokat indított, azonban betalálni egyik sem tudott.
Végül Határ Bernadett faultolta Gustafsont, így ő dobhatott két
büntetőt. Mind a kettő sikeres volt, így a vendégek két ponttal
szakadtak el. Ezt követően Fegyverneky Zsófia megszerezte a mérkőzés
első hárompontosát, amivel a Sopron vissza is vette a vezetést (7-6).
Ezután megkezdődött az adok-kapok játék a csapatok között. A negyed
utolsó két percébe érkeztünk, amikor - Fegyverneky tempója után - a
13-10-es állás volt olvasható a kijelzőn, a Sopron Basket javára. A
folytatásban Gustafson 2+1-es akciójával az Arka Gdynia ismét
kiegyenlített, majd Alice Kunek is betalált, így Gáspár Dávid
vezetőedzőnek 13-15-nél időt kellett kérnie. A hátralévő időben a
Sopronnak nem sikerült kosarat szereznie. Ellenfelüknek azonban igen,
tehát a második játékszakasz 13-17-ről folytatódhatott.

A negyed első pár pontja Határ Bernadett nevéhez fűződik, akit nem
sokkal később Kamila Borkowska követett (17-19). Ezután a pontszerzés
ismét lelassult, a felek pedig mind támadásban, mind védekezésben
egyaránt hibák sorozatát követték el. Az ötödik percbe érkezve végül a
vendégek vezetőedzője kért időt, hogy kizökkentse a csapatokat a nem túl
szerencsés szériából. Visszatérve Morgan Quinn Bertsch dobhatott két
büntetőt. Mind a kettő sikeres volt, amivel az állás 17-21-re változott.
Labdaszerzéseik és dinamikus támadásaik ellenére a Sopron továbbra sem
tudott találatot szerezni, egyszerűen nem találtak fogást az ellenfél
zónavédekezésén. A vendégek azonban igen, Gustafson ismét sikeres volt,
és immár a 11. pontját szerezte meg (17-23). Ekkor Gáspár Dávid kért
időt eligazításra. Visszatérve a mérkőzés képe továbbra sem mutatott sok
változást. Mind a két csapat szerzett 1-1 találatot, és 19-26-nál
ezúttal a vendégek kértek időt. A folytatásban Jelena Brooks dobhatott
kettőt - amiből kettő be is ment - majd Briann January szerzett kosarat
távolról, így a soproniak 2 pontra zárkóztak fel. A félidő végül
24-26-os eredménnyel végződött.

A második félidőt bár Alice Kunek találata indította, de Határ Bernadett
4 pontjával a Sopron 28-28-nál ismét kiegyenlített. A hazaiak ritmusa
mintha 180 fokos fordulatot vett volna, egy teljesen más arcukat
mutatták már a harmadik negyed elején. Sokkal energikusabb és
magabiztosabb lett a játékuk, ami lengyel ellenfelüket is megzavarta.
Sorozatban három hárompontost is dobtak - előszőr January, majd
Williams, majd ismét January talált be - összesítésben pedig 15-6-os
rohamot indítottak. 39-32-nál a vendégek vezetőedzője volt kénytelen
időt kérni. Visszatérve a Sopron Basket 10 pont fölé növelte előnyét
Gabby Williams triplájával (44-32). A folytatásban Brooks szerzett
labdát jó védekezésből, amiből 1-0-ás ziccert tudott dobni. Ebből is
látszódott, hogy a vendég együttes fáradt, a soproniak pedig ezt egyből
ki is használták. Védekezésben agresszívabb nyomást gyakoroltak
ellenfelükre, támadásban pedig sokkal koncentráltabban játszottak,
megtalálták és értékesítették is helyzeteiket. A negyed végére is
sikerült megtartaniuk a kialakított, 10 pont feletti differenciát, így a
záró szakasz 50-37-ről folytatódhatott. 

Az utolsó negyed elején a Sopron tovább növelt előnyét és ezúttal a
vendégek zónavédekezése sem tudta őket megzavarni. 15 pont körül
állandósult a differencia. 56-40-nél épp Határ Bernadett szerzett
kosarat, és a lengyel együttes vezetősége kért időt. Ekkor egy fél
negyed volt hátra az Euroliga találkozóból, a differencia pedig a 20
ponthoz közelített. Az áttörést Határ 2+1-es akciója jelentette, aki
ekkor már 18 pontot szedett össze, 21 perc játékidő alatt. Ezzel a
mezőny legjobbjának számított, utána pedig Gabby Williams - illetve az
ellenféltől Megan Gustafson - következett 16 ponttal. Két percre a
találkozó végétől Varga Alíz szerzett labdát, amiből a Sopronnak nem
sikerült kosarat szereznie. Azonban az ellenféltől sem jött válasz, így
az állás változatlanul 63-40 maradt. Végül Határ Bernadett szerezte meg
20. pontját, amivel 25 pontra nőtt a felek közötti differencia. A Sopron
Basket a mérkőzés harmadik negyedében fordított, nagyszámú előnyre tett
szert, és végül 67-40-re nyert a VBW Arka Gdynia lengyel csapat ellen.

SOPRON BASKET - VBW ARKA GDYNIA 67-40 (13-17, 11-9, 26-11, 17-3)

Euroliga, 9. forduló
Sopron, NOVOMATIC Aréna
Nemanja Ninkovic, Ivana Radinovic, Pavel Fuska (Maja Vukanovic)

Sopron Basket: Williams 16/6, Fegyverneky 5/3, Határ 20, January 9/9,
Brooks 9. Csere: Peddy 6, Jovanovic 2, Varga A. -, Gaye -.

VBW Arka Gdynia: Kunek 6, Lundquist 6, Gustafson 16, Bertsch 6, Kastanek
1. Csere: Borkowska 2, Begic -, Szymkiewicz -, Podgorna 3, Bernies -.

Vármegyei szövetségek