Tippmix Női NB I A csoport: A 8. forduló válogatottja
22
Nov
2021
Tippmix Női NB I A csoport: A 8. forduló válogatottja
2021. november 22.  |  14:30

A meglepetések fordulója volt a nyolcadik a női élvonalban, három bravúrgyőzelem is született – ráadásul mindhárom idegenben! Nézzük, kik hozták a legjobb egyéni teljesítményeket!

 

 

Irányító

Dénesné Fegyverneky Zsófia – Sopron Basket (1)

A címvédőnél általában úgy eloszlanak a terhek, hogy ritkán van szükség statisztikailag kiemelkedő teljesítményre egy-egy játékostól a sikerhez. Most sem volt ez másképp, pedig az idényben eddig remekül menetelő PEAC vendége volt Gáspár Dávid hölgykoszorúja – a második negyedben robbantottak a zöld-sárgák, és 25 ponttal be is húzták a derbit. A vendégek legendája elsősorban a társak kiszolgálásában jeleskedett kilenc gólpasszával, de így is szórt azért 12 pontot (4/7 dupla, 1/2 tripla, 1/2 büntető). Volt még négy kiharcolt szabálytalansága, valamint egy-egy lepattanója, eladott és szerzett labdája, így 30 játékperc alatt 21-es VAL értéket ért el.  

 

Dobóhátvéd

Sofija Zivaljevic – BKG-PRIMA Szigetszentmiklós (1)

Szoros első félidőt követően a második húsz percben állva hagyta a PINKK-et, így első élvonalbeli győzelmét ünnepelhette az újonc BKG. A szigetszentmiklósiak montenegrói hátvédje talán idei legjobbját játszva vezette sikerre övéit, hiszen 21 ponttal (4/11 dupla, 2/4 tripla, 7/8 büntető), 5 lepattanóval, 5 gólpasszal és ugyanennyi kiharcolt faulttal zárt a vendégek történelmi estéjén – 28 perc alatt 26-os teljesítményindexet jelentett mindez.

 

Kiscsatár

Dúl Panka – TFSE-MTK (1)

A Vasas Akadémia a DVTK-t, a BEAC a Győrt győzte le idegenben, de a TFSE is komoly bravúrt hajtott végre a Csata otthonában. Ebben kulcsszerepe volt az ellenfélre valóságos triplazáport zúdító Dúlnak, aki 22 pontot szórt (1/2 dupla, 6/11 tripla, 2/4 büntető), leszedett 6 pattanót, kiosztott három gólpasszt, volt két szerzett és egy eladott labdája, valamint kiharcolt négy szabálytalanságot is. Mindez 28 VAL-t ért számára 35 játékperc alatt, és akkor a príma védekezését még nem is említettük.

 

Erőcsatár

Mérész Beatrix – ELTE BEAC Újbuda (2)

A meglepetésekkel teli forduló talán legnagyobb bravúrját a BEAC szállította, amely imponáló magabiztossággal győzte le a hazai pályán játszó Győrt. A válogatottba is behívott Mérész ezúttal is bizonyította, hogy bizony ideje a bajnokság legjobb erőcsatárai között emlegetni, hiszen 22 ponttal zárta a derbit (7/13 dupla, 1/1 tripla, 5/7 büntető), leszedett 11 lepattanót, kiosztott három asszisztot, volt egy blokkja és egy szerzett, valamint két eladott labdája, valamint nyolc alkalommal is csak szabálytalanság árán tudták feltartóztatni. Csaknem végigjátszotta a találkozót, 37 percet töltött a parketten – ezalatt 36 VAL-ig jutott, így az erős 4-es posztos mezőny (Solanch Aldazabal 20 pont, 9 lepattanó, 34 VAL, Cheridene Green 18 pont, 12 lepattanó, 35 VAL) ellenére ő lett a forduló MVP-je.

 

Center

Nikolina Milic – Atomerőmű KSC Szekszárd (3)

A Cegléd ideiglenes otthonában, Albertirsán nyert 28 ponttal a Szekszárd, a tolnaiak bosnyák-szerb középjátékosa hathatós közreműködésével. Milic 24 pontot tett a közösbe, lekapott 9 lepattanót, kiharcolt 7 faultot, kiosztott egy blokkot és egy gólpasszt, valamint volt egy szerzett és két eladott labdája. 26 perc is elegendő volt neki 35 VAL-hoz, így szoros csatában, de megelőzte a PEAC ellen roppant hatékonyan dolgozó Határ Bernadettet (20 pont, 5 lepattanó, 10/11 mezőny).  

Vármegyei szövetségek