Óriási csatában verte a Falco a Trevisót, a Szolnok hosszabbításban kapott ki Nagyváradon
18
Nov
2021
Óriási csatában verte a Falco a Trevisót, a Szolnok hosszabbításban kapott ki Nagyváradon
2021. november 18.  |  07:55
A D-csoport első helyének megszerzése szempontjából fontos találkozót vívott szerdán az olasz Treviso ellen a Falco KC Szombathely csapata a Bajnokok Ligájában. A két együttes első találkozóján a Treviso 68-60-ra nyert Olaszországban.
 
A mérkőzés feldobását a vendégek hozták el, melyet kapásból Russel két kosara követett. Erre Golomán válaszolt zsákolásával. Dimsa kosara után 2-7 volt az állás. Benke pontjai következtek, kiegyenlített a Falco. A hazaiak jól védekeztek, így a Treviso egy teljes percig nem tudott további kosarakat szerezni. A jó védekezést labdaszerzések követték, Váradi 4 pontot szerzett gyorsindításból, 11-7-re változott az eredmény. Ekkor Akele volt eredményes triplából (11-10). Golomán újabb zsákolásával 3 ponttal lépett meg a Falco. Ekkor Szokolowszki állt be a pontszerzők közé, hárompontosával újból egál lett a mérkőzés. Váradi megszerezte hatodik pontját, ezt vendég időkérés követett (15-13). Visszatérve, Barac majd Akele kétszer is betalált, így újra a Treviso volt előnyben (17-18). Ekkor Akele lépte át a 10. dobott pontot. A négy egységnyi hátrány ellenére a szombathelyi együttes remek védekezést produkált az első negyed folyamán. Az utolsó egy percbe érkezve Perl dobhatott két büntetőt. A kettőből egy volt sikeres (18-21). A hátralévő időszakban láthatólag csak Akele talált fogást a Falco védekezésén, és az etap vége előtt újabb triplát értékesített. 18-24.
 
Bortolani hárompontosa indította a második felvonást. Az első negyedhez képest több hibát vétett a Falco védekezésben, sok védőlepattanót nem sikerült megszerezniük, ezeket pedig a Treviso meg is bosszulta. Benke 5 pontja és Váradi 2+1-es akciója jókor jött, ezzel 26-27-re változott az állás, Keller ziccerével pedig újból a Falco kezében volt a mérkőzés (28-27). A hazaiak védekezése javulni látszott, 5 perc alatt csupán 3 pontot sikerült a Trevisónak szereznie. Ekkor azonban Clark követett el sportszerűtlen hibát, és Szokolowszki büntetőjével egál lett a mérkőzés (28-28). Keller labdaszerzése következett, melyből Perl talált be a vonalon túlról. 31-28-nál megálltak a csapatok. Ekkor azonban Golomán-Perl-Váradi trió megindult és 7 pontra növelte a Falco előnyét. Elképesztő energiákat mozgósítottak a szombathelyiek. Jól védekzetk, fontos pontokat dobtak. Majdnem 10 pontos hazai előnynél végül Milos Konakov kért időt (40-31). Az eligazítást követően Akele szerezte meg 16. pontját, azonban az utolsó percbe érkezve a hazaiak is betaláltak, végül 41-33-as eredménnyel mentek nagyszünetre a felek.
 
Váradi labdaszerzésével indult a második félidő, amiből nem sikerült pontot szereznie a Falcónak. A negyed során előszőr Russell talált be (41-35). Ezt követően Keller dobhatott két büntetőt, melyből egyet értékesített. Szokolowszki volt ekkor eredményes távolról, ezzel pedig 4 pontra hozta fel csapatát. Váradi szerzet újabb két pontot, majd Dimsa is betalált, Russell hárompontossal végül egyenlíteni is tudott. Kosárra kosár volt a válasz, így egyik fél sem tudott meglépni. Russel kosarával 46-48-nál a Treviso vette át a vezetést hosszú ideje előszőr. Benke jól időzítette 2+1-es akcióját, és ezzel megint csak a Falcoé volt az előny. Barac centerposztról szerzett megoldása ült, ezt pedig Akele pontjai követték, aki immár 20. pontját szerezte. 56-52-nél Barac dobott két büntetőt, mellyel négy pont lett a Falco előnye. A későbbiekben Perl szerzett labdát jó védekezésből, melyet ziccerrel fejezett be (58-52). A Treviso kért időt, visszatérve pedig egy 5 pontos hajrát produkált. Ezzel 1 pontra zárkózhattak fel a vendégek (58-57). Barac büntetőjét követően 59-57-ről kezdődhetett a negyedik negyed.
 
A záró etapot Barac indította 5 pontjával, majd Sims szerzett egy kosarat, illetve beütötte 4. faultját is (64-59). Váradi ziccerével nőtt a felek közötti különbség 7 egységnyire. Jones kihagyott büntetői után a Treviso kért időt, visszatérve pedig ismét Váradi talált be (68-59). Ezt követően a hazaiak megrekedni látszottak, közel két percig csak az olaszok szereztek pontokat. A negyed feléhez érkezve 68-63 volt a táblán. A Falco játékából továbbra is a védőlepattanók megszerzése hiányzott. E hibáknak köszönhetően a Treviso végül 70-68-re tudott felzárkózni. Jókor jött Perl újabb 2+1-es akciója. Az utolsó két perchez érkezve 75-71-et mutatott a kijelző. Ekkor azonban Dimsa volt sikeres, amivel egy pontra hozta fel csapatát. Később Russel ziccerével a Treviso egy pillanatra átvette a vezetést, de Perl büntetőinek köszönhetően a Falco ismét veztett. A mérkőzés hajrájához érkezve a felek egymásnak adogatták a pár pontos előnyöket. Ekkor Perl újabb 2+1-es akciót értékesített, és a Treviso kért időt (79-78). Kiegyenlítettek a vendégek (80-80), így a Falco kért időt. Ekkor csupán 12 másodperc volt hátra a találkozóból és Perl dobhatott kettőt. Egyet sikerült értékesítenie, mellyel 81-80-ra módosult az eredmény, ezzel pedig a Falco KC hazai pályán verte az olasz Treviso együttesét.
 
Falco KC Szombathely – Nutribullet Treviso 81-80 (18-24, 23-9, 18-24, 22-23)
 
Bajnokok Ligája, D-csoport, 4. forduló
Szombathely, Aréna Savaria
V.: T. Bissuel (francia), A. Conde (spanyol), Y. Yilmaz (török)
 
Falco KC Szombathely: Váradi 17, Clark 3/3, Benke 13/3, Golomán 8, Keller 9. Cserék: Kovács B. -, Perl 18/6, Barac 13, Somogyi -.
 
Nutribullet Treviso: Russel 15/6, Dimsa 16/6, Szokolowszki 10/6,Akele 22/12,Sims 4. Cserék: Casarin -, Chillo -, Jones 2, Bortolani 8/3, Imbro 3/3.
 
 
 
Ahogy Gasper Potocnik megígérte a Szolnoki Olajbányász mindent elkövetett, hogy belekapaszkodjon abba a bizonyos utolsó szalmaszálba. A piros-feketék az első perctől magukhoz ragadták a kezdeményezést, többen is remek teljesítményt nyújtottak. Solano és Cakarun is jó napot fogott ki. Az első negyedben azonban nem sikerült meglépni a szintén a továbbjutásért küzdő romániai csapat otthonában. 19-20.
 
A második negyed már egyértelműen a Szolnoké volt. Jöttek a triplák és többen is fontos pillanatokban szereztek bravúrkosarat. A negyed közepétől már “tetemes” volt a magyar csapat előnye. A nagyváradiak futottak az eredmény után, de az Olaj mindig tudott újítani. Badzim és Subotic is hat pontnál járt, de Cakarun 11 pontja és Solano 8 egysége is nagyon kellet a félidei eredményhez. 33-40.
 
A Szolnok kezdte jobban a második félidőt, Richard triplája nagyon jókor jött a hazaiknak. Rontott dobások következtek mindkét oldalon. Badzim triplája szottyant az ellenfél gyűrűjében. A negyed derekára lett meg a tíz közte, időt kért a CSM CSU Oradea. Paliukenas duplájával folytatódott a mérkőzés, majd az ő büntetőivel tovább zárkóztak a hazaiak. Befagyott az eredményjelző, mindkét csapat sokat hibázott. Subotic büntetőzött jól, kilenc ponttal vezetett és a továbbjutás küszöbén táncolt a magyar csapat. Holt szerzett kosarat, óriási küzdelem volt a pályán. Solano dupláját követően 11 ponttal vezetett a Szolnok, Badzim növelte tovább az előnyt. 45-48.
 
Hazai kosárral indult az utolsó negyed. Markovic második kosarával pedig már tízen belülre került az ellenfél. Nagyon megzavarodott az Olaj, támadásban rengeteg volt a hiba. Gasper Potocnik időt kért. Hiába, a nagyváradiak átvették az irányítást, előbb három pontra zárkóztak. Cakarun rázta meg magát, majd Kovács is betalált. 59-66, majd 61-66 a táblán. A hazaik végül hosszabbításra mentették a találkozót. 66-66.
 
Nagyváradi pontokkal indult a ráadás, egy perc után időt is kellett kérnie a Szolnoknak, de a piros-feketék teljesen elvesztették a ritmust, nem tudtak már visszajönni a meccsbe.78-70.
 
A Szolnok egy győzelemmel és öt vereséggel zárta a H-csoportot.
 
CSM CSU Oradea - Szolnoki Olajbányász h.u. 78-70 (19-21, 14-20, 12-18, 21-8, 12-4)
 
FIBA Europe Cup, H-csoport, 6. forduló
Nagyvárad, Antonio Alexe Aréna
Zdravko Rutesic, Özlem Yalman, Marko Vuckovic
 
CSM CSU Oradea: Bickauskis 15/3, Holt 10/6, Richard 12/6, Green 8, Gavrilovics 11. Cserék: Markovic 9, Nicolescu 6/6, Fometescu 3/3, Baciu 2, Paliukenas 2.
 
Szolnoki Olajbányász: Solano 9/3, Pongó 10/6, Badzim 11/6, Subotic 14, Taiwo 2. Cserék: Rudner 3/3, Kovács 6, Rogic 1, Zsiros -, Pallai -, Cakarun 14.
 
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek