A DVTK megnyerte Európa Kupa csoportját, a Sopron simán nyert az Euroligában
02
Dec
2021
A DVTK megnyerte Európa Kupa csoportját, a Sopron simán nyert az Euroligában
2021. december 2.  |  21:17
EUROLIGA
 
Az Euroliga 7. fordulójában a Sopron Basket 76-54-es győzelmet aratott hazai pályán a Basket Landes együttese ellen.
 
Fej-fej mellett haladva kezdték meg a találkozót a csapatok. A Sopronból előszőr Nevena Jovanovic, majd Gabby Williams szerzett pontokat, míg az ellenfélnél Regan Magarity talált be (4-2). Ezt követően a hazaiak 9-4-es hajrába kezdtek, amivel 13-6-ra változott az állás. Kendra Chery szerzett újabb triplát, amire Jovanovicnak szintén egy távoli dobás volt a válasza (16-9). Marine Fauthoux hárompontosát, illetve Magarity ziccerét követően 2 pontra zárkózott fel a francia együttes (16-14). A folytatásban Williams kétszer is betalált a tripla vonal mögül, így a Sopron tovább növelhette előnyét (22-16). Az első negyed utolsó egy percéhez érkeztünk, amikor Gabby Williams már 10 dobott pontnál járt. A statisztikai adatokat nézve a hazai együttes elképesztő százalékban dobott az etap során, összesítve 17 rádobásból 11 ment be nekik, amivel 64.71%-ot értek el.
 
A második játékszakasz 26-20-ról folytatódhatott. A negyed első kosara azonban csak másfél perc elteltével született meg, Varga Alíz dobott hárompontost. Őt nem sokkal később Kendra Chery ziccere követte (29-22). Ekkor Williams kezdte meg a támadást – ami összesítve 3 pontot eredményezett volna a Sopronnak – ám a bírok érvénytelennek ítélték az akciót, tehát az állás nem változott. A negyed hatodik percébe érkeztek az események, amikor a hazaiak majdnem 10 pontra növelték a csapatok közötti differenciát, így a franciák kértek időt (33-24). A folytatásban megrekedt a pontszerzés, hiszen a következő kosár majdnem két egész perc elteltével született, a Basket Landes oldalán. 33-26-nál Jelena Brooks-ot faultolták tripladobás közben, így három büntetőt dobhatott. A három dobásból egyet sikerült értékesítenie, amivel 34-26-ra változott az állás. Következőnek January dobott hárompontost, amivel a Sopron Basket 10 pont fölé növelte előnyét, és megint csak a franciák vezetőedzője kért időt. Az eligazítás után kevesebb, mint másfél perc állt a franciák rendelkezésére, hogy javítsanak. Ez végül nem sikerült nekik – sőt a hazaiak tovább növeltél előnyüket – és a csapatok végül 42-28-ról kezdhették meg a nagyszünetet. 
 
A soproniak 7-0-ás hajrával indították a második félidőt – amivel a felek közötti differencia meghaladta a 20 pontot – így a vendég együttes vezetősége kénytelen volt időt kérni (49-28). A folytatásban sem változott a helyzet, a hazai együttes továbbra is dominált, a 20 pontos különbség pedig állandósult. A negyed ötödik percébe érkezve Varga Alíz szerzett kosarat, amivel 57-33-ra változott az állás. Ezután a franciák találtak be kétszer is, így Gáspár Dávid kért időt (57-38). Bár újból 20 pont alá sikerült férkőzni a vendégeknek, a Sopron precíz védekezésén továbbra sem találtak fogást. A folytatásban végül a hazai együttes mégis visszatornázta magát 20 pont fölé, így az utolsó negyed 65-41-ről kezdődhetett.
 
A záró szakaszt valamivel magabiztosabb játékkal kezdte meg a Basket Landes, a negyedet nézve 5-5 volt a csapatok közötti állás. 70-46-nál Gáspár Dávid vezetőedző kért időt eligazításra. A csapata magabiztosabban tért vissza a pályára, ennek ellenére rengeteget hibáztak, leginkább támadásokban. Szerencsére a vendég együttes sem produkált hibátlan támadóteljesítményt, így a soproniak megtartották több, mint 20 pontos előnyüket. A mérkőzés hajrájába érkezve Sara Roumy szerzett három pontot, így ismét hazai időkérés következett. A hátralévő idő alatt továbbra sem változott a mérkőzés képe. A Sopron Basket továbbra is dominálta a parkettet, és végül 22 pontos győzelmet aratott vendégük felett, Gáspár Dávid együttese 76-54-re verte a francia Basket Landes együttesét.
 
Sopron Basket - Basket Landes 76-54 (26-20, 16-8, 23-13, 11,13)
 
Euroliga, 7. forduló
Sopron, NOVOMATIC Aréna
Goran Sljivic, Silvia Marziali, Silvia Jury (Drazen Strok)
 
Sopron Basket: Williams 14/6, Jovanovic 9/3, Határ 8, January 12/6, Brooks 11/6. Csere: Fegyverneky 9, Varga A. 7/3, Gaye 4, Varga S. 2.
 
Basket Landes: Magarity 14, Turcinovic -, Tolo 9, Paget 5/3, Chery 7/3. Csere: Fauthoux 8/6, Cardenal -, Abega 6/6, Roumy 5/3.
 
 
 
EURÓPA KUPA
 
A DVTK egy sokáig emlékezetes mérkőzésen 82-72-re legyőzte az Orman Genclik együttesét és ezzel az Európa Kupa F-csoportjának élén végzett. A csoportgyőzelmet jelentő különbséget az utolsó másodpercekben Keyona Hayes triplájával alakította ki a magyar csapat.
 
Nagy tét mellett dobták fel a labdát. A már biztos továbbjutó DVTK bármilyen arányú győzelemmel olyan mutatót harcolhatott ki, amely kedvezőbb ellenfelet jelent a rájátszás első fordulójában. Nyolc pontnál nagyobb sikerrel pedig az F-csoportot is megnyerhette Völgyi Péter gárdája. A DVTK együtteséhez Kányási Veronika és Keyona Hayes visszatért, így a szekszárdi rangadó után bővebb rotációval számolhatott a szakmai stáb. Keyona Hayes és Aho Nina találatai vezették fel az összecsapást, így két és fél perc alatt 7-2-re lépett el a DVTK. Az első szakaszban szinte végig őrizte előnyét a házigazda. A törökök az utolsó két percbe érve 15-14-nél fordítottak. Így végül 10 perc után 18-16-os előnyben voltak. A DVTK-nál a 8 pontos Aho Nina volt a legeredményesebb, az Orman Genclik csapatánál Teaira McCowan járt 7 egységnél. A második szakasz elején Aho Nina immár 10. pontját szerezve 18-18-nál villámgyorsan egyenlített. Török oldalon Teaira McCowan lépett elő főszereplővé. A második negyedben 17 pontot szerzett a csapata 23 pontjából.
 
Nem telt el három perc a második szakaszból, amikor 27-18-ra elszakadt az Orman. Keyona Hayes törte meg a DVTK kosárcsendjét. A folytatásban a különbség 6-8 pont környékén látszott állandósulni. Időkérés után Cheridene Green villant meg, majd jött Leslie Vorpahl 2+1-es helyzete. A ráadás büntető ugyan kimaradt, ahogy Milica Jovanovic is hibázott egyet ilyen helyzetből. Ettől függetlenül a DVTK 33-30-ra feljött és már török időkérés miatt állt a játék. A félidő utolsó három percében ismét elléptek 37-32-re vendégek, de Leslie Vorpahl öt pontjával tartotta a lépést a DVTK. Az utolsó percen pedig Kiss Angelika és Milica Jovanovic is eredményesnek bizonyult, ezzel 41-39-re felhozva a mieinket. A harmadik szakasz – a másodikhoz hasonlóan – egy kisebb hazai kosárcsenddel indult. Két percig nem talált be a DVTK és ez idő alatt 45-39-re elszakadt az Orman. A DVTK első találatát Keyona Hayes szerezte, majd Milica Jovanovic és Bernáth Réka révén 45-45-nél egyenlítettek Völgyi Péter tanítványai. Sőt, Jovanovic triplája után 48-45-nél vezetett is a magyar együttes.
 
A DVTK 9-0-s futása után a törökök is igyekeztek váltani. Szigorítottak a védekezésükön, miközben támadásban az eddig csendesebb Soana Lucet triplát értékesített, amivel 48-48-nál megint döntetlen volt. Innentől végig fej-fej mellett haladtak a felek. Ugyan 56-52-nél akadt egy kisebb megugrása a DVTK-nak, de jellemzően két pontnál jobban egyik fel sem tudott ellépni. A hajrá az Orman együttesének sikerült jobban, így a záró etapnak 57-56-os török vezetésről futottunk neki. A tét egyértelműen rányomta a bélyegét a játékra. Két percig egyik gárda sem talált be. Végül két sikeres vendég-büntető törte meg a jeget. A fej-fej melletti küzdelemben egy újabb fordulattal a mieink ragadták magukhoz a kezdeményezést. 62-56 után ugyanis 7-0-s futást jegyezhettünk fel. Közte az igazi vezér-szerepet felvállaló Leslie Vorpahl triplájával. Innentől pedig ismét váltott vezetéssel haladtak a felek.
 
Az utolsó két percbe 69-68-as miskolci előnyről fordultunk. Kiss Angelika hat pontjával 75-69-nél lépéselőnybe került a DVTK és felcsillant a remény a csoportgyőzelmet jelentő különbségre. Óriási adok-kapok ment a pályán. Sorra harcolták ki a büntetőket a vendégek, de hármat is kihagytak. Leslie Vorpahl, majd egy sportszerűtlen után Keyona Hayes nem hibázott. Ezzel 79-72-re elszakadtak a mieink. A sportszerűtlen fault következtében a DVTK az utolsó 12 másodpercben támadhatott a nyolc pontnál nagyobb különbségért. Ezzel az F-csoport első helyéért. A lehetőséggel élt Völgyi Péter együttese, miután Keyona Hayes triplája öt másodperccel a vége előtt 82-72-re alakította az eredményt. A DVTK így nem csak megszerezte idei negyedik sikerét az Európa Kupában, de megnyerte csoportját és kedvező pozícióból várhatja a folytatást. Az ellenfelet a csoportkör utolsó mérkőzését követően csütörtökön az éjszakai órákban ismerhetjük meg.
 
DVTK - Orman Genclik 82-72 (16-18, 23-23, 17-16, 26-15)
 
Európa Kupa, 6. forduló
Miskolc, DVTK Aréna
Stan, Perlic, Famina (Brziak)
 
DVTK: Vorpahl 14/6, Green 10, Aho 12/6, Hayes 20/6, Jovanovic 12/3. Csere: Kányási , Kiss 12, Bernáth 2.
 
Orman Genclik: Robinson 8, Fitik 10/3, Uzon 13/3, McCowan 34, Lucet 6/6. Csere: Avci, Gezgin 1, Gokdemir.
 
 
 
Az Európa Kupa 6. fordulójában a Ludovika-FCSM Csata 82-47-re alulmaradt az orosz Nika Syktyvkar otthonában és ezzel az F-csoport negyedik helyén végzett.
 
A két csapat októberben egy emlékezetes hosszabbításos találkozót játszott, melynek végén a Csata ünnepelhetett győzelmet. Ahhoz a mérkőzéshez képest a magyar együttesből kidőlt Simon Zsófia, míg az oroszokhoz két extra légiós, Hind Ben Abdelkader és Tyasha Harris is befutott. Az első találatot a hazaiak szerezték, de ezt követően Lelik Réka két triplájával 6-2-re fordított a Csata. A folytatásban Horváth Bernadett hármasával 9-4-re is mentek a mieink. A telt háznyi közönség által buzdított hazaiak az első negyed utolsó négy percében vették kézbe az irányítást. Hind Ben Abdelkader triplájával 9-7-re zárkóztak fel, majd másfél perccel a vége előtt 12-11-nél visszaszerezték a vezetést. 10 perc játékot követően 15-11 állt az eredményjelzőn. A második negyed elején közel két percet kellett várni az első találatra, ez a hazánkban is megforduló Naignouma Coulibaly nevéhez fűződött. Hegedűs Janka harcos játékával még 17-16-ra feljött a Csata, de ez volt a legszorosabb állás.
 
A második szakasz közepén 25-21-nél akadt egy felzárkózása a Csatának. Ekkor az oroszok időt is kértek és innentől egyre nagyobb hazai fölény bontakozott ki. A továbbjutási esélyek életben tartásához a Nika Syktyvkar-nak nem csak nyernie kellett, de lehetőleg minél nagyobb különbséggel. A Csata mindent megtett, hogy tartsa a lépést. 30-21 után például Böröndy Vivien értékesített triplát. Végül 34-24-nél érte el a 10 egységet a differencia. Lélektanilag azonban rendkívül fontos volt, hogy a félidő utolsó percében Zele Dorina hármasával 10 pont alá jöttek mieink. A nagyszünetben 38-30 állt az eredményjelzőn. A Csatánál a 7 pontos Hegedűs Janka volt a legeredményesebb. A harmadik negyedet két villámgyors hazai tripla indította, mely előrevetítette: óriási erőket fognak mozgósítani az oroszok.  Hegedűs Janka és Horváth Bernadett révén még kapaszkodott a Csata, de 49-37 után elindította döntő futását a házigazda.
 
A Nika Syktyvkar 7-0-val 56-39-re szakadt el a harmadik szakasz elején. Gyöngyösi Janka szépített ugyan, de 56-41 után egy újabb 8-0 érkezett orosz részről. A záró szakasznak 64-41-ről vágtak neki a csapatok. Ráadásul a harmadik periódus utolsó percében Hegedűs Jankát is elveszítette a magyar csapat. A negyedik negyedben egy pillanatra nem vettek vissza a hazaiak, hiszen figyelniük kellett a pontkülöbnségre. Ebben a 10 percben sokáig mindössze Horváth Bernadett dupláját jegyezhettük fel. A differencia a hajrában a 30 pontot is átlépte. 77-43 után ismét Horváth Bernadett volt eredményes, de ezt követően tovább nőtt az orosz előny. A hazaiak végül 82-47-es sikert ünnepelhettek. A Csata utolsó pontjait Toman Petra büntetői jelentették.
 
Nika Syktyvkar - Ludovika-FCSM Csata 82-47 (15-11, 23-19, 26-11, 18-6)
 
Európa Kupa, 6. forduló
Syktyvkar, KSK "Luzales"
Männiste, Lucic, Ivashkov (Rizova)
 
Nika Syktyvkar: Cherepanova 8/3, Marchenkova 13/6, Coulibaly 5, Abdelkader 26/18, Harris 11. Csere: Kozhukhar 10, Goldyreva 9.
 
Ludovika-FCSM Csata: Balogh 4/3, Horváth 9/3, Lelik 6/6, Hegedűs 9, Carey 4. Csere: Zele 5/3, Angyal, Gyöngyösi 5, Toman 2, Böröndy 3/3.
 
 
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek