Megvan a grazi 3x3-as olimpiai selejtező pontos programja
03
May
2021
Megvan a grazi 3x3-as olimpiai selejtező pontos programja
2021. május 3.  |  18:54
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) a minap egy rövid tájékoztatóban pontosította a grazi 3×3-as olimpiai selejtező programját. Érdemi változás nem történt, a nemzetközi televíziós közvetítések miatt vált szükségessé kisebb finomhangolás. A találkozók 15 perccel hamarabb kezdődnek, illetve az esti programba került áthelyezésre néhány összecsapás.
 
A magyar válogatott Hollandiával, Észtországgal, Fehéroroszországgal és Sri Lankával szerepel egy csoportban. Az olimpiai selejtező csoportkörében május 27-én és 29-én az esti programban lépnek pályára a mieink.
 
Válogatottunk május 27-én, csütörtökön 18 óra 40 perctől Fehéroroszország ellen debütál. Aznap még egy mérkőzést vív a magyar csapat, 21 óra 35 perctől Hollandia lesz a rivális.
 
A következő csoportmérkőzéseiket május 29-én, szombaton vívják a magyar lányok. Ekkor 19 óra 5 perctől Észtország, 21 óra 35 perctől Sri Lanka lesz az ellenfél.
 
A csoportokból az első két helyezett jut tovább. A torna vasárnap zárul a keresztjátékkal. Az első három helyezett szerez olimpiai kvótát.
 
 
 
Fotó - wbasket.hu

Vármegyei szövetségek