Közel négy évtized után kezdődik szűk egy hónap múlva úgy kosaras évad, hogy a korábbi baranyai játékvezető, majd ellenőr, Várhalmi Zsolt nem lesz jelen hivatalos minőségében bajnoki mérkőzéseken. A búcsúzó ex-játékvezetővel és komisszárral beszélgettünk hosszú, változatos és emlékezetes, történetekben bővelkedő pályafutásáról - a régi ismeretségre, talán mondhatjuk, sportbarátságra való tekintettel tegeződve.
- Kosaras körökben köztudott, hogy pécsi vagy...
- Tény, hogy közel negyven éve már Pécsett élek, de Mohácson születtem, ott kezdtem sportolni, ott jártam az iskoláimat.
- A sportolást a kosarazással kezdted?
- Nem! Mint oly sok kisfiúnak a Duna-parti városban, nekem is az evezés volt az első sportágam. Kosarazni csak középiskolás koromban kezdtem - ennek nagyjából 55 éve.
- Hogyan alakult ez a hosszú "kapcsolat" a sportággal?
- Mohácson megyei szintű csapat volt, amely idővel feljutott az NB III-ba. Ez a kis részsiker adott egy kis lökést a sportág népszerűségét tekintve szülővárosomban, ahol női csapat is alakult. Amellett, hogy játszottam, akkor még minden szakképzettség nélkül a lányok edzője lettem. Egyre többet láttam, értettem a sportágból, és idősebb Szittya Imre javaslatára letettem a játékvezetői vizsgát.
- Innen pedig egyenes út vezetett felfelé, az NB I-ig?
- Azért nem teljesen. A játékvezetés a civil munkám - az egészségügyben dolgoztam műszaki, gazdasági vezetőként - mellett nekem sokáig tényleg szó szerint hobbi tevékenység volt. Bár fiatalabb játékvezetőként, ahogy az szokás volt, időnként be-bejártam a megyei szövetségbe segíteni az adminisztrációban, nem "kapartam" gőzerővel azért, hogy NB I-es játékvezető lehessek. Végül elég későn, 34 évesen lettem élvonalbeli játékvezető. Mondjuk ekkoriban költöztünk Pécsre, tehát azt azért mondhatjuk, hogy pécsi lakosként voltam NB I-es játékvezető.
- A szintén pécsi, a közel másfél éve sajnos elhunyt Váradi Gyurival szinte összeforrt a neved, a Váradi-Várhalmi páros szinte legendássá vált...
- Gyuri pár évvel fiatalabb és talán tehetségesebb is volt nálam, igen szép nemzetközi karriert futott be, sok rangos FIBA-mérkőzést vezetett. Valóban rengeteget fújtunk együtt, de azért nem voltunk "összenőve". Ugyanakkor kezdetben volt, hogy véletlenül, később pedig zrikálásból, ugratásból összekeverték a keresztnevünket - volt, hogy engem szólítottak Gyurinak, Gyurit pedig Zsoltinak.
- Visszagondolva a játékvezetői munkásságodra, úgy rémlik, te nem nagyon "szórtad" a technikaikat...
- Valóban nem, nem voltam híve a konfliktusok ilyen módon, "erőből" történő kezelésének. Sokkal inkább voltam - már amennyire lehetett - a szóbeli kommunikáció, a verbális prevenció híve. Sok szakmai vitánk volt erről kollégákkal, akadtak, akadnak, akik úgy vélik, hogy a pályán valóságos harc folyik, és a játékvezetőknek ennek megfelelő keménységgel, erélyességgel kell fellépni. A magam részéről viszont játékvezetőként úgy voltam vele, és a tapasztalat ezt alá is támasztotta, hogy ha egy játékvezető jelezve az edzőnek, hogy elrontott valamit és rossz ítéletet hozott, azzal még a legvérmesebb, legtemperamentumosabb edzőt is meg tudja nyugtatni - a technikai viszont csak olaj lehet a tűzre. Ha már említettem a harcot, az én szememben viszont a kosárlabda mégiscsak játék. Nem is szeretem, amikor bírókként beszéltek rólunk. Ha némiképp másként is, mint a televíziós vetélkedőkben, de mi is egy játékot vezettünk.
- Nem lettél nemzetközi minősítésű játékvezető. Nincs emiatt hiányérzet benned?
- A nemzetközi minősítést 35 éves korig lehet megszerezni. Mint már említettem, nekem sokáig tényleg csak hobbi volt a játékvezetés, 34 évesen lettem NB I-es, tehát ilyen szinten ebbe úgy vágtam bele, hogy tudtam, hogy nem leszek FIBA-játékvezető. Ugyanakkor volt olyan élményben részem, amilyenben sok nemzetközi minősítést megszerző játékvezetőnek nem. A PVSK kétezres évek legelején csúcson lévő, európai top csapatként elismert csapata egy barátságos, hírverő mérkőzésen fogadta a világsztárok egész sorát felvonultató olimpiai és világbajnok amerikai női válogatottat. Váradi Gyurival minket kértek föl a mérkőzés levezetésére. Kitűnő, szoros mérkőzés volt, amely, ha jól emlékszem, tíz ponton belüli amerikai győzelemmel végződött. Emlékszem, a korszak talán legjobb játékosának, a hölgyként is minimum figyelemre méltó "jelenség" Lisa Leslie-nek én fújtam be az ötödik személyi hibát. Milyen csúnyán is tudott nézni az a szép lány...
- A játékvezetők között volt Budapest-vidék ellentét?
- Ha ellentétnek nem is nevezném, de talán mivel sokáig az összes nemzetközi minősítésű játékvezető fővárosi volt, néhányukon bizony éreztünk némi felsőbbrendűségi érzést velünk szemben. Engem is volt, hogy "helyretett" egy meccs szünetében egy neves, nemzetközi minősítésű fővárosi kolléga, s tudom, más vidéki játékvezetőkkel is történt hasonló. Emiatt elképzelhető, hogy voltak vidéki kollégák, akikben pedig némi kisebbrendűségi érzés alakult ki. Viszont lehet, nagyon meglepő lesz, amit mondok, de igazán nagy ellentétek néhány fővárosi, nemzetközi minősítésű játékvezető között voltak. Szerencsére az utóbbi években, évtizedben ez a helyzet normalizálódott.
- A játékvezetés után következett az ellenőrködés, a komisszári szakasz, amely a te esetedben az előző évaddal zárult le. Ahogy a játékvezetőknél, a komisszároknál is van korhatár, te viszont az előző szezont, utolsó ellenőri évadodat már "túlkorosként" dolgoztad végig e pozícióban. Hogy is volt ez?
- A pandémia miatt a 2019/20-as egy csonka, befejezetlen szezon volt. Az előző évad előtt a komisszárok bizottsága, a technikai bizottság vezetője, Lugossy Norbi az elnökség elé vitte, hogy - részben, mivel azt megelőző előző évad befejezetlen maradt - ketten, Faidt Misi barátommal "túlkorosként" is komisszárkodhassunk, az elnökség pedig elfogadta. A komisszári korhatár 70 év, én napokon belül 72 leszek.
- Ellenőrként, még pályafutásodnak e szakasza elején volt egy különleges "beugrásod" egy olyan meccsen, amelyet másnapi tudósításában a sportnapilap az évezred mérkőzésének minősített - nem "érdemtelenül"...
- Engem pedig botcsinálta komisszárnak - érdemtelenül, sajnos a háttér ismerete nélkül, és ez azért bizony bennem maradt.
- Közel másfél évtized távlatából megismerhetjük a hátteret a te szemszögedből?
- 2007. január 7-én történt, egy Pécs-Sopron női alapszakasz rangadó volt Pécsett a Lauber Dezső sportcsarnokban. Mint érdeklődő mentem ki, és öt perccel a kiírt kezdés előtt érkeztem a helyszínre - természetesen telt ház volt. Dr. Halmos Péter, az akkori PVSK egyik vezetője nagy örömmel fogadott, és tájékoztatott a kialakult, valóban nem mindennapi helyzetről. Vita alakult ki annak kapcsán, hogy pályára léphet-e a pécsi csapat két vagy három játékosa. A mérkőzés ellenőre, a magyar kosárlabda történetének egyik legnagyobb legendája, Zsíros Tibor nem engedte játszani az illetőket. Erre dr. Németh László, a szövetség akkori elnöke leváltotta Zsírost az ellenőri pozícióból. A rangadó első számú játékvezetője, Valovics Pista viszont nem volt hajlandó elkezdeni a mérkőzést ellenőr nélkül. Halmos doktor, miután minderről tájékoztatott, arra kért, ugorjak be, és legyek én a mérkőzés ellenőre.
- Érdekes szituáció lehetett... mire te?
- Élből elutasítottam a felkérést. Aki emlékszik még rá, akkoriban elég feszült volt a viszony a pécsi és a soproni klub között. Ezek után a két csapat pécsi rangadója Pécsett élő ellenőrrel csak olaj lett volna a tűzre, ráadásul eleve szabályellenes volt akkor, és olyan most is, hogy egy komisszár tétmérkőzésen saját lakóhelyén működjön közre ellenőrként.
- A mérkőzés végül mégis lezajlott, s tényleg minden idők legérdekesebb, legizgalmasabb női bajnoki találkozója volt, amelyet végül - háromszori hosszabbítás után - a Sopron nyert 108-106-ra - a te ellenőrködésed mellett. Hogy kerültél végül az ellenőri székbe?
- Mint mondtam, telt ház volt, a kezdés pedig csak húzódott, a nézők pedig kezdtek egyre türelmetlenebbek lenni. Ezt érzékelvén először abba belementem, hogy ebben a különleges helyzetben kérdezzük meg Cziffra Mihályt, a Játékvezető Bizottság akkori elnökét - akkor még az ellenőrök is a JB alá tartoztak - engedélyezi-e, hogy én legyek a komisszár. Nos, nem engedélyezte.
- Mi történt ezek után?
- Az idő csak telt, a nézők, szurkolók türelmetlensége pedig csak fokozódott. Abba, hogy végül mégis belementem, nagyban közrejátszott amellett, hogy több ezer ember ment ki a csarnokba rangadót nézni, hogy a személyemet, mint ellenőrét, mindkét edző, Rátgéber Laci és Székely Norbi is elfogadta.
- A történet ezek után ismert, háromszoros hosszabbítás, soproni siker a harmadik hosszabbítás végén dudaszóra dobott soproni kosárral. Te hogy "jöttél ki" az egészből?
- A döntő kosár után Valovics Pista, az első játékvezető kijött hozzám, és megkérdezte, hogy Gorbunova pöci kosara, amely végül eldöntötte a mérkőzést, időn belül esett-e. Akkor még nem volt lehetőség videós visszanézésre, én pedig megmondtam Pistának, hogy szerintem igen, időn belül, és érvényes a kosár. Rátgéber Lacitól azért kaptam hideget-meleget a lefújás után, de becsületére legyen mondva, egy-két nappal a történtek után felhívott és elnézést kért, és elismerte, hogy igazam volt. Mint komisszár, kaptam egy jelképes két-három hetes eltiltást. Pécsett, ahol rengeteg embert ismerek, a mérkőzés kapcsán senkinek nem volt egy rossz szava hozzám. Összességében szerintem, ami engem illet, még ha a sportlap botcsinálta jelzővel is illetett, emelt fővel jöttem ki a történekből, sőt, így másfél évtized távlatából talán mondhatom: kicsit büszke is vagyok rá, hogy a részese lehettem.
- Visszatekintve az élvonalbeli játékvezetőként, majd ellenőrként a kosárlabdában eltöltött évtizedekre, mire vagy a legbüszkébb?
- Talán arra, hogy a pályán megszerzett tapasztalatomat sikerült úgy továbbadnom a fiatalabb generációknak, hogy azok két jeles képviselője, két, ha mondhatom így, tanítványom, Kapitány Gellért és Praksch Péter már jócskán "túlszárnyalt" engem, mindketten nemzetközi minősítésű játékvezetők.
- Marad még azért valami kapcsolatod a sportággal?
- Szerencsére igen! Évek óta vezetjük kollégáimmal, barátaimmal, Ádám Józsival és Bácskai Kornéllal az amatőr bizottságot. Ha ez a szekció nincs is a fókuszban, rengeteget léptünk előre elsősorban gazdasági és informatikai téren. A nyilvántartási rendszerünkön alapul a sportági adminisztráció egy jelentős része, sőt más sportágak is készülnek átvenni, az elektronikus jegyzőkönyvek is egyre inkább elterjedtek. Ennek köszönhetően a megyei bajnokságban, szabadidejükben kosarazók is láthatják pár nappal egy-egy meccs után, hogy hány pontot dobtak. Emellett elmegyek az utánpótlás VB-elnökök továbbképzésére, bár bevallom, ezt a pozíciót nem igazán szeretem. Nem, mert sajnos sok szülő egyrészt azt hiszi, mindenkinél jobban tudja a szabályokat, másrészt pedig azt, hogy használ, pedig rengeteget árt gyermekének, ha a mérkőzésén magából kivetkőzve ordít a játékvezetőkkel...
- Végezetül arra lennék kíváncsi, így, hogy távozol az élvonalbeli kosárlabdából, mi nem fog és mi fog leginkább hiányozni?
- Nézd, amikor elmegyünk egy-egy meccsre, van, hogy négy-öt órát utazunk csak oda. Bő órával, de inkább másféllel a kezdés előtt oda kell érni, maga a meccs pedig általában bő másfél óra, amely után még vagy háromnegyed órával, órával indulunk haza, és a hazaút szintén több óra. Egy-egy meccs egy hétvégéből olyan 14 órát biztos elvesz a családtól, playoff időszakban pedig még hétköznapokon is. Nos, ha ebbe belegondolok, ez nem hiányzik majd, így sokkal több időm lesz a családra. Ami viszont nagyon hiányzik majd, az az, hogy a kosárlabda révén nagyon sok értékes ember barátságára tettem szert Zalaegerszegtől Nyíregyházáig, Szegedtől Sopronig. Velük azért eddig többé-kevésbé rendszeresen, pár havonta tudtam találkozni - nos, talán a velük való személyes kapcsolattartás lehet, ami majd a legjobban fog hiányozni.
Botár László