Napra pontosan 30 esztendeje szerezte utolsó Európa-bajnoki érmét felnőtt női válogatottunk. Legjobbjaink 1991. június 17-én a bolgárok elleni 65-61-es győzelemmel lettek bronzérmesek Tel-Avivban - ez az utolsó felnőtt magyar Európa-bajnoki érem kosárlabdában. Elsősorban e jeles jubileum kapcsán beszélgettünk a három évtizeddel ezelőtti együttes szövetségi kapitányával, a sportágat a TF-en évtizedeken át tanító Pálinkás Józseffel, akiről a sportágban köztudott, hogy elvesztette látását. Először egészségügyi állapota felől érdeklődtünk.

 

 

- Ha jól tudom, már megjelent, hogy mi történt velem, hogy egy más jellegű kezelés kapcsán a szükséges mennyiséghez képest túladagolva felírt vérhígító miatt elvesztettem a látásomat. Jelenleg Dunapatajon a közel százötven éves régi, családi házban élek. A régi épület, amelynek falai meglehetősen nedvesek, dohosak, felújításra szorul. Ez jelenleg is zajlik, együtt a ház akadálymentesítésével. Körülményeim javításában rengeteget segít Farkas Attila és Judik Béla vezetésével a Kosarasok Klubja, amely anyagi támogatást, gyűjtést szervez, szervezett. A kosarasok mellett a korábbi TF-es kollégák, tanítványok is támogatnak, ezúton is köszönöm mindenkinek, aki segít. Az életfunkcióim, azt leszámítva, hogy nem látok, a koromhoz képest jól működnek, szívesen mennék sétálni, akár kicsit kocogni is - de sajnos nem tudok. Szerencsére itt, a közvetlen környezetben is vannak segítőkész emberek - kiemelném Czimmermann Lászlót -, akik támogatnak, bevásárolnak például - természetesen nekik is köszönöm.

 

 

- Pályaedzőként és szövetségi kapitányként is arra próbáltam törekedni, hogy nyugodt légkörben, jó hangulatban készüljön, dolgozzon a csapat. Ez persze a két pozícióban mást és mást követelt meg. Az Izraelben bronzérmet szerző csapatnál szakmailag nagyon sokat jelentett a nálam nyolc évvel idősebb, nagyon tapasztalt edző kolléga, ifj. Gyimesi János segítsége.

 

 

- Annyira nem bántuk, hogy a korszak mindkét klasszis válogatottja, a szovjet és a jugoszláv is a másik csoportba került. Mi szerettünk volt az első négy közé bejutni, ehhez a bolgárok, a házigazda izraeliek és a csehszlovákok ellen kellett olyan eredményt elérni, hogy az első két hely valamelyikén végezve bekerüljünk az elődöntőbe.

 

 

- Igen, a Boksay Zsuzsa-Kiss Lenke-Németh Ágnes fémjelezte együttesből csupán ez utóbbi, Németh Ági maradt meg hírmondónak - voltak, akik meghatározó játékosok lehettek volna, de anyai örömök előtt álltak. Már vezéregyéniség volt az a Balogh Judit, aki két-három héttel az Eb előtt bokasérülést szenvedett, s ha jól emlékszem, egy héttel az Európa-bajnokság előtt térhetett vissza. Meg-megvillantotta tudását például a húszas évei elején járó Bakai Eszter, és fontos pillére volt a válogatottnak a három pécsi játékos, Balázs Hajni, a sajnos tragikusan fiatalon eltávozó Horváth Judit, valamint Sztojkovics Éva. És hogy mennyire volt nehéz sikeresnek, eredményesnek lenni?  Erre azt tudom mondani, hogy egy szövetségi kapitány, vagy egy válogatott stáb mindig "hozott anyagból" dolgozik. Akkoriban remek szakemberek, edzők dolgoztak a magyar kosárlabdában, felnőtt és utánpótlás szinten egyaránt, gondolok itt többek között Szabó Ödönre, Tursics Sándorra, az Izraelben velem együtt dolgozó ifj. Gyimesi Jánosra vagy például Bild Katalinra, de még hosszan sorolhatnám a neveket. A műhelyekből képzett, felkészült, jó játékosok kerültek ki, és ami még nagyon fontos volt, hogy az ügyes, tehetséges fiatalok többsége szerencsére a felnőttek között, az NB I-ben is hamar meghatározó szerephez jutva folyamatosan fejlődött. Szóval... bár a szovjetekkel nem nagyon tudtunk versenyezni, de tény, hogy jó játékosokat kaptunk a kluboktól, tehát lényegében csak mi "ronthattuk volna el".

 

 

- Így van, a bolgárokat és a hazaiakat összességében simán legyőztük. A csehszlovákok elleni mérkőzésen Baloghot pihentettük, több lehetőséget adtunk azoknak a játékosoknak, akik az első két meccsen kevesebbet játszottak.

 

 

- Ott született egy meglepetés, a csoportban a jugoszlávok "elkapták" a szovjeteket, így mi, mint csoportgyőztesek, a szovjetekkel, mint másodikakkal játszottunk. Szédületes első félidőt játszott a csapat, szünetben még döntetlenre álltunk, végül tizenhárom ponttal kikaptunk. A döntőben a szovjetek visszavágtak a jugoszlávoknak, mi pedig a bronzmeccsen - szépen keretbe foglalva az Eb-szereplést - ha nehezebben is, mint első meccsünkön, de újra legyőzve Bulgáriát megszereztük a bronzérmet.

 

 

- Szerencsére sok edző kolléga, tanítvány vagy korábbi játékos keres telefonon. Van, akikkel "szakmázunk", akikkel nosztalgiázunk, vagy mindkettő. Azért még nem is túl régen éveken át dolgoztam a sporttévénél szakkommentátorként. Az izraeli Eb-n a munkámat segítő ifj. Gyimesi János naponta felhív, tájékoztat a hírekről. A kérdésre válaszolva úgy gondolom, az utóbbi évek leány utánpótlás válogatottjainak sikerei alapján, hogy tehetségekben most sincs hiány, csak a folyamatos fejlődéshez a következő lépcsőfok hiányzik, hogy felnőtt szinten is azonnal a "mélyvízbe" kerüljenek és meghatározó játékosok legyenek. Szerintem jobb az a fiataloknak, ha esetleg kisebb csapatokban folyamatosan játszva fejlődnek, mint élcsapatokban légiósok mögött ücsörögjenek a padon, és csak akkor játszanak, ha egy-egy mérkőzés már eldőlt - így nem lehet fejlődni. Éppen ezért nincs irigylésre méltó helyzetben korábbi tanítványom, a jelenlegi szövetségi kapitány, Székely Norbert.

 

Az 1991-ben Eb-bronzérmes csapat tagjai: Bakai Eszter, Balázs Hajnalka, Balogh Judit, Bíró Anikó, Bíró Eszter, Csák Magdolna, Csávás Andrea, Horváth Judit, Knopp Eszter, Nagy Andrea, Németh Ágnes, Sztojkovics Éva. Szövetségi kapitány: Pálinkás József, edző: ifj. Gyimesi János