Nem sokáig ülhetett a "babérjain" a múlt hétvégén befejeződött tokiói olimpia 3x3-as női kosárlabdatorna fináléját vezető ifjú magyar hölgy, Tóth Cecília, aki az ötkarikás játékokról hazatérve szinte azonnal indult Lévára a szép magyar sikerrel záruló fiú U18-as Challenger tornára. Főként tokiói, de azért lévai élményeiről és jövőbeli terveiről is beszélgettünk vele.

 

 

- A páratartalom brutális volt. Ami a hőmérsékletet illeti, az végig stabilan harminc fok fölött volt. Délelőttönként azonban, amikor oda tűzött a nap, ez sokkal melegebbnek tűnt az erős napsütés mellett azért is, mert a sajnos üres lelátók jóval magasabbak, nagyobbak voltak, mint a 3x3-as tornákon megszokottak, így aztán a meleg nagyon megrekedt lent a játéktéren. 

 

 

- Abszolút, sőt! Csak a szálloda és a pálya között jöttünk-mentünk. Néhány játékvezető kollégával reméltük, hogy a hotel környékén, vagy amikor két mérkőzésünk között hosszabb szünetünk van, tudunk egy kicsit futni - ezt sem engedték.

 

 

- Ez nekem nagyon fontos volt, és jól esett, rengeteg erőt adott az előbb említett különleges körülmények elviseléséhez, úgy éreztem, kicsit kint vannak velem. Ezúton is szeretném megköszönni azoknak, akik követték kinti szereplésemet, hogy szorítottak nekem!

 

 

- Így van, Debrecenből volt kint egy asztalszemélyzeti csapat. Sajnos nem egy szállodában laktunk, de a pályán találkozunk, amikor tudtunk, beszélgettünk. Úgy gondolom, rájuk is nagyon büszkék lehetünk, én büszke voltam, nagyszerű munkát végeztek.

 

 

- Nem, szakaszosan. Már annak is nagyon örültem, hogy az egyik elődöntőt megkaptam, utána titkon egy bronzmeccsben még reménykedtem. Leírhatatlan öröm volt, amikor kiderült, hogy a női döntőt is én vezethetem, hiszen ez valahol egy csúcsesemény, nem csak a játékosoknak, nekünk játékvezetőknek is - teljesen mindegy, férfi vagy női döntőről beszélünk! Igazból mivel azóta is folyamatosan zajlottak körülöttem az események, még fel sem fogtam, min is mentem keresztül. Amikor a torna végén a játékvezetők vezetője, supervisora elégedettségét fejezte ki működésünk kapcsán, nos, akkor azért eszembe jutott a sok lemondás, bizonytalanság és befektetett munka, s nem tagadom, elsírtam magam.

 

 

- Szerencsére igen, és a 3x3-as szakág vezetése, valamint a FIBA is elégedett volt a közreműködésünkkel.

 

 

- Mivel tavaly elmaradtak az utánpótlás Európa-bajnokságok, nekem ez volt az első nemzetközi utánpótlás tornám, tehát volt bennem némi drukk, izgalom, ráadásul ezen a tornán egyedül én voltam női játékvezető. Szerencsére a torna előtt volt egy kis egyeztetés, beszélgetés a feladatokról, ez segített átállni a 3x3-ról a hagyományos szakágra. Ahogy mi, olyan játékvezetők, akik 3x3-ban és a hagyományos öt-öt elleni szakágban is vezetünk mérkőzéseket, "chipet cseréltem", kivettem a 3x3-ast és "betettem" az öt-öt ellenire valót. Az időeltolódás ilyenkor nagy "ellenség", mert csupán két-három nap volt a két torna között. Úgy érzem azonban, hogy minden tekintetben sikerült átállnom!

 

 

- Nem úgy indult a torna, hogy diadalmenet lesz. Ez a torna is buborék rendszerben zajlott, máshol laktunk. Csak akkor találkoztunk, amikor az én meccsem előtt vagy után játszottunk. Pár szót váltottunk, többnyire a kölcsönös jókívánságok jegyében. Nagyon örülök a srácok sikerének, minden jó, szép nemzetközi eredmény nagyon fontos a magyar kosárlabdának.

 

 

- Most még a 3x3-as. Konstancában Women's Series viadalon, utána Debrecenben World Tour versenyen, majd Párizsban a szakági Európa-bajnokságon vezetek mérkőzéseket.

 

 

- Természetesen várnak! A szövetség felkért arra, hogy dolgozzam ki, szervezzem meg a 3x3-as szakágban a játékvezető képzést, oktatást. Van már egy ügyes, tehetséges kis csapat, akikkel ezen már elkezdtünk dolgozni. Nagyon szeretném, ha közülük lenne valaki, vagy lennének többen is, akik átélhetnék, amit én már átéltem!