Tippmix Férfi NB I: Kecskeméten győzött a PVSK
07
May
2021
Tippmix Férfi NB I: Kecskeméten győzött a PVSK
2021. május 7.  |  19:53
A találkozót jobban kezdték a hazaiak, hiszen 5-2-es futással indítottak. Nem találtak magukra a vendégek, míg a kecskemétiek tovább növelték az előnyüket. (12-6) Krivacsevics büntetőjét, majd Ruják tripláját követően négy pontra zárkóztak a pécsiek. (17-13) A pontkülönbség terén nem történt jelentős változás, Lewis kosara után időt kért Váradi Kornél. (21-19) Wittmann talált be többször, de a vendégek nemcsak, hogy tartani tudták az iramot, hanem majdnem ki is tudtak egyenlíteni Demeter pontjait követően. (26-25) Karahodzsics szerzett még kosarat az első tíz perc végéig, így hárompontos hazai vezetéssel csaptak neki az együttesek a következő negyednek. 28-25
 
Krivacsevicsnek köszönhetően jól kezdett a vendégcsapat, hiszen előbb egy 2+1-es akciót csinált, majd egy közelit szerzett, így át is vették a vezetést a pécsiek. (28-30) Wittmann törte meg a vendégek jó szériáját triplájával, majd Jaramaz kosarával egyenlíteni tudott a hazai együttes. (33-33) Két gyors vendég kosarat követően időt kért a Kecskemét. (33-37) Próbált felzárkózni a hazai gárda, a lehetőségeik is megvoltak, de a vendégek egyre jobban lopták a távolságot és tizenegy pontos különbség alakult ki a javukra. (36-47) Gyors kecskeméti kosarakat követően Dragan Alekszics időt kért, amikor is hét pontra redukálódott a különbség. (40-47) Funderburk pontjaival zárult az első félidő, így újra tizenegy pontos különbség lett a két csapat között. 42-53
 
Mindkét együttes jól kezdte a harmadik etapot, kosár kosarat követett, így nem történt jelentős változás a különbség terén. (45-58) Kis idő múlva tízen belülre zárkózott a hazai együttes egy jó periódust követően. (52-60) Négy perccel a harmadik negyed vége előtt már három faultnál járt a kecskeméti együttes, míg a vendégek ötnél. (56-64) Krivacsevics 2+1-es szituációját, majd Funderburk kosarát követően újra tizenegy pontos fölényre tett szert a vendég együttes. (58-69) Wittmann kosarával továbbra is tizenegy pontos különbség volt a csapatok között a harmadik negyed végén. 62-73
 
Az utolsó felvonást a vendégek kezdték jobban, hiszen egy 2-7-es futással kezdtek. (64-80) A vendégek jó periódusát Ivkovic törte meg hármasával, majd büntetőivel, de a baranyaiak továbbra is meneteltek előre. (69-84) Gyors 5-0-ás hazai futás után időt kért a Pécs, hiszen tíz pontra zárkóztak a kecskemétiek. (74-84) Brkics kosara után időt kért Váradi Kornél, mivel tizenöt pontra dagadt a vendége előnye. (74-89) Jó periódust fogott ki a hazai együttes és egy 6-1-es futást csináltak. (80-90) Előbb Kucsera, majd Lukács szerzett triplát, de az utolsó kosár így is Lewis nevéhez fűződött, így tizenhárom ponttal nyert a Pécs. 86-99
 
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - PVSK-VEOLIA 86-99 (28-25, 14-28, 20-20, 24-26)
 
Play-out 9. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Papp P., Tóth C., Pozsonyi L.
 
KTE: Wittmann 17/9, Lukács 9/9, Jaramaz 6, Kucsera 5/3, Karahodzsics 10. Csere: Fazekas 7/3, Körmendi -, Dramincanin 15, Ivkovic 9/3, Tóth 8/6, Horti -.
 
PVSK: Ruják 11/3, Carev 2, Funderburk 17, Budimir 8/3, Brkics 19. Csere: Krivacsevics 17, Lewis 11, Demeter 14, Dragasevic -.

Vármegyei szövetségek